Az újévi fogadalmakról mindenkinek van véleménye. Valaki utálja őket, direkt nem támaszt magával szemben elvárásokat a jövő évre; van, aki megesküszik, hogy utálja őket, de titokban tesz pár fogadalmat; van, aki szeretné, hogy működjenek, de kissé szkeptikus; és vannak, akik megrögzött újévi fogadalom-tevők. Főleg ez utóbbi csoportnak van egy rossz hírünk: az újévi fogadalmakat 8%-ban sikerül csak betartanunk a felmérések szerint. De miért van ez így, és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy saját magunknak tett ígéreteinket betartsuk, és ne kelljen 2016 szilveszter éjszakáján lemondóan leporolnunk a 2015-ös listát, és egy az egyben átmásolni a 2017-re tett fogadalmainkhoz? Lássuk hát az újévi fogadalom-mumust.

(via)

Miért nem működnek az újévi fogadalmak?

1. Az emberek irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben.

Fogyni akarna, letenni a cigarettát, spórolni, több időt tölteni távoli rokonságával? Segíteni másoknak, kedvesebbnek és türelmesebbnek lenni, élvezni az életet és többet nevetni? Mindkét kérdéskör szép célkitűzés, de mindkettővel kapcsolatban egy-egy általános hibába eshetünk. Az fogyás-egészséges életmód-spórolás témával kapcsolatban az a baj, hogy irreálisan kevés időt hagyunk magunknak a célok megvalósításához. Nem lehet 3 nap alatt lefogyni, vagy 2 hét alatt összespórolni egy ibizai nyaralás költségét. Az élet élvezete-másokon való segítés tengellyel a probléma az, hogy ezek nagyrészt kívülről, a társadalom felől érkező nyomásra fogalmazódik meg bennünk, bármennyire szeretnénk, nehezen tudjuk internalizálni ezeket a célokat - és ha nem érezzük eléggé magunkénak, elég gyorsan kifogy a motiváció és a tenni akarás is.

2. Az újévi fogadalmak a halogatás formái.

A halogatás rémkép mindannyiunk számára, és a pszichológiában egy gyakran kutatott terület. Az újévi fogadalmaknak már a megfogalmazásában is benne van minden, ami gyakorlatilag arra predesztinál, hogy ne teljesítsük be magunkkal szemben támasztott elvárásainkat. "Majd 2016-ban lefogyok". Az, hogy ez a 2016 konkrétan holnap kezdődik, és "sok lencse=sok pénz" ide vagy oda, de ha megfogadtuk, hogy 2016-ban egészségesen étkezünk, akkor lehet, hogy nem fér bele az a csülökbőrke - egyszóval ritkán látszik a megvalósításban: "Van egy évem rá".

(via)

3. A "hamis remény-szindróma"

Tegyük fel, hogy az összes irreális elvárást, amit magunkkal szemben támasztottunk, sikerül megvalósítanunk. Az egyik leggyakoribb újévi fogadalom például az egészséges életmódra való váltás: tegyük fel, hogy ezt sikerül 2016-ban visszaesések nélkül véghezvinni, de mégsem érezzük annyira fantasztikusan magunkat, amire akkor gondoltunk, amikor kitűztük e célt. Hiába vesszük elő a 2015 év végi papírunkat, nem lesz a "megígérem, hogy 2016-ban egészségesen fogok enni" mellé írva, hogy "és ettől azt várom, hogy boldogabb legyek, sosem látott mennyiségben és minőségben élvezhessem a szociális kapcsolataim, sikeresebb legyek a munkámban és kevesebbet veszekedjek a családommal" - mégis vagy az elején, vagy útközben hozzácsapódik ez az elvárás, hogy minden sokkal jobb lesz tőle. 

4. Próbáld ki ezt diétát! Ez a nő 3 nap alatt 20 kg-tól szabadult meg!

Igen, talán most nevetünk ezen, mégis, néha egészen könnyen becserkésznek az ilyen hamis ígéretek, könnyű módszerek - és ha ezekre gondolunk, joggal várhatjuk, hogy az újévi fogadalmakat nem lesz nehéz megvalósítani, pedig de: minél nagyobb célt állítunk magunk elé, annál nagyobb lesz a küzdés, ez sajnos a világ törvényszerűségei közt előkelő helyen szerepel.

(via)

5. Sok újévi fogadalom, egységnyi akarat és kitartás.

Fogadalmaink tengerében csak egy apró tényezővel nem számolunk, egy dologra nem gondolunk, amikor összeállítjuk a 2016-ra vállalt változásaink listáját: azzal, hogy komoly akarat és kitartás kell azoknak megvalósításához. Ennek a két fontos tényezőnek pedig nem tesz jót az, ha több nagy vállalást teszünk az új évre, mert a koncentrációnk és a cél iránt érzett eltökéltségünk több irányba morzsolódik, míg aztán egyikhez sem lesz elég az energiánk és a kitartásunk, hogy megvalósítsuk.

Milyen szempontok figyelembe vételével alakítsuk tehát 2016-os újévi fogadalmainkat?

1. Az első szempont egyértelmű, de nem lehet elégszer hangsúlyozni fontosságát: ne támasszunk irreális elvárásokat magunkkal szemben. És ha csak egy újévi fogadalmat tesznek, akkor legyen ez az. Már mi is ejtettünk szót róla, gyakran felmerül játékalkalmaink során is, hogy főleg a közösségi média közvetítésével naponta szembesülünk olyan képekkel, idolokkal, amelyeknek elérése sokunk számára lehetetlen. Szerencsére erre a közösségi média is kezd ráébredni, reméljük, ha már 2015-ben ébredezik az instagram népe, 2016 arról fog szólni, hogy tudatosítsa a sokszor hamis képet, amit mint vágyott imázs tár elénk.

2. Mint fent már említettem, a halogatás gyakori jelenség és kemény dió. Ha legalábbis tisztában vagyunk azzal, hogy mik azok az elvárások, amiknek meg tudunk felelni, és csak olyanokat támasztunk magunkkal szemben; ha hagyunk magunknak időt, és ütemtervet készítünk magunknak, akkor jó úton járunk afelé, hogy ne essünk bele pató pál úr hibájába. Ha mégis előfordul, akkor viszont érdemes megkérdezni magunktól, hogy mi lehet halogatásunk oka, ahelyett, hogy rögtön önvádló módon bűntudatot gerjesztenénk önmagunkban.

(via)

3. Érdemes egy kis időt szentelni arra, hogy komolyan végiggondoljuk, min szeretnénk változtatni a következő évben. (Ehhez kiváló keretet ad az Éviránytű teljesen ingyenesen letölthető füzetkéje - melegen ajánljuk!) Ezeket érdemes leírni, és csak utána megfogalmazni ezekből célokat, fogadalmakat. Így pont megfordítjuk cél->hatás irányt, és előbb gondolkodunk el azon, hogy mi az, ami igazán zavar, ami másként kéne, hogy működjön a következő évben, és ezekből generálunk célokat.

4. Ahhoz, hogy elérhessük a nehéz, távoli célokat, sokszor egészen nagy változásokat kell alkalmaznunk - a jól bevált diétás példánál maradva nem elég mondjuk az otthon felhalmozott csokikészletet az unokaöccsnek ajándékoznunk - egy másik típusú gondolkodást kell elsajátítanunk, ami azzal kezdődik, hogy az egészet nem büntetésként, hanem az önmagáért való örömként éljük meg. És ez nem csak a diétás problémakörre igaz, hanem minden kitűzött célra, amit mi a pszichológiai tanácsadásaink során is gyakran hangoztatunk: már maga a változás, a célhoz vezető út is öröm - nem könnyű, de jutalmazó.

5. Roy Baumeister szociálpszichológus régóta kutatja az akaraterő jellemzőit, és arra jutott, hogy bár az akaraterő nagyjából velünk született konstruktum, fejleszteni és építeni lehet. De ha már mindenképpen rövidebb távon szeretnénk eredményeket elérni, akkor érdemes a fogadalmak óceánjából egyet kiválasztani, és arra koncentrálni összes akaratunkat és kitartásunkat.

Sok sikert kívánunk a 2016-os évre, remélem, ezzel a pár támponttal könnyebb lesz összeállítani a 2016-ban reálisan megvalósítható fogadalmak listáját. Tartsanak velünk az új évben is, kövessenek minket facebookon, az instagramon, írjanak nekünk, keressék fel weboldalunkat!

Források:

https://www.psychologytoday.com/blog/wired-success/201512/why-do-we-fail-keep-our-new-year-s-resolutions

https://www.psychologytoday.com/blog/wired-success/201512/why-do-we-fail-keep-our-new-year-s-resolutions

http://apa.org/monitor/jan04/solutions.aspx

http://www.research.utoronto.ca/why-cant-i-keep-my-new-years-resolution/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Nincsen gyerekem, de mélyen elgondolkoztat minden alkalommal, amikor egy szülő panaszkodását hallom arról, hogy túl vannak terheve a gyerekek az iskolában, hogy anélkül kell dolgokat megtanulniuk, hogy értenék azt, hogy nincs idejük a játékra. Ezek a gondolatok még fájdalmasabb színezetet kaptak, amikor a minap megnéztem A kis herceg (2015) animációs filmet.

Kép innen.

Bízom benne, hogy Antoine de Saint-Exupéry világhírű történetéről mindenki hallott már, ha nem, akkor ez egy kiváló alkalom arra, hogy megsimerjen egy varázslatos mesét, amely egyaránt szól felnőtteknek és gyerekeknek. A most készült animációs film azért különleges, mert továbbgondolja a történetet és napjainkban folytatja azt egy kislány főszereplésével. Sőt, megtudhatjuk belőle azt is, hogy mi történt a kis herceggel, miután Saint-Exupéry története véget ért: bizony felnőtt, és egy olyan bolygón éli az életét, ahol egy olajozott gépezetet működtetnek abból a célból, hogy minden gyerekből hasznos felnőttet csiszoljanak. Még a kis hercegből is, aki leginkább csak az álmodozni, nézelődni és beszélgetni szeretett gyerekként. Na meg rókákat szelidíteni. Ezen a mesebeli bolygón, azonban fáradságos munkával ugyan, de belőle is hasznos felnőttet faragnak és elfeledtetik vele a bolygóját, a bárányait és a szeretett rózsáját. Ugye milyen kiábrándító?
A mesebeli főhős kislány és az anyukája szerencsére tanulnak a példából: nem az iskolai sikerek a legfontosabbak, vagy az, hogy sikeres felnőtté váljon a gyerekünk, hanem az emberi kapcsolatok.

Kép innen.

Vannak jó kezdeményezések, apró változások, de a tény az, hogy a mai generáció is egy olyan oktatási rendszerben tanul, ahol többségbe kerül a frontális oktatás és ahol a lexikális tudás magasabb értékkel bír, mint a kreatív gondolkodás, a szociális készségek vagy éppen a pénzügyekben való eligazodás. Már az óvodáskorú gyerekeket is több különórára járatják a szüleik, az iskolai előmenetel pedig pontok, jegyek, átlagok és százalékok halmazában fejeződik ki. Az, hogy valakit saját képességeihez mérten, relatív módon vagy verbálisan is értékeljünk, alternatívnak számít. Ugyanúgy, ahogy a tapasztalati tanulás is.
Az érettségi közeledtével pedig nem ritka, hogy tehetségsnek számító gyerekek is tanácstalanul állnak a kérdés előtt: hová adjam be a jelentkezésem, hol tanuljak tovább? Hiszen nics sok támpontjuk: a választható szakmák gyakorlati oldalairól sokszor csak keveset tudnak, saját képességeiket illetően pedig az egyetlen tapasztalatuk a jegyeik átlaga lehet egy-egy tantárgyból.
A verseny folyamatos, hiszen ahogy a filmbeli bolygón, nekünk is "hasznosnak" kell lennünk. Nem csoda, ha annak érdekében, hogy hasznosak legyünk, valamelyik lépcsőfokon kénytelenek vagyunk megszabadulni a "felesleges" dolgoktól: a gyerekkori álmainktól, a világmegváltó ötleteinktől vagy éppen
az egyedi látásmódunktól. Pedig "nem a felnőtté válással van baj, hanem a felejtéssel". Mármint a gyerekkor elfelejtésével.

Kép innen.

Gyakran érzem úgy, hogy a pszichológiának egy küldetése is, hogy emlékeztetni tudja a felnőtteket, hogy milyen volt gyereknek lenni és "engedélyt adjon" arra, hogy újra gyerekek lehessenek. Mert sok olyan ember van, akik fenőttként sikeressé válnak a munkájukban, ha úgy tetszik hasznosak, ők maguk azonban úgy érzik, hogy nem találták meg az útjukat. Útkeresésükben pedig visszanyúlnak oda ahonnan indultak: a gyerekkori álmaikhoz.

A közelgő ünnepi időszak jó apropó arra, hogy kicsit közelebb kerüljünk a gyerek-énünkhöz. Engedjünk a tökéletességből és tartsuk nyitva a szemünket, nehogy lemaradjunk a körülöttünk zajló mindennapi csodákról!

Kép innen.

Önök látták az animációs filmet? Mit gondoltak róla?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc