Az LMBT Pride hónapjában és a Budapest Pride Felvonulás közeledtével sokat hallhatunk, olvashatunk LMBTQI+ témában. Mi ebből az alkalomból a fluid szexualitással foglalkozunk: mai bejegyzésünkben átnézzük, mit takar ez a kifejezés és eloszlatunk néhány potenciális téves következtetést is. Tartsatok velünk!

Kép innen.

Mit jelent a fluid szexualitás?

Nagyon röviden azt takarja, hogy a szexualitásunk nem egy fix, statikus tényező, hanem egy dinamikus és változó dolog. Attól, hogy valaki heteroszexuális, nem biztos, hogy csak az ellenkező nemhez vonzódik, vagy az ellenkező nemmel létesít szexuális kapcsolatot, ennek a fordítottja pedig arra is igaz, aki homoszexuális (illetve az sem biztos egy-egy szexuális irányultság az egész életünket végigkíséri, történhetnek benne változások, eltolódások).

Alfred Kinsey már az 1940-es években úgy érvelt, hogy az emberi szexualitás nem sorolható egyszerűen hetero-, bi- és homoszexuális kategóriákba, hanem egy kontinuumon helyezhető el. Megalkotta a Kinsey-skálát, melynek egyik végpontja a teljesen heteroszexuális, a másik pedig a teljesen homoszexuális. Kinsey szerint az emberek nagy része a két végpont között helyezkedik el valahol. Kinsey elméletét kibővítve Klein egy Szexuális Orientáció Táblázatot hozott létre, ahol 7 különböző dimenzió mentén (pl. szexuális vonzalom, szexuális viselkedés, érzelmi preferencia, stb) lehet értékelni a szexuális irányultságot, jelölni lehet a múlt és a jelen közti különbségeket és rögzíteni lehet a vágyott állapotot is (mit választana az illető, ha a szexualitás választás kérdése lenne).

Kép innen.

Kinsey elképzeléseit a mai felmérések is alátámasztják, melyekből az is kiderül, hogy az egymást követő generációk egyre kevésbé tartják kőbe vésett dolognak a szexualitást. Briteket kértek meg arra, hogy helyezzék el magukat a Kinsey-skálán és az eredmények alapján a 18 és 24 év közöttiek fele helyezte magát valamelyik végpontra, másik fele pedig a két végpont közé (tehát a megkérdezettek fele se nem 100%-ban heteroszexuális, se nem 100%-ban homoszexuális).

A fluid szexualitás fogalma kapcsán Lisa M. Diamond kutatásai váltak világhírűvé a 2000-es években. Eredetileg a női szexualitás fluiditását kezdte kutatni, úgy gondolta, hogy ebben a tekintetben a férfiak és a nők lényegesen különböznek. Más kutatókkal együtt azon az állásponton volt, hogy a férfiakra inkább a statikus szexuális orientáció jellemző (többségében vagy heteroszexuális vagy homoszexuális, kevés változással), míg a nőkre gyakrabban jellemző a fluid szexualitás. Későbbi vizsgálatai nagyban átalakították ezt az elképzelést és bebizonyították, hogy kis különbség van csak a nők és férfiak között abban a tekintetben, hogy mennyire fluid a szexualitásuk, amely hetero- és homoszexuális férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.

Kép innen.

Itt akkor a biszexualitásról van szó, ugye?

Nem. Homoszexuális férfiak is lehetnek szerelmesek egy nőbe és heteroszexuális nők is létesíthetnek szexuális kapcsolatot más nőkkel (ez pedig még csak két példa volt a végtelen lehetőségekre), ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy biszexuálisak, hanem hogy fluid a szexualitásuk. 

Lehet, hogy más tapasztalt valaha hasonlót, én viszont soha. Melyikünknek van akkor igaza?

Mindkettőtöknek! Mi emberek mind különbözőek vagyunk, ez arra is vonatkozik, hogy milyen mértékben fluid a szexualitásunk. Van, akire ez egyáltalán nem jellemző, van akire pedig annál inkább. Ha te sosem tapasztaltál ilyesmit, az ugyanolyan hiteles tapasztalat, mint az, ha valaki más pedig tapasztalt (és nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne tapasztalhatnál).

Ha a szexualitásunk fluid és változhat, akkor szándékosan is alakítható, nem?

Nem! A szexualitásunk NEM befolyásolható, alakítható, átfordítható semmilyen terápiával, vagy kezeléssel. A szexualitásunkat felfedezhetjük, kibontakoztathatjuk, de szándékosan nem alakíthatjuk át, vagy préselhetjük egy mesterségesen kialakított kategóriába. Az ilyen és ehhez hasonló próbálkozások csak kárt tesznek az emberekben.

Joggal merül fel a kérdés, hogy nem bonyolult-e ez így? De. A szexualitásunk az életünk többi területéhez hasonlóan egy komplex, összetett tényező. Ugyanakkor nagyon egyszerű és szép is: mindannyian különbözünk, nincs belőlünk két egyforma. Ezért is fontos, hogy megtanuljunk nyitottnak, elfogadónak és kíváncsinak lenni. Nem csak másokkal, magunkkal is. 

Mi jutott eszetekbe a témáról? Volt-e valami, amiről szívesen hallanátok többet? Írjátok meg nekünk! 

 ___________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

Forrás és további olvasnivalók:

Sexuality is much more fluid than you think
https://www.psychologytoday.com/blog/standard-deviations/201605/sexuality-is-much-more-fluid-you-think

What is sexual fluidity?
http://theconversation.com/explainer-what-is-sexual-fluidity-33120

Sexual fluidity: Living a label-free life
http://www.abc.net.au/news/2016-02-20/sexual-fluidity-label-free-life/7162884

1 in 2 young people say they are not 100% heterosexual
https://yougov.co.uk/news/2015/08/16/half-young-not-heterosexual/

Lisa Diamond on sexual fluidity of men and women - előadás - 2013. 10. 17
https://www.youtube.com/watch?v=m2rTHDOuUBw

A párizsi támadások megrázták a világot: alapvető kérdéseket vetnek fel,  fenyegetve érezzük értékeinket és a világrendet, felkészítjük magunkat gyökeres változásokra, keressük a miérteket és a hogyanokat. Ha a dolgok mögé szeretnénk nézni, megérteni az előttünk átalakuló világ folyamatait, érdemes a pszichológiához fordulnunk. Mi, az Ötvenperc tagjai fogunk még ezzel foglalkozni, most mégis először egy fontos gyakorlati kérdést veszünk elő: mit mondjunk a gyerekeknek a párizsi terrortámadás kapcsán, hogyan beszéljünk nekik ezekről?

Először is: nagyon fontos a szülőknek elfogadniuk, hogy az egészen kis gyerekek is azonnal megérzik, hogy valami megváltozott az aggódó, elharapott beszélgetésekből,  az otthoni megváltozott hangulatból, növekvő feszültséget és félelmet éreznek szüleiken. Mégha nem is értik, hogy mi megy a TV-ben, vagy miről beszélnek a rádióban, a szüleik reakciójából azonnal megérzik, hogy valami történt, és ez a valami félelmetes és rossz.

Tehát az, hogy a "gyereknek nem mondunk semmit, hogy védjük" természetesen nem opció. A beszélgetés célja az, hogy a gyerek ne érezze a saját világát fenyegetve azáltal, hogy a félelmet nem tudja a helyére rakni, és hogy ne úgy kelljen vele küzdenie, hogy nem beszéltek neki róla. A cél, hogy a gyerek érezhesse, hogy tenni tud a félelme ellen: vannak megküzdési stratégiák, amiket egyébként ha korán elsajátít, sikeresen alkalmazza majd a jövőben is. 

Először nézzünk 5 szempontot a beszélgetéshez, majd támpontokat korosztályra lebontva.

1. minél hamarabb, annál jobb

Ne késlekedjenek a gyerekkel való beszélgetéssel. Minél tovább érzi a gyerek a fenyegetettséget és a titkot, hogy valami történt, amiről neki nem szabad tudnia, annál nehezebben küzd meg vele. A legjobb, ha a szüleivel beszélhet ezekről a dolgokról, akik nyugodt, biztonságos körülmények között hagyják, hogy ő bármit kérdezhessen, és megérthesse, ami történt.

2. nyugodt beszélgetés

A gyerekek könnyedén átveszik szüleik szorongásait: ha idegeskedve, ingerülten beszélnek velük, a gyerekekben nő a szorongás. A legjobb, amit tehetnek, ha nyugodt légkört teremtenek, és időt szánnak a gyerek kérdéseire.

3. nem kell mindent tudni

Legyenek megengedőek magukkal kapcsolatban: az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban nagy változásokat élhetünk meg, változik a világnézetünk, a világrendünk, hozzáállásunk dolgokhoz, és alapvető gondolataink is. Ne tegyenek tehát úgy a gyerek előtt, mintha kész megoldásaik lennének, és ne akarják lesöpörni az asztalról a problémát.

4. vegyék komolyan a gyerek gondolatait

Hagyják, hogy kérdezzen, hogy gondolkodjon a dolgokon, hogy kimondhassa a gondolatait, és kérdezzenek vissza nyugodtan. Fontos, hogy hagyjanak időt arra, hogy megeméssze a hallottakat, onnantól kezdve, hogy beszéltek róla, a gyerek dolgozni fog rajta a saját tempójában. Fontos, hogy mondják el a gyereknek, hogy ha később ismét beszélni szeretne róla, akkor van rá lehetősége.

5. biztonság

A legfontosabb persze, hogy éreztessék, mondják el a gyereknek, hogy a szülei mellett biztonságban van, hogy együtt maradnak, és nem fognak elszakadni egymástól. Próbáljanak nyugodt körülmények között beszélni vele, ha ez mégsem megy, mondják el neki, hogy Önök most szomorúak, de nincs nagy baj.

Nézzük korosztályra lebontva.

1. óvodáskorú gyerekek: ez az egyetlen korosztály, ahol óvatosan kell bánni ezzel a beszélgetéssel. Ebben a korban a gyerekekre az ún. mágikus gondolkodás jellemző, vagyis könnyedén találnak összefüggéseket olyan dolgok között, ahol valójában nincsenek; összemossák a tényeket félelmeikkel és fantáziáikkal. Hagyják, hogy kérdezzenek, ha szeretnének, de a legfontosabb ebben a korban nem is az, hogy tényekkel lássák el az óvodás korú gyereket, hanem, hogy ők a lehető legjobban biztonságban érezhessék magukat.

2. alsós általános iskolás korú gyerekek: Ennél a korosztálynál hagyhatjuk, hogy ő vezessen minket; ebben a korban a tények és a tudás fontos, és meg tudják nyugtatni a gyereket. Természetesen ne terheljék felesleges, rémisztő tényekkel őket, csak, ha külön rákérdeznek (pl. hogy hány ember halt meg). Vegyék komolyan a gondolataikat, és a félelmeiket, de beszéljenek nekik arról is, hogy egy ilyen tragédia nagyon ritkán történik meg.

3. felsős általános iskolás korú gyerekek: Ők már önállóbban dolgoznak ezzel kapcsolatban, de ne feltételezzék, hogy úgy gondolkoznak erről, mint önök. Sok félelem, világgal kapcsolatos bizonytalanság lehet bennük, amit nem is tudnak feltétlenül megfogalmazni. Nem kell direkt előhozni a témát, vagy külön direkt leülni velük beszélni, itt leginkább az a fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy fordulhatnak a szüleikhez, és ismét: hogy biztonságban vannak.

4. gimnazista korú gyerekek: Ebben a korban biztosan olvasnak róla a közösségi médiában és beszélnek a társaikkal. Egy gimnazista korú gyerek magától valószínűleg nem nagyon akar majd beszélni a témáról, és ha a szülő előhozza, inkább azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Érdemes akkor előhozni a témát, ha valamit együtt csinálnak, hogy ne érezze a gyerek beleerőltetve magát a beszélgetésbe. Fontos vele érinteni a közösségi média torzításait, hogy nem érdemes a facebookon olvasott dolgokat egy az egyben elhinni: így erősíteni lehet a kritikai gondolkodását, és érinteni lehet az erőszak témáját is. Mindig hagyni kell, hogy megfogalmazhassa a gondolatait, mégha ezek számunkra  furcsák vagy gyerekesek, akkor sem szabad ezt érzékeltetni vele.

Reméljük, ez a pár gondolat ad némi támpontot a gyerekekkel való beszélgetéshez. Ha bármilyen kiegészítést tennének, vagy esetleg elmesélnék, hogy Önök hogyan beszéltek a gyerekükkel, osszák meg velünk!

A képek Leonid Afremov imresszionista festményei Párizsról.

Források:

http://time.com/4112751/how-to-talk-to-your-kids-about-the-attacks-in-paris/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Elég nagy biztonsággal feltételezem, hogy a Humans of New York című projektet/blogot szinte mindenki ismeri. Aki most hall róla először, annak talán most sikerült kis örömöt csempészni a napjába és változást az internet-fogyasztási szokásaiba (meg némi idő-deficitet), hiszen Brandon Stanton fotós blogja fantasztikus, lenyűgöző és letehetetlen; ha az ember egyszer elkezdi olvasni, biztos, hogy nem hagyja abba órákig.

A Humans of New York portréin ábrázolt embernek 10-15 perc alatt életük legintimebb pillanatait, legjobban őrzött, sokszor barátaiknak, családjuknak sem elmesélt nehézségeikről, fájdalmaikról, örömeikről vallanak egy teljesen idegen embernek, majd utána beleegyeznek abba, hogy ezek további, több mint 15 millió emberrel legyenek megosztva portréjuk mellett. Ez a recept, amely annyira lehetetlennek hangzik, hogy ha valaki előállna ezzel az ötlettel, biztos, hogy tízből tíz ember sorolná az érveket, hogy miért nem működhet - ez a recept az, amit több száz fotós és újságíró próbál másolni világszerte, ami 2011 január 11.-i első posztjától kezdve több tízezer ember életének morzsáit mutatta be, rengeteg nehéz helyzetben levő embert segített meg a közösségi média erejével, 4 könyv jelent meg történeteinek válogatásából több százezer eladott példánnyal - egyszóval egy eredeti ötlet, amelyből nagyon hamar világsiker lett.

Az egyik első kép, amit Brandon a Humans of New York facebook oldalára készített, amikor chicagoi állását elvesztve New York-ba költözött, és egy kamerával járni kezdte az utcákat, hogy portrékat készítsen. A képhez tartozó történet itt.

A tízből tíz ember pedig joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet ez? Miért beszélnek magukról ilyen gyorsan, ennyire könnyen, ilyen mélységekben az emberek? Miért osztják meg legféltettebb örömeiket, gyötrelmeiket egy vadidegen emberrel 15 perc alatt, amiket a hozzájuk legözelebb álló embereknek képtelenek elmesélni? Megpróbáltam összeszedni az okokat.

1. Úgy tűnik, az emberek Brandonnal könnyen megtalálják a hangot, határozottan, de nagyon kedvesen fordul az emberekhez, és persze emellett több tízezer portré után már elég konkrét szisztémája van: ha valakit le szeretne fotózni, soha nem hátulról közelíti meg, mégha futnia is kell egy keveset, hogy szemből jöhessen felé. Először teljes alakos portrékat készít, utána vált az intimebb, szűkebb kivágásra.

2. Közben kérdez, és jól tud kérdezni. Először valamilyen általános kérdést tesz fel, amire többnyire általános, elnagyolt, kényelmes választ is kap (pl. "Milyen tanácsot tudnál adni?" "Legyél mindig optimista."), de ebből könnyen kérdez olyat, amire a válasz már lehet nagyon intim is (pl. Tudnál egy olyan helyzetet mondani az életedből, amikor nem sikerült optimistának maradnod?") Nagyon jól érez rá arra, hogy mit kell kérdezni az emberektől, hogy azonnal megnyíljanak.

(a képhez tartozó történet itt)

3. Tud hallgatni. Ha valaki nem tud rögtön felelni egy kérdésére, nem sietteti, nem feszeng; simán ül az illető mellett akár 5 percet is csendben, amíg a portréalanya gondolodik. Odafigyel, és gyakorolja az "értő hallgatás" technikáját.

4. Nem ítél, nem ítélkezik. Néha nagyon nehéz elmondani a gondolatainkat, érzéseinket vagy velünk történt jó és rossz dolgokat a számunkra fontos embereknek, akikről bár tudjuk, hogy szeretnek minket, mégis rettenetesen félünk, hogy mivan, ha ezúttal nem fogják megérteni, vagy elítélnek miatta, és ezért inkább nem mondjuk el. Hajlamosak vagyunk ezt a döntést egészen kevéssé tudatosan meghozni, miközben persze szenvedünk attól, hogy nem mondhattuk el, ez pedig könnyedén visz bele egy agresszív hiánykommunikációba a másikkal, anélkül, hogy ő (vagy akár mi) sejtenénk, mit "rontott el". Csak érezzük, hogy valamiért piszok dühösek vagyunk rá. Egy idegennel való "sharing" esetében ezt az egészet megspóroljuk magunknak, mert az sosem számít annyira, hogy ő elítél-e. Nem lehet rosszat mondani, és erre ráerősít Brandon elfogadó, nyílt attitűdje is.

5. Hagyja és élvezi, hogy a riportalany van a figyelem fókuszában, ami nyugodtságot és magabiztosságot ad, megteremti ezzel a "megtartó közeget", ahol az emberek elengednek, és könnyebben mesélnek magukról.

(a képhez tartozó történet itt)

6. Érdeklődik és figyel. Tényleg érdekli, hogy mi a története annak, aki mellé leül, és fenntartja a figyelmét, nem küldi az "érdektelenség üzenetét" a portréalanyának. Minden embernek vannak nehézségei, elakadásai, vagy éppen örömei, sikerei az életben, amikről nagyon szeretne éppen akkor beszélni, de egyszerűen nem tudják, hogyan és kivel: úgy érzik, a környezetüket a szomorúságuk terheli, a vidámságuk pedig idegesíti.

Az első pontot leszámítva, a maradék 5 pont számunkra azért különösen érdekes, mert pont ilyen az atmoszféra egy tanácsadó pszichológusnál. 

Van persze ezek mellett pár más oka is annak, hogy miért működik annyira ez a modell:

• Általában az emberek,szeretnek magukról beszélni, főleg az amerikaiak, ahol az individualista kultúra ezt előtérbe hozza, ők tudnak is;
• emellett pedig könnyedén csevegnek, és szeretnek felületes dolgokról beszélgetni egymással, egyszerűen azért, mert valakivel beszélgetni, legyen az bármilyen felületes kis csevej, jó.
• Ez némileg kapcsolódik a 6-os ponthoz: New York hatalmas város, a maga 8 és fél millió lakosával, ahol rengetegen dolgoznak nagyon sokat, magányosan; ahol arra van inkább idő, hogy a szociális életüket nagyrészt online éljék, ahol viszont mindenki sokkal boldogabbnak mutatja magát, és egyszerűen nincs hely és lehetőség arra, hogy valamilyen komolyat, nehezet osszunk meg magunkról a barátainkkal, mert az valahol a szociális média kimondatlan szabályainak felrúgását jelenti.

(a képhez tartozó történet itt)

Ezek tehát azok a dimenziók, amelyek mentén szerintem meg lehet magyarázni, hogy miért működik annyira jól a HONY-modell. Ezek azonban messze nem adják vissza annak igazi hangulatát; azt az elképesztő sokszínűséget és mély humánumot, amit a projekt képvisel és közvetít, hogy az ember könnyedén meglátja magát és problémáját egy a világ másik felén élő, ellenkező nemű, bőrszínű, vallású, szociális hátterű emberben, pedig ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a Humans of New York blogot és projektet.

A klienseinkkel való munkában mi is hasonlóan elfogadó és emberközpontú légkört teremtünk, ahol aztán lehetőség nyílik a legféltettebb gondolatok megosztására is. Részletesen facebook oldalunkon vagy honlapunkon olvashatnak rólunk.

Az összes kép a Humans of New York facebook oldaláról származik.

Ha bármivel kiegészítenék a listát, írják meg nekünk kommentben vagy e-mailben!

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Mi kell ahhoz, hogy a társadalom véleménye gyökeresen megváltozzon? Hogyan lesznek a kisebbségi nézetek egy egész társadalom által elfogadottak?

Az emberiség modern kori történelme során rengeteg olyan kérdésben változott meg a világ véleménye, amelyet korábban elképzelhetetlennek tartottak volna. Eleinte elhanyagolható volt azok száma, akik változást sürgettek, de amint a számuk elért egy bizonyos százalékot, onnantól robbanásszerűen terjedtek a nézeteik, rohamos mértékű vátozást hozva.  Így törölték el a rabszolgaságot Amerikában, így kaptak a nők választójogot és így lett törvényes az azonos neműek házassága is az Egyesült Államokban és több más országban is.