A megcsalástól a megbocsátásig: Beyoncé "Lemonade" albumának pszichológiai jelentősége

2016. május 31. 22:18 - asbóthkinga

Beyoncé új albumának megjelenéséről csak az nem hallott, aki egy kő alatt élt az elmúlt egy hónapban, vagy kihúzta az internetet (vagy – engedjük meg – nem érdeklődik egyáltalán az effajta zene iránt), ugyanis hatalmasat robbant, amikor megjelent a Lemonade. Az énekesnő már többedszerre tesz tanúbizonyságot róla, hogy hisz a meglepetés erejében, hiszen tudatosan kerülve bármilyen utalást, felvezetést vagy marketinget, egyszer csak kirakta a Tidal-re az albumot, és egy kísérő kisfilmet az HBO-ra, tovább gyarapítva ezzel az egyre népszerűbb „vizuális albumok” számát.

A meglepetések sora itt nem ért véget, hiszen a magánéletét oroszlánként védő Beyoncé az albumán egy érdekes önterápiaként próbálja feldolgozni férje hűtlenségét, és gyönyörűen vezet minket végig a megcsalás okozta érzelmek fonalán az emésztő dühtől és értetlenségtől kezdve a megbocsátásig: nézzük tehát végig, hogy mik ezek a lépcsőfokok, amiken ilyenkor szükségszerűen végigmegy a megcsalt fél, milyen érzelmeket él át, és hogyan lehet feldolgozni.

Beyoncé albumán 12 dal van, amiknek mindegyikéhez társított egy fázist a kisfilmben, amelyek a következőek: megérzés, tagadás, düh, apátia, üresség, veszteség, felelősség/bűntudat, megújulás, megbocsátás, feltámadás, remény, és megváltás. A pszichológia is azonosít különböző szakaszokat a megcsalással való megküzdésben (pl. tagadás, düh, gyász, elfogadás), amelyek mentén most végigvesszük a megcsalással való megküzdés fázisait, és hozzávesszük, hogy Beyoncé milyen érzelmeket társít ezekhez a szakaszokhoz albumán.

1. TAGADÁS

A Lemonade egy egészen balladisztikus számmal indít, a Pray you catch me-vel, amiben az első és legfontosabb kérdésre keresi a választ: „Megcsalsz”? Keresi a bizonyosságot, érzi, hogy valami nincs rendben, de biztos nem lehet benne. Ebből a szempontból ez a dal inkább még a megcsalással való megküzdés előtt indul, ezért nem tartozik szigorúan ehhez a fázishoz, de rezonál azzal a fájdalommal, kvázi előkészíti azt, aminek még a gondolata is elviselhetetlen: hogy igen, lehetséges, hogy megcsalnak. Az énekesnő ezt a részt intuition-nek (megérzés) nevezte el. A bizonytalanság szakasza pszichológiai szempontból rendívül kimerítő. A hétköznapokban is gyakran mondjuk, hogy a bizonytalanság az, ami a leginkább elviselhetetlen, ennél még a biztos rossz hír is jobb. Az ember ilyenkor egyfolytában megkérdőjelezi magát, vádolja magát, hogy biztosan csak képzelődik, és ez sokszor nagyon nagy önvádlással párosul.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_193401.bmp

Pray to catch you whispering
I pray you catch me listening
I'm praying to catch you whispering
I pray you catch me


A következő dal, a Hold up-nak maga az énekesnő is a denial (tagadás) szakasznevet adta. Ha az ember nem figyel a szövegre, csak a zenét hallja, azt gondolhatná, hogy ez igazi kis aranyos számocska valamilyen pozitív üzenettel. Hát nem igazán: ez is talán egy eszköz arra, hogy érzékeltesse a tagadás magunkkal szembeni kegyetlenségét, kétélűségét, amikor úgy teszünk, mintha minden oké lenne, miközben rettenetesen fáj már valahol lent az igazság, és igazából borzasztóan nagy energiákat emészt el az önmagunknak való hazudás, de azért még éppen fenn sikerül tartani a látszatot, hogy minden rendben. Az, hogy ezen a fázison keresztülmenjen a megcsalt fél, szükségszerű, és egy bizonyos mértékig egészséges. Egyszerűen időbe telik, amíg az ember egyáltalán felfogja, hogy ez megtörténhetett és megtörtént, és hogy mit is jelent ez valójában a gyakorlatban: hatalmas változásokat. Másrészről pedig a távolabbi barátok, rokonok felé is fenn tartja a látszatot, és hagy egy kis időt arra, hogy az egyén felkészüljön arra a tornádóra, ami azzal jár, hogy konfrontálódnia kell a partnerével, aki megcsalja. Azonban ez a szakasz is csak éppen addig hasznos és jó, ameddig tovább tud lépni belőle az egyén – sajnos sokan ragadnak benne, ami nyilvánvalóan elkerülendő, még akkor is, ha nagyon nehéz belátni, hogy „igen, ez történt, muszáj tovább lépnem”.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_193856.bmp

Step down, they don't love you like I love you
Can't you see there's no other man above you?
What a wicked way to treat the girl that loves you

 

2. DÜH, HARAG

A harmadik számra, a Don’t hurt yourself-re megérkezik az énekesnő dühe, és igen: elsöprő. Olyannyira, hogy nehéz lenne belőle sorokat nyomdafesték-kompatibilis módon lefordítani, de azért ha össze kéne foglalnom a szám mondanivalóját, akkor azt mondanám, hogy Beyoncé __nagyon__ fel van háborodva, meg van döbbenve, ki van akadva, hogy ezt vele bárki meg merte, meg tudta tenni, és ezzel kvázi mintha emlékeztetné magát saját erejére, saját értékére: Mit gondolsz, ki vagyok én, hogy ezt megteheted velem? A düh megjelenése a megcsalt számára éppen ezért jó eszköz arra, hogy egy kicsit távolítsa az önbecsülésének sérülésétől azt a mély sebet, amit az elhagyatottság érzése okoz.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_130013.bmp
I am the dragon breathing fire
Beautiful mane I'm the lion
Beautiful man I know you're lying
I am not broken, I'm not crying, I'm not crying
You ain't trying hard enough
You ain't loving hard enough
You don't love me deep enough

 A következő dal, a Sorry az "apathy" (apátia) szakaszcímet kapta az énekesnőtől, de ez is még a düh, harag szakaszához tartozik, hiszen ha csak a refrént vesszük („nem sajnálom, és nem gondolok rád”), és ha ismerjük a „ne gondolj a jegesmedvére” kíséreltet (ami ugyebár azt okozza, hogy rögtön a jegesmedvére gondolunk), akkor láthatjuk, hogy még bőven abban a fázisban vagyunk, ahol a düh és a harag a két motiváló érzelem.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_195120.bmp

Middle fingers up
Put them hands high
Wave it in his face
Tell 'em boy bye

Ez az a pont, amikor a legjobban az esik, ha az ember eltávolodik egy kicsit az egésztől, és a barátaihoz fordul, elmegy kikapcsolódni, megpróbálja minél kevesebbet emésztgetni magát a történteken, hogy mit lehetett volna másként, vagy mit lehetne tenni. Hagyni kell, hogy a düh megtegye „jótékony” hatását, és kicsit megerősítse az önértékelést. Persze, mint minden szakasznál, itt is a lényeg a mértékletesség: addig egészséges a düh megélése, ameddig nem eszkalálódik fizikai agresszióba.

3. GYÁSZ, ELFOGADÁS

A lendületes, szinte felszabadító, energikus Sorry után megérkezünk a gyász szakaszba a 6 inch számmal, ami hangulatában is, szövegében is, hangszerelésében is, mindenhogyan rettenetesen borús, már-már baljósan sötét. A filmben vörösre festett éjszaka van, minden koszos, romlott, velejéig gonosz – átjárja az embert az érzés, hogy az egész világ egy olyan hely, ahol hogyha át tudnak verni, ha meg tudnak csalni, akkor meg is fognak. Ez a legsötétebb hangulatú és mondanivalójú szám az albumról, ahol az énekesnő a harmadik félről beszél, akivel megcsalták: kegyetlenül, első ránézére érzelmek nélkül, de szinte forr benne a sekélyesen palástolt mély, feneketlen fájdalom.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_195630.bmp 

Ez az szakasz, ahol először fogja fel a megcsalt fél a történteket, először engedi magához igazán közel a fájdalmat, a veszteségérzést. Nincsenek már hárítások, és torzítások, amikkel próbáljuk távolítani a megcsalás tragédiáját - ezért ez a szakasz mély fájdalommal jár. Viszont gyakorlatilag ez az egyik legnagyobb mélypont, és mint olyan, már benne van a rekreálódás lehetősége. Ha idáig nem jut el a megcsalt fél, akkor nem fog tudni továbblépni a megbocsátásig, ami a megküzdés legsarkalatosabb pontja.

  teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_195903.bmp
Six inch heels, she walked in the club like nobody's business
Goddamn, she murdered everybody and I was her witness

A déli gyökereire való visszautalás legerősebb darabja a „Daddy Lessons”, a soron következő szám. Annak ellenére, hogy ez ismét egészen „táncolnivaló”, érzésem szerint bőven a gyász szakaszához tartozik. Az énekesnő arról mesél, hogy az apja, aki voltaképen egy iszákos, erőszakos, öntörvényű férfi, hogyan tanította meg arra, hogy legyen erős nő, akit nem bánthatnak más férfiak. Egy második síkon pedig arról szól, hogy mit kezdünk azzal a feloldhatatlan ellentéttel, hogy felnézünk a szüleinkre, és egy ponton meg kell küzdenünk azzal, hogy megtudjuk róluk, hogy ők sem feddhetetlenek, és bizony gyakran hibáznak esetleg más ember, mondjuk éppen a másik szülőnk kárára. Benne van az alapvető férfi-női konfliktus is, a párkapcsolatok folytonos küzdelme. A megcsalással való megküzdéssel így halad Beyoncé: belátja, hogy az apja is pont ugyanezt tette meg az anyjával, mint az ő férje vele. Utalhat ez Jay-Z kettős szerepére, mert attól még, hogy hűtlen a feleségéhez, attól még lehet a gyerekének nagyon jó apja.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_25_200423_1.bmp

My daddy warned me about men like you
He said baby girl he's playing you

 A gyász szakasza is természetesen szükségszerű. Ekkor már az az egyén belátta és elfogadta, hogy semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, hogy vannak nagyon fontos dolgok, amik örökre elvesztek – ha más nem, hát a kapcsolat tisztasága, a feltétlen bizalom. És ez bizony nagy veszteség – azonban benne van a fejlődés lehetősége, egy új életszakasz kezdete, és bármennyire lehetetlenül hangzik, egy mélyebb és jobb kapcsolat kialakításának lehetősége. A következő szám, a Love Drought („reformation” – újjáalakulás szakaszmár erről szól egy kicsit: a kísérő filmben Beyoncé is erre utalhat, ahogy fehérbe öltözve más nőkkel együtt gázol a tengerben, ezzel a víz megtisztító és megújító erejére fókuszálva. Ebben már benne van az előre tekintés, az újjáépítés lehetősége, és ezzel együtt az erős kétség, hogy jól dönt-e, ha azt mondja a férjnek, hogy a megcsalás megbocsáthatatlan, és a kapcsolatuknak nem lehet folytatása.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_220005.bmp

Ten times out of nine, I know you're lying
But nine times outta ten, I know you're trying
So I'm trying to be fair
And you're trying to be there and to care

Ennek a folyamatnak a kifutása a Sandcastles című szám (Beyoncé szerint ez a ”forgiveness” – megbocsátás szakasz), ahol az énekesnő elfogadja azt az érzését, hogy meg akarja menteni a házasságot, és belátja, hogy ő is hibázott, és ő is bántotta a férjét. A filmben itt bukkan fel először maga Jay-Z is, és érződik, hogy bár a megbocsátás útjára léptek, az egész még rettenetesen törékeny, sérülékeny és egyben fájdalmas is: „Mi van benned, ami miatt nem tudok továbblépni, nem tudlak elengedni?”

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_215601.bmp

And your heart is broken cause I walked away
Show me your scars and I won't walk away
And I know I promised that I couldn't stay, baby
Every promise don't work out that way

És ezzel elérkezünk a Lemonade egyik legszebb, legtörékenyebb számához, a Forward-höz, amiben elkezdődik a házasság újradefiniálása, a munka, az építkezés, az előre nézés, de üvölt még belőle a történtek fájdalma, és az elhatározás törékenysége. A filmben itt kapja a legnagyobb hangsúlyt a „Black lives matter” mozgalom, ahogy anyák halott gyerekeik portréival a kezükben ülnek szinte mozdulatlanul a kamera előtt: mintha ezzel is azt mondaná az énekesnő, hogy igen, van olyan fájdalom, amin nem lehet soha továbblépni, és mindig ott marad, de menni kell előre: van hová.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_215657.bmp

Best foot first just in case
When we made our way 'til now
It's time to listen, it's time to fight
Forward

4. MEGBOCSÁTÁS, ÉPÍTKEZÉS

Ez a törékenység a Freedom című számhoz vezet minket, ami az album leglendületesebb, legtüzesebb száma („hope” – remény szakasz). A kisfilmben ez is inkább az afroamerikai egyenjogúságért való harc himnuszaként jelenik meg, de bőven van benne párhuzam a megcsalással való megküzdéssel is: az énekesnő leszögezi, hogy rendben, elhatároztam/elhatároztuk, hogy megmentjük a kapcsolatunkat, de ezúttal ebbe azért nagyobb beleszólásom lesz. Nekem is szükségem van szabadságra, mozgástérre. Ezzel kvázi kinyilatkozza, hogy a házassága megmentése nem csak az ő dolga, és ugyanúgy kell a férjének is dolgoznia rajta. Valahol ebben a számban érik be a düh egyébként, itt látszik, hogy mennyire fontos volt a harag megélése: anélkül nem történhetett volna igazi dinamikai változás a kapcsolatban. A büszkeségét, integritását visszanyert énekesnő határozottan mondja: bizony, barátom, neked is meg kell küzdened a kapcsolatunkért.

teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_215745.bmp

Lord forgive me, I've been runnin'
Runnin' blind in truth
I'ma wade, I'ma wave through your shallow love
Tell the deep I'm new

Ezzel el is érkezünk az utolsó, szorosan ide tartozó számhoz, a „redemption” – megváltás szakszhoz tartozó All night-hoz. Annyira szép kifutása ez az albumnak, hogy nekem az az érzésem is támad tőle, mintha még zeneileg is egyfajta konklúziója lenne az eddig hallható dallamoknak, a szövegről nem is beszélve. Ezen a ponton világossá válik, hogy az album legerősebb üzenete a változás, gyógyulás, fejlődés, a reziliencia – és áthatja a nyugtató optimizmus, hogy végül minden rendben lesz.

 teljes_kepernyo_rogzitese_2016_05_31_215903.bmp

They say true love's the greatest weapon
To win the war caused by pain, pain
But every diamond has imperfections
But my love's too pure to watch it chip away
Oh nothing real can be threatened
True love breathes salvation back into me
With every tear came redemption
And my torturer became a remedy

 

A Lemonade jelentősége

Senki nem tudja, hogy Beyoncé ezen valóban keresztül ment-e, valóban megcsalta-e a férje, vagy az egész csak egy művészi önkifejezés. Én azt gondolom, hogy ez nagyjából mindegy is, bár őszintén csodálkoznék, ha nem lenne az, mert a Lemonade egy rettenetesen érzékeny, mély, elsöprő, és erős érzelmekkel teli album, ami nem csak a megcsalásra reflektál, hanem nagyon szignifikáns pontja a női jogi és az afroamerikai hátrányos megkülönböztetés elleni harcnak. Már a Superbowl-on bemutatott Formation c. szám is (ami egyébként rajta van a Lemonde-en, de nem tartozik szervesen hozzá, amolyan extra szám) arról tanúskodott, hogy Beyoncé nem fél szembenézni azzal, hogy ő egy feketebőrű nő, és nincsen problémája azzal sem, hogy ezeket büszkén viselje és példát mutasson többmillió afroamerikai nőnek, akiket nap-mint-nap érnek atrocitások. Ahogy a Lemonade kisfilmben Malcolm-X-től idézi az énekesnő:

The most disrespected person in America is the Black woman, the most unprotected person in America is the Black woman. The most neglected person in America is the Black woman.

Beyoncéról elég régóta lehet tudni, hogy feminista értékeket vall, hisz a nők erejében (emlékezzünk csak a „Run the world” című számára, ami gyakorlatilag egy feminista himnusz), de azzal, hogy a Lemonade-el azokhoz is szólt, akiket megcsalt a párjuk, és megmutatta, hogy van ebből is kiút, hogy ki lehet lábalni egy ilyen helyzetből úgy, hogy a megcsalt nő megőrizze a büszkeségét, az erejét és az integritását – ez hatalmas dolog. Manapság megcsaltnak lenni még mindig egy erős stigmát jelent, könnyen ítéltetnek meg azok, akik ennek elszenvedői. Beyoncé megmutatta, hogy a világ egyik legbefolyásosabb nőjeként ugyanazon az érzelmi tornádón megy keresztül, amin a világon bárki, akinek át kell élnie ezt a fájdalmat, és ezzel erőt ad, és példát mutat – és lehet Beyoncét szeretni, vagy nem szeretni, de pont emiatt megkerülhetetlen a személye, és pont emiatt hatalmas jelentőségű album a Lemonade.

 

Június 11-én újra Pszicho Műhelyt tartunk, ahol a párkapcsolatok nehézségeiről fogunk beszélni más pszichológuskollégákkal együtt. Az esemény szuper érdekes, és ingyenes. További infó facebook oldalunkon!

Ti mit gondoltok a Lemonade-ről? Várjuk a kommenteket facebook-oldalunkon!

A képek a Lemonade kisfilmből vannak.

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

komment

Boldog párkapcsolat hosszú távon - mit tehetünk érte?

2016. május 07. 13:07 - szabófanni

Társadalmunk változásaival párhuzamosan a párkapcsolataink is változóban vannak (Az Y-generáció magánéletének jellegzetességeiről Asbóth Kinga írt egy korábbi bejegyzésben). Más az ismerkedés, más a szexuális kultúra és más jellemzi a hosszú távú párkapcsolatokat, mint néhány évtizede. Egy talán nem változott, boldog és inspiráló kapcsolatokra vágyunk az életünkben. Személyes véleményem, hogy egészen mást jelentene a párkapcsolati probléma fogalma, ha nem ismernénk olyan kifejezéseket, mint „az Igazi” vagy „a nagy Ő”.  Ha nem fordítanánk akkora figyelmet arra, hogy vajon a „megfelelő” ember mellett vagyunk-e, akkor több energiánk maradhat arra is, hogy a kettőnk kapcsolatából a legtöbbet hozzuk ki. Mert bár hajlamosak vagyunk másokat (gyakran a párunkat) okolni a boldogtalanságunkért, érdemes vállalni a saját felelősségünket, mert a saját boldogságunkért és a párkapcsolatunk hosszú távú sikeréért mi magunk tehetünk a legtöbbet.

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mit tehetünk azért, hogy párkapcsolatunk hosszú távon is boldog legyen.

Először is: szex! 

Most tényleg az első helyen a szexuális élet hatásait fogom tárgyalni? Igen! Hogy miért: azért, mert a testi vonzalom és a szexuális élettel való elégedettség nagyon fontosnak bizonyul abban, ha a párok hosszú távon is intenzív szerelemről számolnak be. Szeretkezés vagy ölelkezés közben szabadul fel az oxitocin hormon, mely sok más hatása mellett hozzájárul ahhoz, hogy a párok közelebb érezzék magukat egymáshoz, illetve a köztük lévő kötődést is támogatja hosszú távon. Emellett a szexuális élettel való elégedettség alapvető részét képezi a fizikai és mentális jóllétünknek.

A testi vonzalom azért is sarkalatos pontja a párkapcsolatnak, mert nélküle gyakrabban számolnak be a párok szerelem nélküli kapcsolatról, megléte mellett viszont akkor is szerelmesnek vallják magukat a párok, ha egyébként sok olyan problémával küzdenek, amik próbára teszik a kapcsolatot (pl. eltérő nevelési stílus, pénzügyi problémák, egyenlőtlen felelősségvállalás).

kiss.jpg

Kép innen. (Adam Martinakis: Last kiss)

Az persze egyértelmű, hogy a szexuális életünknek akkor lehet ilyen pozitív hatása a párkapcsolatra, ha elégedettek is vagyunk az életünk ezen területével. Fontos, hogy a pár tagjai közösen döntsenek arról, hogy milyen gyakorisággal és hogyan élnek szexuális életet, nem elég, ha csak az egyikőjük elégedett a kialakult forgatókönyvvel. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, érdemes a párunk tudomására hozni. Találjunk megfelelő időpontot és módot arra, hogy kifejezzük a gondolatainkat (fontos, hogy ne a társunkról fogalmazzunk meg kritikát és a saját nevünkben szólaljunk meg, saját érzéseinket közvetítsük). Végül, de nem utolsósorban találjunk időt a szexre! Egy hosszú távú kapcsolatban előfordulhat, hogy a felek időbeosztásából fakadóan ez időnként nehezebb lehet, esetleg túl fáradtnak érezzük magunkat, de érdemes szem előtt tartani, hogy a szexuális életünk „karbantartásával” a párkapcsolatunkért, egymásért teszünk.

Csak pozitívan!

Melyik a könnyebb: a partnerünk jó vagy a rossz tulajdonságait felsorolni? Hát az az adott naptól függ, igaz? Vagy mégsem? Ha valakivel hosszú távon párkapcsolatban élünk, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a rossz tulajdonságait alaposabban megismerjük, ami miatt pedig beleszerettünk, azt vagy alapvetőnek gondoljuk egy idő után vagy annyira hozzászokunk, hogy nem is tűnik fel. Utaltam a bejegyzés elején arra, hogy mennyivel más lenne az életünk, ha nem az Igazit keresnénk, hanem működő párkapcsolatot építenénk ketten. Arra is gondoltam ennek kapcsán, hogy egyik kapcsolat, egyik társ sem tökéletes, jobban mondva nagyban múlik rajtunk, hogy melyik lesz az. Hibái mindenkinek vannak, ha azonban belecsúszunk abba, hogy ezeket a hibákat okoljuk azért, hogy nem működik a kapcsolatunk vagy nem vagyunk boldogok, akkor nehezebb tenni a kettőnk boldogságáért. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell néznünk a párunknak. Egy jól működő kapcsolat alapvető eleme a kölcsönös tisztelet, fontos, hogy ezt megadjuk a párunknak és meg is kapjuk tőle. Nem kell mindenben egyetértenünk, de fontos hogy legyen miért csodálnunk a másikat, tiszteletben tartsuk a személyes döntéseit, megbízzunk benne és támogatni tudjuk őt.

Kép innen. (Leonid Afremov festménye)

Közös élmények, egyéni boldogság

Egy korábbi bejegyzésemben (Hűek maradni - magunkhoz!) írtam már arról, milyen fontos is megtalálnunk az önmegvalósítás és összeolvadás harmóniáját a párkapcsolatunkban. Fontos odafigyelnünk magunkra, fontos tennünk a saját személyes boldogságunkért, mert ez hosszú távon a párkapcsolatunk sikeréhez fog hozzájárulni. A személyes boldogság (különösen a nők esetében) szoros összefüggésben áll a kapcsolatban megélt szerelem intenzitásával. Lehet, hogy önzőnek tűnik, ha a közös program helyett, a saját kívánságunkat teljesítjük, de ha a személyes boldogságunkért teszünk, abból a párkapcsolatunk is profitálni tud.

couple.jpg

Kép innen. 

Ha már harmóniáról volt szó, akkor kiemelem, hogy emellett egyformán fontos a közös élmények átélése is. Nem véletlenül randizunk gyönyörű helyeken, esszük együtt a kedvenc ételünket, vagy kirándulunk közösen: ha nem is tudatos, de érezzük, hogy ezekből az élményekből táplálkozik a kapcsolat. Nagyon fontos viszont, hogy milyen időt töltünk együtt. Egy hosszú távú kapcsolatban gyakrabban fordul elő, hogy tevékenységeink egysíkúvá válnak, gyakran ugyanazokat a dolgokat csináljuk együtt. Fektessünk energiát abba, hogy legyenek új és kihívást jelentő élményeink is. Lehet új és kihívó bármi, amit szívesen csináltok együtt: egy új étel elkészítése vagy egy sportág kipróbálása. Ezek az élmények mind hozzájárulnak az intimitás érzéséhez, segítenek abban, hogy közelebb érezzétek magatokat egymáshoz.

Ti mit tesztek azért, hogy a párkapcsolatotok hosszú távon sikeres legyen? Mi lenne a legjobb tippetek, mit tartotok igazán fontosnak?

Örömmel ajánljuk figyelmetekbe, hogy június 11-én ismét lesz egy Pszicho-Műhely alkalom, ahol ezúttal párkapcsolati témákkal fogunk foglalkozni. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletekért kövessétek az Ötvenperc Facebook oldalát! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Facebook oldalunk

A következő Pszicho-Műhely részletei

Források:

  1. Sarkis, Stephanie. "7 Keys to a Healthy and Happy Relationship." Psychology Today. Sarkis Media LLC, 2 Jan. 2012. Web. 06 May 2016.

(https://www.psychologytoday.com/blog/here-there-and-everywhere/201201/7-keys-healthy-and-happy-relationship)

  1. Seppälä, Emma. "The 4 Keys to Keeping Love Alive Long-Term." Psychology Today. Emma Seppälä, 11 Nov. 2012. Web. 06 May 2016.

(https://www.psychologytoday.com/blog/feeling-it/201211/the-4-keys-keeping-love-alive-long-term)

komment
süti beállítások módosítása