Nincsen gyerekem, de mélyen elgondolkoztat minden alkalommal, amikor egy szülő panaszkodását hallom arról, hogy túl vannak terheve a gyerekek az iskolában, hogy anélkül kell dolgokat megtanulniuk, hogy értenék azt, hogy nincs idejük a játékra. Ezek a gondolatok még fájdalmasabb színezetet kaptak, amikor a minap megnéztem A kis herceg (2015) animációs filmet.

Kép innen.

Bízom benne, hogy Antoine de Saint-Exupéry világhírű történetéről mindenki hallott már, ha nem, akkor ez egy kiváló alkalom arra, hogy megsimerjen egy varázslatos mesét, amely egyaránt szól felnőtteknek és gyerekeknek. A most készült animációs film azért különleges, mert továbbgondolja a történetet és napjainkban folytatja azt egy kislány főszereplésével. Sőt, megtudhatjuk belőle azt is, hogy mi történt a kis herceggel, miután Saint-Exupéry története véget ért: bizony felnőtt, és egy olyan bolygón éli az életét, ahol egy olajozott gépezetet működtetnek abból a célból, hogy minden gyerekből hasznos felnőttet csiszoljanak. Még a kis hercegből is, aki leginkább csak az álmodozni, nézelődni és beszélgetni szeretett gyerekként. Na meg rókákat szelidíteni. Ezen a mesebeli bolygón, azonban fáradságos munkával ugyan, de belőle is hasznos felnőttet faragnak és elfeledtetik vele a bolygóját, a bárányait és a szeretett rózsáját. Ugye milyen kiábrándító?
A mesebeli főhős kislány és az anyukája szerencsére tanulnak a példából: nem az iskolai sikerek a legfontosabbak, vagy az, hogy sikeres felnőtté váljon a gyerekünk, hanem az emberi kapcsolatok.

Kép innen.

Vannak jó kezdeményezések, apró változások, de a tény az, hogy a mai generáció is egy olyan oktatási rendszerben tanul, ahol többségbe kerül a frontális oktatás és ahol a lexikális tudás magasabb értékkel bír, mint a kreatív gondolkodás, a szociális készségek vagy éppen a pénzügyekben való eligazodás. Már az óvodáskorú gyerekeket is több különórára járatják a szüleik, az iskolai előmenetel pedig pontok, jegyek, átlagok és százalékok halmazában fejeződik ki. Az, hogy valakit saját képességeihez mérten, relatív módon vagy verbálisan is értékeljünk, alternatívnak számít. Ugyanúgy, ahogy a tapasztalati tanulás is.
Az érettségi közeledtével pedig nem ritka, hogy tehetségsnek számító gyerekek is tanácstalanul állnak a kérdés előtt: hová adjam be a jelentkezésem, hol tanuljak tovább? Hiszen nics sok támpontjuk: a választható szakmák gyakorlati oldalairól sokszor csak keveset tudnak, saját képességeiket illetően pedig az egyetlen tapasztalatuk a jegyeik átlaga lehet egy-egy tantárgyból.
A verseny folyamatos, hiszen ahogy a filmbeli bolygón, nekünk is "hasznosnak" kell lennünk. Nem csoda, ha annak érdekében, hogy hasznosak legyünk, valamelyik lépcsőfokon kénytelenek vagyunk megszabadulni a "felesleges" dolgoktól: a gyerekkori álmainktól, a világmegváltó ötleteinktől vagy éppen
az egyedi látásmódunktól. Pedig "nem a felnőtté válással van baj, hanem a felejtéssel". Mármint a gyerekkor elfelejtésével.

Kép innen.

Gyakran érzem úgy, hogy a pszichológiának egy küldetése is, hogy emlékeztetni tudja a felnőtteket, hogy milyen volt gyereknek lenni és "engedélyt adjon" arra, hogy újra gyerekek lehessenek. Mert sok olyan ember van, akik fenőttként sikeressé válnak a munkájukban, ha úgy tetszik hasznosak, ők maguk azonban úgy érzik, hogy nem találták meg az útjukat. Útkeresésükben pedig visszanyúlnak oda ahonnan indultak: a gyerekkori álmaikhoz.

A közelgő ünnepi időszak jó apropó arra, hogy kicsit közelebb kerüljünk a gyerek-énünkhöz. Engedjünk a tökéletességből és tartsuk nyitva a szemünket, nehogy lemaradjunk a körülöttünk zajló mindennapi csodákról!

Kép innen.

Önök látták az animációs filmet? Mit gondoltak róla?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

A párizsi támadások megrázták a világot: alapvető kérdéseket vetnek fel,  fenyegetve érezzük értékeinket és a világrendet, felkészítjük magunkat gyökeres változásokra, keressük a miérteket és a hogyanokat. Ha a dolgok mögé szeretnénk nézni, megérteni az előttünk átalakuló világ folyamatait, érdemes a pszichológiához fordulnunk. Mi, az Ötvenperc tagjai fogunk még ezzel foglalkozni, most mégis először egy fontos gyakorlati kérdést veszünk elő: mit mondjunk a gyerekeknek a párizsi terrortámadás kapcsán, hogyan beszéljünk nekik ezekről?

Először is: nagyon fontos a szülőknek elfogadniuk, hogy az egészen kis gyerekek is azonnal megérzik, hogy valami megváltozott az aggódó, elharapott beszélgetésekből,  az otthoni megváltozott hangulatból, növekvő feszültséget és félelmet éreznek szüleiken. Mégha nem is értik, hogy mi megy a TV-ben, vagy miről beszélnek a rádióban, a szüleik reakciójából azonnal megérzik, hogy valami történt, és ez a valami félelmetes és rossz.

Tehát az, hogy a "gyereknek nem mondunk semmit, hogy védjük" természetesen nem opció. A beszélgetés célja az, hogy a gyerek ne érezze a saját világát fenyegetve azáltal, hogy a félelmet nem tudja a helyére rakni, és hogy ne úgy kelljen vele küzdenie, hogy nem beszéltek neki róla. A cél, hogy a gyerek érezhesse, hogy tenni tud a félelme ellen: vannak megküzdési stratégiák, amiket egyébként ha korán elsajátít, sikeresen alkalmazza majd a jövőben is. 

Először nézzünk 5 szempontot a beszélgetéshez, majd támpontokat korosztályra lebontva.

1. minél hamarabb, annál jobb

Ne késlekedjenek a gyerekkel való beszélgetéssel. Minél tovább érzi a gyerek a fenyegetettséget és a titkot, hogy valami történt, amiről neki nem szabad tudnia, annál nehezebben küzd meg vele. A legjobb, ha a szüleivel beszélhet ezekről a dolgokról, akik nyugodt, biztonságos körülmények között hagyják, hogy ő bármit kérdezhessen, és megérthesse, ami történt.

2. nyugodt beszélgetés

A gyerekek könnyedén átveszik szüleik szorongásait: ha idegeskedve, ingerülten beszélnek velük, a gyerekekben nő a szorongás. A legjobb, amit tehetnek, ha nyugodt légkört teremtenek, és időt szánnak a gyerek kérdéseire.

3. nem kell mindent tudni

Legyenek megengedőek magukkal kapcsolatban: az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban nagy változásokat élhetünk meg, változik a világnézetünk, a világrendünk, hozzáállásunk dolgokhoz, és alapvető gondolataink is. Ne tegyenek tehát úgy a gyerek előtt, mintha kész megoldásaik lennének, és ne akarják lesöpörni az asztalról a problémát.

4. vegyék komolyan a gyerek gondolatait

Hagyják, hogy kérdezzen, hogy gondolkodjon a dolgokon, hogy kimondhassa a gondolatait, és kérdezzenek vissza nyugodtan. Fontos, hogy hagyjanak időt arra, hogy megeméssze a hallottakat, onnantól kezdve, hogy beszéltek róla, a gyerek dolgozni fog rajta a saját tempójában. Fontos, hogy mondják el a gyereknek, hogy ha később ismét beszélni szeretne róla, akkor van rá lehetősége.

5. biztonság

A legfontosabb persze, hogy éreztessék, mondják el a gyereknek, hogy a szülei mellett biztonságban van, hogy együtt maradnak, és nem fognak elszakadni egymástól. Próbáljanak nyugodt körülmények között beszélni vele, ha ez mégsem megy, mondják el neki, hogy Önök most szomorúak, de nincs nagy baj.

Nézzük korosztályra lebontva.

1. óvodáskorú gyerekek: ez az egyetlen korosztály, ahol óvatosan kell bánni ezzel a beszélgetéssel. Ebben a korban a gyerekekre az ún. mágikus gondolkodás jellemző, vagyis könnyedén találnak összefüggéseket olyan dolgok között, ahol valójában nincsenek; összemossák a tényeket félelmeikkel és fantáziáikkal. Hagyják, hogy kérdezzenek, ha szeretnének, de a legfontosabb ebben a korban nem is az, hogy tényekkel lássák el az óvodás korú gyereket, hanem, hogy ők a lehető legjobban biztonságban érezhessék magukat.

2. alsós általános iskolás korú gyerekek: Ennél a korosztálynál hagyhatjuk, hogy ő vezessen minket; ebben a korban a tények és a tudás fontos, és meg tudják nyugtatni a gyereket. Természetesen ne terheljék felesleges, rémisztő tényekkel őket, csak, ha külön rákérdeznek (pl. hogy hány ember halt meg). Vegyék komolyan a gondolataikat, és a félelmeiket, de beszéljenek nekik arról is, hogy egy ilyen tragédia nagyon ritkán történik meg.

3. felsős általános iskolás korú gyerekek: Ők már önállóbban dolgoznak ezzel kapcsolatban, de ne feltételezzék, hogy úgy gondolkoznak erről, mint önök. Sok félelem, világgal kapcsolatos bizonytalanság lehet bennük, amit nem is tudnak feltétlenül megfogalmazni. Nem kell direkt előhozni a témát, vagy külön direkt leülni velük beszélni, itt leginkább az a fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy fordulhatnak a szüleikhez, és ismét: hogy biztonságban vannak.

4. gimnazista korú gyerekek: Ebben a korban biztosan olvasnak róla a közösségi médiában és beszélnek a társaikkal. Egy gimnazista korú gyerek magától valószínűleg nem nagyon akar majd beszélni a témáról, és ha a szülő előhozza, inkább azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Érdemes akkor előhozni a témát, ha valamit együtt csinálnak, hogy ne érezze a gyerek beleerőltetve magát a beszélgetésbe. Fontos vele érinteni a közösségi média torzításait, hogy nem érdemes a facebookon olvasott dolgokat egy az egyben elhinni: így erősíteni lehet a kritikai gondolkodását, és érinteni lehet az erőszak témáját is. Mindig hagyni kell, hogy megfogalmazhassa a gondolatait, mégha ezek számunkra  furcsák vagy gyerekesek, akkor sem szabad ezt érzékeltetni vele.

Reméljük, ez a pár gondolat ad némi támpontot a gyerekekkel való beszélgetéshez. Ha bármilyen kiegészítést tennének, vagy esetleg elmesélnék, hogy Önök hogyan beszéltek a gyerekükkel, osszák meg velünk!

A képek Leonid Afremov imresszionista festményei Párizsról.

Források:

http://time.com/4112751/how-to-talk-to-your-kids-about-the-attacks-in-paris/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk