A lelki életünk szempontjából elég mellékesnek tűnik, hogy milyen évszakban járunk éppen. Pedig az év különböző időszakaihoz rengeteg érzelmünk kötődik és rengeteg szimbolikus üzenetet is hordoznak. Nem véletlen az sem, hogy valaki ki nem állhatja az egyiket, és folyton a másikat várja. Október elején már nyakig járunk az őszben, ezért a mai bejegyzésünk ennek az évszaknak az üzeneteiről szól.
Ha az őszre gondolunk, elsőként juthatnak eszünkbe a színes falevelek, a hidegebbre forduló idő, a kopaszodó faágak és a szüret időszaka, ünnepe. A természet szimbólumai és a hozzájuk kapcsolódó emlékképek, érzések alkotják az ősznek azt a melegséggel teli, boldog-szomorú hangulatát, ami a művészeknek is olyan gyakran ad ihletet. Az évszakhoz rengeteg gyerekkori emlék is kapcsolódik, melyekben egyszerre van ott a játék (pl. gesztenyebábok készítése, levélgyűjtés) és a komolyság is (pl. iskolakezdés).
A nyár szabadabb időszaka után újra a munkára, tanulásra koncentrálunk, sok országban az üzleti évet is szeptember vagy október elejétől számítják. Ezzel együtt közeledünk a naptári év végéhez, ami a szüret ünnepével párhuzamosan arra késztet bennünket, hogy végignézzünk az év eddigi eredményein: mit sikerült elérnünk, mi az amit még be szeretnénk fejezni idén és mi az, amibe már most bele kell fognunk, hogy jövőre elégedetten nézhessünk majd vissza.
Az ősz legszebb üzenete talán az elmúlás. Elsőre szomorú üzenetnek tűnik, hiszen a halált és minden folyamatnak a végességét hordozza magában, felhívja a figyelmünket a saját halandóságunkra is. Számomra a szépsége is ebben rejlik. Kultúránkban a fiatalságot tartjuk az irigylésre méltó életkornak a társadalmunk idős tagjaira pedig kevés figyelmet fordítunk. Ezzel együtt az öregedés és az élet utolsó szakasza tabuvá válik. Pedig ahogy az ősz egyszerre időszaka az elmúlásnak és a termés betakarításának, úgy az öregedés sem csak a halálhoz való közeledésről, de a bölcsebbé válásról is szól.
Kicsit más oldalról, az elmúlás magában hordozza az elengedés fontosságát is: egyrészt minden folyamat, életszakasz, feladat lezárul egyszer, másrészt elengedés nélkül nincs lehetősége új dolgoknak születni az életünkben. Ha valamiről úgy érzed, hogy ideje lenne elengedned, legyen az egy cél, ami már nem motivál téged, vagy egy olyan emberi kapcsolat, ami már nem szolgálja a boldogságotokat és fejlődéseteket, akkor gyakran mégis kevés vigasz az, hogy "helyette majd lesz valami új". A gyász természetes velejárója annak, ha valamit elveszítünk vagy valamitől megválunk. Függetlenül attól, hogy mennyire jó lesz nekünk ezután, mindenképpen elveszítünk valamit, ami eddig a részünk volt. A természet arra is tanít, hogy ennek is helye van az életünkben. Nem csupán virágzás és napsütés képezi a részét, hanem a veszteség és az ezzel megélt fájdalom is.
Ha szeretnéd magad mögött hagyni a régit, hogy felválthassa azt az új, akkor érdemes ezért tudatosan és aktívan tenned. Lehet, hogy pontosan tudod, hogy itt az ideje új fejezetet nyitni, de ahelyett, hogy lépnél, vársz, hátha az univerzum egyszer csak lép helyetted ... Van amikor ez így működik, gyakrabban viszont nem. Gyakran olyan szokások, szerepek ragadnak benne az életünkben, amik nem fognak eltűnni az aktív hozzájárulásunk nélkül.
Érdemes ilyenkor először is a jövőre koncentrálni: pontosan magad elé képzelni azt, amit el szeretnél érni. Tervezd meg, hogy hogyan juthatsz el idáig és kezdj bele a megvalósításba (még ha ez valami egészen apró lépést jelent is). Anélkül, hogy lenne valami elképzelésünk a jövőről, vagy valami támpontunk, hogy merre fogunk indulni, általában sokkal nehezebb magunk mögött hagyni azt, amitől meg szeretnék válni (gondolj arra, hogy egy süllyedő hajó fedélzetét készülsz elhagyni: hiába ugrasz egy fejest a vízbe, ha nem tudsz úszni, vagy nem tudod merre van a szárazföld). Amellett, hogy elkezdesz a jövő felé fordulni, fontos, hogy aktívan távolodj attól, amit magad mögött hagynál, tegyél valamit azért, hogy megválj tőle. Ez könnyebb lesz akkor, ha van már egy biztos pont a jövőben, ami felé elindulhatsz.
Persze nem csak ősszel lehet tervezni, számot adni és felkészülni a megújulásra, hanem bármikor. A természetnek azonban megvannak a maga szimbólumai, amik inspirációt adhatnak ehhez ilyenkor.
Számodra mit üzen az ősz? Mi ejt rabul benne? Téged mire inspirál ez az évszak?
____________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
Életünk folyamatos változásban van, az emberi lét sajátja pedig, hogy nem csak a múlt vagy a jelen, de a jövő is befolyásol bennünket. Olyan dolgokról gondolkozunk, amik még nem történtek meg, azaz: terveket szövünk és célokat állítunk fel. Vannak, akik már kisiskolásként is listát írtak a tennivalóikról és a terveikről, mások számára viszont nehezebb lehet a jövővel kapcsolatos konkrét vágyak megfogalmazása. Ezzel nincs is semmi gond, mint mindenben, ebben is különbözőek vagyunk. De vajon lehet-e rossz célt kitűzni? Honnan tudhatom, hogy a helyes cél felé haladok-e? Hogyan egyeztessem össze a saját céljaimat a pároméval? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük ma a választ.
Ismerősek ezek a kérdések? Már egész kicsi korunktól kezdve kérdezgetnek bennünket, hogy hová akarunk elérni, a kérdéseknek pedig nem szakad vége. Legyen szó magánéletről, vagy karrierről, mindenkit mindig az érdekel, hogy mi a következő állomásod. Emiatt gyakran egy-egy céllal kapcsolatban az az illúziónk támadhat, hogy az elérése, beteljesítése boldoggá tesz majd bennünket. Félreértés ne essék, a céljaink elérése általában tényleg hatalmas örömmel társul! Indulunk az első futóversenyünkön, önálló otthonba költözünk, felvesznek bennünket egy szuper munkahelyre... Ezek mind olyan dolgok, amik nagy boldogságot jelentenek, de nem örökre. Ez pedig természetes és rendjén van. Amikor kitűzünk egy célt, vagy annak eléréséről ábrándozunk, fontos, hogy néha emlékezzünk arra is, hogy nem a cél elérése a boldogságunk kizárólagos forrása. Mi több, a célhoz vezető utat is sokkal kellemesebbé teszi, ha azzal a tudattal "haladunk végig rajta", hogy nem csak a végcél, de az ahhoz vezető apró lépések teljesítése is szolgálhatnak a boldogságunk okául. Ez a szemléletmód azért is hasznos lehet, mert az életben a legritkábban fordul elő az a helyzet, hogy mindent elvégeztünk, minden kitűzött célt elértünk és mindennel elégedettek vagyunk. Ha nem is értünk el mindent, vagy nem vagyunk mindennel tökéletesen elégedettek, engedjünk teret annak a megünneplésére, amiben sikeresek voltunk, vagy hagyjuk, hogy mosolyt csaljon az arcunkra egy apróság is.
A "soha ne add fel" egy kiváló mantra.... csak nem minden helyzetben. A céljainkat feladni vagy azokon változtatni viszont sokak számára a gyengeség jelének tűnhet. Pedig vannak olyan szituációk, amikor kifejezetten hasznos átgondolni, hogy miért is küzdesz.
Előfordulhat, hogy nem volt kellően reális a cél, amit megfogalmaztál, vagy nem gondoltad át pontosan, hogy mivel fog járni a megvalósítása, de ha azon kapod magad, hogy a célodért való küzdés magát a boldogtalanságot jelenti számodra, akkor itt az ideje, hogy változtass valamin. A céljainkért leggyakrabban áldozatokat hozunk, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy cél érdekében olyan mértékű lemondásokat kell hoznunk, ami már kifejezetten rossz hatással van az életünkre (pl. anyagilag teljesen felemészt minket, tönkreteszi a magánéletünket vagy nem egyezik az értékeinkkel). Ilyenkor, ahelyett, hogy még jobban belemerülünk ebbe az állapotba és "csakazértis" megvalósítjuk a kitűzött cél, hasznosabb, ha új célt fogalmazunk meg, vagy módosítunk a terveinken. Ezt pedig nem gyengeségnek, hanem átgondolt tervezésnek hívják.
Gyakran előfordul, hogy a kitűzött céljaival valaki igazából egy másik ember szándékát teljesíti és lehet, hogy ez még fel sem tűnik neki. Meg akar felelni a másiknak, úgy érzi, hogy ezt várják el tőle, "ez a helyes". Vagy éppen észrevétlenül feladja a saját terveit azért, hogy valaki mást tegyen boldoggá. A helyzet pedig tovább bonyolódhat egy párkapcsolaton belül. Persze, egy párkapcsolatban kiemelten fontos, hogy tudjunk egymáshoz igazodni, azonban jó ha ez harmóniában tud lenni az egyéni célok és tervek megvalósításával is.
Párkapcsolatban több fajta "gubanc" is akadhat a jövő tervezésével kapcsolatban. Előfordulhat például, hogy nincsenek jól tisztázva az egyéni és a közös célok közötti határok. Ha a pároddal közösen azt veszitek észre, hogy sok nézeteltérésetek van egy adott tervvel kapcsolatban, akkor érdemes alaposan végiggondolni, hogy kinek a célja ez? Ha olyan célról van szó, ami valójában egyikőtöknek igazán fontos csak, de mégis mindenáron ketten próbáljátok megvalósítani, sokat segíthet, ha tisztázásra kerül: valójában ez egyikőtök célja és nem kell, hogy mindenáron közösen tegyetek érte.
Ha pedig egy közösen kitűzött, mindkettőtöket érintő célról vagy tervről van szó, akkor is érdemes néhány dolgot szem előtt tartani:
- Ne erőltessetek egymásra semmit. Nem biztos, hogy ami az egyiknek egyértelmű és kényelmes megoldás, a másiknak is az.
- Hagyjatok helyet és időt a beszélgetésre. Míg egyéni terveinket gyakran csendes magányunkban, szó nélkül szövögetjük, a közös céljainknál erre kevés lehetőség van. Kell, hogy találjatok módot az eszmecserére.
- Ne vegye át önkényesen egy valaki a vezetést! Lehet, hogy közösen vágtok bele valamibe, de egyikőtöknek több ötlete támad, közlékenyebb vagy motiváltabb, emiatt a saját szájíze szerint valósít meg mindent, míg a másik elveszti a lelkesedését. Ha azt érzitek, hogy nem fektettek egyenlő mértékű energiát a közös célokba, akkor ne menjetek tovább szó nélkül, derítsétek ki, hogy hogy lehetne mindkettőtök számára kényelmesebb!
Az a mondás, hogy valaki "leugrik a boltba cigiért" viszonylag régóta él az emberek fejében mint annak a metaforája, hogy az illető szó nélkül lelép a családjától/párjától és egy új életet kezd valahol. Nincs új a nap alatt, maximum manapság ez gyakrabban történik meg, és új, trendi neve van - úgy hívják, hogy ghosting.
Mi a ghosting?
Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnni valakinek az életéből a párkapcsolat/barátság bármelyik szakaszán különösebb ok, indok nélkül. Hogy pontosan hol van az a pont, hogy valamit igazán fájdalmas ghostingnak tekinthetünk, több mindentől függ: például, hogy mennyire volt az otthagyott érzelmileg bevonódva, a (pár)kapcsolat korai vagy már érettebb fázisában történik-e meg; és persze rengeteg egyéni jellemzőtől is, például hogy az illető hogyan áll a saját önértékelésével. Ha valakinek eleve alacsonyabb az önbizalma, erős kétségek gyötrik saját magával kapcsolatban, akkor jóval nehezebben fogja magát túltenni azon a megrázkódtatáson, amit a ghosting okoz.
A látszólag minden különösebb ok nélkül való eltűnés azért egy borzasztóan kegyetlen dolog, mert nem nincsen rá magyarázat. Mégha az a kínált ok egy jól elcsépelt "nem benned van a hiba, hanem bennem", már az ad egy kis támpontot, amibe bele lehet kapaszkodni a szakítás utáni gyógyulás folyamán. Még akkor is, ha a szakításnak fájdalmasabb, keményebb oka van (pl. "egyszerűen nem tetszel eléggé" vagy "már nem vagyok szerelmes"), akkor is ad valamilyen magyarázatot, felkínálja a megértés lehetőségét. Megértés nélkül ugyanis iszonyú nehéz továbblépni, mert az oknélküliség gyakorlatilag megfosztja az egyént az alapvető kontrollérzéstől: attól, hogy a dolgok okkal történnek, és hogy bizonyos cselekedetek konkrét okokhoz vezetnek, ebből következően pedig bizonyos történéseknek konkrét okai vannak. A kontrollvesztettség állapota pedig az egyik legveszélyesebb dolog az egyén számára, mert erőteljes hatással van a cselekvőképességre, a proaktív viselkedésre. A megértés, az okok ismerete mindenkinek alapvető morális joga - ha ez nem történik meg, az otthagyott fejében egymást kergetik a különböző abszurdabbnál abszurdabb szcenáriók az okokat kutatva, és teljesen tehetetlennek érzi magát.
Erre az oknélküliségre pedig rátesz egy lapáttal az elhagyatottság-érzés. Neuropszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a szociális elutasítás azokat az idegi pályákat stimulálja, amelyek a fizikai fájdalom érzéséért is felelősek, tehát a elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj.
A ghosting áldozata lettél?
Íme 5 tanács/támpont, hogy mit tudsz kezdeni a helyzettel.
1. Nem rólad szól.
Legyen bármi a szakítás konkrét oka, a ghosting hátterében mindenképpen a másik konfliktusoktól, konfrontációtól való félelme áll. Ez két dolgot jelent: egyrészt, hogy ettől ő is szenved, mert a gyáva utat választotta, és pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a konfliktusoktól való menekülés hosszútávon növeli az egyén szorongási szintjét; másrészt pedig, hogy amint láthatod, minden, ami ebben a bekezdésben le van írva, az nem rólad szól. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a ghosting nem rólad beszél, nem miattad történt; nem az van a hátterében, hogy nem vagy elég jó/elég szép/elég kedves/elég okos, stb. A ghosting egy kegyetlen formája a szakításnak, de semmivel nem jelent többet annál, csak az oknélküliség miatt fájdalmasabb. Ne ess tehát abba a hibába, hogy magadban keresed a ghosting okait!
2. Átkeretezés
A ghosting eredményét tekintve nem más mint egy szakítás. Ha át tudod fordítani, meg tudod látni, hogy nem több ez egy sima szakításnál, akkor el fogsz tudni kezdeni gyógyulni úgy, ahogy azt már valószínűleg párszor megtetted az életed folyamán egy szimpla szakítás után.
3. Szociális támogatás
Minden szakítás után felnagyítódnak a szociális kapcsolataid jelentősége. Keresd a barátaid, családod társaságát, élvezd a támogatásukat: sokat fog segíteni a továbblépésben.
4. Ne félj segítséget kérni!
Ha úgy érzed, hogy a ghosting terhe egy kicsit nagyobb mértékben nehezedik rád minthogy ezzel meg tudj birkózni egyedül, akkor ne félj pszichológiai segítséget kérni. Egy másodpercig se gondold, hogy ez bármennyire szégyellni való dolog - olvasd csak el újra az első pontot.
5. Idő, idő, idő.
És végül: hagyj magadnak időt. Ne siettesd annak a folyamatát, hogy túl legyél ezen, hiszen valahol bizony ez egy trauma, és időbe telik, míg begyógyul a seb.
Ghostingoltál?
Ne félj, nem vagy egyedül.
A szomorú igazság az, hogy egy felmérés szerint férfiak 33%-a, a nők 50%-a ismerte el, hogy életében legalább egyszer ghostingolt már. Persze a definíciós nehézségek miatt ez nem egyértelmű, hogy simán annyit jelent, hogy nem írt vissza valakinek egy első tinder-randi után, vagy hogy évek együtt járása után tűnt el. Mindenesetre ha ez utóbbi történt, vagy esetleg már jó párszor előfordult veled, hogy valakit egy szó nélkül otthagytál, és látod ebben a problémát, ha úgy érzed, hogy van benned némi félsz, szorongás a konfliktusoktól, a szükséges konfrontációtól, akkor érdemes ezzel foglalkoznod, hiszen, amint a feljebb említett kutatás is mutatja, ennek bizony hosszabb távú negatív hatásai lehetnek a pszichológiai jóllétedre. Ne félj tehát segítséget kérni, a megértés, a háttérben rejlő okok ismerete neked is jót fog tenni.
Eisenberger, N. I. (2011). Why Rejection Hurts: What Social Neuroscience Has Revealed About the Brain’s Response to Social Rejection. Oxford Handbooks Online. doi:10.1093/oxfordhb/9780195342161.013.0039
Leary, M. R.,Haupt, A. L., Strausser, K. S., & Chokel, J. T. 1998. Calibrating the sociometer: The relationship between interpersonal appraisals and state self-esteem. Journal of Personality and Social Psychology, 74, p.1290-1299.
Az LMBT Pride hónapjában és a Budapest Pride Felvonulás közeledtével sokat hallhatunk, olvashatunk LMBTQI+ témában. Mi ebből az alkalomból a fluid szexualitással foglalkozunk: mai bejegyzésünkben átnézzük, mit takar ez a kifejezés és eloszlatunk néhány potenciális téves következtetést is. Tartsatok velünk!
Nagyon röviden azt takarja, hogy a szexualitásunk nem egy fix, statikus tényező, hanem egy dinamikus és változó dolog. Attól, hogy valaki heteroszexuális, nem biztos, hogy csak az ellenkező nemhez vonzódik, vagy az ellenkező nemmel létesít szexuális kapcsolatot, ennek a fordítottja pedig arra is igaz, aki homoszexuális (illetve az sem biztos egy-egy szexuális irányultság az egész életünket végigkíséri, történhetnek benne változások, eltolódások).
Alfred Kinsey már az 1940-es években úgy érvelt, hogy az emberi szexualitás nem sorolható egyszerűen hetero-, bi- és homoszexuális kategóriákba, hanem egy kontinuumon helyezhető el. Megalkotta a Kinsey-skálát, melynek egyik végpontja a teljesen heteroszexuális, a másik pedig a teljesen homoszexuális. Kinsey szerint az emberek nagy része a két végpont között helyezkedik el valahol. Kinsey elméletét kibővítve Klein egy Szexuális Orientáció Táblázatot hozott létre, ahol 7 különböző dimenzió mentén (pl. szexuális vonzalom, szexuális viselkedés, érzelmi preferencia, stb) lehet értékelni a szexuális irányultságot, jelölni lehet a múlt és a jelen közti különbségeket és rögzíteni lehet a vágyott állapotot is (mit választana az illető, ha a szexualitás választás kérdése lenne).
Kinsey elképzeléseit a mai felmérések is alátámasztják, melyekből az is kiderül, hogy az egymást követő generációk egyre kevésbé tartják kőbe vésett dolognak a szexualitást. Briteket kértek meg arra, hogy helyezzék el magukat a Kinsey-skálán és az eredmények alapján a 18 és 24 év közöttiek fele helyezte magát valamelyik végpontra, másik fele pedig a két végpont közé (tehát a megkérdezettek fele se nem 100%-ban heteroszexuális, se nem 100%-ban homoszexuális).
A fluid szexualitás fogalma kapcsán Lisa M. Diamond kutatásai váltak világhírűvé a 2000-es években. Eredetileg a női szexualitás fluiditását kezdte kutatni, úgy gondolta, hogy ebben a tekintetben a férfiak és a nők lényegesen különböznek. Más kutatókkal együtt azon az állásponton volt, hogy a férfiakra inkább a statikus szexuális orientáció jellemző (többségében vagy heteroszexuális vagy homoszexuális, kevés változással), míg a nőkre gyakrabban jellemző a fluid szexualitás. Későbbi vizsgálatai nagyban átalakították ezt az elképzelést és bebizonyították, hogy kis különbség van csak a nők és férfiak között abban a tekintetben, hogy mennyire fluid a szexualitásuk, amely hetero- és homoszexuális férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.
Nem. Homoszexuális férfiak is lehetnek szerelmesek egy nőbe és heteroszexuális nők is létesíthetnek szexuális kapcsolatot más nőkkel (ez pedig még csak két példa volt a végtelen lehetőségekre), ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy biszexuálisak, hanem hogy fluid a szexualitásuk.
Lehet, hogy más tapasztalt valaha hasonlót, én viszont soha. Melyikünknek van akkor igaza?
Mindkettőtöknek! Mi emberek mind különbözőek vagyunk, ez arra is vonatkozik, hogy milyen mértékben fluid a szexualitásunk. Van, akire ez egyáltalán nem jellemző, van akire pedig annál inkább. Ha te sosem tapasztaltál ilyesmit, az ugyanolyan hiteles tapasztalat, mint az, ha valaki más pedig tapasztalt (és nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne tapasztalhatnál).
Ha a szexualitásunk fluid és változhat, akkor szándékosan is alakítható, nem?
Nem! A szexualitásunk NEM befolyásolható, alakítható, átfordítható semmilyen terápiával, vagy kezeléssel. A szexualitásunkat felfedezhetjük, kibontakoztathatjuk, de szándékosan nem alakíthatjuk át, vagy préselhetjük egy mesterségesen kialakított kategóriába. Az ilyen és ehhez hasonló próbálkozások csak kárt tesznek az emberekben.
Joggal merül fel a kérdés, hogy nem bonyolult-e ez így? De. A szexualitásunk az életünk többi területéhez hasonlóan egy komplex, összetett tényező. Ugyanakkor nagyon egyszerű és szép is: mindannyian különbözünk, nincs belőlünk két egyforma. Ezért is fontos, hogy megtanuljunk nyitottnak, elfogadónak és kíváncsinak lenni. Nem csak másokkal, magunkkal is.
Mi jutott eszetekbe a témáról? Volt-e valami, amiről szívesen hallanátok többet? Írjátok meg nekünk!
___________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu Facebook oldalunk
Forrás és további olvasnivalók:
Sexuality is much more fluid than you think https://www.psychologytoday.com/blog/standard-deviations/201605/sexuality-is-much-more-fluid-you-think
What is sexual fluidity? http://theconversation.com/explainer-what-is-sexual-fluidity-33120
Sexual fluidity: Living a label-free life http://www.abc.net.au/news/2016-02-20/sexual-fluidity-label-free-life/7162884
1 in 2 young people say they are not 100% heterosexual https://yougov.co.uk/news/2015/08/16/half-young-not-heterosexual/
Lisa Diamond on sexual fluidity of men and women - előadás - 2013. 10. 17 https://www.youtube.com/watch?v=m2rTHDOuUBw
Nálatok röpködnek a tányérok, csapódnak az ajtók vagy egymáshoz se szóltok, ha vitás helyzet áll elő? Hogyan oldjátok meg a párotokkal kialakult konfliktusaitokat? Legutóbbi bejegyzésemben szavaztatok a soron következő témáról: kiderült, hogy rengetegen olvasnátok szívesen arról, hogy hogyan tanulhatunk meg vitatkozni párkapcsolatban, úgyhogy ma erről lesz szó.
Minden pár más vérmérsékletű és másképp definiálná a vitát. De mitől lesz a vita rossz vagy épp fájdalmas dolog? Nagyon különbözőek vagyunk. Nincsen két olyan ember, aki mindig mindent egyformán gondol, aki mindenben egyetért. Időnként nézeteltérésekbe botlunk, amik lehetnek kisebbek-nagyobbak, még az is lehet, hogy a legtöbb ilyen nézeteltérés során könnyedén igazítjuk egymáshoz az elgondolásunkat és nem is foglalkozunk vele többet. Előfordulnak viszont olyan témák, kérdések, amik akár visszatérő jelleggel is felbukkanhatnak a kapcsolatunkban megoldásra várva. Több oka is van, hogy miért pont ezek a konfliktushelyzetek éleződnek ki inkább: általában mindkét fél számára nagy fontossággal bír a kérdés, de szinte biztos, hogy a két félnek más miatt fontos. Amikor azon vesszük észre magunkat a párunkkal, hogy parttalan vitákat folytatunk valamiről, vagy egyszerűen csak nem tudjuk egymáshoz közelíteni az elgondolásunkat érdemes megállni egy pillanatra és megkeresni azt a pontot, ami miatt kettőnknek fontos ez a téma. "Mi a fontos nekem ebben?" Hogy hozzak egy példát, tegyük fel, hogy a pár azon vitatkozik, hogy milyen ebédet főzzenek vasárnapra az egyik fél családjának. Közösen szoktak főzni, általában élvezik is, de most mintha teljesen eltérő véleményen lennének. Elhangzik minden érv: ki mit szeret, mi mennyibe kerül, "hány óra lesz míg ezt mind megfőzzük", "ennyi erővel mehetnénk étterembe is", "a te nővérednek úgyse fog ízleni", stb. Látszólag triviális kérdésről van szó, mégis elkezdődik az érvek felvonultatása, ami személyeskedésig is fajulhat.
Ezen a ponton szeretném kimerevíteni ezt a jelenetet, lehetőleg képzeljük bele magunkat valamelyik fél szerepébe és gondoljuk végig, hogy milyen megoldások születhetnek. Minél több érvet vonultatnak fel, annál jobban meggyőzik magukat arról, hogy nekik van igazuk, amit a másik gondol az pedig nem lehet jó. A és B megoldás ellen és mellett kezdenek érvelni, ami egyrészt kizárja egy harmadik, esetleg mindenki számára kedvező megoldás lehetőségét, másrészt előre elrendeli a vita kimenetelét: valaki győzni fog, valaki pedig veszíteni. Ezzel meg is találtuk a vitás helyzetek legnagyobb csapdáját: mindenki arra törekszik bennük, hogy győzzön. Pedig vitába keveredni a párunkkal és győzni nem túl kellemes érzés, mert a párunk lesz a vesztes. A párunk leginkább legyőzve és megtiporva fogja érezni magát és mi sem fogjuk annyira élvezni, hogy a mi ötletünk került ki győztesként. Mit tehetünk akkor ahelyett, hogy megpróbáljuk legyőzni a másikat? Nem az a megoldás, hogy nem vállaljuk fel a konfliktusokat, vagy nem mutatjuk ki a nemtetszésünket. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy megtudjuk, miért fontos a másiknak az adott helyzet és mi magunk is az őszinteségre törekedjünk. Mit tehetne a példában szereplő pár azért, hogy megtudják, nekik mi a fontos ebben a konfliktusban? A varázstrükk: meg kell beszélniük. Nem, nem reális az, hogy egy vita kellős közepén egyszer csak eszünkbe jut megbeszélni, hogy a másiknak mi a fontos ebben. Kezdetnek elég az is, ha a pár mindkét tagja tud arról, hogy ez hasznos lehet, ami még jobb, ha ki tudják ezt próbálni érzelmileg nem túlfűtött állapotban is. Tegyük fel mégis, hogy a példaként hozott helyzetben a pár mindkét tagja kísérletet tesz arra, hogy meghallgassa a másikat: leülnek és felteszik a kérdést: "Mi a fontos neked ebben?"
A: "Szeretném, ha nem kéne megint az egész hétvégét a konyhában töltenem." B: "Nekem pedig jól esne, ha egyszer az én ötleteimet is megvalósítanánk."
Miért hasznosabb ez a két mondat elhangzása 100 felsorolt érvnél? Mert kiderül belőle, hogy ki mi miatt "köti az ebet a karóhoz". A-nak úgy tűnik, hogy nincs olyan sok energiája most a főzésre, mint B-nek és valószínűleg emiatt nem tudja elfogadni B ötleteit. B viszont szeretné megvalósítani az ötleteit és azt se bánja, ha korábban kell felkelnie, hogy kész legyen az ebéd. Ahhoz, hogy a párunkkal hatékonyak tudjunk lenni a közös megoldás kialakításában, szükségünk lesz még az értő figyelem megtanulására és arra, hogy a megoldást illetően szabadon merjünk ötletelni. Az értő figyelem annak a képessége, hogy meghalljuk azt az érzést, gondolatot, ami a kimondott szavak mögött rejtőzik. A-nak tehát ha értőn figyel a párja, akkor nem fogja azt válaszolni, hogy "de nem kell az egész hétvégét a konyhában eltöltened, csak a vasárnap délelőttről van szó". A párunk megértését segítheti, ha megfogalmazzuk a saját szavainkkal, amit hallottunk és visszakérdezünk, hogy jól értelmeztük-e, amit mondott. (pl. B megkérdezheti, hogy "jól értem akkor, hogy kevesebb időt szeretnél a főzéssel tölteni?"). Emellett fontos, hogy pontosítsuk az elképzeléseinket, ha kiderül például, hogy A szeretne többet pihenni, akkor el lehet kezdeni megbeszélni, hogy mi az, amiben viszont szívesen segít. B esetében pedig pontosítani lehet esetleg, hogy milyen ötlete nem került eddig megvalósításra, vagy mi az, amiben kreatívabb szeretne lenni. Sokszor kiderül például, hogy egy vitás helyzet hátterében maga a sértődöttség áll, tehát korábban sérelem érte az egyik felet és emiatt ragaszkodik annyira az álláspontjához. Ilyenkor fontos hogy ez a sérelem feloldásra kerüljön, például egy bocsánatkéréssel, ami után a konfliktus megoldása is könnyebben megszületik.
Az értő figyelem mellett említettem még az ötletelést is, ami annak a felfogásnak a részét képezi, hogy konfliktushelyzetben nem az az érdekünk, hogy nyerjünk a párunk álláspontjával szemben, hanem, hogy közös megoldást találjunk ki. Az ötletelés során bármilyen megoldási javaslat felmerülhet, amit legalább az egyik fél elfogadhatónak tart és nem is kell, hogy a probléma egészére megoldást kínáljon. Például A felvetheti, hogy ne süssenek tortát, hanem rendeljenek, mert úgy kevesebbet kell a főzésre figyelni. Erre kiderülhet, hogy B pont a süteményt szerette volna leginkább saját maga csinálni, viszont akkor kitalálhatnak valami egyszerűbb főételt az időigényesebb helyett.
Lezárásképp fontosnak tartom kiemelni, hogy a nézeteink egyeztetése és a kialakult vitás helyzetek akkor is kimerítőek lehetnek, ha az elvi alapokkal tisztában vagyunk. Sokat tud segíteni a fejlődésben, ha a párunkkal közösen tudunk arról beszélni, hogy mit kéne még megtanulnunk, hogyan kéne hatékonyabbá válnunk a konfliktusok kezelésében. Nincs két egyforma ember és két egyforma párkapcsolat sem. Bátran alakítsátok ki a saját megoldásaitokat, figyeljétek meg, hogy számotokra mi bizonyul hatékonynak, ha konfliktuskezelésről van szó, illetve ne féljetek változtatni valamin, ami nem működik megfelelően.
Számodra mi jelent nehézséget a párkapcsolati konfliktusok során? Mi az, amiben már sokat fejlődtél?
______________________________
Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu Facebook oldalunk
Forrás:
Chapman, G. D. (2006). Everybody wins: The Chapman guide to solving conflicts without arguing. Carol Stream, IL: Tyndale House.
Beyoncé új albumának megjelenéséről csak az nem hallott, aki egy kő alatt élt az elmúlt egy hónapban, vagy kihúzta az internetet (vagy – engedjük meg – nem érdeklődik egyáltalán az effajta zene iránt), ugyanis hatalmasat robbant, amikor megjelent a Lemonade. Az énekesnő már többedszerre tesz tanúbizonyságot róla, hogy hisz a meglepetés erejében, hiszen tudatosan kerülve bármilyen utalást, felvezetést vagy marketinget, egyszer csak kirakta a Tidal-re az albumot, és egy kísérő kisfilmet az HBO-ra, tovább gyarapítva ezzel az egyre népszerűbb „vizuális albumok” számát.
A meglepetések sora itt nem ért véget, hiszen a magánéletét oroszlánként védő Beyoncé az albumán egy érdekes önterápiaként próbálja feldolgozni férje hűtlenségét, és gyönyörűen vezet minket végig a megcsalás okozta érzelmek fonalán az emésztő dühtől és értetlenségtől kezdve a megbocsátásig: nézzük tehát végig, hogy mik ezek a lépcsőfokok, amiken ilyenkor szükségszerűen végigmegy a megcsalt fél, milyen érzelmeket él át, és hogyan lehet feldolgozni.
Beyoncé albumán 12 dal van, amiknek mindegyikéhez társított egy fázist a kisfilmben, amelyek a következőek: megérzés, tagadás, düh, apátia, üresség, veszteség, felelősség/bűntudat, megújulás, megbocsátás, feltámadás, remény, és megváltás. A pszichológia is azonosít különböző szakaszokat a megcsalással való megküzdésben (pl. tagadás, düh, gyász, elfogadás), amelyek mentén most végigvesszük a megcsalással való megküzdés fázisait, és hozzávesszük, hogy Beyoncé milyen érzelmeket társít ezekhez a szakaszokhoz albumán.
1. TAGADÁS
A Lemonade egy egészen balladisztikus számmal indít, a Pray you catch me-vel, amiben az első és legfontosabb kérdésre keresi a választ: „Megcsalsz”? Keresi a bizonyosságot, érzi, hogy valami nincs rendben, de biztos nem lehet benne. Ebből a szempontból ez a dal inkább még a megcsalással való megküzdés előtt indul, ezért nem tartozik szigorúan ehhez a fázishoz, de rezonál azzal a fájdalommal, kvázi előkészíti azt, aminek még a gondolata is elviselhetetlen: hogy igen, lehetséges, hogy megcsalnak. Az énekesnő ezt a részt intuition-nek (megérzés) nevezte el. A bizonytalanság szakasza pszichológiai szempontból rendívül kimerítő. A hétköznapokban is gyakran mondjuk, hogy a bizonytalanság az, ami a leginkább elviselhetetlen, ennél még a biztos rossz hír is jobb. Az ember ilyenkor egyfolytában megkérdőjelezi magát, vádolja magát, hogy biztosan csak képzelődik, és ez sokszor nagyon nagy önvádlással párosul.
Pray to catch you whispering I pray you catch me listening I'm praying to catch you whispering I pray you catch me
A következő dal, a Hold up-nak maga az énekesnő is a denial (tagadás) szakasznevet adta. Ha az ember nem figyel a szövegre, csak a zenét hallja, azt gondolhatná, hogy ez igazi kis aranyos számocska valamilyen pozitív üzenettel. Hát nem igazán: ez is talán egy eszköz arra, hogy érzékeltesse a tagadás magunkkal szembeni kegyetlenségét, kétélűségét, amikor úgy teszünk, mintha minden oké lenne, miközben rettenetesen fáj már valahol lent az igazság, és igazából borzasztóan nagy energiákat emészt el az önmagunknak való hazudás, de azért még éppen fenn sikerül tartani a látszatot, hogy minden rendben. Az, hogy ezen a fázison keresztülmenjen a megcsalt fél, szükségszerű, és egy bizonyos mértékig egészséges. Egyszerűen időbe telik, amíg az ember egyáltalán felfogja, hogy ez megtörténhetett és megtörtént, és hogy mit is jelent ez valójában a gyakorlatban: hatalmas változásokat. Másrészről pedig a távolabbi barátok, rokonok felé is fenn tartja a látszatot, és hagy egy kis időt arra, hogy az egyén felkészüljön arra a tornádóra, ami azzal jár, hogy konfrontálódnia kell a partnerével, aki megcsalja. Azonban ez a szakasz is csak éppen addig hasznos és jó, ameddig tovább tud lépni belőle az egyén – sajnos sokan ragadnak benne, ami nyilvánvalóan elkerülendő, még akkor is, ha nagyon nehéz belátni, hogy „igen, ez történt, muszáj tovább lépnem”.
Step down, they don't love you like I love you Can't you see there's no other man above you? What a wicked way to treat the girl that loves you
2. DÜH, HARAG
A harmadik számra, a Don’t hurt yourself-re megérkezik az énekesnő dühe, és igen: elsöprő. Olyannyira, hogy nehéz lenne belőle sorokat nyomdafesték-kompatibilis módon lefordítani, de azért ha össze kéne foglalnom a szám mondanivalóját, akkor azt mondanám, hogy Beyoncé __nagyon__ fel van háborodva, meg van döbbenve, ki van akadva, hogy ezt vele bárki meg merte, meg tudta tenni, és ezzel kvázi mintha emlékeztetné magát saját erejére, saját értékére: „Mit gondolsz, ki vagyok én, hogy ezt megteheted velem?” A düh megjelenése a megcsalt számára éppen ezért jó eszköz arra, hogy egy kicsit távolítsa az önbecsülésének sérülésétől azt a mély sebet, amit az elhagyatottság érzése okoz.
I am the dragon breathing fire Beautiful mane I'm the lion Beautiful man I know you're lying I am not broken, I'm not crying, I'm not crying You ain't trying hard enough You ain't loving hard enough You don't love me deep enough
A következő dal, a Sorry az "apathy" (apátia) szakaszcímet kapta az énekesnőtől, de ez is még a düh, harag szakaszához tartozik, hiszen ha csak a refrént vesszük („nem sajnálom, és nem gondolok rád”), és ha ismerjük a „ne gondolj a jegesmedvére” kíséreltet (ami ugyebár azt okozza, hogy rögtön a jegesmedvére gondolunk), akkor láthatjuk, hogy még bőven abban a fázisban vagyunk, ahol a düh és a harag a két motiváló érzelem.
Middle fingers up Put them hands high Wave it in his face Tell 'em boy bye
Ez az a pont, amikor a legjobban az esik, ha az ember eltávolodik egy kicsit az egésztől, és a barátaihoz fordul, elmegy kikapcsolódni, megpróbálja minél kevesebbet emésztgetni magát a történteken, hogy mit lehetett volna másként, vagy mit lehetne tenni. Hagyni kell, hogy a düh megtegye „jótékony” hatását, és kicsit megerősítse az önértékelést. Persze, mint minden szakasznál, itt is a lényeg a mértékletesség: addig egészséges a düh megélése, ameddig nem eszkalálódik fizikai agresszióba.
3. GYÁSZ, ELFOGADÁS
A lendületes, szinte felszabadító, energikus Sorry után megérkezünk a gyász szakaszba a 6 inch számmal, ami hangulatában is, szövegében is, hangszerelésében is, mindenhogyan rettenetesen borús, már-már baljósan sötét. A filmben vörösre festett éjszaka van, minden koszos, romlott, velejéig gonosz – átjárja az embert az érzés, hogy az egész világ egy olyan hely, ahol hogyha át tudnak verni, ha meg tudnak csalni, akkor meg is fognak. Ez a legsötétebb hangulatú és mondanivalójú szám az albumról, ahol az énekesnő a harmadik félről beszél, akivel megcsalták: kegyetlenül, első ránézére érzelmek nélkül, de szinte forr benne a sekélyesen palástolt mély, feneketlen fájdalom.
Ez az szakasz, ahol először fogja fel a megcsalt fél a történteket, először engedi magához igazán közel a fájdalmat, a veszteségérzést. Nincsenek már hárítások, és torzítások, amikkel próbáljuk távolítani a megcsalás tragédiáját - ezért ez a szakasz mély fájdalommal jár. Viszont gyakorlatilag ez az egyik legnagyobb mélypont, és mint olyan, már benne van a rekreálódás lehetősége. Ha idáig nem jut el a megcsalt fél, akkor nem fog tudni továbblépni a megbocsátásig, ami a megküzdés legsarkalatosabb pontja.
Six inch heels, she walked in the club like nobody's business Goddamn, she murdered everybody and I was her witness
A déli gyökereire való visszautalás legerősebb darabja a „Daddy Lessons”, a soron következő szám. Annak ellenére, hogy ez ismét egészen „táncolnivaló”, érzésem szerint bőven a gyász szakaszához tartozik. Az énekesnő arról mesél, hogy az apja, aki voltaképen egy iszákos, erőszakos, öntörvényű férfi, hogyan tanította meg arra, hogy legyen erős nő, akit nem bánthatnak más férfiak. Egy második síkon pedig arról szól, hogy mit kezdünk azzal a feloldhatatlan ellentéttel, hogy felnézünk a szüleinkre, és egy ponton meg kell küzdenünk azzal, hogy megtudjuk róluk, hogy ők sem feddhetetlenek, és bizony gyakran hibáznak esetleg más ember, mondjuk éppen a másik szülőnk kárára. Benne van az alapvető férfi-női konfliktus is, a párkapcsolatok folytonos küzdelme. A megcsalással való megküzdéssel így halad Beyoncé: belátja, hogy az apja is pont ugyanezt tette meg az anyjával, mint az ő férje vele. Utalhat ez Jay-Z kettős szerepére, mert attól még, hogy hűtlen a feleségéhez, attól még lehet a gyerekének nagyon jó apja.
My daddy warned me about men like you He said baby girl he's playing you
A gyász szakasza is természetesen szükségszerű. Ekkor már az az egyén belátta és elfogadta, hogy semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, hogy vannak nagyon fontos dolgok, amik örökre elvesztek – ha más nem, hát a kapcsolat tisztasága, a feltétlen bizalom. És ez bizony nagy veszteség – azonban benne van a fejlődés lehetősége, egy új életszakasz kezdete, és bármennyire lehetetlenül hangzik, egy mélyebb és jobb kapcsolat kialakításának lehetősége. A következő szám, a Love Drought („reformation” – újjáalakulás szakasz) már erről szól egy kicsit: a kísérő filmben Beyoncé is erre utalhat, ahogy fehérbe öltözve más nőkkel együtt gázol a tengerben, ezzel a víz megtisztító és megújító erejére fókuszálva. Ebben már benne van az előre tekintés, az újjáépítés lehetősége, és ezzel együtt az erős kétség, hogy jól dönt-e, ha azt mondja a férjnek, hogy a megcsalás megbocsáthatatlan, és a kapcsolatuknak nem lehet folytatása.
Ten times out of nine, I know you're lying But nine times outta ten, I know you're trying So I'm trying to be fair And you're trying to be there and to care
Ennek a folyamatnak a kifutása a Sandcastles című szám (Beyoncé szerint ez a ”forgiveness” – megbocsátás szakasz), ahol az énekesnő elfogadja azt az érzését, hogy meg akarja menteni a házasságot, és belátja, hogy ő is hibázott, és ő is bántotta a férjét. A filmben itt bukkan fel először maga Jay-Z is, és érződik, hogy bár a megbocsátás útjára léptek, az egész még rettenetesen törékeny, sérülékeny és egyben fájdalmas is: „Mi van benned, ami miatt nem tudok továbblépni, nem tudlak elengedni?”
And your heart is broken cause I walked away Show me your scars and I won't walk away And I know I promised that I couldn't stay, baby Every promise don't work out that way
És ezzel elérkezünk a Lemonade egyik legszebb, legtörékenyebb számához, a Forward-höz, amiben elkezdődik a házasság újradefiniálása, a munka, az építkezés, az előre nézés, de üvölt még belőle a történtek fájdalma, és az elhatározás törékenysége. A filmben itt kapja a legnagyobb hangsúlyt a „Black lives matter” mozgalom, ahogy anyák halott gyerekeik portréival a kezükben ülnek szinte mozdulatlanul a kamera előtt: mintha ezzel is azt mondaná az énekesnő, hogy igen, van olyan fájdalom, amin nem lehet soha továbblépni, és mindig ott marad, de menni kell előre: van hová.
Best foot first just in case When we made our way 'til now It's time to listen, it's time to fight Forward
4. MEGBOCSÁTÁS, ÉPÍTKEZÉS
Ez a törékenység a Freedom című számhoz vezet minket, ami az album leglendületesebb, legtüzesebb száma („hope” – remény szakasz). A kisfilmben ez is inkább az afroamerikai egyenjogúságért való harc himnuszaként jelenik meg, de bőven van benne párhuzam a megcsalással való megküzdéssel is: az énekesnő leszögezi, hogy rendben, elhatároztam/elhatároztuk, hogy megmentjük a kapcsolatunkat, de ezúttal ebbe azért nagyobb beleszólásom lesz. Nekem is szükségem van szabadságra, mozgástérre. Ezzel kvázi kinyilatkozza, hogy a házassága megmentése nem csak az ő dolga, és ugyanúgy kell a férjének is dolgoznia rajta. Valahol ebben a számban érik be a düh egyébként, itt látszik, hogy mennyire fontos volt a harag megélése: anélkül nem történhetett volna igazi dinamikai változás a kapcsolatban. A büszkeségét, integritását visszanyert énekesnő határozottan mondja: bizony, barátom, neked is meg kell küzdened a kapcsolatunkért.
Lord forgive me, I've been runnin' Runnin' blind in truth I'ma wade, I'ma wave through your shallow love Tell the deep I'm new
Ezzel el is érkezünk az utolsó, szorosan ide tartozó számhoz, a „redemption” – megváltás szakszhoz tartozó All night-hoz. Annyira szép kifutása ez az albumnak, hogy nekem az az érzésem is támad tőle, mintha még zeneileg is egyfajta konklúziója lenne az eddig hallható dallamoknak, a szövegről nem is beszélve. Ezen a ponton világossá válik, hogy az album legerősebb üzenete a változás, gyógyulás, fejlődés, a reziliencia – és áthatja a nyugtató optimizmus, hogy végül minden rendben lesz.
They say true love's the greatest weapon To win the war caused by pain, pain But every diamond has imperfections But my love's too pure to watch it chip away Oh nothing real can be threatened True love breathes salvation back into me With every tear came redemption And my torturer became a remedy
A Lemonade jelentősége
Senki nem tudja, hogy Beyoncé ezen valóban keresztül ment-e, valóban megcsalta-e a férje, vagy az egész csak egy művészi önkifejezés. Én azt gondolom, hogy ez nagyjából mindegy is, bár őszintén csodálkoznék, ha nem lenne az, mert a Lemonade egy rettenetesen érzékeny, mély, elsöprő, és erős érzelmekkel teli album, ami nem csak a megcsalásra reflektál, hanem nagyon szignifikáns pontja a női jogi és az afroamerikai hátrányos megkülönböztetés elleni harcnak. Már a Superbowl-on bemutatott Formation c. szám is (ami egyébként rajta van a Lemonde-en, de nem tartozik szervesen hozzá, amolyan extra szám) arról tanúskodott, hogy Beyoncé nem fél szembenézni azzal, hogy ő egy feketebőrű nő, és nincsen problémája azzal sem, hogy ezeket büszkén viselje és példát mutasson többmillió afroamerikai nőnek, akiket nap-mint-nap érnek atrocitások. Ahogy a Lemonade kisfilmben Malcolm-X-től idézi az énekesnő:
The most disrespected person in America is the Black woman, the most unprotected person in America is the Black woman. The most neglected person in America is the Black woman.
Beyoncéról elég régóta lehet tudni, hogy feminista értékeket vall, hisz a nők erejében (emlékezzünk csak a „Run the world” című számára, ami gyakorlatilag egy feminista himnusz), de azzal, hogy a Lemonade-el azokhoz is szólt, akiket megcsalt a párjuk, és megmutatta, hogy van ebből is kiút, hogy ki lehet lábalni egy ilyen helyzetből úgy, hogy a megcsalt nő megőrizze a büszkeségét, az erejét és az integritását – ez hatalmas dolog. Manapság megcsaltnak lenni még mindig egy erős stigmát jelent, könnyen ítéltetnek meg azok, akik ennek elszenvedői. Beyoncé megmutatta, hogy a világ egyik legbefolyásosabb nőjeként ugyanazon az érzelmi tornádón megy keresztül, amin a világon bárki, akinek át kell élnie ezt a fájdalmat, és ezzel erőt ad, és példát mutat – és lehet Beyoncét szeretni, vagy nem szeretni, de pont emiatt megkerülhetetlen a személye, és pont emiatt hatalmas jelentőségű album a Lemonade.
Június 11-én újra Pszicho Műhelyt tartunk, ahol a párkapcsolatok nehézségeiről fogunk beszélni más pszichológuskollégákkal együtt. Az esemény szuper érdekes, és ingyenes. További infó facebook oldalunkon!
Társadalmunk változásaival párhuzamosan a párkapcsolataink is változóban vannak (Az Y-generáció magánéletének jellegzetességeiről Asbóth Kinga írt egy korábbi bejegyzésben). Más az ismerkedés, más a szexuális kultúra és más jellemzi a hosszú távú párkapcsolatokat, mint néhány évtizede. Egy talán nem változott, boldog és inspiráló kapcsolatokra vágyunk az életünkben. Személyes véleményem, hogy egészen mást jelentene a párkapcsolati probléma fogalma, ha nem ismernénk olyan kifejezéseket, mint „az Igazi” vagy „a nagy Ő”. Ha nem fordítanánk akkora figyelmet arra, hogy vajon a „megfelelő” ember mellett vagyunk-e, akkor több energiánk maradhat arra is, hogy a kettőnk kapcsolatából a legtöbbet hozzuk ki. Mert bár hajlamosak vagyunk másokat (gyakran a párunkat) okolni a boldogtalanságunkért, érdemes vállalni a saját felelősségünket, mert a saját boldogságunkért és a párkapcsolatunk hosszú távú sikeréért mi magunk tehetünk a legtöbbet.
Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mit tehetünk azért, hogy párkapcsolatunk hosszú távon is boldog legyen.
Először is: szex!
Most tényleg az első helyen a szexuális élet hatásait fogom tárgyalni? Igen! Hogy miért: azért, mert a testi vonzalom és a szexuális élettel való elégedettség nagyon fontosnak bizonyul abban, ha a párok hosszú távon is intenzív szerelemről számolnak be. Szeretkezés vagy ölelkezés közben szabadul fel az oxitocin hormon, mely sok más hatása mellett hozzájárul ahhoz, hogy a párok közelebb érezzék magukat egymáshoz, illetve a köztük lévő kötődést is támogatja hosszú távon. Emellett a szexuális élettel való elégedettség alapvető részét képezi a fizikai és mentális jóllétünknek.
A testi vonzalom azért is sarkalatos pontja a párkapcsolatnak, mert nélküle gyakrabban számolnak be a párok szerelem nélküli kapcsolatról, megléte mellett viszont akkor is szerelmesnek vallják magukat a párok, ha egyébként sok olyan problémával küzdenek, amik próbára teszik a kapcsolatot (pl. eltérő nevelési stílus, pénzügyi problémák, egyenlőtlen felelősségvállalás).
Az persze egyértelmű, hogy a szexuális életünknek akkor lehet ilyen pozitív hatása a párkapcsolatra, ha elégedettek is vagyunk az életünk ezen területével. Fontos, hogy a pár tagjai közösen döntsenek arról, hogy milyen gyakorisággal és hogyan élnek szexuális életet, nem elég, ha csak az egyikőjük elégedett a kialakult forgatókönyvvel. Ha valamivel nem vagyunk elégedettek, érdemes a párunk tudomására hozni. Találjunk megfelelő időpontot és módot arra, hogy kifejezzük a gondolatainkat (fontos, hogy ne a társunkról fogalmazzunk meg kritikát és a saját nevünkben szólaljunk meg, saját érzéseinket közvetítsük). Végül, de nem utolsósorban találjunk időt a szexre! Egy hosszú távú kapcsolatban előfordulhat, hogy a felek időbeosztásából fakadóan ez időnként nehezebb lehet, esetleg túl fáradtnak érezzük magunkat, de érdemes szem előtt tartani, hogy a szexuális életünk „karbantartásával” a párkapcsolatunkért, egymásért teszünk.
Csak pozitívan!
Melyik a könnyebb: a partnerünk jó vagy a rossz tulajdonságait felsorolni? Hát az az adott naptól függ, igaz? Vagy mégsem? Ha valakivel hosszú távon párkapcsolatban élünk, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a rossz tulajdonságait alaposabban megismerjük, ami miatt pedig beleszerettünk, azt vagy alapvetőnek gondoljuk egy idő után vagy annyira hozzászokunk, hogy nem is tűnik fel. Utaltam a bejegyzés elején arra, hogy mennyivel más lenne az életünk, ha nem az Igazit keresnénk, hanem működő párkapcsolatot építenénk ketten. Arra is gondoltam ennek kapcsán, hogy egyik kapcsolat, egyik társ sem tökéletes, jobban mondva nagyban múlik rajtunk, hogy melyik lesz az. Hibái mindenkinek vannak, ha azonban belecsúszunk abba, hogy ezeket a hibákat okoljuk azért, hogy nem működik a kapcsolatunk vagy nem vagyunk boldogok, akkor nehezebb tenni a kettőnk boldogságáért. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell néznünk a párunknak. Egy jól működő kapcsolat alapvető eleme a kölcsönös tisztelet, fontos, hogy ezt megadjuk a párunknak és meg is kapjuk tőle. Nem kell mindenben egyetértenünk, de fontos hogy legyen miért csodálnunk a másikat, tiszteletben tartsuk a személyes döntéseit, megbízzunk benne és támogatni tudjuk őt.
Egy korábbi bejegyzésemben (Hűek maradni - magunkhoz!) írtam már arról, milyen fontos is megtalálnunk az önmegvalósítás és összeolvadás harmóniáját a párkapcsolatunkban. Fontos odafigyelnünk magunkra, fontos tennünk a saját személyes boldogságunkért, mert ez hosszú távon a párkapcsolatunk sikeréhez fog hozzájárulni. A személyes boldogság (különösen a nők esetében) szoros összefüggésben áll a kapcsolatban megélt szerelem intenzitásával. Lehet, hogy önzőnek tűnik, ha a közös program helyett, a saját kívánságunkat teljesítjük, de ha a személyes boldogságunkért teszünk, abból a párkapcsolatunk is profitálni tud.
Ha már harmóniáról volt szó, akkor kiemelem, hogy emellett egyformán fontos a közös élmények átélése is. Nem véletlenül randizunk gyönyörű helyeken, esszük együtt a kedvenc ételünket, vagy kirándulunk közösen: ha nem is tudatos, de érezzük, hogy ezekből az élményekből táplálkozik a kapcsolat. Nagyon fontos viszont, hogy milyen időt töltünk együtt. Egy hosszú távú kapcsolatban gyakrabban fordul elő, hogy tevékenységeink egysíkúvá válnak, gyakran ugyanazokat a dolgokat csináljuk együtt. Fektessünk energiát abba, hogy legyenek új és kihívást jelentő élményeink is. Lehet új és kihívó bármi, amit szívesen csináltok együtt: egy új étel elkészítése vagy egy sportág kipróbálása. Ezek az élmények mind hozzájárulnak az intimitás érzéséhez, segítenek abban, hogy közelebb érezzétek magatokat egymáshoz.
Ti mit tesztek azért, hogy a párkapcsolatotok hosszú távon sikeres legyen? Mi lenne a legjobb tippetek, mit tartotok igazán fontosnak?
Örömmel ajánljuk figyelmetekbe, hogy június 11-én ismét lesz egy Pszicho-Műhely alkalom, ahol ezúttal párkapcsolati témákkal fogunk foglalkozni. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletekért kövessétek az Ötvenperc Facebook oldalát! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A cikksorozat előző részében összefoglaltuk az Y-generáció specifikus nehézségeit a munkavállalást illetően - már akkor volt szó arról, hogy nem csak a munka, hanem a párkapcsolatok oldaláról is körbejárjuk majd a problémát. Sokan fordulnak hozzánk párkapcsolati gondokkal. Annak ellenére, hogy ezeknek egészen széles skálájával találkozunk, a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok problémái között megfigyelhetőek generációs jellemzők.
Az Y-generáció tagjai ugyanis nagyjából mostanában állnak a családalapítás előtt/elején, hiszen ez az utóbbi időben sokkal jobban kitolódott - ez már annyira közhelyszámba menő megállapítás, hogy mi nem is ezzel foglalkozunk, hanem inkább azzal, hogy emögött a szimpla statisztika mögött mennyire sok nehézség, küzdés, megfelelni akarás, szorongás áll, ami ellen rengetegen próbálják felvenni a harcot ilyen-olyan eszközökkel - mi bemutatnánk, hogy mik ennek az okai, és adunk pár tanácsot.
Az Y-generáció tagjai bár már egészen gyermekkoruktól fogva használják a digitális eszközöket, a technológia velük együtt nőtt fel, azonban főleg a korai ipszilonosok nem tekinthetők teljes mértékben "digitális bennszülötteknek" - talán ennek köszönhető az, hogy a legtöbbjüknek azért még erős fenntartásai vannak az online ismerkedéssel, a randiszájtoktól kezdve a tinderig. A munka-alvás-munka-buli-alvás-munka mókuskerékbe pedig nagyon ritkán férnek bele olyan szociális események, amelyek során személyesen is ismerkedni lehet. Az online ismerkedés sterilebb, kiszámíthatóbb, hiányzik belőle az a bájos szerencsétlenkedés, ami a szemtől-szembeni találkozásban megvan. Emellett ott van az a közhangulat, hogy a neten párt találni nem menő, ami nélkül is éppen elég nehéz elmondani a barátoknak, a családnak, hogy ez a helyes új fiú/lány egy különösen jól sikerült netflix&chill eredménye.
A nagyobb magazinok, internetes újságok körében egészen divatos dologgá vált időről-időre kibukni azon, hogy a huszonévesek, korai harmincasok mennyire nem mutatnak arra hajlandóságot, hogy szent esküvel pecsételjék meg a kapcsolatukat, azonban ez egyrészt nem jelenti azt, hogy ne lennének párkapcsolatok, másrészt pedig ez leginkább azért lehet, mert a házasság szimplán veszített a hitelességéből. Manapság a családalapítás előtt állók közül sokan csonka családban, vagy ún. "mozaikcsaládban" nőttek fel, gyakorlatilag minden családban akadt legalább egy rossz házasság, egy válás vagy egy újraházasodás, tehát gyakorlatilag mindenki számára nyilvánvaló, hogy a papír nem jelent garanciát a jó kapcsolatra.
Egy 2014-es felmérés szerint a melegek élettársi kapcsolatát Magyarországon a nők 60, a húszas, harmincas korosztály 59, a diplomások 73 százaléka támogatja. Az Y-generáció körében érezhetően is nagyobb a párkapcsolatok szabadságának támogatása - ha a házasság intézménye törvényileg kizárja a melegek házasságkötésének lehetőségét, akkor miért várnánk el, hogy támogassák azt? Egyre többen gondolják úgy, hogy sem az államnak, sem az egyháznak nincs helye a párkapcsolatban, ezért a létrejövő házasságok nagy része is inkább a házasságra mint szokásra, tradícióra tekint.
Arról nem is beszélve, hogy a szabadság érzése az Y-generáció egyik fontos (ha nem a legfontosabb) célja, és ez nem csak a munkavállalásra, hanem a párkapcsolatokra is igaz: sokan érzik a házassági papírt egyfajta béklyónak, ami teherként nehezedik a vállukra.
Ahogy az előző részben már volt szó róla, a nagy szorongás és stressz-szint különösen jelemző a fiatal y-genesekre, ami természetesen a párkapcsolatokra is vonatkozik. A közösségi média, a folytonos online jelenlét velejárója, hogy más esetben szimplán rég elfeledett óvoda- és iskolatársaink boldog, kétgyerekes friss családját, csodálatos esküvőjét, ajándékokkal elhalmozó párját látjuk, és egészen speciális szűrőt fejlesztünk ki arra, hogy valahogy ezek sokkal jobban megragadnak. Persze az emberek azt nem írják ki a facebookra, hogy "heló, ma sem házasodtam meg" vagy "kedves ismerőseim, már 3 éve egyedülálló vagyok", ezért nagyon könnyű beleesni abba a téves következtetésbe, hogy itt mindenki boldog, csak én szenvedek. Ezzel párhuzamosan az elvárásaink is nőnek, és a sok volt iskolatársunk párjából/instagram modellből önkéntelenül összegyúrunk egy jó masszív, és nagyjából teljesíthetetlen képet az megfelelő párról.
4. Közösségi média: párkapcsolat
Ez szorosan összefügg az előzővel: mindenki mások tükrében értékeli és értelmezi magát. Ennek velejárója a folytonos hasonlítgatás, a saját készségek, adottságok, viselkedés megkérdőjelezése körülbelül minden szituációban, ami értelemszerűen szorongást okoz, már csak azért is, mert nagyon nehéz ennyire alaposan "önmegfigyelni" állandóan, a legtöbb szituációban eddig egyszerűen nem is sikerül a megfelelő követeztetéseket levonnunk magunkról. Az előbb említett "instaszűrőzött élet" pedig automatikusan egy torzított összehasonlítást eredményez, amivel - jogosan érezzük - lehetetlen lépést tartani. És ez bizony így van a párunkkal kapcsolatban is: gyakran felmerül a kérdés, hogy "tudnék jobban teljesíteni"? Elég jó a párom hozzám képest? Elég jó vagyok én a páromhoz? Én miért nem kapok ágybareggelit? Egy gyors végigpörgtés a facebookon és az instagramon, ahol 3 ágybareggelis poszt után könnyedén levonjuk a következtetést, hogy "itt mindenkit elkényeztetnek, csak engem nem".
5. Női egyenjogúság
A női jogok, egyenlő fizetések kérdése mostanában az egyik legaktuálisabb téma, legyen szó hollywoodi színésznők fellépéséről, hatásos cikk-címekről vagy sokkoló fizetéskülönbségről: az Y generáció férfitagjai sokkal jobban támogatják a női egyenjogúságot, a nők pedig szerencsére egyre jobban érzik, hogy nem oké, hogy kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, ahogy az sem, hogy szexista vicceket/beszólásokat kell eltűrniük a munkatársaiktól, és szerencsére az is kiveszőben van, hogy feministákról divat úgy beszélni, mintha valamilyen unatkozó, idegesítő, érthetetlen emberek lennének, nézzük Benedict Cumberbatch véleményét a témában:
Míg a nagyanyáink jellemzően inkább háztartásbeliek voltak, ha volt is karrierjük/karriertervük, sokszor alárendelték a családalapításnak: ezt várták el tőlük, és ha bárki ennél egy kicsit ambíciózusabb próbált lenni, nagy nehézségekkel kellett szembenéznie. Kétségtelen, hogy a karriert és a családot néha nehéz összeegyeztetni, főleg úgy, hogyha a munkahely nem támogatja azt, nem biztosít elhelyezést a gyerekeknek, félállásba pedig gyakorlatilag lehetetlen elmenni. De halad a világ, és ha lassan is, fejlődünk (2012-ben Magyarország az EU-s tagállamok között még a 21. helyen volt a maga 20,1 százalékos nemek közötti fizetéskülönbségével, 2014-re ez 15,1 százalékra csökkent, ezzel előrejöttünk a 13. helyre).
Egyszerre akarunk sikeres, gyors karriert, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot, folyamatos tájékozottságot a legfrisebb hírekről, zenékről, divatról, fiatalon akarunk szülők lenni, de mégis sokat akarunk a gyerekek előtt "élni", szeretnénk rengeteget utazni, vagy épp drága hobbiknak hódolni, szeretnénk egészséges, tökéletes, izmos testet, mégis rosszul érezzük magunkat, ha egy pénteket vagy szombatot nem megyünk el inni a barátokkal, egyszerre szeretnénk függetlenek lenni, de közben a legmélyebb intimitást megélni. És bár ezeknek a dolgoknak a szintézise megvalósítható, sőt, megvalósítandó, az, hogy mindent egyszerre akarunk és minél gyorsabban teljes agresszióba fordul saját magunk ellen.
7. Szex
A jelszó itt is a szabadság - újra. Manapság már inkább az a szociálisan kevésbé elfogadott, ha valaki a házasságig vár a szexszel, de ez két dolgot is jelent: egyrészt, hogy már megint valami "társadalmilag kevésbé elfogadott", ami miatt vannak, akik rosszul érzik magukat. Minél kevésbé címkézünk, annál kevésbé ítélünk el másokat, és hozzuk rossz helyzetbe magunkat is. Másrészt pedig, az szuper, hogy anélkül, hogy valaki elkötelezné magát egy kapcsolatban, lehet gazdag szexuális élete, de ha ez az intimitás megélésének elutasításával jár, (vagyis ha az egyén nem tud valaki mellett hosszabb párkapcsolatot kialakítani, és ez zavarja), és ha maga az egyén is úgy érzi, hogy talán túl gyakran váltogatja a partnereit, akkor érdemes a mélyére nézni, mi állhat a háttérben. Például szorongás, depresszió, és rejtett drog- és alkoholfüggőség, ez utóbbinak leginkább a fiatal nők vannak kitéve, valószínűleg azért, mert nekik a társadalmi előítéletekkel (ld. slutshaming) jobban meg kell küzdeniük ebben a kérdésben. Ezt az ember azonban általában eléggé pontosan meg tudja ítélni, (mégha néha fáj is ennyire őszintének lenni), hogy mennyire "egészséges" a szexuális élete. A hiba, amibe nem szabad beleesni az, hogy hagyjuk, hogy a szociális elvárások, megítélés az elkerülhetetlennél jobban befolyásoljon.
1. Elsősorban annak a minél komolyabb tudatosítását, hogy erősen hat ránk a közösségi média; hogy az a kép, amit látunk nagymértékben torzítja az elvárásainkat. Én mindig el szoktam mondani, hogy minden a megértéssel kezdődik, nincs nagyobb ellensége a szorongásnak mint az, ha megértjük a dolgok működését, átlátjuk, hogy hogyan torzítjuk a valóságot, hogy hogyan marcangoljuk magunkat.
2. Nem vagy egyedül! Amiből két dolog következik: A: Hagyd abba az önmarcangolást!B: Ne félj beszélni a problémáidról, a nehézségeidről, hiszen hacsak nem futsz bele egy kivételesen őszintétlen y-generációsba, nagy valószínűség szerint döbbenten fogjátok konstatálni, hogy "Igen, én ugyanezt érzem!" És mindketten megkönnyebbültök.
3. Hagyd abba az elvárások egymásra pakolását a (jövendőbeli) pároddal kapcsolatban. Érthető, hogy mindenki fél az elutasítástól, de az első 1-2 durva szakítás után (amin, biztos vagyok benne, már túl vagy) tudod, hogy milyen; tudod, hogy fájdalmas, és tudod, hogy vége lesz. Ha valaki nem teljesíti az összes 32 pontos elvárásodat, merj és akarj beszélgetni vele, még a végén kiderül, hogy az a 32 pont igazából kb 3-4 pontra redukálható.
4.Ne várj el mindent egyszerre magadtól! Persze nyugodtan törekedj a sokszínűségre, de ne hajszold bele magad egyre extrémebb vállalásokba, elvárásokba, és főleg ne akarj mindent azonnal. Mindennek megvan a maga helye, és a haszna, ha éppen nem érzed magad jól a munkahelyeden, ha problémáid vannak a párkapcsolatodban.
5. Merj segítséget kérni! Erre vagyunk például mi is, a tanácsadás pszichológia erről szól, hogy végigsegítsen egy olyan nehézségen, ami úgy érzed, túl nehéz súlyként nehezedik rád, túl nagy szorongást okoz.
Ha többet szeretnél hallani a témáról, figyelmedbe ajánljuk a Pszicho Műhelyt jövő szombaton, ahol többek között erről is szó lesz, és ahol az Ötvenpercesek is képviseltetik magukat.
Ramrakha, S., Paul, C., Bell, M. L., Dickson, N., Moffitt, T. E., & Caspi, A. (2013). The Relationship Between Multiple Sex Partners and Anxiety, Depression, and Substance Dependence Disorders: A Cohort Study. Arch Sex Behav Archives of Sexual Behavior,42(5), 863-872. http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3752789/
Márciusban megrendezésre kerül a Pszicho-Műhely első alkalma, ahol az önmegvalósítás és kiégés témája kerül majd terítékre. Lehet ezt a témát általánosságban, karrier illetve párkapcsolat szempontjából is vizsgálni. A Pszicho-Műhelyalkalmain arra törekszünk majd, hogy a résztvevőket közös gondolkodásra, beszélgetésre hívjuk és együtt tárjuk fel az érdekesnek bizonyuló kérdéseket. A mostani bejegyzésünk ehhez szolgál egy kis ízelítőként, gondolatébresztőként.
A párkapcsolatoknak természetes és fontos része az összeolvadás fázisa, melyben megszűnik a külvilág, a többi ember, elmosódnak az énhatárok és feloldódunk a másikban, a szerelmünkben. Azonban ez jó esetben nem marad így, a párkapcsolat fejlődik és fokozatosan újra fontosabbá válnak az egyéni célok, vágyak, tevékenységek, újra szerepet kap az önállóan töltött idő. Az életszakaszok (pl. házasságkötés, gyermek születése) időről időre megváltoztathatja a párkapcsolatok dinamikáját, hol az egymáshoz közeledés, hol az önállóság kerül előtérbe a párkapcsolaton belül. Szerencsés esetben kialakul egy harmónia, amelyben közel kerülhetünk egymáshoz és önállósodhatunk is: mindkettő egyformán fontos!
Egy hosszú távú párkapcsolat vagy házasság esetén nem csak azzal kell törődnünk, hogy megőrizzük a szenvedélyt egymás iránt, hanem arra is hangsúlyt kell fektetnünk, hogy önmagunk lehessünk. De miért olyan nehéz ez?
Kérdezhetném úgy is, hogy miért félünk elköteleződni - vagy akár összeköltözni? Mert úgy éljük meg, hogy onnantól kezdve a szabadságunk korlátozva lesz és nem hozhatunk saját döntéseket. Ez részben igaz: ha elköteleződünk valaki mellett, akkor sok mindenben közösen hozunk majd döntéseket. Együtt döntünk majd például arról, hogy hol fogunk lakni. Vagy, hogy örökbefogadunk-e még egy kölyökkutyát. Hogy milyen színűre fessük ki a nappalit. Egyszóval sok olyan kérdés van, amiről egy tartós párkapcsolatban vagy házasságban nehezen tudunk egyedül döntést hozni. De ez nem jelenti azt, hogy mindenről meg kell kérdeznünk a párunk véleményét. Sőt, azt sem jelenti, hogy mindenben egyetértésre kell törekedni!
Fontos, hogy lássuk: mik azok a kérdések, amiben jobb, ha együtt döntünk, és mi az amiben bátran dönthetünk egyedül is. Sokan eszmélnek rá például arra egy hosszabb kapcsolatban, hogy már nem is mennek sehova a párjuk nélkül, vagy akkor is kikérik a párjuk véleményét, ha más árnyalatú hajfesték vásárlásán gondolkodnak. Pedig ahhoz, hogy "ne égjünk ki" a párkapcsolatban, szükségünk van egyéni időre, egyéni célokra, saját döntésekre. Ezek táplálnak, gazdagítanak minket és nem elvesznek a kapcsolatból, hanem hozzáadnak. Persze mindenkinek más lesz az a kérdés, amiről a párjával közösen dönt és amiről egyedül. A lényeg, hogy lássuk ezeket és ne féljünk változtatni valamin, amiről úgy érezzük, ráférne!
Ön mit tapasztalt, hogyan maradhat egy párkapcsolatban hosszú távon is hű önmagához?
Az Y-generáció életkezdési válsága (ún. kapunyitási pánikja) az egyik leggyakoribb probléma, amivel megkeresnek minket. A jelenség összetett, sok háttértényezőből fakad, a specifikus családi háttértől kezdve a társadalmi-szociokulturális változásokig, a munkaerőpiac válság utáni nehézségeivel, az internet, az okostelefonok elterjedésével, és a külföldre vándorlás lehetőségével nehezítve. A következő két részes cikkünkben ezt a jelenséget próbáljuk egy kicsit körüljárni, beazonosítani a körülményeket, megnevezni a nehézségeket. Az Ötvenperc csapata egy új, pszichológiai témákat boncolgató műhely előkészítésében vesz részt: az első alkalom az önmegvalósításról és a reális elvárásokról fog szólni, amely nagyban érinti majd az Y-generáció tagjait is.
A nemzedékek elnevezése megkönnyíti az adott korcsoporthoz tartozó fiatalokat érintő nehézségek, hatások azonosítását. Az első megnevezett generáció az "elveszett nemzedék" (lost generation) volt, akik 1983-1900 között születtek, és az első világháború pusztító hatásai miatt kapták a nevet. Azokat, akik a Nagy Gazdasági világválság idején voltak fiatal felnőttek, "nagy nemzedéknek" nevezzük, utánuk jött a csendes vagy veterán-generáció (silent generation, 1920-1940) majd a "baby boom" generáció (1946-1964 között születettek). Az ezt követő X generációba azok tartoznak, akik az internet elterjedése előtt voltak gyerekek (1960-tól az '80-as évekig), az Y generáció pedig az ezredforduló környékén született korosztály, akik már gyakorlatilag beleszülettek az internet világába. A gyerekkorukat 2000 után kezdő nemzedék a Z-generáció vagy Alfa-generáció: a mai gyerekek is ezt a kohortot gazdagítják.
Az Y-generáció elsődleges jellemzője a különböző digitális technikai eszközök korlátok nélküli használata. A tipikus ezredfordulós gyereknek a szülei azt tanították, hogy bármi lehet belőle, és hogy akkor lesz igazán boldog, ha megvalósítja az álmait - csak mernie kell elég nagyot álmodni. A karrierépítés ezért különösen hangsúlyos számukra, és jobban ki is vannak téve a munkahelyi pszichológiai terrornak (az ún. mobbingnak), a munkahelyi stressznek. Az y-genes fiatal a fogyasztói társadalomba született bele, a márkahűség, az énreprezentáció, és az önmegvalósítás különösen fontos szerepet tölt be az életében.
Az Y-generáció nehézségeiről mostanában egészen sokat lehet olvasni, sok új film is készül a témában (pl. a 2015-ös A Kezdő című, vagy a google-nél szerencsét próbáló páros a Gyakornokok-ban) - ami nem véletlen, mert az y-genes fiatatlok ezekben az években kezdenek el dolgozni, és mivel a társadalom olyan nagy részét teszik ki, mint utoljára a baby boom-generáció, ezért igen sokakat érintő kérdésről van szó. A fent említett filmek sajnos nagyjából megakadnak az ezredfordulós fiatalokkal szembeni elcsépelt sztereotípiáknál és előítéleteknél ("sosem néz fel a telefonjából" - "képtelen bármit elintézni - "még a cipőfűzőjét is egy okostelefon appal próbálja bekötni" háromszögre építkeznek), ami azért is kár, mert a munkaerőt foglalkoztató X generáció nagy előítéleteket táplál a "digitális bennszülöttekkel" szemben. Tegye fel a kezét az a huszonéves, aki nem hallotta már legalább százszor azt a mondatot, hogy "Te biztosan el sem tudod képzelni, hogy milyen volt, amikor nem volt internet". A kezdeti munkavállalást nem könnyítik meg ezek az előítéletek, de az Y generációnak ennél nagyobb problémákkal is szembe kell néznie.
Az Y-generáció (Millennials) éli meg a legnagyobb stresszt az amerikai kutatás szerint
1. Gazdasági válság, munkabizonytalanság
A 2008-as gazdasági világválság hatása még évekkel később is érződött a munka világában: legérzékenyebben talán éppen azokat érintették, akik 2008 utáni időszakban kezdték el a felnőtt létet, és kénytelenek voltak a válság következtében beszűkült munkalehetőségekből válogatni, elfogadni a rosszabb munkafeltételeket.A fent említett önmegvalósítási és karrierépítési vágyhoz ez nem illeszkedik éppen jól, ezáltal hatalmas stresszt okozva a fiatal munkavállalóknak. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) minden évben készít egy nagy stressz és egészség-felmérést, a 2015-ös nagy stresszfelméréséből kiderül, hogy egyrészt az y-gen tagjai sokkal nagyobb stresszt élnek meg, mint más kohortok, másrészt, hogy a legnagyobb stresszfaktort a pénz, a munka és a gazdaság állapota jelenti.
A leggyakoribb stresszor a pénz, amit a munka és a gazdasági félelmek követnek
2. A munkakeresés nehézsége vs. a lehetőségek tárháza
Hiába készítenek fel az egyetem/főiskola alatt arra, hogy a munkaerőpiac kemény dió, és hogy gyakorlatilag mindenhol túlképzés van, tehát nehéz munkát találni - mindig dolgozik az emberben a kognitív torzítás, hogy "oké, hogy ez a statisztika, de ez rám biztosan nem vonatkozik". Másrészt a sok egyetemet/főiskolát végzett fiatal miatt egyre kisebb a jelentősége a papírnak,és egyre nagyobb hangsúlyt kap maga a munkahelyi teljesítmény az első, kritikus időszakban, ami talán még nagyobb stresszt okoz. Manapság a munkahelyek és munkaterületek közötti átjárhatóság is megnőtt: míg a baby boom-generáció tagjai jellemzően 2-3 munkahelyen dolgoznak aktív éveik alatt, az ipszilonosok csak ez első öt évben kb. ennyiszer váltanak munkahelyet. Így a fiatal munkavállalók jogosan érezhetik azt, hogy rengeteg lehetőségük van, viszont elég gyorsan beugrik a "biztosan jól döntöttem?" kérdés, ami növeli a streszszintet, szinte bénítóan hat az emberre. A soha-vissza-nem-térőtől, a kihagyott életektől való félelemek neve is van: FOBO (fear of better options, vagyis a jobb lehetőségektől való félelem).
Bár az egyetem vége felé, a tizedik-tizenkettedik vizsgaidőszakon túl már sokan alig várják, hogy elkezdhessék a "nagybetűs életet", hogy dolgozni kezdjenek, hogy végre legyen pénzük másra is, mint májkrémes kenyérre, hogy a bennük tomboló kreatív energiákat végre felhasználhassák - az első ledolgozott év után kevesen gondolják, hogy a munkához fűzött összes reményük és elképzelésük bevált. A diákélettel járó hektikus, felxibilis napirend után a "nyolctólnégyig" (ami persze igazából nyolctól-kilenctől ötig-hatig-hétig is eltarthat) váratlanul övön aluli lehet, főleg ennek a generációnak, akik online élik az életük felét, és simán dolgoznak otthonról is. Ehhez a változáshoz, úgy tűnik, még nem nagyon alkalmazkodott a munkaerőpiac: ritka az olyan munkahely, ahol a kötött munkaidő helyett a flexibilis munkaidőt preferálják, és gyakoribb az, hogy bár este hat-hétig is bent kell lenni, elvárják, hogy a munkahelyi e-mailre még 8 után is érkezzen válasz. Ez viszont a személyes szabadság, a rekreációra fordítandó szabadidő egy durva korlátozása, amit sokan nem ismernek fel, és úgy érzik, muszáj még keményebben dolgozniuk, akár a szabadidejükből is komoly részt áldozva, hogy közelebb kerüljenek az áhított önmegvalósítás felé.
4. Vetélytársakmunkatársak
Az APA fent említett kutatásából kiderül hogy azok az emberek, akik emocionális támogatottságban részesülnek, jobban tűrik a stresszt, kevésbé érzik annak egészségkárosító hatásait. Míg az egyetem alatt az ember maximum a jobb jegyekért, nagyobb elismerésért verseng csoporttársaival, akik közül jellemzően jó barátai is kikerülnek, a munkahelyen már jóval nagyobb a verseny, kevésbé támogatóak egymással az munkatársak, nem érzi már annyira biztonságban magát az ember. "Ha én nem végzem el, elvégzi helyettem más: ezt nem hagyhatom" - így lesz az ártatlan munkatársakból ellenfél.
Az érzelmi támogatottság ereje: kevesebb stresszt élnek meg, kisebb mértékben depressziósak a támogatottak
5. Megváltani a világot megvalósítani önmagam
A huszonéves korosztály sajátja a világmegváltási kedv, a nagyra törő tervek, ez minden kohortra jellemző (elég, ha csak a baby boom generáció hippijeire gondolunk), viszont először az Y generáció esetében kapott az önmegvalósítás ekkora hangsúlyt. Az ezredforduló környékén születettek azt tanulták az iskolában, azt látták a tévében, és jó esetben azt hallották a szüleiktől, hogy bármilyen hivatást választhatnak, bármiben sikeresek lehetnek - ha keményen dolgoznak, és áldozatokat hoznak, elérhetnek bármilyen célt. Semelyik korábbi generáció nem hallgatta meg ennyiszer azt, hogy ha boldog akarsz lenni, valósítsd meg az álmaid, ami önmagában egy rendkívül pozitív, támogató üzenet, azonban könnyen átfordul egy másik, ártó üzenetbe: ha nem valósítod meg az álmaid, nem lehetsz boldog, ami érthető módon hatalmas emocionális distresszt okoz, és melegágya a szorongásnak, az ember önmagával kapcsolatos mély bizonytalanságának.
6. Menjek vagy maradjak?
Soha nem volt még ennyire "kicsi" a világ, soha nem volt ennyire könnyű külföldre költözni, mint az elmúlt pár évben - nem csoda hát, hogy az ezredfordulósok egyik jellemzője a nagymértékű mobilitás. Külföldön szerencsét próbálni hatalmas élmény, és sokak számára nagyon vonzó alternatíva, de rengeteg bizonytalansággal is jár: otthon, biztonságos légkör, kevés lehetőség, kevesebb fizetés vagy külföldi, bizonytalan lét, ahol viszont több a munkalehetőség, jobb az életszínvonal. A helyzetet nagyban nehezíti, hogy nagyon ritkán esik szó a migráció árnyoldalairól: például az újrakezdés nehézségeiről: a magányról, az izolációról, a kulturális különbségekről, a kívülállóság érzéséről; sokkal inkább az szokott lenni az üzenet, hogy otthon maradni béna, külföldre menni menő, és egyszerű: előtted az egész világ, miért maradnál otthon? Az ellenérvek viszont igenis fontosak, és nem lehet őket lesöpörni az asztalról. Felelős döntés ez, amit érdemes jól átgondolni.
Ha valaki a külföldre költözés mellett dönt, nagyon fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy bizonyos szempontból nehezebb lesz kint, mint itthon - tapasztalataim szerint ez nagyon kevésszer előzi meg a külföldre költözés döntését. Kint aztán meg kell tudni küzdeni a "különléttel", a hirtelen felnőtté válással, a rengeteg felelősséggel, és első sorban a magánnyal, miközben ezeket a nehézségeket az itthon maradt barátoknak és a családnak nagyon nehéz tolmácsolni, mivel segíteni úgysem tudnak. Dolgozik is a kognitív disszonancia-redukció rendesen ("Miért jöttem külföldre, ha rosszul érzem magam? -> Igazából nem is érzem rosszul magam, nagyon jól érzem magam! Jól kell, hogy érezzem magam" Máris egy önostorozó üzenet.) Valószínűleg egyébként innen jön a "külföldön kolbászból van a kerítés" hiedelme is, hogy az már nem jut el az otthon maradtak felé, hogy mennyire kemény külföldön gyökeret ereszteni. Nagyon ajánlom ebben a témában a vs.hu dokumentum-sorozatát, a Mit ér meg? videók jól árnyalják a külföldi léttel kapcsolatban őrzött elképzeléseinket.
Mindegyik generációnak megvannak a saját nehézségei, szembenállása a korábbi generációkkal. Az Y-generációra a kiugró stressz-szint és a nagymértékű szorongás jellemző, aminek megelőzésében fontos, ha be tudjuk azonosítani a körülményeket, amik ezt okozzák. A legfontosabb üzenet, hogy "nem vagy egyedül", mások is küzdenek ezzel, és bár mindenki igyekszik a külvilág felé a sikeres, gondtalan, laza imázst mutatni (nagy segítség ebben a közösségi média), rengetegen szenvednek a folytonos bizonytalanságtól, a stressz hatásaitól.
A következő részben az Y-generáció magánéleti problémáiról lesz szó. A téma iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom az önmegvalósítás vs. kiégés témával foglalkozó előadást (nem csak y-geneseknek!), ahol az Ötvenpercesek is képviseltetik magukat.
Az infografikák az American Psychology Association tanulmányából származnak.
______________________________
Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu
STRESS IN AMERICA: Paying With Our Health. February 4, 2015 http://www.apa.org/news/press/releases/stress/2014/stress-report.pdf
Psychology Today: Why Millennials Are so Stressed—and What to Do about It. https://www.psychologytoday.com/blog/the-gen-y-guide/201509/why-millennials-are-so-stressed-and-what-do-about-it
Business Insider: It's official: millennials are the most stressed-out generation. http://uk.businessinsider.com/millennials-are-the-most-stressed-out-2015-2?r=US&IR=T
Kushlev, K., W. Dunn, W. E. (2010): Affective Forecasting: Knowing How We Will Feel in the Future. University of British Columbia.
Kép : 
(kép 
Az Y-generáció (Millennials) éli meg a legnagyobb stresszt az amerikai kutatás szerint
A leggyakoribb stresszor a pénz, amit a munka és a gazdasági félelmek követnek
(kép 
munkatársak
megvalósítani önmagam
