Jogodban áll hallgatni! Minket. - A Váci Fegyház és Börtön rádiója, a Rács FM

2015. október 24. 23:57 - szabófanni

Idézet a Rács FM egyik rádiósától, Yusuftól:

 “Rádiós vagyok. Műsort vezetek, szerkesztek. Most azt kérdezhetnék, hogy na és? Sokan teszik ugyanezt. Ez valóban így van. Én mégis rendhagyó módon teszem a dolgom. Elítélt vagyok. 7 év 6 hónap fegyházbüntetésemet töltöm a Váci Fegyház és Börtön intézetében. Most, hogy ezt tudják, már nem annyira természetes, ugye?  No, igen. Első hallásra, így ebben a formában felháborító. De nézzünk egy kicsit a felszín alá. Adott egy egyesület, az Adj Hangot Egyesület, akik valóban hangot adnak céljaiknak. Úgy döntenek, hogy elindítanak egy projektet a börtönlakók rehabilitációja érdekben. Csapatmunkára, felelősségre ösztökélik az elítélteket. Mi lehetne erre jobb, mint egy rádió?"

A Váci Fegyházban működő Rács FM börtönrádiót 2014-ben az Adj Hangot Egyesület hívta életre angliai mintára. A műsort fogvatartottak készítik fogvatartottaknak, melyet a cellákban lévő tv készülékeken keresztül lehet hallgatni. 

Kép innen.

Nagy-Britanniában 1994-ben egy börtön igazgatójának felhívására, az öngyilkosságok számának csökkentésére hozták létre az első adásokat a BBC volt munkatársai, és mára a Prison Radio Association (http://www.prisonradioassociation.org/) keretében működő Börtönrádió a nap 24 órájában sugároz műsorokat az ország 120 büntetés-végrehajtási intézménye közül 95-ben. A brit kormány olyannyira támogatja a kezdeményezést, hogy segítséget nyújtott annak Trinidad és Tobago-n történő elindításához is. Ezen kívül – a brit kezdeményezéstől függetlenül – Svédországban is hatékony börtönrádiós projekt működik.

A Börtönrádió egy zártláncú, csak a fegyintézetek lakói által fogható rádióprogram, melyet a fegyintézet lakói készítenek tapasztalt újságírók valamint pszichológusok, illetve egyéb segítő szakmákban működő szakemberek által nyújtott tréning után, azok szerkesztői és segítői közreműködésével, maximálisan figyelembe véve a fegyintézet biztonsági előírásait, szigorú etikai irányelvek alapján.

Célja a börtönben eltöltött idő hasznosabbá és elviselhetőbbé tétele, információ átadása, a fogvatartottak közti feszültség csökkentése és felkészítés a szabadulás utáni időszakra, reintegráció.

Kép innen.

Két hét múlva, november 2-án (fennállásuk másfél éves évfordulóján) az ELTE Lágymányosi Campusán előadást is tartanak arról, hogy
- milyen a magyar börtönök valósága
- hogyan lesz valakiből börtönrádiós
- hogyan fogadták a váci fogvatartottak az első, szárnypróbálgató adásokat
- hogyan lehet túlélni a börtönéveket
- miben különbözik egy norvég börtönrádiós élete egy magyarétól
- miért van az, hogy sokan inkább félnek, mint örülnek a szabadulás előtti napokban
- attól, hogy valaki rádiós volt a börtönben, lehet-e az civilként is?

A Facebook esemény az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/427032567500789/

Önök hallottak már a Börtönrádióról? Mire lennének kíváncsiak a működésével, céljaival, eredményeivel kapcsolatban?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Forrás és további információk:

https://www.facebook.com/events/427032567500789/
http://www.adjhangot.org/vaci-racs-fm-radio/

 

komment
süti beállítások módosítása