Gyakran olvashatunk párkapcsolati vagy családi problémákról, a barátságok nehézségeiről viszont ritkábban. Mit tehetünk azért, hogy barátságainkat hosszú időn át megőrizzük? Mit tehetünk akkor, ha úgy érezzük, hogy megromlott a baráti kapcsolatunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a mai bejegyzésben.
Kezdjük először is azzal, hogy mit tehetünk azért, hogy barátságaink hosszú távon jól működjenek! Ha a barátainkra gondolunk, akkor leggyakrabban azok az emberek jutnak az eszünkbe, akiktől bármikor kérhetünk segítséget és akik ránk is mindig számíthatnak. Fontos, hogy a barátságnak ezen funkcióját ne hanyagoljuk el! Tegyünk érte, hogy a barátaink úgy érezzék, számíthatnak ránk, de fordítva is legyünk figyelmesek: adjunk nekik lehetőséget arra, hogy a segítségünkre legyenek és ezáltal a bizalmunkat és a megbecsülésünket is érezzék.
Még egy fontos dolog, amiben gyakran a barátainkra támaszkodunk, az az őszinte visszajelzés és kritika. Tudjunk mi is visszajelzést adni a barátunknak, de figyeljünk arra is, ha egy barátunk jelez nekünk vissza valamit. Ha figyelmen kívül hagyjuk a véleményét, vagy sértődéssel reagálunk, akkor valószínű, hogy legközelebb kevésbé szívesen lesz őszinte, ha kikérjük a véleményét.
A barátaink a társaink jóban és rosszban is. Azonban ne csak arra fektessünk hangsúlyt, hogy támaszt nyújtsunk a barátunknak, amikor bajban van: fontos ez is, de sokszor még többet jelent a másik számára, ha az örömeiben és sikereiben is egyformán tudunk vele osztozni.
Végül, de nem utolsó sorban, a barátságnak természetes velejárója a konfliktus. Értékeljétek, hogy nem egyezik mindenben a véleményetek és igyekezzetek tisztelettel lenni a másik iránt, ha a nézeteitekről van szó. Ne féljetek attól, ha nem értetek egyet. Ha megtanuljátok kezelni a félreértéseket, akkor máris sokkal nagyobb esélyetek van arra, hogy a kapcsolatotok hosszú életű legyen.
Folytatni, vagy lezárni?
Természetüknél fogva a baráti kapcsolatok, mint minden emberi kapcsolat, dinamikusan változnak és fejlődnek, ahogy a személyiségünk is folyamatosan alakul. Nem csoda, ha egy idő után más és más emberekkel találjuk meg legjobban a hangot.
Még ha egy barátságunk nem is működik már jól, eltávolodtunk egymástól, vagy úgy érezzük, hogy a köztünk kialakult konfliktusok nem megoldhatóak, akkor is nehezünkre eshet a kapcsolat lezárása. Ha egy rosszul működő kapcsolatot hosszú távon nem tudunk lezárni, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta, hogy mi gátol meg bennünket ebben. Kialakulhat egyrészt az az érzés bennünk, hogy a barátainkhoz kötelező hűnek maradni, a kapcsolat lezárását pedig egyfajta árulásként, cserbenhagyásként láthatjuk. Dolgozhat bennünk az a remény, hogy a körülmények változásával idővel majd javul a kapcsolatunk, vagy reménykedhetünk abban, hogy a másik ember változik meg. Az önértékelésnek is fontos szerepe lehet. Ha azt gondoljuk, hogy “nem érdemlünk meg” jobb barátokat, akkor benne ragadhatunk egészségtelenül működő baráti kapcsolatokban attól félve, hogy sosem találunk másik barátokat.
Ha a baráti kapcsolat folytatása mellett döntünk és szeretnénk helyrehozni a viszonyunkat, akkor kiemelten fontos őszintének lennünk saját magunkkal és másikkal is. Érdemes ilyenkor beszélni arról, ha esetleg megbántottátok egymást, tisztázni, ha valami rosszul esett és amit másképp szeretnétek alakítani a jövőben.
Ha te vagy az, aki ad még egy esélyt a másiknak egy barátságban, akkor saját magaddal azért fontos őszintének lenned, mert csak te tudod megítélni, hogy mennyi ideig érdemes várnod például arra, hogy a barátod változtasson valamin, több időt fordítson a barátságotokra, stb. Egy barátság is akkor tud jól működni, ha a felek egyformán foglalkoznak vele és nagyjából egyenlő energiával dolgoznak a működésén.
Egy kapcsolat lezárása mellett dönteni nagy csalódás lehet. Fontos azonban emlékezni arra, hogy nem minden barátságnak kell feltétlenül egy életre szólnia. Vannak köztük olyanok is, amelyek csak az életünk egy bizonyos szakaszát kísérik végig, később pedig már nem fenntarthatóak. Egy barátság lezárásakor érdemes törekedni arra, hogy elkerüljétek a másik rosszindulatú vitába fulladó hibáztatását (hiszen ezzel senki sem nyer), ehelyett igyekezzetek az egymás iránti tiszteletet megtartani és őrizzétek meg a sok-sok emléket, boldogságot, amit a barátotoknak köszönhettek. Ezek az értékes pillanatok egy életen át gazdagítanak benneteket.
Végezetül három tudományosan vizsgált érdekességet gyűjtöttem össze a barátságokról, ezekről az alattuk lévő linkeken olvashattok angolul, de ha érdekelne benneteket valamelyik téma ezek közül bővebben magyar nyelven, akkor írjatok nekünk!
1. Van-e férfi és nő között barátság? Az egyéni vélemények általában megoszlanak, a kutatók szerint azonban nem. Feltéve persze, hogy az ellenkező nemhez vonzódunk - ez esetben ugyanis a kutatások szerint a szó legszorosabb értelmében vett barátságról csak a saját nemünkhöz tartozó személlyel beszélhetünk. (Kivételek mindig lehetnek, a kutatási eredmények általában a nagy többségre vonatkozó, illetve átlagos tapasztalatokat közvetítik.)
2. Egy szerelem = két barátság? A kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy egy párkapcsolat átlagosan két szorosabb barátság vagy családi kapcsolat meglazulásával jár együtt hosszú távon. Átlagosan 5-6 emberrel (barát vagy családtag) tartunk szoros kapcsolatot, a párkapcsolatban élők esetében megfigyelhető, hogy ez a szám eggyel lecsökken.
Mai cikkemet egy nemrégiben a Humans of New York oldalán közzétett fénykép ihlette, pontosabban az idézet, amely a rajta szereplő Andrew-tól származik (Nézd meg a fényképet itt.). Valahogy így hangzik magyarul:
"Újraindindítom az életem teljesen, ismét. Eljött az Andrew 5.0 ideje." ("I'm rebooting my life entirely, again. It's time for Andrew 5.0.").
Függetlenül attól, hogy Andrew élete hol tart most, vagy hogyan fog kinézni az 5.0-ás verzió, ez a rövid és frappáns kijelentés valójában egy fontos igazságot fogalmaz meg: az életünkben állandó a változás. Akármennyire megszeretjük az életünk egy-egy részletét, akármennyire hozzászokunk bizonyos tevékenységekhez vagy személyekhez, az időnkénti változás nem csak elkerülhetetlen, de szükséges is.
Andrew elmondása alapján nagyon egyszerűnek tűnik változtatni az életünkön, igaz? A valóság közelebb van ahhoz, hogy a változások, életesemények mindenki számára stresszesek. A Holmes & Rahe Stressz Skála 43 gyakori életeseményt állít sorrendbe az alapján, hogy mekkora változást jelent az adott esemény az életben (Life Change Units). Azt állapították meg, hogy minél több és minél jelentősebb változás van jelen egyszerre egy ember életében, azaz minél nagyobb stresszt él át, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megbetegszik. A listán egyszerre szerepelnek az életet pozitív(pl. kimagasló egyéni teljesítmény, házasságkötés) és negatív irányba befolyásoló események (pl. partner halála, amely első helyen áll a stresszt kiváltó események között). A listán szereplő események közül sok önmagában semleges (pl. változás a munkahelyi felelősségekben) és egyformán nagy stresszt jelent függetlenül attól, hogy a személyt pozitívan vagy negatívan érinti e. Mindez azért érdekes, mert a legkönnyebb azt mondani, hogy a változás jó és szép, de akkor kerek a kép, ha kiegészítjük azzal, hogy a változást nem mindig mi kezdeményezzük és ha pozitív is, leggyakrabban stresszt jelent.
Nagyban különbözünk abban is, hogy hogyan viszonyulunk a változásokhoz. Vannak akik például kifejezetten szeretnek költözni, mások, ha tehetnék, egy helyen élnék le az életüket. Bármelyik tábort erősíted is, amit mindenképp érdemes végiggondolni, az az, hogy mikor érett meg egy helyzet a változásra. Nagyon leegyszerűsítve ez akkor következik be, amikor az a helyzet, amiben most vagy, már káros a számodra vagy nem szolgálja a fejlődésedet. Gyakran úgy vagyunk mi is, mint a béka, aki alatt forralni kezdték a vizet: csak lassan tűnik fel nekünk, hogy valamit muszáj tenni, a változást pedig halogatjuk. Lehet hogy először csak halványan sejlik fel, hogy valami nem stimmel, később esetleg már a környezetünk is szóvá teszi. A döntés szélsőséges halogatásakor figyelhető meg a kiégés jelensége, amikor már talán nem is bízunk abban, hogy jobbra fordulhatnak a dolgok, illetve, hogy képesek vagyunk egy jobb helyzetet teremteni saját magunknak. (A kiégés 12 fázisáról tartott előadást Dr. Lisznyai Sándor a Lisznyai Pszicho-Műhely egyik eseményén, az erről készült beszámolót ITT olvashatod.)
A változás nem csak ijesztő és stresszes, de gyakran még akkor is nehezen szánjuk rá magunkat, ha tudjuk, hogy szükséges. Mégis hogyan változtassunk akkor? Bár Andrew viccesen egy elektronikai eszközhöz hasonlította magát, ahol elég frissíteni az operációs rendszert, egy emberi életet átváltoztatni ennél lényegesen bonyolultabb. Nincs gomb, vagy használati útmutató, hogy hogyan kellene, mert mindannyian teljesen egyediek vagyunk. Ha úgy érzed, hogy a te életedben is szükséges lenne eszközölni néhány változtatást, akkor a legfontosabb azt végiggondolni, hogy az életed mely területével vagy elégedetlen? Mi az amit most egy csapásra megváltoztatnál, ha tehetnéd? Tegyük fel, hogy mondjuk az életmódod az, amivel elégedetlen vagy. Ezen belül már fel tudsz állítani egy célt, amit el szeretnél érni. Ha pedig van célod, akkor érdemes azt apró lépcsőkre bontani. Olyan aprókra, amiket reálisan teljesíteni is lehet. Enélkül könnyen érhet kudarc, ami elveheti a kedvedet a további fejlődéstől. Ha viszont valami apró fejlődést elértél, akkor nézd vissza és jutalmazd magad annak a tudatával, hogy képes voltál elindulni és változtatni.
Ha olyan helyzetben találod magad, hogy tudod, hogy változtatnod kellene, esetleg azt is tudod, hogy miben, de mégsem megy, akkor ne félj segítséget kérni! Ugyanez igaz akkor is, ha a változás külső hatásra következik be az életedben, te pedig úgy érzed, hogy nem tudsz úgy alkalmazkodni, ahogy szeretnél. Mindig igaz, hogy szólni ér, segítséget kérni ér!
A saját életedben van valami, amin most változtatni szeretnél? Hogyan tudnál hozzákezdeni?
Életünk folyamatos változásban van, az emberi lét sajátja pedig, hogy nem csak a múlt vagy a jelen, de a jövő is befolyásol bennünket. Olyan dolgokról gondolkozunk, amik még nem történtek meg, azaz: terveket szövünk és célokat állítunk fel. Vannak, akik már kisiskolásként is listát írtak a tennivalóikról és a terveikről, mások számára viszont nehezebb lehet a jövővel kapcsolatos konkrét vágyak megfogalmazása. Ezzel nincs is semmi gond, mint mindenben, ebben is különbözőek vagyunk. De vajon lehet-e rossz célt kitűzni? Honnan tudhatom, hogy a helyes cél felé haladok-e? Hogyan egyeztessem össze a saját céljaimat a pároméval? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük ma a választ.
Ismerősek ezek a kérdések? Már egész kicsi korunktól kezdve kérdezgetnek bennünket, hogy hová akarunk elérni, a kérdéseknek pedig nem szakad vége. Legyen szó magánéletről, vagy karrierről, mindenkit mindig az érdekel, hogy mi a következő állomásod. Emiatt gyakran egy-egy céllal kapcsolatban az az illúziónk támadhat, hogy az elérése, beteljesítése boldoggá tesz majd bennünket. Félreértés ne essék, a céljaink elérése általában tényleg hatalmas örömmel társul! Indulunk az első futóversenyünkön, önálló otthonba költözünk, felvesznek bennünket egy szuper munkahelyre... Ezek mind olyan dolgok, amik nagy boldogságot jelentenek, de nem örökre. Ez pedig természetes és rendjén van. Amikor kitűzünk egy célt, vagy annak eléréséről ábrándozunk, fontos, hogy néha emlékezzünk arra is, hogy nem a cél elérése a boldogságunk kizárólagos forrása. Mi több, a célhoz vezető utat is sokkal kellemesebbé teszi, ha azzal a tudattal "haladunk végig rajta", hogy nem csak a végcél, de az ahhoz vezető apró lépések teljesítése is szolgálhatnak a boldogságunk okául. Ez a szemléletmód azért is hasznos lehet, mert az életben a legritkábban fordul elő az a helyzet, hogy mindent elvégeztünk, minden kitűzött célt elértünk és mindennel elégedettek vagyunk. Ha nem is értünk el mindent, vagy nem vagyunk mindennel tökéletesen elégedettek, engedjünk teret annak a megünneplésére, amiben sikeresek voltunk, vagy hagyjuk, hogy mosolyt csaljon az arcunkra egy apróság is.
A "soha ne add fel" egy kiváló mantra.... csak nem minden helyzetben. A céljainkat feladni vagy azokon változtatni viszont sokak számára a gyengeség jelének tűnhet. Pedig vannak olyan szituációk, amikor kifejezetten hasznos átgondolni, hogy miért is küzdesz.
Előfordulhat, hogy nem volt kellően reális a cél, amit megfogalmaztál, vagy nem gondoltad át pontosan, hogy mivel fog járni a megvalósítása, de ha azon kapod magad, hogy a célodért való küzdés magát a boldogtalanságot jelenti számodra, akkor itt az ideje, hogy változtass valamin. A céljainkért leggyakrabban áldozatokat hozunk, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy cél érdekében olyan mértékű lemondásokat kell hoznunk, ami már kifejezetten rossz hatással van az életünkre (pl. anyagilag teljesen felemészt minket, tönkreteszi a magánéletünket vagy nem egyezik az értékeinkkel). Ilyenkor, ahelyett, hogy még jobban belemerülünk ebbe az állapotba és "csakazértis" megvalósítjuk a kitűzött cél, hasznosabb, ha új célt fogalmazunk meg, vagy módosítunk a terveinken. Ezt pedig nem gyengeségnek, hanem átgondolt tervezésnek hívják.
Gyakran előfordul, hogy a kitűzött céljaival valaki igazából egy másik ember szándékát teljesíti és lehet, hogy ez még fel sem tűnik neki. Meg akar felelni a másiknak, úgy érzi, hogy ezt várják el tőle, "ez a helyes". Vagy éppen észrevétlenül feladja a saját terveit azért, hogy valaki mást tegyen boldoggá. A helyzet pedig tovább bonyolódhat egy párkapcsolaton belül. Persze, egy párkapcsolatban kiemelten fontos, hogy tudjunk egymáshoz igazodni, azonban jó ha ez harmóniában tud lenni az egyéni célok és tervek megvalósításával is.
Párkapcsolatban több fajta "gubanc" is akadhat a jövő tervezésével kapcsolatban. Előfordulhat például, hogy nincsenek jól tisztázva az egyéni és a közös célok közötti határok. Ha a pároddal közösen azt veszitek észre, hogy sok nézeteltérésetek van egy adott tervvel kapcsolatban, akkor érdemes alaposan végiggondolni, hogy kinek a célja ez? Ha olyan célról van szó, ami valójában egyikőtöknek igazán fontos csak, de mégis mindenáron ketten próbáljátok megvalósítani, sokat segíthet, ha tisztázásra kerül: valójában ez egyikőtök célja és nem kell, hogy mindenáron közösen tegyetek érte.
Ha pedig egy közösen kitűzött, mindkettőtöket érintő célról vagy tervről van szó, akkor is érdemes néhány dolgot szem előtt tartani:
- Ne erőltessetek egymásra semmit. Nem biztos, hogy ami az egyiknek egyértelmű és kényelmes megoldás, a másiknak is az.
- Hagyjatok helyet és időt a beszélgetésre. Míg egyéni terveinket gyakran csendes magányunkban, szó nélkül szövögetjük, a közös céljainknál erre kevés lehetőség van. Kell, hogy találjatok módot az eszmecserére.
- Ne vegye át önkényesen egy valaki a vezetést! Lehet, hogy közösen vágtok bele valamibe, de egyikőtöknek több ötlete támad, közlékenyebb vagy motiváltabb, emiatt a saját szájíze szerint valósít meg mindent, míg a másik elveszti a lelkesedését. Ha azt érzitek, hogy nem fektettek egyenlő mértékű energiát a közös célokba, akkor ne menjetek tovább szó nélkül, derítsétek ki, hogy hogy lehetne mindkettőtök számára kényelmesebb!
"Állást keresni, állásinterjúkra járni soha nem kellemes."
Legalábbis ezt a legkönnyebb gondolni. Holott az álláskeresésben is lehet fejlődni, sikeresebbnek lenni, és mint szinte mindenből, ebből is lehet profitálni. Mégis inkább félelem, szorongás övezi a témát és ebben a rövid bejegyzésben most ezt a képet szeretném kicsit árnyalni.
Mielőtt belevágunk, ki kell emelnem, hogy nem áll szándékomban úgy lefesteni a munkaerő-piaci helyzetet, mint ahol minden a legnagyobb rendben van és álmaink jól fizető, kellemes munkája pedig egy kattintásnyira van tőlünk, mert ez egyáltalán nem igaz. Inkább arra szeretném fektetni a hangsúlyt, hogy igenis sok múlik a saját hozzáállásunkon.
Elmúltak azok az idők (sokunk számára pedig nem is igazán léteztek), amikor valaki sok évet töltött egy-egy munkahelyen, alig módosított a pályáján, ha pedig mégis, akkor azt nem kényszerből tette. (Az Y-generáció munkával kapcsolatos nehézségeiről itt olvashatod Asbóth Kinga cikkét). Ma egy rugalmasabb, pörgősebb piac résztvevői vagyunk, ahol nem csak a lehetőségek változnak folyamatosan, de az elvárások is. Ehhez kell igazodnunk, de hogyan?
Lehet, hogy most épp az álláskeresés az utolsó a fontossági sorrendedben. Állást keresni, vagy épp állásinterjúra járni, azonban nem csak akkor lehet hasznos, ha el szeretnél helyezkedni, vagy váltani szeretnél. Sokat profitálhatsz abból, hogy figyeled az állásajánlatokat, frissen tartod az önéletrajzodat vagy részt veszel egy-egy kiválasztási folyamatban.
Tudni fogod, hogy mik az aktuális lehetőségek, képben leszel az elvárásokkal, ami segíthet abban is, ha nem váltani, csak mondjuk továbbtanulni, képződni szeretnél.
Felbukkanhat előtted álmaid állásajánlata, de az is lehet, hogy kiderül, kapsz egy jobb ajánlatot, mint a jelenlegi fizetésed: ekkor elfogadhatod az új állást, vagy ha szeretnél a jelenlegi munkahelyeden maradni, beszélhetsz a főnököddel arról, hogy tud-e magasabb fizetést ajánlani.
Ha pedig jelenleg nem dolgozol és mondjuk csak fél év múlva lenne aktuális az elhelyezkedésed, akkor is érdemes tudnod, hogy hol-milyen pozíciók érhetők el számodra, mi az amihez tovább kellene képezned magad, szükséges-e felfrissítened a nyelvtudásod, stb.
Végül, de nem utolsó sorban állásinterjúkra járni ijesztő lehet, de hozzá lehet szokni, gyakorlottabbá lehet válni benne. Ha lehetőséged nyílik elmenni egy állásinterjúra, ne utasítsd vissza azért, mert esetleg nem vagy biztos abban, hogy pont ilyen munkára gondoltál-e, vagy meg fogsz-e felelni. Minden állásinterjú alkalmával egyúttal tapasztalatot is gyűjtesz, a következőn pedig magabiztosabb leszel, kevésbé fogsz majd izgulni. (Ha van lehetőséged, akkor az állásinterjú alkalmával gyakorolj olyan dolgokat is, ami nehezebben megy neked: pl. érdeklődj a fejlődési, továbblépési lehetőségek felől).
Mérd fel a lehetőségeket és állíts fel reális célokat!
A végzettségünket igazoló papír nem egyenes út a szakmánknak leginkább megfelelő, személyiségünkhöz legjobban illeszkedő pozíció megtalálásához. Figyelembe kell venni egy csomó mindent, amire valószínű, hogy az iskolapadban kevéssé készítettek fel. Neked kell összeszedned azokat a szempontokat, ami alapján egy adott helyre beadod a jelentkezésedet vagy nem. Élethelyzetedtől is rengeteg függhet: mennyire fontos számodra, hogy jól megközelíthető helyen legyen a munkahely vagy épp rugalmas beosztásban lehessen dolgozni. Lehet, hogy egyáltalán nem bánod azt sem, ha az ország, vagy a világ másik végébe kell költöznöd, egy csomó mindennel kapcsolatban viszont konkrét elképzeléseid vannak.
Érdemes listát írnod és fontossági sorrendet felállítanod: így tisztábban fogod látni, hogy mely tényezők a legfontosabbak számodra és mik azok, amiben jobban tudsz igazodni. Ezzel elkerülheted, hogy pánikszerűen beadd az önéletrajzod olyan helyekre, ahol ugyan megfelelsz minden elvárásnak, viszont garantáltan szörnyen éreznéd magad.
Az álláskeresés folyamatában megannyi dolog ijesztő lehet: félünk az elutasítástól, félünk, hogy olyan helyre vesznek fel minket, ahol nem fogjuk magunkat jól érezni és szorongva gondolunk arra, hogy megint "el kell magunkat adnunk". Szorongásunk különösen magas szintre emelkedhet, ha már sokadszorra járunk sikertelenül.
Ezek a félelmek azonban egy olyan potenciálisan jobb helyzettől távolítanak el bennünket, amiért cserébe bizony akadályokat kell legyőznünk és némi kockázatot is kell tudnunk vállalni. Munkával töltött éveink életünk jelentős hányadát fedik le. De nem mindegy, hogy ezek az évek keserűséggel vagy elégedettségben telnek. Sok minden múlik rajtunk, az első lépés pedig mindig az, hogy felismerjük: ha azt akarjuk, hogy valami változzon, tenni kell érte. Ha úgy érezzük, hogy szükségünk van rá, bátran kérjük szakember segítségét is. Legyen szó egy saját vállalkozás megvalósításáról, karriermódosításról vagy a következő munkahely megtalálásáról, a félelmeink csak hátráltatni tudnak, a sikerhez közelebb vinni nem.
Tipp: frissítsd fel az önéletrajzod egy elegáns vagy kreatív dizájn segítségével! Válassz olyat, ami illik hozzád és az általad megpályázott pozícióhoz is! Az alábbi linken regisztráció után ingyenesen szabhatod személyre és töltheted le az önéletrajzodat.
Számodra mi jelenti a legnagyobb nehézséget az álláskeresés során? Van valami, amiben fejlődnöd kellene?
____________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu Facebook oldalunk
Forrás:
Why people should always be looking for a new job https://www.psychologytoday.com/blog/fighting-fear/201210/why-people-should-always-be-looking-new-job
Overcoming fear of looking for a new job https://www.psychologytoday.com/blog/how-do-life/201503/overcoming-fear-looking-job
Szenvedélyes művelői szerint a minimalizmus nem csupán egy életforma, de egy eszköz is a személyes szabadságunk megvalósításához. Nem egyszerűen az anyagi javak visszafogott használatára, redukálására törekszik, hanem a lelki élet, az érzelmek, a döntéshozatal, a személyes kapcsolatok harmóniájára is. Ezzel az egye nagyobb teret hódító életformával foglalkozunk ma.
Nektek mi jut eszetekbe legelőször, ha azt a kifejezést halljátok, hogy minimalista? Nekem egy kevés tárggyal, egyszerűen berendezett otthon, ahol rend van. Egyszerűség, átláthatóság, nyugalom. Ez azonban mindenkinek mást jelent. Lehet, hogy valaki jól érzi magát egy olyan hálószobában, ahol a padlón csak egy egyszerű matrac van, más berendezés pedig nincs. Másnak ez a tér üres lenne egy személyes tárgy, egy dekorációs elem nélkül.
A minimalizmus nem ad egy szabályrendszert arra vonatkozóan, hogy maximum hány tárgyat birtokolhatsz. Inkább arra világít rá, hogy a tárgyaink közül rengeteg a felesleges. Nem önmagában az okoz problémát, hogy a tárgyaink töredékét használjuk, hanem az is, hogy a kelleténél több időt, pénzt, energiát vesz el a tárgyaink megvásárlása, tárolása, pakolása, javítása, tisztítása, stb. A cél viszont nem az, hogy mindentől megszabaduljunk: ha nem mérjük fel, hogy pontosan miből mennyire van szükségünk, akkor a lomtalanítás után szaladhatunk is a boltba, mondván, hogy nincs egy darab ruhánk sem.
Ha a tárgyaink közül szeretnénk szelektálni, érdemes lépésenként haladni. Sose számok alapján ritkítsuk például a ruhatárat (pl. csak 3 nadrágot fogok megtartani), hanem figyeljük meg, melyek a kedvenc ruháink és mik azok, amelyek egész nyáron, vagy egész télen nem is kerültek elő a fiókból. Lehet, hogy elsőre úgy gondoltuk, hogy 20 pólót fogunk megtartani, de valójában leggyakrabban mindig ugyanazt a 10 darabot vesszük elő legszívesebben.
A minimalista felfogás az élet sok-sok területére kiterjedhet, nem csak a ruhatárunkra vagy a lakásunk berendezésére. Lehet a célunk az, hogy kevesebb pénzt költünk, minőségi emberi kapcsolatokat akarunk kialakítani, vagy sokat szeretnénk utazni: mindenhol az arany középutat érdemes megkeresni. Nagyon könnyen extremitásokba bonyolódhat az ember például, ha eltökéli, hogy a lehető legkevesebb pénzből próbál meg kijönni. Egyfajta józan takarékosság szinte mindenkire ráfér. Ha viszont azon kapjuk magunkat, hogy órákat töltünk egy-egy dolog beszerzésével, mert "ott olcsóbb", akkor gondoljunk arra, hogy ez valóban jót tesz-e.
A minimalizmusnak ugyanis az egyik legfontosabb üzenete az egyszerűség mellett az is, hogy megtaláljuk, mi az, ami a legfontosabb nekünk, mi az amire több időt és energiát szeretnénk áldozni. Azáltal, hogy felismerjük, mi az, ami felesleges, több időnk juthat arra, amire valóban szeretnénk, hogy jusson.
Pszichológiai szempontból persze a legérdekesebb az, hogy vajon melyek azok az elemei a minimalizmusnak, amik a lelki életünkre is pozitív hatással lehetnek. Persze, felszabadító érzés megszabadulni a felesleges holmiktól, de talán nem ez az, ami a legtöbbet adja. Sokkal inkább az a gondolat, hogy "nincs szükségem többre", "megvan mindenem, ami kell az élethez" és ugyan van rengeteg dolog, amit megvehetnék, vagy amire vágyhatnék, azonban ezek is ugyanúgy tárgyak, amik idővel felhalmozódnának az életemben.
Ha pedig megtanultunk a tárgyaink között szelektálni, nagy eséllyel az érzelmeinket és gondolatainkat is egy kicsit másképp látjuk. És talán a tárgyak közti válogatásnál még sokkal fontosabb is az, hogy megtanuljuk, mi az amin érdemes törnünk a fejünket és min felesleges aggódni, mit szeretnénk igazán, teljes szívből és mit csak mások kedvéért.
Mit üzen számodra a minimalista felfogás? A Te életedben mi az a terület, ahol időszerű lenne egy nagytakarítás? Hogyan kellene hozzákezdened?
___________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu Facebook oldalunk
Az a mondás, hogy valaki "leugrik a boltba cigiért" viszonylag régóta él az emberek fejében mint annak a metaforája, hogy az illető szó nélkül lelép a családjától/párjától és egy új életet kezd valahol. Nincs új a nap alatt, maximum manapság ez gyakrabban történik meg, és új, trendi neve van - úgy hívják, hogy ghosting.
Mi a ghosting?
Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnni valakinek az életéből a párkapcsolat/barátság bármelyik szakaszán különösebb ok, indok nélkül. Hogy pontosan hol van az a pont, hogy valamit igazán fájdalmas ghostingnak tekinthetünk, több mindentől függ: például, hogy mennyire volt az otthagyott érzelmileg bevonódva, a (pár)kapcsolat korai vagy már érettebb fázisában történik-e meg; és persze rengeteg egyéni jellemzőtől is, például hogy az illető hogyan áll a saját önértékelésével. Ha valakinek eleve alacsonyabb az önbizalma, erős kétségek gyötrik saját magával kapcsolatban, akkor jóval nehezebben fogja magát túltenni azon a megrázkódtatáson, amit a ghosting okoz.
A látszólag minden különösebb ok nélkül való eltűnés azért egy borzasztóan kegyetlen dolog, mert nem nincsen rá magyarázat. Mégha az a kínált ok egy jól elcsépelt "nem benned van a hiba, hanem bennem", már az ad egy kis támpontot, amibe bele lehet kapaszkodni a szakítás utáni gyógyulás folyamán. Még akkor is, ha a szakításnak fájdalmasabb, keményebb oka van (pl. "egyszerűen nem tetszel eléggé" vagy "már nem vagyok szerelmes"), akkor is ad valamilyen magyarázatot, felkínálja a megértés lehetőségét. Megértés nélkül ugyanis iszonyú nehéz továbblépni, mert az oknélküliség gyakorlatilag megfosztja az egyént az alapvető kontrollérzéstől: attól, hogy a dolgok okkal történnek, és hogy bizonyos cselekedetek konkrét okokhoz vezetnek, ebből következően pedig bizonyos történéseknek konkrét okai vannak. A kontrollvesztettség állapota pedig az egyik legveszélyesebb dolog az egyén számára, mert erőteljes hatással van a cselekvőképességre, a proaktív viselkedésre. A megértés, az okok ismerete mindenkinek alapvető morális joga - ha ez nem történik meg, az otthagyott fejében egymást kergetik a különböző abszurdabbnál abszurdabb szcenáriók az okokat kutatva, és teljesen tehetetlennek érzi magát.
Erre az oknélküliségre pedig rátesz egy lapáttal az elhagyatottság-érzés. Neuropszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a szociális elutasítás azokat az idegi pályákat stimulálja, amelyek a fizikai fájdalom érzéséért is felelősek, tehát a elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj.
A ghosting áldozata lettél?
Íme 5 tanács/támpont, hogy mit tudsz kezdeni a helyzettel.
1. Nem rólad szól.
Legyen bármi a szakítás konkrét oka, a ghosting hátterében mindenképpen a másik konfliktusoktól, konfrontációtól való félelme áll. Ez két dolgot jelent: egyrészt, hogy ettől ő is szenved, mert a gyáva utat választotta, és pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a konfliktusoktól való menekülés hosszútávon növeli az egyén szorongási szintjét; másrészt pedig, hogy amint láthatod, minden, ami ebben a bekezdésben le van írva, az nem rólad szól. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a ghosting nem rólad beszél, nem miattad történt; nem az van a hátterében, hogy nem vagy elég jó/elég szép/elég kedves/elég okos, stb. A ghosting egy kegyetlen formája a szakításnak, de semmivel nem jelent többet annál, csak az oknélküliség miatt fájdalmasabb. Ne ess tehát abba a hibába, hogy magadban keresed a ghosting okait!
2. Átkeretezés
A ghosting eredményét tekintve nem más mint egy szakítás. Ha át tudod fordítani, meg tudod látni, hogy nem több ez egy sima szakításnál, akkor el fogsz tudni kezdeni gyógyulni úgy, ahogy azt már valószínűleg párszor megtetted az életed folyamán egy szimpla szakítás után.
3. Szociális támogatás
Minden szakítás után felnagyítódnak a szociális kapcsolataid jelentősége. Keresd a barátaid, családod társaságát, élvezd a támogatásukat: sokat fog segíteni a továbblépésben.
4. Ne félj segítséget kérni!
Ha úgy érzed, hogy a ghosting terhe egy kicsit nagyobb mértékben nehezedik rád minthogy ezzel meg tudj birkózni egyedül, akkor ne félj pszichológiai segítséget kérni. Egy másodpercig se gondold, hogy ez bármennyire szégyellni való dolog - olvasd csak el újra az első pontot.
5. Idő, idő, idő.
És végül: hagyj magadnak időt. Ne siettesd annak a folyamatát, hogy túl legyél ezen, hiszen valahol bizony ez egy trauma, és időbe telik, míg begyógyul a seb.
Ghostingoltál?
Ne félj, nem vagy egyedül.
A szomorú igazság az, hogy egy felmérés szerint férfiak 33%-a, a nők 50%-a ismerte el, hogy életében legalább egyszer ghostingolt már. Persze a definíciós nehézségek miatt ez nem egyértelmű, hogy simán annyit jelent, hogy nem írt vissza valakinek egy első tinder-randi után, vagy hogy évek együtt járása után tűnt el. Mindenesetre ha ez utóbbi történt, vagy esetleg már jó párszor előfordult veled, hogy valakit egy szó nélkül otthagytál, és látod ebben a problémát, ha úgy érzed, hogy van benned némi félsz, szorongás a konfliktusoktól, a szükséges konfrontációtól, akkor érdemes ezzel foglalkoznod, hiszen, amint a feljebb említett kutatás is mutatja, ennek bizony hosszabb távú negatív hatásai lehetnek a pszichológiai jóllétedre. Ne félj tehát segítséget kérni, a megértés, a háttérben rejlő okok ismerete neked is jót fog tenni.
Eisenberger, N. I. (2011). Why Rejection Hurts: What Social Neuroscience Has Revealed About the Brain’s Response to Social Rejection. Oxford Handbooks Online. doi:10.1093/oxfordhb/9780195342161.013.0039
Leary, M. R.,Haupt, A. L., Strausser, K. S., & Chokel, J. T. 1998. Calibrating the sociometer: The relationship between interpersonal appraisals and state self-esteem. Journal of Personality and Social Psychology, 74, p.1290-1299.
Az LMBT Pride hónapjában és a Budapest Pride Felvonulás közeledtével sokat hallhatunk, olvashatunk LMBTQI+ témában. Mi ebből az alkalomból a fluid szexualitással foglalkozunk: mai bejegyzésünkben átnézzük, mit takar ez a kifejezés és eloszlatunk néhány potenciális téves következtetést is. Tartsatok velünk!
Nagyon röviden azt takarja, hogy a szexualitásunk nem egy fix, statikus tényező, hanem egy dinamikus és változó dolog. Attól, hogy valaki heteroszexuális, nem biztos, hogy csak az ellenkező nemhez vonzódik, vagy az ellenkező nemmel létesít szexuális kapcsolatot, ennek a fordítottja pedig arra is igaz, aki homoszexuális (illetve az sem biztos egy-egy szexuális irányultság az egész életünket végigkíséri, történhetnek benne változások, eltolódások).
Alfred Kinsey már az 1940-es években úgy érvelt, hogy az emberi szexualitás nem sorolható egyszerűen hetero-, bi- és homoszexuális kategóriákba, hanem egy kontinuumon helyezhető el. Megalkotta a Kinsey-skálát, melynek egyik végpontja a teljesen heteroszexuális, a másik pedig a teljesen homoszexuális. Kinsey szerint az emberek nagy része a két végpont között helyezkedik el valahol. Kinsey elméletét kibővítve Klein egy Szexuális Orientáció Táblázatot hozott létre, ahol 7 különböző dimenzió mentén (pl. szexuális vonzalom, szexuális viselkedés, érzelmi preferencia, stb) lehet értékelni a szexuális irányultságot, jelölni lehet a múlt és a jelen közti különbségeket és rögzíteni lehet a vágyott állapotot is (mit választana az illető, ha a szexualitás választás kérdése lenne).
Kinsey elképzeléseit a mai felmérések is alátámasztják, melyekből az is kiderül, hogy az egymást követő generációk egyre kevésbé tartják kőbe vésett dolognak a szexualitást. Briteket kértek meg arra, hogy helyezzék el magukat a Kinsey-skálán és az eredmények alapján a 18 és 24 év közöttiek fele helyezte magát valamelyik végpontra, másik fele pedig a két végpont közé (tehát a megkérdezettek fele se nem 100%-ban heteroszexuális, se nem 100%-ban homoszexuális).
A fluid szexualitás fogalma kapcsán Lisa M. Diamond kutatásai váltak világhírűvé a 2000-es években. Eredetileg a női szexualitás fluiditását kezdte kutatni, úgy gondolta, hogy ebben a tekintetben a férfiak és a nők lényegesen különböznek. Más kutatókkal együtt azon az állásponton volt, hogy a férfiakra inkább a statikus szexuális orientáció jellemző (többségében vagy heteroszexuális vagy homoszexuális, kevés változással), míg a nőkre gyakrabban jellemző a fluid szexualitás. Későbbi vizsgálatai nagyban átalakították ezt az elképzelést és bebizonyították, hogy kis különbség van csak a nők és férfiak között abban a tekintetben, hogy mennyire fluid a szexualitásuk, amely hetero- és homoszexuális férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.
Nem. Homoszexuális férfiak is lehetnek szerelmesek egy nőbe és heteroszexuális nők is létesíthetnek szexuális kapcsolatot más nőkkel (ez pedig még csak két példa volt a végtelen lehetőségekre), ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy biszexuálisak, hanem hogy fluid a szexualitásuk.
Lehet, hogy más tapasztalt valaha hasonlót, én viszont soha. Melyikünknek van akkor igaza?
Mindkettőtöknek! Mi emberek mind különbözőek vagyunk, ez arra is vonatkozik, hogy milyen mértékben fluid a szexualitásunk. Van, akire ez egyáltalán nem jellemző, van akire pedig annál inkább. Ha te sosem tapasztaltál ilyesmit, az ugyanolyan hiteles tapasztalat, mint az, ha valaki más pedig tapasztalt (és nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne tapasztalhatnál).
Ha a szexualitásunk fluid és változhat, akkor szándékosan is alakítható, nem?
Nem! A szexualitásunk NEM befolyásolható, alakítható, átfordítható semmilyen terápiával, vagy kezeléssel. A szexualitásunkat felfedezhetjük, kibontakoztathatjuk, de szándékosan nem alakíthatjuk át, vagy préselhetjük egy mesterségesen kialakított kategóriába. Az ilyen és ehhez hasonló próbálkozások csak kárt tesznek az emberekben.
Joggal merül fel a kérdés, hogy nem bonyolult-e ez így? De. A szexualitásunk az életünk többi területéhez hasonlóan egy komplex, összetett tényező. Ugyanakkor nagyon egyszerű és szép is: mindannyian különbözünk, nincs belőlünk két egyforma. Ezért is fontos, hogy megtanuljunk nyitottnak, elfogadónak és kíváncsinak lenni. Nem csak másokkal, magunkkal is.
Mi jutott eszetekbe a témáról? Volt-e valami, amiről szívesen hallanátok többet? Írjátok meg nekünk!
___________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu Facebook oldalunk
Forrás és további olvasnivalók:
Sexuality is much more fluid than you think https://www.psychologytoday.com/blog/standard-deviations/201605/sexuality-is-much-more-fluid-you-think
What is sexual fluidity? http://theconversation.com/explainer-what-is-sexual-fluidity-33120
Sexual fluidity: Living a label-free life http://www.abc.net.au/news/2016-02-20/sexual-fluidity-label-free-life/7162884
1 in 2 young people say they are not 100% heterosexual https://yougov.co.uk/news/2015/08/16/half-young-not-heterosexual/
Lisa Diamond on sexual fluidity of men and women - előadás - 2013. 10. 17 https://www.youtube.com/watch?v=m2rTHDOuUBw
Társadalmunk változásaival párhuzamosan a párkapcsolataink is változóban vannak (Az Y-generáció magánéletének jellegzetességeiről Asbóth Kinga írt egy korábbi bejegyzésben). Más az ismerkedés, más a szexuális kultúra és más jellemzi a hosszú távú párkapcsolatokat, mint néhány évtizede. Egy talán nem változott, boldog és inspiráló kapcsolatokra vágyunk az életünkben. Személyes véleményem, hogy egészen mást jelentene a párkapcsolati probléma fogalma, ha nem ismernénk olyan kifejezéseket, mint „az Igazi” vagy „a nagy Ő”. Ha nem fordítanánk akkora figyelmet arra, hogy vajon a „megfelelő” ember mellett vagyunk-e, akkor több energiánk maradhat arra is, hogy a kettőnk kapcsolatából a legtöbbet hozzuk ki. Mert bár hajlamosak vagyunk másokat (gyakran a párunkat) okolni a boldogtalanságunkért, érdemes vállalni a saját felelősségünket, mert a saját boldogságunkért és a párkapcsolatunk hosszú távú sikeréért mi magunk tehetünk a legtöbbet.
Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mit tehetünk azért, hogy párkapcsolatunk hosszú távon is boldog legyen.
Először is: szex!
Most tényleg az első helyen a szexuális élet hatásait fogom tárgyalni? Igen! Hogy miért: azért, mert a testi vonzalom és a szexuális élettel való elégedettség nagyon fontosnak bizonyul abban, ha a párok hosszú távon is intenzív szerelemről számolnak be. Szeretkezés vagy ölelkezés közben szabadul fel az oxitocin hormon, mely sok más hatása mellett hozzájárul ahhoz, hogy a párok közelebb érezzék magukat egymáshoz, illetve a köztük lévő kötődést is támogatja hosszú távon. Emellett a szexuális élettel való elégedettség alapvető részét képezi a fizikai és mentális jóllétünknek.
A testi vonzalom azért is sarkalatos pontja a párkapcsolatnak, mert nélküle gyakrabban számolnak be a párok szerelem nélküli kapcsolatról, megléte mellett viszont akkor is szerelmesnek vallják magukat a párok, ha egyébként sok olyan problémával küzdenek, amik próbára teszik a kapcsolatot (pl. eltérő nevelési stílus, pénzügyi problémák, egyenlőtlen felelősségvállalás).
Az persze egyértelmű, hogy a szexuális életünknek akkor lehet ilyen pozitív hatása a párkapcsolatra, ha elégedettek is vagyunk az életünk ezen területével. Fontos, hogy a pár tagjai közösen döntsenek arról, hogy milyen gyakorisággal és hogyan élnek szexuális életet, nem elég, ha csak az egyikőjük elégedett a kialakult forgatókönyvvel. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, érdemes a párunk tudomására hozni. Találjunk megfelelő időpontot és módot arra, hogy kifejezzük a gondolatainkat (fontos, hogy ne a társunkról fogalmazzunk meg kritikát és a saját nevünkben szólaljunk meg, saját érzéseinket közvetítsük). Végül, de nem utolsósorban találjunk időt a szexre! Egy hosszú távú kapcsolatban előfordulhat, hogy a felek időbeosztásából fakadóan ez időnként nehezebb lehet, esetleg túl fáradtnak érezzük magunkat, de érdemes szem előtt tartani, hogy a szexuális életünk „karbantartásával” a párkapcsolatunkért, egymásért teszünk.
Csak pozitívan!
Melyik a könnyebb: a partnerünk jó vagy a rossz tulajdonságait felsorolni? Hát az az adott naptól függ, igaz? Vagy mégsem? Ha valakivel hosszú távon párkapcsolatban élünk, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a rossz tulajdonságait alaposabban megismerjük, ami miatt pedig beleszerettünk, azt vagy alapvetőnek gondoljuk egy idő után vagy annyira hozzászokunk, hogy nem is tűnik fel. Utaltam a bejegyzés elején arra, hogy mennyivel más lenne az életünk, ha nem az Igazit keresnénk, hanem működő párkapcsolatot építenénk ketten. Arra is gondoltam ennek kapcsán, hogy egyik kapcsolat, egyik társ sem tökéletes, jobban mondva nagyban múlik rajtunk, hogy melyik lesz az. Hibái mindenkinek vannak, ha azonban belecsúszunk abba, hogy ezeket a hibákat okoljuk azért, hogy nem működik a kapcsolatunk vagy nem vagyunk boldogok, akkor nehezebb tenni a kettőnk boldogságáért. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell néznünk a párunknak. Egy jól működő kapcsolat alapvető eleme a kölcsönös tisztelet, fontos, hogy ezt megadjuk a párunknak és meg is kapjuk tőle. Nem kell mindenben egyetértenünk, de fontos hogy legyen miért csodálnunk a másikat, tiszteletben tartsuk a személyes döntéseit, megbízzunk benne és támogatni tudjuk őt.
Egy korábbi bejegyzésemben (Hűek maradni - magunkhoz!) írtam már arról, milyen fontos is megtalálnunk az önmegvalósítás és összeolvadás harmóniáját a párkapcsolatunkban. Fontos odafigyelnünk magunkra, fontos tennünk a saját személyes boldogságunkért, mert ez hosszú távon a párkapcsolatunk sikeréhez fog hozzájárulni. A személyes boldogság (különösen a nők esetében) szoros összefüggésben áll a kapcsolatban megélt szerelem intenzitásával. Lehet, hogy önzőnek tűnik, ha a közös program helyett, a saját kívánságunkat teljesítjük, de ha a személyes boldogságunkért teszünk, abból a párkapcsolatunk is profitálni tud.
Ha már harmóniáról volt szó, akkor kiemelem, hogy emellett egyformán fontos a közös élmények átélése is. Nem véletlenül randizunk gyönyörű helyeken, esszük együtt a kedvenc ételünket, vagy kirándulunk közösen: ha nem is tudatos, de érezzük, hogy ezekből az élményekből táplálkozik a kapcsolat. Nagyon fontos viszont, hogy milyen időt töltünk együtt. Egy hosszú távú kapcsolatban gyakrabban fordul elő, hogy tevékenységeink egysíkúvá válnak, gyakran ugyanazokat a dolgokat csináljuk együtt. Fektessünk energiát abba, hogy legyenek új és kihívást jelentő élményeink is. Lehet új és kihívó bármi, amit szívesen csináltok együtt: egy új étel elkészítése vagy egy sportág kipróbálása. Ezek az élmények mind hozzájárulnak az intimitás érzéséhez, segítenek abban, hogy közelebb érezzétek magatokat egymáshoz.
Ti mit tesztek azért, hogy a párkapcsolatotok hosszú távon sikeres legyen? Mi lenne a legjobb tippetek, mit tartotok igazán fontosnak?
Örömmel ajánljuk figyelmetekbe, hogy június 11-én ismét lesz egy Pszicho-Műhely alkalom, ahol ezúttal párkapcsolati témákkal fogunk foglalkozni. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletekért kövessétek az Ötvenperc Facebook oldalát! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Márciusban megrendezésre kerül a Pszicho-Műhely első alkalma, ahol az önmegvalósítás és kiégés témája kerül majd terítékre. Lehet ezt a témát általánosságban, karrier illetve párkapcsolat szempontjából is vizsgálni. A Pszicho-Műhelyalkalmain arra törekszünk majd, hogy a résztvevőket közös gondolkodásra, beszélgetésre hívjuk és együtt tárjuk fel az érdekesnek bizonyuló kérdéseket. A mostani bejegyzésünk ehhez szolgál egy kis ízelítőként, gondolatébresztőként.
A párkapcsolatoknak természetes és fontos része az összeolvadás fázisa, melyben megszűnik a külvilág, a többi ember, elmosódnak az énhatárok és feloldódunk a másikban, a szerelmünkben. Azonban ez jó esetben nem marad így, a párkapcsolat fejlődik és fokozatosan újra fontosabbá válnak az egyéni célok, vágyak, tevékenységek, újra szerepet kap az önállóan töltött idő. Az életszakaszok (pl. házasságkötés, gyermek születése) időről időre megváltoztathatja a párkapcsolatok dinamikáját, hol az egymáshoz közeledés, hol az önállóság kerül előtérbe a párkapcsolaton belül. Szerencsés esetben kialakul egy harmónia, amelyben közel kerülhetünk egymáshoz és önállósodhatunk is: mindkettő egyformán fontos!
Egy hosszú távú párkapcsolat vagy házasság esetén nem csak azzal kell törődnünk, hogy megőrizzük a szenvedélyt egymás iránt, hanem arra is hangsúlyt kell fektetnünk, hogy önmagunk lehessünk. De miért olyan nehéz ez?
Kérdezhetném úgy is, hogy miért félünk elköteleződni - vagy akár összeköltözni? Mert úgy éljük meg, hogy onnantól kezdve a szabadságunk korlátozva lesz és nem hozhatunk saját döntéseket. Ez részben igaz: ha elköteleződünk valaki mellett, akkor sok mindenben közösen hozunk majd döntéseket. Együtt döntünk majd például arról, hogy hol fogunk lakni. Vagy, hogy örökbefogadunk-e még egy kölyökkutyát. Hogy milyen színűre fessük ki a nappalit. Egyszóval sok olyan kérdés van, amiről egy tartós párkapcsolatban vagy házasságban nehezen tudunk egyedül döntést hozni. De ez nem jelenti azt, hogy mindenről meg kell kérdeznünk a párunk véleményét. Sőt, azt sem jelenti, hogy mindenben egyetértésre kell törekedni!
Fontos, hogy lássuk: mik azok a kérdések, amiben jobb, ha együtt döntünk, és mi az amiben bátran dönthetünk egyedül is. Sokan eszmélnek rá például arra egy hosszabb kapcsolatban, hogy már nem is mennek sehova a párjuk nélkül, vagy akkor is kikérik a párjuk véleményét, ha más árnyalatú hajfesték vásárlásán gondolkodnak. Pedig ahhoz, hogy "ne égjünk ki" a párkapcsolatban, szükségünk van egyéni időre, egyéni célokra, saját döntésekre. Ezek táplálnak, gazdagítanak minket és nem elvesznek a kapcsolatból, hanem hozzáadnak. Persze mindenkinek más lesz az a kérdés, amiről a párjával közösen dönt és amiről egyedül. A lényeg, hogy lássuk ezeket és ne féljünk változtatni valamin, amiről úgy érezzük, ráférne!
Ön mit tapasztalt, hogyan maradhat egy párkapcsolatban hosszú távon is hű önmagához?
Az Y-generáció életkezdési válsága (ún. kapunyitási pánikja) az egyik leggyakoribb probléma, amivel megkeresnek minket. A jelenség összetett, sok háttértényezőből fakad, a specifikus családi háttértől kezdve a társadalmi-szociokulturális változásokig, a munkaerőpiac válság utáni nehézségeivel, az internet, az okostelefonok elterjedésével, és a külföldre vándorlás lehetőségével nehezítve. A következő két részes cikkünkben ezt a jelenséget próbáljuk egy kicsit körüljárni, beazonosítani a körülményeket, megnevezni a nehézségeket. Az Ötvenperc csapata egy új, pszichológiai témákat boncolgató műhely előkészítésében vesz részt: az első alkalom az önmegvalósításról és a reális elvárásokról fog szólni, amely nagyban érinti majd az Y-generáció tagjait is.
A nemzedékek elnevezése megkönnyíti az adott korcsoporthoz tartozó fiatalokat érintő nehézségek, hatások azonosítását. Az első megnevezett generáció az "elveszett nemzedék" (lost generation) volt, akik 1983-1900 között születtek, és az első világháború pusztító hatásai miatt kapták a nevet. Azokat, akik a Nagy Gazdasági világválság idején voltak fiatal felnőttek, "nagy nemzedéknek" nevezzük, utánuk jött a csendes vagy veterán-generáció (silent generation, 1920-1940) majd a "baby boom" generáció (1946-1964 között születettek). Az ezt követő X generációba azok tartoznak, akik az internet elterjedése előtt voltak gyerekek (1960-tól az '80-as évekig), az Y generáció pedig az ezredforduló környékén született korosztály, akik már gyakorlatilag beleszülettek az internet világába. A gyerekkorukat 2000 után kezdő nemzedék a Z-generáció vagy Alfa-generáció: a mai gyerekek is ezt a kohortot gazdagítják.
Az Y-generáció elsődleges jellemzője a különböző digitális technikai eszközök korlátok nélküli használata. A tipikus ezredfordulós gyereknek a szülei azt tanították, hogy bármi lehet belőle, és hogy akkor lesz igazán boldog, ha megvalósítja az álmait - csak mernie kell elég nagyot álmodni. A karrierépítés ezért különösen hangsúlyos számukra, és jobban ki is vannak téve a munkahelyi pszichológiai terrornak (az ún. mobbingnak), a munkahelyi stressznek. Az y-genes fiatal a fogyasztói társadalomba született bele, a márkahűség, az énreprezentáció, és az önmegvalósítás különösen fontos szerepet tölt be az életében.
Az Y-generáció nehézségeiről mostanában egészen sokat lehet olvasni, sok új film is készül a témában (pl. a 2015-ös A Kezdő című, vagy a google-nél szerencsét próbáló páros a Gyakornokok-ban) - ami nem véletlen, mert az y-genes fiatatlok ezekben az években kezdenek el dolgozni, és mivel a társadalom olyan nagy részét teszik ki, mint utoljára a baby boom-generáció, ezért igen sokakat érintő kérdésről van szó. A fent említett filmek sajnos nagyjából megakadnak az ezredfordulós fiatalokkal szembeni elcsépelt sztereotípiáknál és előítéleteknél ("sosem néz fel a telefonjából" - "képtelen bármit elintézni - "még a cipőfűzőjét is egy okostelefon appal próbálja bekötni" háromszögre építkeznek), ami azért is kár, mert a munkaerőt foglalkoztató X generáció nagy előítéleteket táplál a "digitális bennszülöttekkel" szemben. Tegye fel a kezét az a huszonéves, aki nem hallotta már legalább százszor azt a mondatot, hogy "Te biztosan el sem tudod képzelni, hogy milyen volt, amikor nem volt internet". A kezdeti munkavállalást nem könnyítik meg ezek az előítéletek, de az Y generációnak ennél nagyobb problémákkal is szembe kell néznie.
Az Y-generáció (Millennials) éli meg a legnagyobb stresszt az amerikai kutatás szerint
1. Gazdasági válság, munkabizonytalanság
A 2008-as gazdasági világválság hatása még évekkel később is érződött a munka világában: legérzékenyebben talán éppen azokat érintették, akik 2008 utáni időszakban kezdték el a felnőtt létet, és kénytelenek voltak a válság következtében beszűkült munkalehetőségekből válogatni, elfogadni a rosszabb munkafeltételeket.A fent említett önmegvalósítási és karrierépítési vágyhoz ez nem illeszkedik éppen jól, ezáltal hatalmas stresszt okozva a fiatal munkavállalóknak. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) minden évben készít egy nagy stressz és egészség-felmérést, a 2015-ös nagy stresszfelméréséből kiderül, hogy egyrészt az y-gen tagjai sokkal nagyobb stresszt élnek meg, mint más kohortok, másrészt, hogy a legnagyobb stresszfaktort a pénz, a munka és a gazdaság állapota jelenti.
A leggyakoribb stresszor a pénz, amit a munka és a gazdasági félelmek követnek
2. A munkakeresés nehézsége vs. a lehetőségek tárháza
Hiába készítenek fel az egyetem/főiskola alatt arra, hogy a munkaerőpiac kemény dió, és hogy gyakorlatilag mindenhol túlképzés van, tehát nehéz munkát találni - mindig dolgozik az emberben a kognitív torzítás, hogy "oké, hogy ez a statisztika, de ez rám biztosan nem vonatkozik". Másrészt a sok egyetemet/főiskolát végzett fiatal miatt egyre kisebb a jelentősége a papírnak,és egyre nagyobb hangsúlyt kap maga a munkahelyi teljesítmény az első, kritikus időszakban, ami talán még nagyobb stresszt okoz. Manapság a munkahelyek és munkaterületek közötti átjárhatóság is megnőtt: míg a baby boom-generáció tagjai jellemzően 2-3 munkahelyen dolgoznak aktív éveik alatt, az ipszilonosok csak ez első öt évben kb. ennyiszer váltanak munkahelyet. Így a fiatal munkavállalók jogosan érezhetik azt, hogy rengeteg lehetőségük van, viszont elég gyorsan beugrik a "biztosan jól döntöttem?" kérdés, ami növeli a streszszintet, szinte bénítóan hat az emberre. A soha-vissza-nem-térőtől, a kihagyott életektől való félelemek neve is van: FOBO (fear of better options, vagyis a jobb lehetőségektől való félelem).
Bár az egyetem vége felé, a tizedik-tizenkettedik vizsgaidőszakon túl már sokan alig várják, hogy elkezdhessék a "nagybetűs életet", hogy dolgozni kezdjenek, hogy végre legyen pénzük másra is, mint májkrémes kenyérre, hogy a bennük tomboló kreatív energiákat végre felhasználhassák - az első ledolgozott év után kevesen gondolják, hogy a munkához fűzött összes reményük és elképzelésük bevált. A diákélettel járó hektikus, felxibilis napirend után a "nyolctólnégyig" (ami persze igazából nyolctól-kilenctől ötig-hatig-hétig is eltarthat) váratlanul övön aluli lehet, főleg ennek a generációnak, akik online élik az életük felét, és simán dolgoznak otthonról is. Ehhez a változáshoz, úgy tűnik, még nem nagyon alkalmazkodott a munkaerőpiac: ritka az olyan munkahely, ahol a kötött munkaidő helyett a flexibilis munkaidőt preferálják, és gyakoribb az, hogy bár este hat-hétig is bent kell lenni, elvárják, hogy a munkahelyi e-mailre még 8 után is érkezzen válasz. Ez viszont a személyes szabadság, a rekreációra fordítandó szabadidő egy durva korlátozása, amit sokan nem ismernek fel, és úgy érzik, muszáj még keményebben dolgozniuk, akár a szabadidejükből is komoly részt áldozva, hogy közelebb kerüljenek az áhított önmegvalósítás felé.
4. Vetélytársakmunkatársak
Az APA fent említett kutatásából kiderül hogy azok az emberek, akik emocionális támogatottságban részesülnek, jobban tűrik a stresszt, kevésbé érzik annak egészségkárosító hatásait. Míg az egyetem alatt az ember maximum a jobb jegyekért, nagyobb elismerésért verseng csoporttársaival, akik közül jellemzően jó barátai is kikerülnek, a munkahelyen már jóval nagyobb a verseny, kevésbé támogatóak egymással az munkatársak, nem érzi már annyira biztonságban magát az ember. "Ha én nem végzem el, elvégzi helyettem más: ezt nem hagyhatom" - így lesz az ártatlan munkatársakból ellenfél.
Az érzelmi támogatottság ereje: kevesebb stresszt élnek meg, kisebb mértékben depressziósak a támogatottak
5. Megváltani a világot megvalósítani önmagam
A huszonéves korosztály sajátja a világmegváltási kedv, a nagyra törő tervek, ez minden kohortra jellemző (elég, ha csak a baby boom generáció hippijeire gondolunk), viszont először az Y generáció esetében kapott az önmegvalósítás ekkora hangsúlyt. Az ezredforduló környékén születettek azt tanulták az iskolában, azt látták a tévében, és jó esetben azt hallották a szüleiktől, hogy bármilyen hivatást választhatnak, bármiben sikeresek lehetnek - ha keményen dolgoznak, és áldozatokat hoznak, elérhetnek bármilyen célt. Semelyik korábbi generáció nem hallgatta meg ennyiszer azt, hogy ha boldog akarsz lenni, valósítsd meg az álmaid, ami önmagában egy rendkívül pozitív, támogató üzenet, azonban könnyen átfordul egy másik, ártó üzenetbe: ha nem valósítod meg az álmaid, nem lehetsz boldog, ami érthető módon hatalmas emocionális distresszt okoz, és melegágya a szorongásnak, az ember önmagával kapcsolatos mély bizonytalanságának.
6. Menjek vagy maradjak?
Soha nem volt még ennyire "kicsi" a világ, soha nem volt ennyire könnyű külföldre költözni, mint az elmúlt pár évben - nem csoda hát, hogy az ezredfordulósok egyik jellemzője a nagymértékű mobilitás. Külföldön szerencsét próbálni hatalmas élmény, és sokak számára nagyon vonzó alternatíva, de rengeteg bizonytalansággal is jár: otthon, biztonságos légkör, kevés lehetőség, kevesebb fizetés vagy külföldi, bizonytalan lét, ahol viszont több a munkalehetőség, jobb az életszínvonal. A helyzetet nagyban nehezíti, hogy nagyon ritkán esik szó a migráció árnyoldalairól: például az újrakezdés nehézségeiről: a magányról, az izolációról, a kulturális különbségekről, a kívülállóság érzéséről; sokkal inkább az szokott lenni az üzenet, hogy otthon maradni béna, külföldre menni menő, és egyszerű: előtted az egész világ, miért maradnál otthon? Az ellenérvek viszont igenis fontosak, és nem lehet őket lesöpörni az asztalról. Felelős döntés ez, amit érdemes jól átgondolni.
Ha valaki a külföldre költözés mellett dönt, nagyon fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy bizonyos szempontból nehezebb lesz kint, mint itthon - tapasztalataim szerint ez nagyon kevésszer előzi meg a külföldre költözés döntését. Kint aztán meg kell tudni küzdeni a "különléttel", a hirtelen felnőtté válással, a rengeteg felelősséggel, és első sorban a magánnyal, miközben ezeket a nehézségeket az itthon maradt barátoknak és a családnak nagyon nehéz tolmácsolni, mivel segíteni úgysem tudnak. Dolgozik is a kognitív disszonancia-redukció rendesen ("Miért jöttem külföldre, ha rosszul érzem magam? -> Igazából nem is érzem rosszul magam, nagyon jól érzem magam! Jól kell, hogy érezzem magam" Máris egy önostorozó üzenet.) Valószínűleg egyébként innen jön a "külföldön kolbászból van a kerítés" hiedelme is, hogy az már nem jut el az otthon maradtak felé, hogy mennyire kemény külföldön gyökeret ereszteni. Nagyon ajánlom ebben a témában a vs.hu dokumentum-sorozatát, a Mit ér meg? videók jól árnyalják a külföldi léttel kapcsolatban őrzött elképzeléseinket.
Mindegyik generációnak megvannak a saját nehézségei, szembenállása a korábbi generációkkal. Az Y-generációra a kiugró stressz-szint és a nagymértékű szorongás jellemző, aminek megelőzésében fontos, ha be tudjuk azonosítani a körülményeket, amik ezt okozzák. A legfontosabb üzenet, hogy "nem vagy egyedül", mások is küzdenek ezzel, és bár mindenki igyekszik a külvilág felé a sikeres, gondtalan, laza imázst mutatni (nagy segítség ebben a közösségi média), rengetegen szenvednek a folytonos bizonytalanságtól, a stressz hatásaitól.
A következő részben az Y-generáció magánéleti problémáiról lesz szó. A téma iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom az önmegvalósítás vs. kiégés témával foglalkozó előadást (nem csak y-geneseknek!), ahol az Ötvenpercesek is képviseltetik magukat.
Az infografikák az American Psychology Association tanulmányából származnak.
______________________________
Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu
STRESS IN AMERICA: Paying With Our Health. February 4, 2015 http://www.apa.org/news/press/releases/stress/2014/stress-report.pdf
Psychology Today: Why Millennials Are so Stressed—and What to Do about It. https://www.psychologytoday.com/blog/the-gen-y-guide/201509/why-millennials-are-so-stressed-and-what-do-about-it
Business Insider: It's official: millennials are the most stressed-out generation. http://uk.businessinsider.com/millennials-are-the-most-stressed-out-2015-2?r=US&IR=T
Kushlev, K., W. Dunn, W. E. (2010): Affective Forecasting: Knowing How We Will Feel in the Future. University of British Columbia.
Kép : 
(kép 
Az Y-generáció (Millennials) éli meg a legnagyobb stresszt az amerikai kutatás szerint
A leggyakoribb stresszor a pénz, amit a munka és a gazdasági félelmek követnek
(kép 
munkatársak
megvalósítani önmagam
