Életünk folyamatos változásban van, az emberi lét sajátja pedig, hogy nem csak a múlt vagy a jelen, de a jövő is befolyásol bennünket. Olyan dolgokról gondolkozunk, amik még nem történtek meg, azaz: terveket szövünk és célokat állítunk fel. Vannak, akik már kisiskolásként is listát írtak a tennivalóikról és a terveikről, mások számára viszont nehezebb lehet a jövővel kapcsolatos konkrét vágyak megfogalmazása. Ezzel nincs is semmi gond, mint mindenben, ebben is különbözőek vagyunk. De vajon lehet-e rossz célt kitűzni? Honnan tudhatom, hogy a helyes cél felé haladok-e? Hogyan egyeztessem össze a saját céljaimat a pároméval? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük ma a választ. 

Kép innen.

A cél és a hozzá vezető út

"Mi leszel ha nagy leszel?"

"Mit akarsz elérni az életben?"

"Milyen célokat tűztél ki a karrieredben?"

Ismerősek ezek a kérdések? Már egész kicsi korunktól kezdve kérdezgetnek bennünket, hogy hová akarunk elérni, a kérdéseknek pedig nem szakad vége. Legyen szó magánéletről, vagy karrierről, mindenkit mindig az érdekel, hogy mi a következő állomásod. Emiatt gyakran egy-egy céllal kapcsolatban az az illúziónk támadhat, hogy az elérése, beteljesítése boldoggá tesz majd bennünket. Félreértés ne essék, a céljaink elérése általában tényleg hatalmas örömmel társul! Indulunk az első futóversenyünkön, önálló otthonba költözünk, felvesznek bennünket egy szuper munkahelyre... Ezek mind olyan dolgok, amik nagy boldogságot jelentenek, de nem örökre. Ez pedig természetes és rendjén van. Amikor kitűzünk egy célt, vagy annak eléréséről ábrándozunk, fontos, hogy néha emlékezzünk arra is, hogy nem a cél elérése a boldogságunk kizárólagos forrása. Mi több, a célhoz vezető utat is sokkal kellemesebbé teszi, ha azzal a tudattal "haladunk végig rajta", hogy nem csak a végcél, de az ahhoz vezető apró lépések teljesítése is szolgálhatnak a boldogságunk okául. Ez a szemléletmód azért is hasznos lehet, mert az életben a legritkábban fordul elő az a helyzet, hogy mindent elvégeztünk, minden kitűzött célt elértünk és mindennel elégedettek vagyunk. Ha nem is értünk el mindent, vagy nem vagyunk mindennel tökéletesen elégedettek, engedjünk teret annak a megünneplésére, amiben sikeresek voltunk, vagy hagyjuk, hogy mosolyt csaljon az arcunkra egy apróság is. 

Kép innen.

"Ne add fel a céljaid!" - Vagy de?

A "soha ne add fel" egy kiváló mantra.... csak nem minden helyzetben. A céljainkat feladni vagy azokon változtatni viszont sokak számára a gyengeség jelének tűnhet. Pedig vannak olyan szituációk, amikor kifejezetten hasznos átgondolni, hogy miért is küzdesz. 

Előfordulhat, hogy nem volt kellően reális a cél, amit megfogalmaztál, vagy nem gondoltad át pontosan, hogy mivel fog járni a megvalósítása, de ha azon kapod magad, hogy a célodért való küzdés magát a boldogtalanságot jelenti számodra, akkor itt az ideje, hogy változtass valamin. A céljainkért leggyakrabban áldozatokat hozunk, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy cél érdekében olyan mértékű lemondásokat kell hoznunk, ami már kifejezetten rossz hatással van az életünkre (pl. anyagilag teljesen felemészt minket, tönkreteszi a magánéletünket vagy nem egyezik az értékeinkkel). Ilyenkor, ahelyett, hogy még jobban belemerülünk ebbe az állapotba és "csakazértis" megvalósítjuk a kitűzött cél, hasznosabb, ha új célt fogalmazunk meg, vagy módosítunk a terveinken. Ezt pedig nem gyengeségnek, hanem átgondolt tervezésnek hívják. 

Kép innen.

Enyém, tied vagy miénk? Kinek a céljai?

Gyakran előfordul, hogy a kitűzött céljaival valaki igazából egy másik ember szándékát teljesíti és lehet, hogy ez még fel sem tűnik neki. Meg akar felelni a másiknak, úgy érzi, hogy ezt várják el tőle, "ez a helyes". Vagy éppen észrevétlenül feladja a saját terveit azért, hogy valaki mást tegyen boldoggá. A helyzet pedig tovább bonyolódhat egy párkapcsolaton belül. Persze, egy párkapcsolatban kiemelten fontos, hogy tudjunk egymáshoz igazodni, azonban jó ha ez harmóniában tud lenni az egyéni célok és tervek megvalósításával is. 

Párkapcsolatban több fajta "gubanc" is akadhat a jövő tervezésével kapcsolatban. Előfordulhat például, hogy nincsenek jól tisztázva az egyéni és a közös célok közötti határok. Ha a pároddal közösen azt veszitek észre, hogy sok nézeteltérésetek van egy adott tervvel kapcsolatban, akkor érdemes alaposan végiggondolni, hogy kinek a célja ez? Ha olyan célról van szó, ami valójában egyikőtöknek igazán fontos csak, de mégis mindenáron ketten próbáljátok megvalósítani, sokat segíthet, ha tisztázásra kerül: valójában ez egyikőtök célja és nem kell, hogy mindenáron közösen tegyetek érte. 

Ha pedig egy közösen kitűzött, mindkettőtöket érintő célról vagy tervről van szó, akkor is érdemes néhány dolgot szem előtt tartani:

- Ne erőltessetek egymásra semmit. Nem biztos, hogy ami az egyiknek egyértelmű és kényelmes megoldás, a másiknak is az.

- Hagyjatok helyet és időt a beszélgetésre. Míg egyéni terveinket gyakran csendes magányunkban, szó nélkül szövögetjük, a közös céljainknál erre kevés lehetőség van. Kell, hogy találjatok módot az eszmecserére.

- Ne vegye át önkényesen egy valaki a vezetést! Lehet, hogy közösen vágtok bele valamibe, de egyikőtöknek több ötlete támad, közlékenyebb vagy motiváltabb, emiatt a saját szájíze szerint valósít meg mindent, míg a másik elveszti a lelkesedését. Ha azt érzitek, hogy nem fektettek egyenlő mértékű energiát a közös célokba, akkor ne menjetek tovább szó nélkül, derítsétek ki, hogy hogy lehetne mindkettőtök számára kényelmesebb!

Kép innen.

Neked mi most a legfontosabb célod? Hogyan ünnepled meg a megvalósítása közben megélt apró sikereket?

____________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 

E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

A Psychology Today minap megjelent cikkében a mumus-jelenségről, a lustaságról van szó. Cikkükben azt elemzik, hogy a lustaság igazából egy okozat, egy jelenség, nem ok, nem vonás, ahogy azt gondoljuk - erre van 7 jó érvük, amiket most kicsit kiegészítve nálunk olvashatnak.

Ha másokra alkalmazzuk a lusta jelzőt, ez általában egy meg- és elítélő mondatban szerepel, ha magunkra, valószínűleg kicsit gyötrődően, de azért sokszor felmentésként használjuk. Ha valaki lusta, akkor az, hogy ez az ő tulajdonsága, felmenti őt attól, hogy ezért felelősséget vállaljon, vagy megváltoztassa - gondoljuk legalábbis. Ha a lustaságot mint viselkedést nézzük, vagyis megvizsgáljuk, hogy milyen szituációkban vagyunk "lusták", már egészen más követeztetéseket vonhatunk le. Nos, nézzük, mik állhatnak a lustaság mögött.

1. Sikertelenségtől való félelem.

Sokan félnek változtatni a körülményeiken, mert nem hisznek igazából abban, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak. Mennyivel rosszabb - gondolják - ha a rossz munkahelyemről eljövök, de még rosszabb munkahelyre kerülök - hát akkor már inkább maradok ott, ahol vagyok. Túlbecsülik tehát a sikertelenség esélyét (tipikus kognitív torzítás), és ezért félnek változtatni - majd az egészet arra fogják, hogy lusták.

2. Sikertől való félelem.

Ez a jelenség gyakoribb mint gondolnánk. Rengeteg ember fél attól, hogyha valamiben sikert ér el, a többiek ellenszenvét, megvetését váltja ki, vagy csak simán a körülmények olyan fokú változását, amivel szerintük nem tudnának megbirkózni. Vegyünk egy példát: ha valaki a barátaival azonos szinten keres, de előléptetésével elkezd sokkal többet keresni, esetleg a szervezeti hierarchiában más szinten dolgozni, nagyobb felelősséget vállalni; a barátságuk változhat, és ettől a változástól sokan félnek.

3. Vágy a törődésre.

Mindenki vágyik a törődésre. Mindenki kifejezi valahogy, hogy vágyik a törődésre. És igen, ez a kifejezés sokszor a lustaság - tehetetlennek és hasznavehetetlennek tetetjük magunkat, csak hogy megkapjuk a törődést: azt hazudjuk, hogy "nem tudjuk hogy kell" vagy, hogy "lusták vagyunk megcsinálni", hogy amikor a másik kedves-elégedetlenkedő morgása mellett megcsinálja helyettünk, úgy érezzük szeretve vagyunk, törődnek velünk. Ezért van, hogy a "lusta emberek" irritálnak másokat: senki nem szereti, ha törődésre vagy szeretetre manipulálják őt; bizonyos fokig belemegyünk a játszmába, de aztán hamar kiegyensúlyozatlannak érezzük.

4. Elvárásoktól való félelem.

Nagyon sokan vagyunk, akik nem szeretnek szervezni, tervezni: sokszor azért, mert nem szeretjük az ezzel járó felelősséget. Inkább mondjuk, hogy lusták vagyunk megszervezni egy hétvégi kirándulást a baráti társaságunknak, minthogy megcsináljuk, és kiderül, hogy nem jó/kényelmetlen/esős/nehéz/fárasztó/bármilyen a kimenetele a dolognak.

5. Passzív-agresszív kommunikáció.

Ez egy igazi "klasszikus". Hogyan jelezzük a körülöttünk lévő embereknek, hogy valami nem tetszik, úgy, hogy ne menjünk bele egy direkt vitába? Természetesen a lustaság eszközével: éppen eléggé irritálja a másikat, érezni fogja, hogy valami nem oké, de nem kell beleállnunk a vitába, nem szenvedjük el az esetleges negatív kimeneteleit - ám ez is veszélyes terep: kicsit működik, aztán hamar olyan vizekre tévedünk, hogy nem tudjuk, miért hanyagol, vagy nem hajlandó szeretetkimutatásra a másik: nagyon sokszor a passzív-agresszív kommunikáció az oka.

6. Kikapcsol(ód)ásra való szükség.

Anélkül, hogy belemennék abba, hogy ez vajon a társadalmunk hozadéka-e, vagy hogy ez mindig is így volt - az aktivitás, produktivitás, a folytonos munka vágyott és jutalmazott érték, a lustaság viszont egy olyan bélyeg, amit mindnyájan igyekszünk elkerülni. A testünknek, az agyunknak, a lelkünknek viszont szüksége van a pihenésre, fogadjuk ezt el, és ne szégyelljük, ha valamelyik nap egyszerűen fáj felkelni az ágyból.

7. Depresszió.

A depresszió egy olyan dolog, amit valamikor mindenki megtapasztal az életében. Tünetei közé tartozik a motiválatlanság, a fáradtság, anhedónia. Ha ezeket a jeleket egyszerűen a lustaságnak tudjuk be, egyrészt félreértelmezzük őket, és elmulasztjuk annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük, és segítséget kérjünk - másrészt az előbb említettek alapján társadalmi bélyeggel büntetjük magunkat, ami csak mélyebbre nyom. A lustaság miatti önutálat nagyon gyakori a depressziósok között.

Ezek tehát jó mutatják, hogy amikor a lustaságot okoljuk viselkedésünkért, valós okként igazából mennyi minden áll a háttérben. Ha ezeket felismerjük és segítséget kérünk a megoldásukban, hirtelen el fog tűnni a lustaság, az, amit eddig fő okozóként meghatároztunk. És mégha nem is mindig megy a viselkedésük igazi motivációjának megállapítása, egy dolgot semmiképpen ne kövessenek el: ne hibáztassák magukat a lustaságukért, inkább kérjenek segítséget abban, hogy megértsék, miért folyamodnak ehhez az eszközhöz, mi állhat a háttérben.

A képek innen.