Kosok: pár birka és két morcos ember tanai emberségről és szeretetről

2016. január 07. 09:29 - asbóthkinga

Egy izlandi filmdrámáról írni egy életvezetési tanácsadással foglalkozó szervezet blogján már önmagában elég indokolatlannak tűnhet - pláne ha ezt az izlandi filmdrámát majdnem egy hónapja, december 10-én mutatták be Magyarországon - de ha csak egy dologgal kéne bizonyítanom ennek a posztnak létjogosultságát, az az, hogy egy hónappal a premier után, szerda este 7-kor a Toldi moziban való vetítésen sokszor több ember ült, mint amennyi kint iszogatott. 

Szóval maradjunk annyiban, hogy a Kosok-ról írni kell, de nem is csak ezért, hanem mert egy mélységesen emberi és szívmelengető film ez az izlandi, egyáltalán nem emberi, és kicsit sem szívmelengető táj díszletei között.

kosok1.jpg

Két testvér, Gummi és Kiddi egymás szomszédságban élnek egy izlandi tanyán, mindketten díjnyertes birkák tenyésztésével foglalkoznak, és 40 éve nem beszélnek egymással - Kiddi terelőkutyájával tartják a kapcsolatot, aki az egymásnak tőmondatokban írt leveleket hozza-viszi, sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint ahogy a levelek maguk születnek - ami mellesleg valószínűleg minden 2 évben egyszer történik meg. Az egyik testvér, Gummi lassú tempójú de szerethető életet él, mindent szépen rendben és tisztán tartva maga körül, évtizedes szokásaihoz ragaszkodva háza '70-es évekbeli díszletei közt - Kiddi a lobbanékony, az iszákos, a rendetlen és az agresszívabb is. Hogy ők ketten miért nem beszélnek egymással, az nem derül ki, de történik némi utalás arra, hogy még a szülők miatt bontakozhatott ki a konfliktus. És bár gyakran nevet fel a néző a filmen, hiszen mennyire aranyos/nevetséges/cuki az, hogy ennyire komolyan veszik a népi állatukat, a birkát, hogy milyen párbeszédek zajlanak köztük, hogy hogyan élnek, és mennyire maguknak való emberek - azonban már a kosszépségverseny díjátadóján is érzékeljük, hogy vicc ide vagy oda, ezek komoly emberi érzelmek, és igenis fáj másodiknak lenni, pláne egy ponttal lemaradni a rivális testvér mögött.

kosok2.jpg

Egyszóval a humor mellett azért ott van a komolyság is, és ez a kettősség csak nő, amikor kiderül, hogy az egyik birka egy gyógyíthatatlan betegség, a súrlókor tüneteit mutatja, ami miatt a testvérpár és a környező tanyák nyájait is ki kell irtani. Addigra az ember már pont felfogta, hogy ezeknek az embereknek ez az életük, bármilyen nevetséges is legyen ez a toldiban pattogatott kukit majszolva - és a nyáj elvesztése gyakorlatilag egyenértékű a célok, az értelem, az élet elvesztésével is.

Grímur Hákonarson rendező egy másodperc szájbarágás nélkül, könnyeden, lassan, de lendülettel vezet ezen az úton, aminek a végén a nézőnek esze ágában sincs megkérdőjelezni Gummi és Kiddi életét, érzelmeit, prioritásait, de nem érzi magát hülyén amiatt sem, hogy az elején (valljuk be) kedvesen kinevette egész Izlandot. Sőt, a film elérkezik arra a pontra, ahol a karakterek már annyira hozzánk nőnek, hogy minden egyes porcikánkkal azon izgulunk, hogy jó legyen nekik.

kosok3.jpg

Visszatérve arra, hogy ez miért lehet bármennyire releváns az Ötvenperc blogján - mert tök mindegy, hogy ezek az emberek pont birkákat tenyésztenek, és nem céget igazgatnak, embereket gyógyítanak, országot vezetnek, vagy gyereket nevelnek - szeretettel és szívvel csinálják, és pont ezért sokkal hihetőbb a néző számára, hogy ez az életük, ez a legfontosabb dolog számukra; hihetőbb, mint egy kiégett cégvezető vagy egy gyerekeket utáló tanár, akivel kapcsolatban pont azt nem lehet érteni, hogy miért csinálja, ha már nincs benne a szíve és a lelke. És a két testvér között is, akik 40 éve nem beszélnek már egymással, (vagy ha igen, akkor is gorombaságokat), abban is több a szeretet, és több az emberség, mint amennyit mi bármikor megengedünk magunknak másokkal szemben. Ha valamit, akkor ezt érdemes megjegyezni a Kosok-ból, és jó mélyre eltenni, hiszen ha Gummi és Kiddi, az öreg izlandi testvérpár meg tudják valósítani ezt úgy, hogy évtizedek óta nem beszélnek egymással, akkor nekünk is sikerülhet.

(A képeket a film trailer-jéből szedtem.)

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

komment
süti beállítások módosítása