Álláskeresés: célok és félelmek

2016. augusztus 25. 19:35 - szabófanni

"Állást keresni, állásinterjúkra járni soha nem kellemes."

Legalábbis ezt a legkönnyebb gondolni. Holott az álláskeresésben is lehet fejlődni, sikeresebbnek lenni, és mint szinte mindenből, ebből is lehet profitálni. Mégis inkább félelem, szorongás övezi a témát és ebben a rövid bejegyzésben most ezt a képet szeretném kicsit árnyalni. 

Mielőtt belevágunk, ki kell emelnem, hogy nem áll szándékomban úgy lefesteni a munkaerő-piaci helyzetet, mint ahol minden a legnagyobb rendben van és álmaink jól fizető, kellemes munkája pedig egy kattintásnyira van tőlünk, mert ez egyáltalán nem igaz. Inkább arra szeretném fektetni a hangsúlyt, hogy igenis sok múlik a saját hozzáállásunkon

Elmúltak azok az idők (sokunk számára pedig nem is igazán léteztek), amikor valaki sok évet töltött egy-egy munkahelyen, alig módosított a pályáján, ha pedig mégis, akkor azt nem kényszerből tette. (Az Y-generáció munkával kapcsolatos nehézségeiről itt olvashatod Asbóth Kinga cikkét). Ma egy rugalmasabb, pörgősebb piac résztvevői vagyunk, ahol nem csak a lehetőségek változnak folyamatosan, de az elvárások is. Ehhez kell igazodnunk, de hogyan?

Kép innen.

Keresel most állást? Nem? Akkor kezdj hozzá!

Lehet, hogy most épp az álláskeresés az utolsó a fontossági sorrendedben. Állást keresni, vagy épp állásinterjúra járni, azonban nem csak akkor lehet hasznos, ha el szeretnél helyezkedni, vagy váltani szeretnél. Sokat profitálhatsz abból, hogy figyeled az állásajánlatokat, frissen tartod az önéletrajzodat vagy részt veszel egy-egy kiválasztási folyamatban.

Tudni fogod, hogy mik az aktuális lehetőségek, képben leszel az elvárásokkal, ami segíthet abban is, ha nem váltani, csak mondjuk továbbtanulni, képződni szeretnél.

Felbukkanhat előtted álmaid állásajánlata, de az is lehet, hogy kiderül, kapsz egy jobb ajánlatot, mint a jelenlegi fizetésed: ekkor elfogadhatod az új állást, vagy ha szeretnél a jelenlegi munkahelyeden maradni, beszélhetsz a főnököddel arról, hogy tud-e magasabb fizetést ajánlani.

Ha pedig jelenleg nem dolgozol és mondjuk csak fél év múlva lenne aktuális az elhelyezkedésed, akkor is érdemes tudnod, hogy hol-milyen pozíciók érhetők el számodra, mi az amihez tovább kellene képezned magad, szükséges-e felfrissítened a nyelvtudásod, stb.

Végül, de nem utolsó sorban állásinterjúkra járni ijesztő lehet, de hozzá lehet szokni, gyakorlottabbá lehet válni benne. Ha lehetőséged nyílik elmenni egy állásinterjúra, ne utasítsd vissza azért, mert esetleg nem vagy biztos abban, hogy pont ilyen munkára gondoltál-e, vagy meg fogsz-e felelni. Minden állásinterjú alkalmával egyúttal tapasztalatot is gyűjtesz, a következőn pedig magabiztosabb leszel, kevésbé fogsz majd izgulni. (Ha van lehetőséged, akkor az állásinterjú alkalmával gyakorolj olyan dolgokat is, ami nehezebben megy neked: pl. érdeklődj a fejlődési, továbblépési lehetőségek felől).

job02.jpg

Kép innen.

Mérd fel a lehetőségeket és állíts fel reális célokat!

A végzettségünket igazoló papír nem egyenes út a szakmánknak leginkább megfelelő, személyiségünkhöz legjobban illeszkedő pozíció megtalálásához. Figyelembe kell venni egy csomó mindent, amire valószínű, hogy az iskolapadban kevéssé készítettek fel. Neked kell összeszedned azokat a szempontokat, ami alapján egy adott helyre beadod a jelentkezésedet vagy nem. Élethelyzetedtől is rengeteg függhet: mennyire fontos számodra, hogy jól megközelíthető helyen legyen a munkahely vagy épp rugalmas beosztásban lehessen dolgozni. Lehet, hogy egyáltalán nem bánod azt sem, ha az ország, vagy a világ másik végébe kell költöznöd, egy csomó mindennel kapcsolatban viszont konkrét elképzeléseid vannak.

Érdemes listát írnod és fontossági sorrendet felállítanod: így tisztábban fogod látni, hogy mely tényezők a legfontosabbak számodra és mik azok, amiben jobban tudsz igazodni. Ezzel elkerülheted, hogy pánikszerűen beadd az önéletrajzod olyan helyekre, ahol ugyan megfelelsz minden elvárásnak, viszont garantáltan szörnyen éreznéd magad. 

job01.jpg

Kép innen.

Tedd félre a félelmeidet!

Az álláskeresés folyamatában megannyi dolog ijesztő lehet: félünk az elutasítástól, félünk, hogy olyan helyre vesznek fel minket, ahol nem fogjuk magunkat jól érezni és szorongva gondolunk arra, hogy megint "el kell magunkat adnunk". Szorongásunk különösen magas szintre emelkedhet, ha már sokadszorra járunk sikertelenül.

Ezek a félelmek azonban egy olyan potenciálisan jobb helyzettől távolítanak el bennünket, amiért cserébe bizony akadályokat kell legyőznünk és némi kockázatot is kell tudnunk vállalni. Munkával töltött éveink életünk jelentős hányadát fedik le. De nem mindegy, hogy ezek az évek keserűséggel vagy elégedettségben telnek. Sok minden múlik rajtunk, az első lépés pedig mindig az, hogy felismerjük: ha azt akarjuk, hogy valami változzon, tenni kell érte. Ha úgy érezzük, hogy szükségünk van rá, bátran kérjük szakember segítségét is. Legyen szó egy saját vállalkozás megvalósításáról, karriermódosításról vagy a következő munkahely megtalálásáról, a félelmeink csak hátráltatni tudnak, a sikerhez közelebb vinni nem.

Tipp: frissítsd fel az önéletrajzod egy elegáns vagy kreatív dizájn segítségével! Válassz olyat, ami illik hozzád és az általad megpályázott pozícióhoz is! Az alábbi linken regisztráció után ingyenesen szabhatod személyre és töltheted le az önéletrajzodat.

kattints ide: canva.com

Kép innen.

Számodra mi jelenti a legnagyobb nehézséget az álláskeresés során? Van valami, amiben fejlődnöd kellene?

____________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

Forrás:

Why people should always be looking for a new job
https://www.psychologytoday.com/blog/fighting-fear/201210/why-people-should-always-be-looking-new-job

Overcoming fear of looking for a new job
https://www.psychologytoday.com/blog/how-do-life/201503/overcoming-fear-looking-job

komment
süti beállítások módosítása