Ifjúság (2015) - Ki elég idős ahhoz, hogy öreg legyen?

2016. január 11. 11:04 - szabófanni

Nehéz az Ifjúságról írni. Ahogy nehéz darabokra szedni egy zeneművet, egy fotót, vagy egy festményt. Biztos vagyok benne, hogy minden nézőt más és más részletek ragadtak meg, vagy ha újra megnézném én is másképp reflektálnék rá. 

Néhány sor azok kedvéért a történetről, akik még nem látták a filmet: "Egy Alpok-beli luxusszálloda szolgáltatja a díszletet, itt pihen a már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző és karmester, Fred (a kétszeres Oscar-díjas Sir Michael Caine) és legjobb barátja, a filmrendező Mick (Harvey Keitel). Fred kíváncsisággal szemléli a hotel többi vendégét, lánya (az Oscar-díjas Rachel Weisz) problémáit, valamint a fiatal és ambiciózus írókat, akikkel Mick együtt dolgozik egy forgatókönyvön. Saját zenei karrierjét lezártnak tekinti, ám a legmagasabb szinten szeretnék, hogy még egyszer vezényeljen: magától II. Erzsébet brit királynőtől kap meghívót, hogy lépjen fel Philip herceg születésnapján." (port.hu)

youth2015.jpgKép innen. 

Két szempontból volt számomra nagyon érdekes a film. Egyrészt megint emlékeztetett arra, hogy mennyire különböző életeket élünk. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat kell megtennünk minden nap, a belső világunk mégis a végletekig különbözik egymástól. Egész életünket átszövi az a törekvés, hogy ezeket a kis univerzumokat más emberek belső világaihoz kapcsoljuk, közös pontokat találjunk, megsejtsünk valamit a másikból. Ez a törekvés vezet a szerelmek és barátságok születéséhez, ebből származnak a legszebb és legfájdalmasabb élményeink is. A film főhőse is sok csatát vív meg, miközben eljut onnan, hogy azt gondolja, "az érzelmek túl vannak értékelve a világunkban" odáig, hogy rájön arra, csak az érzelmeink igazán értékesek. 

Kép innen. 

A másik nagyon érdekes része a filmnek a címből is sejthetően az, ahogy az ifjúság és a megöregedés folyamatosan tükröt tart egymásnak. Mintha az egyiket nem is érthetnénk meg teljesen a másik nélkül. A kultúránk egészen biztosan alulértékeli az időskor értékét és a megöregedés, a halál témája szinte tabunak számít. Ez a film pedig gyönyörűen rámutat arra, hogy az öregkor és a fiatalság is csak együtt, egymás fényében értelmezhető.

Az ifjúság és az öregség sem magától értetődő, egyértelműen megállapítható állapotok. Mindenki másképp ifjú és másképp öreg. Lehet valaki fiatal idős korában és betegen és lehet öregnek lenni fiatalon és egészségesen is. És lehet változni. Egészen addig amíg életben vagyunk, dönthetünk, változhatunk, tanulhatunk. Dönthetünk arról, hogy inkább a múlt vagy a jövő befolyásolja a döntéseinket. 

De más nem dönthet helyettünk. Hiába látja valaki kívülről, hogy mit kéne másképp csinálnunk, csak mi tehetünk a változásért. Persze, ezeket tudjuk. Igaz? Mégse tudjuk elég jól. Sok mindenre tanít ez a film, ilyen látszólag egyszerű mondanivalóval is. Mégpedig lélegzetelállító, művészi, hol humoros, hol pedig drámai köntösben. 

la-giovinezza-sorrentino.jpgKép innen.

Ön látta már Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjét? Milyen mondanivalót vitt magával belőle?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

komment
süti beállítások módosítása