Gyakran olvashatunk párkapcsolati vagy családi problémákról, a barátságok nehézségeiről viszont ritkábban. Mit tehetünk azért, hogy barátságainkat hosszú időn át megőrizzük? Mit tehetünk akkor, ha úgy érezzük, hogy megromlott a baráti kapcsolatunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a mai bejegyzésben.

Kép innen.

Kezdjük először is azzal, hogy mit tehetünk azért, hogy barátságaink hosszú távon jól működjenek! Ha a barátainkra gondolunk, akkor leggyakrabban azok az emberek jutnak az eszünkbe, akiktől bármikor kérhetünk segítséget és akik ránk is mindig számíthatnak. Fontos, hogy a barátságnak ezen funkcióját ne hanyagoljuk el! Tegyünk érte, hogy a barátaink úgy érezzék, számíthatnak ránk, de fordítva is legyünk figyelmesek: adjunk nekik lehetőséget arra, hogy a segítségünkre legyenek és ezáltal a bizalmunkat és a megbecsülésünket is érezzék.

Még egy fontos dolog, amiben gyakran a barátainkra támaszkodunk, az az őszinte visszajelzés és kritika. Tudjunk mi is visszajelzést adni a barátunknak, de figyeljünk arra is, ha egy barátunk jelez nekünk vissza valamit. Ha figyelmen kívül hagyjuk a véleményét, vagy sértődéssel reagálunk, akkor valószínű, hogy legközelebb kevésbé szívesen lesz őszinte, ha kikérjük a véleményét.

A barátaink a társaink jóban és rosszban is. Azonban ne csak arra fektessünk hangsúlyt, hogy támaszt nyújtsunk a barátunknak, amikor bajban van: fontos ez is, de sokszor még többet jelent a másik számára, ha az örömeiben és sikereiben is egyformán tudunk vele osztozni.

Kép innen.

Végül, de nem utolsó sorban, a barátságnak természetes velejárója a konfliktus. Értékeljétek, hogy nem egyezik mindenben a véleményetek és igyekezzetek tisztelettel lenni a másik iránt, ha a nézeteitekről van szó. Ne féljetek attól, ha nem értetek egyet. Ha megtanuljátok kezelni a félreértéseket, akkor máris sokkal nagyobb esélyetek van arra, hogy a kapcsolatotok hosszú életű legyen.

Folytatni, vagy lezárni?

Természetüknél fogva a baráti kapcsolatok, mint minden emberi kapcsolat, dinamikusan változnak és fejlődnek, ahogy a személyiségünk is folyamatosan alakul. Nem csoda, ha egy idő után más és más emberekkel találjuk meg legjobban a hangot.

Kép innen.

Még ha egy barátságunk nem is működik már jól, eltávolodtunk egymástól, vagy úgy érezzük, hogy a köztünk kialakult konfliktusok nem megoldhatóak, akkor is nehezünkre eshet a kapcsolat lezárása. Ha egy rosszul működő kapcsolatot hosszú távon nem tudunk lezárni, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta, hogy mi gátol meg bennünket ebben. Kialakulhat egyrészt az az érzés bennünk, hogy a barátainkhoz kötelező hűnek maradni, a kapcsolat lezárását pedig egyfajta árulásként, cserbenhagyásként láthatjuk. Dolgozhat bennünk az a remény, hogy a körülmények változásával idővel majd javul a kapcsolatunk, vagy reménykedhetünk abban, hogy a másik ember változik meg. Az önértékelésnek is fontos szerepe lehet. Ha azt gondoljuk, hogy “nem érdemlünk meg” jobb barátokat, akkor benne ragadhatunk egészségtelenül működő baráti kapcsolatokban attól félve, hogy sosem találunk másik barátokat.

Ha a baráti kapcsolat folytatása mellett döntünk és szeretnénk helyrehozni a viszonyunkat, akkor kiemelten fontos őszintének lennünk saját magunkkal és másikkal is. Érdemes ilyenkor beszélni arról, ha esetleg megbántottátok egymást, tisztázni, ha valami rosszul esett és amit másképp szeretnétek alakítani a jövőben.

Ha te vagy az, aki ad még egy esélyt a másiknak egy barátságban, akkor saját magaddal azért fontos őszintének lenned, mert csak te tudod megítélni, hogy mennyi ideig érdemes várnod például arra, hogy a barátod változtasson valamin, több időt fordítson a barátságotokra, stb. Egy barátság is akkor tud jól működni, ha a felek egyformán foglalkoznak vele és nagyjából egyenlő energiával dolgoznak a működésén.

Kép innen.

Egy kapcsolat lezárása mellett dönteni nagy csalódás lehet. Fontos azonban emlékezni arra, hogy nem minden barátságnak kell feltétlenül egy életre szólnia. Vannak köztük olyanok is, amelyek csak az életünk egy bizonyos szakaszát kísérik végig, később pedig már nem fenntarthatóak. Egy barátság lezárásakor érdemes törekedni arra, hogy elkerüljétek a másik rosszindulatú vitába fulladó hibáztatását (hiszen ezzel senki sem nyer), ehelyett igyekezzetek az egymás iránti tiszteletet megtartani és őrizzétek meg a sok-sok emléket, boldogságot, amit a barátotoknak köszönhettek. Ezek az értékes pillanatok egy életen át gazdagítanak benneteket.

Végezetül három tudományosan vizsgált érdekességet gyűjtöttem össze a barátságokról, ezekről az alattuk lévő linkeken olvashattok angolul, de ha érdekelne benneteket valamelyik téma ezek közül bővebben magyar nyelven, akkor írjatok nekünk!

1. Van-e férfi és nő között barátság? Az egyéni vélemények általában megoszlanak, a kutatók szerint azonban nem. Feltéve persze, hogy az ellenkező nemhez vonzódunk - ez esetben ugyanis a kutatások szerint a szó legszorosabb értelmében vett barátságról csak a saját nemünkhöz tartozó személlyel beszélhetünk. (Kivételek mindig lehetnek, a kutatási eredmények általában a nagy többségre vonatkozó, illetve átlagos tapasztalatokat közvetítik.)

Friendship between man and women

2. Egy szerelem = két barátság? A kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy egy párkapcsolat átlagosan két szorosabb barátság vagy családi kapcsolat meglazulásával jár együtt hosszú távon. Átlagosan 5-6 emberrel (barát vagy családtag) tartunk szoros kapcsolatot, a párkapcsolatban élők esetében megfigyelhető, hogy ez a szám eggyel lecsökken.

The price of love

3. A barátság jót tesz az egészségünknek. Segít a stressz, a depresszió de a krónikus betegségek legyőzésében is. Ez nem is olyan meglepő, ugye? :)

A protective factor against stress

Social Support - Surviving Breast Cancer

____________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 

E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Kövess minket Facebookon! 

Az a mondás, hogy valaki "leugrik a boltba cigiért" viszonylag régóta él az emberek fejében mint annak a metaforája, hogy az illető szó nélkül lelép a családjától/párjától és egy új életet kezd valahol. Nincs új a nap alatt, maximum manapság ez gyakrabban történik meg, és új, trendi neve van - úgy hívják, hogy ghosting.

Mi a ghosting?

Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra eltűnni valakinek az életéből a párkapcsolat/barátság bármelyik szakaszán különösebb ok, indok nélkül. Hogy pontosan hol van az a pont, hogy valamit igazán fájdalmas ghostingnak tekinthetünk, több mindentől függ: például, hogy mennyire volt az otthagyott érzelmileg bevonódva, a (pár)kapcsolat korai vagy már érettebb fázisában történik-e meg; és persze rengeteg egyéni jellemzőtől is, például hogy az illető hogyan áll a saját önértékelésével. Ha valakinek eleve alacsonyabb az önbizalma, erős kétségek gyötrik saját magával kapcsolatban, akkor jóval nehezebben fogja magát túltenni azon a megrázkódtatáson, amit a ghosting okoz.

A látszólag minden különösebb ok nélkül való eltűnés azért egy borzasztóan kegyetlen dolog, mert nem nincsen rá magyarázat. Mégha az a kínált ok egy jól elcsépelt "nem benned van a hiba, hanem bennem", már az ad egy kis támpontot, amibe bele lehet kapaszkodni a szakítás utáni gyógyulás folyamán. Még akkor is, ha a szakításnak fájdalmasabb, keményebb oka van (pl. "egyszerűen nem tetszel eléggé" vagy "már nem vagyok szerelmes"), akkor is ad valamilyen magyarázatot, felkínálja a megértés lehetőségét. Megértés nélkül ugyanis iszonyú nehéz továbblépni, mert az oknélküliség gyakorlatilag megfosztja az egyént az alapvető kontrollérzéstől: attól, hogy a dolgok okkal történnek, és hogy bizonyos cselekedetek konkrét okokhoz vezetnek, ebből következően pedig bizonyos történéseknek konkrét okai vannak. A kontrollvesztettség állapota pedig az egyik legveszélyesebb dolog az egyén számára, mert erőteljes hatással van a cselekvőképességre, a proaktív viselkedésre. A megértés, az okok ismerete mindenkinek alapvető morális joga - ha ez nem történik meg, az otthagyott fejében egymást kergetik a különböző abszurdabbnál abszurdabb szcenáriók az okokat kutatva, és teljesen tehetetlennek érzi magát.

Erre az oknélküliségre pedig rátesz egy lapáttal az elhagyatottság-érzés. Neuropszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a szociális elutasítás azokat az idegi pályákat stimulálja, amelyek a fizikai fájdalom érzéséért is felelősek, tehát a elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj. 

A ghosting áldozata lettél? 

Íme 5 tanács/támpont, hogy mit tudsz kezdeni a helyzettel.

1. Nem rólad szól.

Legyen bármi a szakítás konkrét oka, a ghosting hátterében mindenképpen a másik konfliktusoktól, konfrontációtól való félelme áll. Ez két dolgot jelent: egyrészt, hogy ettől ő is szenved, mert a gyáva utat választotta, és pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a konfliktusoktól való menekülés hosszútávon növeli az egyén szorongási szintjét; másrészt pedig, hogy amint láthatod, minden, ami ebben a bekezdésben le van írva, az nem rólad szól. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a ghosting nem rólad beszél, nem miattad történt; nem az van a hátterében, hogy nem vagy elég jó/elég szép/elég kedves/elég okos, stb. A ghosting egy kegyetlen formája a szakításnak, de semmivel nem jelent többet annál, csak az oknélküliség miatt fájdalmasabb. Ne ess tehát abba a hibába, hogy magadban keresed a ghosting okait!

2. Átkeretezés

A ghosting eredményét tekintve nem más mint egy szakítás. Ha át tudod fordítani, meg tudod látni, hogy nem több ez egy sima szakításnál, akkor el fogsz tudni kezdeni gyógyulni úgy, ahogy azt már valószínűleg párszor megtetted az életed folyamán egy szimpla szakítás után.

3. Szociális támogatás

Minden szakítás után felnagyítódnak a szociális kapcsolataid jelentősége. Keresd a barátaid, családod társaságát, élvezd a támogatásukat: sokat fog segíteni a továbblépésben.

4. Ne félj segítséget kérni!

Ha úgy érzed, hogy a ghosting terhe egy kicsit nagyobb mértékben nehezedik rád minthogy ezzel meg tudj birkózni egyedül, akkor ne félj pszichológiai segítséget kérni. Egy másodpercig se gondold, hogy ez bármennyire szégyellni való dolog - olvasd csak el újra az első pontot.

5. Idő, idő, idő.

És végül: hagyj magadnak időt. Ne siettesd annak a folyamatát, hogy túl legyél ezen, hiszen valahol bizony ez egy trauma, és időbe telik, míg begyógyul a seb.

Ghostingoltál?

Ne félj, nem vagy egyedül.

A szomorú igazság az, hogy egy felmérés szerint férfiak 33%-a, a nők 50%-a ismerte el, hogy életében legalább egyszer ghostingolt már. Persze a definíciós nehézségek miatt ez nem egyértelmű, hogy simán annyit jelent, hogy nem írt vissza valakinek egy első tinder-randi után, vagy hogy évek együtt járása után tűnt el. Mindenesetre ha ez utóbbi történt, vagy esetleg már jó párszor előfordult veled, hogy valakit egy szó nélkül otthagytál, és látod ebben a problémát, ha úgy érzed, hogy van benned némi félsz, szorongás a konfliktusoktól, a szükséges konfrontációtól, akkor érdemes ezzel foglalkoznod, hiszen, amint a feljebb említett kutatás is mutatja, ennek bizony hosszabb távú negatív hatásai lehetnek a pszichológiai jóllétedre. Ne félj tehát segítséget kérni, a megértés, a háttérben rejlő okok ismerete neked is jót fog tenni.

Bármilyen kérdésük van? Írjanak nekünk!

Képek: urban outfitters.

Források:

http://www.huffingtonpost.com/lantern/the-psychology-of-ghostin_b_7999858.html

http://www.elle.com/life-love/sex-relationships/advice/a12787/girls-ghosting-relationships/

 ______________________________

Asbóth Kinga pszichológus, az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu
Honlapunk
Facebook oldalunk

Nálatok röpködnek a tányérok, csapódnak az ajtók vagy egymáshoz se szóltok, ha vitás helyzet áll elő? Hogyan oldjátok meg a párotokkal kialakult konfliktusaitokat? Legutóbbi bejegyzésemben szavaztatok a soron következő témáról: kiderült, hogy rengetegen olvasnátok szívesen arról, hogy hogyan tanulhatunk meg vitatkozni párkapcsolatban, úgyhogy ma erről lesz szó.

Kép innen.

Minden pár más vérmérsékletű és másképp definiálná a vitát. De mitől lesz a vita rossz vagy épp fájdalmas dolog? Nagyon különbözőek vagyunk. Nincsen két olyan ember, aki mindig mindent egyformán gondol, aki mindenben egyetért. Időnként nézeteltérésekbe botlunk, amik lehetnek kisebbek-nagyobbak, még az is lehet, hogy a legtöbb ilyen nézeteltérés során könnyedén igazítjuk egymáshoz az elgondolásunkat és nem is foglalkozunk vele többet. Előfordulnak viszont olyan témák, kérdések, amik akár visszatérő jelleggel is felbukkanhatnak a kapcsolatunkban megoldásra várva. Több oka is van, hogy miért pont ezek a konfliktushelyzetek éleződnek ki inkább: általában mindkét fél számára nagy fontossággal bír a kérdés, de szinte biztos, hogy a két félnek más miatt fontos. Amikor azon vesszük észre magunkat a párunkkal, hogy parttalan vitákat folytatunk valamiről, vagy egyszerűen csak nem tudjuk egymáshoz közelíteni az elgondolásunkat érdemes megállni egy pillanatra és megkeresni azt a pontot, ami miatt kettőnknek fontos ez a téma. "Mi a fontos nekem ebben?" Hogy hozzak egy példát, tegyük fel, hogy a pár azon vitatkozik, hogy milyen ebédet főzzenek vasárnapra az egyik fél családjának. Közösen szoktak főzni, általában élvezik is, de most mintha teljesen eltérő véleményen lennének. Elhangzik minden érv: ki mit szeret, mi mennyibe kerül, "hány óra lesz míg ezt mind megfőzzük", "ennyi erővel mehetnénk étterembe is", "a te nővérednek úgyse fog ízleni", stb. Látszólag triviális kérdésről van szó, mégis elkezdődik az érvek felvonultatása, ami személyeskedésig is fajulhat. 

Kép innen.

Ezen a ponton szeretném kimerevíteni ezt a jelenetet, lehetőleg képzeljük bele magunkat valamelyik fél szerepébe és gondoljuk végig, hogy milyen megoldások születhetnek. Minél több érvet vonultatnak fel, annál jobban meggyőzik magukat arról, hogy nekik van igazuk, amit a másik gondol az pedig nem lehet jó. A és B megoldás ellen és mellett kezdenek érvelni, ami egyrészt kizárja egy harmadik, esetleg mindenki számára kedvező megoldás lehetőségét, másrészt előre elrendeli a vita kimenetelét: valaki győzni fog, valaki pedig veszíteni. Ezzel meg is találtuk a vitás helyzetek legnagyobb csapdáját: mindenki arra törekszik bennük, hogy győzzön. Pedig vitába keveredni a párunkkal és győzni nem túl kellemes érzés, mert a párunk lesz a vesztes. A párunk leginkább legyőzve és megtiporva fogja érezni magát és mi sem fogjuk annyira élvezni, hogy a mi ötletünk került ki győztesként. Mit tehetünk akkor ahelyett, hogy megpróbáljuk legyőzni a másikat? Nem az a megoldás, hogy nem vállaljuk fel a konfliktusokat, vagy nem mutatjuk ki a nemtetszésünket. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy megtudjuk, miért fontos a másiknak az adott helyzet és mi magunk is az őszinteségre törekedjünk. Mit tehetne a példában szereplő pár azért, hogy megtudják, nekik mi a fontos ebben a konfliktusban? A varázstrükk: meg kell beszélniük. Nem, nem reális az, hogy egy vita kellős közepén egyszer csak eszünkbe jut megbeszélni, hogy a másiknak mi a fontos ebben. Kezdetnek elég az is, ha a pár mindkét tagja tud arról, hogy ez hasznos lehet, ami még jobb, ha ki tudják ezt próbálni érzelmileg nem túlfűtött állapotban is. Tegyük fel mégis, hogy a példaként hozott helyzetben a pár mindkét tagja kísérletet tesz arra, hogy meghallgassa a másikat: leülnek és felteszik a kérdést: "Mi a fontos neked ebben?"

A: "Szeretném, ha nem kéne megint az egész hétvégét a konyhában töltenem."
B: "Nekem pedig jól esne, ha egyszer az én ötleteimet is megvalósítanánk." 

Kép innen.

Miért hasznosabb ez a két mondat elhangzása 100 felsorolt érvnél? Mert kiderül belőle, hogy ki mi miatt "köti az ebet a karóhoz". A-nak úgy tűnik, hogy nincs olyan sok energiája most a főzésre, mint B-nek és valószínűleg emiatt nem tudja elfogadni B ötleteit. B viszont szeretné megvalósítani az ötleteit és azt se bánja, ha korábban kell felkelnie, hogy kész legyen az ebéd. Ahhoz, hogy a párunkkal hatékonyak tudjunk lenni a közös megoldás kialakításában, szükségünk lesz még az értő figyelem megtanulására és arra, hogy a megoldást illetően szabadon merjünk ötletelni. Az értő figyelem annak a képessége, hogy meghalljuk azt az érzést, gondolatot, ami a kimondott szavak mögött rejtőzik. A-nak tehát ha értőn figyel a párja, akkor nem fogja azt válaszolni, hogy "de nem kell az egész hétvégét a konyhában eltöltened, csak a vasárnap délelőttről van szó". A párunk megértését segítheti, ha megfogalmazzuk a saját szavainkkal, amit hallottunk és visszakérdezünk, hogy jól értelmeztük-e, amit mondott. (pl. B megkérdezheti, hogy "jól értem akkor, hogy kevesebb időt szeretnél a főzéssel tölteni?"). Emellett fontos, hogy pontosítsuk az elképzeléseinket, ha kiderül például, hogy A szeretne többet pihenni, akkor el lehet kezdeni megbeszélni, hogy mi az, amiben viszont szívesen segít. B esetében pedig pontosítani lehet esetleg, hogy milyen ötlete nem került eddig megvalósításra, vagy mi az, amiben kreatívabb szeretne lenni. Sokszor kiderül például, hogy egy vitás helyzet hátterében maga a sértődöttség áll, tehát korábban sérelem érte az egyik felet és emiatt ragaszkodik annyira az álláspontjához. Ilyenkor fontos hogy ez a sérelem feloldásra kerüljön, például egy bocsánatkéréssel, ami után a konfliktus megoldása is könnyebben megszületik. 

Kép innen.

Az értő figyelem mellett említettem még az ötletelést is, ami annak a felfogásnak a részét képezi, hogy konfliktushelyzetben nem az az érdekünk, hogy nyerjünk a párunk álláspontjával szemben, hanem, hogy közös megoldást találjunk ki. Az ötletelés során bármilyen megoldási javaslat felmerülhet, amit legalább az egyik fél elfogadhatónak tart és nem is kell, hogy a probléma egészére megoldást kínáljon. Például A felvetheti, hogy ne süssenek tortát, hanem rendeljenek, mert úgy kevesebbet kell a főzésre figyelni. Erre kiderülhet, hogy B pont a süteményt szerette volna leginkább saját maga csinálni, viszont akkor kitalálhatnak valami egyszerűbb főételt az időigényesebb helyett.

Lezárásképp fontosnak tartom kiemelni, hogy a nézeteink egyeztetése és a kialakult vitás helyzetek akkor is kimerítőek lehetnek, ha az elvi alapokkal tisztában vagyunk. Sokat tud segíteni a fejlődésben, ha a párunkkal közösen tudunk arról beszélni, hogy mit kéne még megtanulnunk, hogyan kéne hatékonyabbá válnunk a konfliktusok kezelésében. Nincs két egyforma ember és két egyforma párkapcsolat sem. Bátran alakítsátok ki a saját megoldásaitokat, figyeljétek meg, hogy számotokra mi bizonyul hatékonynak, ha konfliktuskezelésről van szó, illetve ne féljetek változtatni valamin, ami nem működik megfelelően. 

Számodra mi jelent nehézséget a párkapcsolati konfliktusok során? Mi az, amiben már sokat fejlődtél?

______________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

Forrás:

Chapman, G. D. (2006). Everybody wins: The Chapman guide to solving conflicts without arguing. Carol Stream, IL: Tyndale House.

Bár az anyagi javak kis mértékben befolyásolják a boldogságunkat hosszú távon, a párkapcsolatokban mégis gyakran a pénz okoz feszültséget, nézeteltérést és nem ritka az sem, hogy egy anyagilag nehezebb időszak vezet a párkapcsolat végleges felbomlásáig. Miért lehet ez és mit tehetünk azért, hogy a pénz kevésbé legyen konfliktusok forrása?

Keveset beszélünk a pénzről. Főleg a kapcsolataink elején, amikor inkább a randevúinkkal vagyunk elfoglalva. Érdemes azonban a másik embert ilyen szempontból is megismerni. Nem, nem arra gondolok, hogy kérjünk tőle bankszámlakivonatot, hanem arra, hogy érdemes megismerni egymás véleményét pénzügyi kérdésekben. Mennyire fontos nekünk, hogy legyen félretett pénzünk? Milyen pontossággal tartjuk számon, hogy mennyit költünk és mire? Nem probléma, ha sok mindenben különbözünk, viszont ha tudjuk, hogy miben különbözünk, akkor könnyebb lesz a közös életünket is összehangolni.

Kép innen.

Közös vagy külön számla?

Van aki már a közös számla említésétől is legszívesebben kiszaladna a világból, van, akinek viszont ez a legtermészetesebb dolog. Az, hogy hogyan osztjuk meg a közös élet költségeit, sok mindentől függ. Általánosságban igaz, hogy a házaspárok vagy gyermeket nevelő párok gyakrabban vezetnek közös számlát, illetve bevételeik nagyobb százalékát fordítják közös kiadásokra. A külön számlának egyetlen magától értetődő hátránya van: ritkán fordul elő, hogy két ember egyforma jövedelemmel rendelkezik. Így, amikor a közös költségekbe külön-külön szállnak be, az egyéni számlájukon eltérő mértékű pénz marad, ami hosszú távon egyenlőtlenségekhez vezethet a párkapcsolatban. Természetesen a külön számla is lehet jó megoldás, éppúgy, ahogy a közös is lehet rossz. A kulcs minden esetben a kommunikáció.

A pénzről van szó?

Gyakran a legelső dolog, amit a másik fejéhez vágunk, ha valami problémánk van vele, a pénzzel kapcsolatos. "Már megint nem fizetted be", "Nem figyelsz oda a pénzre", "Mindig nekem kell kifizetni", stb. A legtöbb esetben viszont a háttérben valami olyan dolog áll, amit sokkal nehezebb lenne megfogalmazni, aminek semmi köze a pénzhez. Sokszor inkább a szeretet, a figyelem vagy éppen a kontroll és ezek hiánya fogalmazódik meg ezekben a kijelentésekben. Azért érdemes kitalálni, hogy mi áll a háttérben, mert a megoldást nem a pénz fogja jelenteni, sokkal inkább az egymásra figyelés, a másik megértése, a másik igényeinek figyelembe vétele.

Kép innen.

Beszéljünk róla... de ne most!

Önök is elkövették már a hibát, hogy valami fontosról próbáltak beszélni a másikkal de nagyon rosszul időzítettek? Nos ezt a hibát pénzügyi kérdésekben még könnyebb elkövetni. A pénzről való sikeres beszélgetés első szabálya, hogy olyankor beszéljünk a pénzről, amikor nem kell épp semmilyen pénzzel kapcsolatos döntést meghoznunk. Így semleges érzelmekkel, higgadtan tudunk beszélni és vélhetően sokkal jobb megoldásokat is találunk, mint vitás helyzetben. A pénzről beszélni persze nem mindenki számára természetes. Ha a párunk nehezebben nyílik meg ebben a témában, akkor is türelemesnek kell lennünk. Viszont ha megtaláljuk a közös módot a pénzről való beszélgetésre, akkor olyan dolgokat is megtudhatunk a párunkról, ami a jövőben segíthet majd elkerülni egy vitát.

A másik szemével 

A pénz bármennyire is konkrét, számokkal leírható, mégis mindenki különbözőképpen viszonyul hozzá. A kutatások alapján úgy tűnik, a nők gyakrabban látják a pénzt a stabilitás jelének, a férfiak viszont hajlamosabbak bármilyen pénzügyi problémát az önértékelésüket fenyegető tényezőként látni. A férfiak több kockázatot is vállalnak a nőknél pénzügyi kérdésekben, míg a nők szívesebben tesznek félre szükség esetére. Ami nekünk természetes döntés egy helyzetben, nem biztos, hogy a párunknak is az. Fontos, hogy próbáljuk megérteni a másik nézőpontját és törekedjünk közös megoldásra! Nem baj, ha nem mindenben értünk egyet, de mindig tartsuk szem előtt a többi közös célunkat!

Kép innen.

Szabályok és határok

Szükségünk lehet arra is, hogy pénzügyeink esetében szabályokat vezessünk be. Csak rajtunk múlik, hogy mik lesznek ezek a szabályok, de érdemes olyan dolgokat leszögezni, amiben mindkét fél egyetért, hiszen csak így lehet mellettük kitartani.  Egy ilyen szabály lehet például, hogy mekkora az az összeg, amit a másikkal való egyeztetés nélkül el lehet költeni és mi az a határ, ami felett közös döntést hoz a pár. Nincsenek előre meghatározott szabályok, a mi feladatunk, hogy lerakjuk ezeket, ha szükségét érezzük. 

Ön milyen pénzügyi problémákkal találkozott a párkapcsolataiban? Hogyan oldották meg őket a párjával?
______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

A párizsi támadások megrázták a világot: alapvető kérdéseket vetnek fel,  fenyegetve érezzük értékeinket és a világrendet, felkészítjük magunkat gyökeres változásokra, keressük a miérteket és a hogyanokat. Ha a dolgok mögé szeretnénk nézni, megérteni az előttünk átalakuló világ folyamatait, érdemes a pszichológiához fordulnunk. Mi, az Ötvenperc tagjai fogunk még ezzel foglalkozni, most mégis először egy fontos gyakorlati kérdést veszünk elő: mit mondjunk a gyerekeknek a párizsi terrortámadás kapcsán, hogyan beszéljünk nekik ezekről?

Először is: nagyon fontos a szülőknek elfogadniuk, hogy az egészen kis gyerekek is azonnal megérzik, hogy valami megváltozott az aggódó, elharapott beszélgetésekből,  az otthoni megváltozott hangulatból, növekvő feszültséget és félelmet éreznek szüleiken. Mégha nem is értik, hogy mi megy a TV-ben, vagy miről beszélnek a rádióban, a szüleik reakciójából azonnal megérzik, hogy valami történt, és ez a valami félelmetes és rossz.

Tehát az, hogy a "gyereknek nem mondunk semmit, hogy védjük" természetesen nem opció. A beszélgetés célja az, hogy a gyerek ne érezze a saját világát fenyegetve azáltal, hogy a félelmet nem tudja a helyére rakni, és hogy ne úgy kelljen vele küzdenie, hogy nem beszéltek neki róla. A cél, hogy a gyerek érezhesse, hogy tenni tud a félelme ellen: vannak megküzdési stratégiák, amiket egyébként ha korán elsajátít, sikeresen alkalmazza majd a jövőben is. 

Először nézzünk 5 szempontot a beszélgetéshez, majd támpontokat korosztályra lebontva.

1. minél hamarabb, annál jobb

Ne késlekedjenek a gyerekkel való beszélgetéssel. Minél tovább érzi a gyerek a fenyegetettséget és a titkot, hogy valami történt, amiről neki nem szabad tudnia, annál nehezebben küzd meg vele. A legjobb, ha a szüleivel beszélhet ezekről a dolgokról, akik nyugodt, biztonságos körülmények között hagyják, hogy ő bármit kérdezhessen, és megérthesse, ami történt.

2. nyugodt beszélgetés

A gyerekek könnyedén átveszik szüleik szorongásait: ha idegeskedve, ingerülten beszélnek velük, a gyerekekben nő a szorongás. A legjobb, amit tehetnek, ha nyugodt légkört teremtenek, és időt szánnak a gyerek kérdéseire.

3. nem kell mindent tudni

Legyenek megengedőek magukkal kapcsolatban: az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban nagy változásokat élhetünk meg, változik a világnézetünk, a világrendünk, hozzáállásunk dolgokhoz, és alapvető gondolataink is. Ne tegyenek tehát úgy a gyerek előtt, mintha kész megoldásaik lennének, és ne akarják lesöpörni az asztalról a problémát.

4. vegyék komolyan a gyerek gondolatait

Hagyják, hogy kérdezzen, hogy gondolkodjon a dolgokon, hogy kimondhassa a gondolatait, és kérdezzenek vissza nyugodtan. Fontos, hogy hagyjanak időt arra, hogy megeméssze a hallottakat, onnantól kezdve, hogy beszéltek róla, a gyerek dolgozni fog rajta a saját tempójában. Fontos, hogy mondják el a gyereknek, hogy ha később ismét beszélni szeretne róla, akkor van rá lehetősége.

5. biztonság

A legfontosabb persze, hogy éreztessék, mondják el a gyereknek, hogy a szülei mellett biztonságban van, hogy együtt maradnak, és nem fognak elszakadni egymástól. Próbáljanak nyugodt körülmények között beszélni vele, ha ez mégsem megy, mondják el neki, hogy Önök most szomorúak, de nincs nagy baj.

Nézzük korosztályra lebontva.

1. óvodáskorú gyerekek: ez az egyetlen korosztály, ahol óvatosan kell bánni ezzel a beszélgetéssel. Ebben a korban a gyerekekre az ún. mágikus gondolkodás jellemző, vagyis könnyedén találnak összefüggéseket olyan dolgok között, ahol valójában nincsenek; összemossák a tényeket félelmeikkel és fantáziáikkal. Hagyják, hogy kérdezzenek, ha szeretnének, de a legfontosabb ebben a korban nem is az, hogy tényekkel lássák el az óvodás korú gyereket, hanem, hogy ők a lehető legjobban biztonságban érezhessék magukat.

2. alsós általános iskolás korú gyerekek: Ennél a korosztálynál hagyhatjuk, hogy ő vezessen minket; ebben a korban a tények és a tudás fontos, és meg tudják nyugtatni a gyereket. Természetesen ne terheljék felesleges, rémisztő tényekkel őket, csak, ha külön rákérdeznek (pl. hogy hány ember halt meg). Vegyék komolyan a gondolataikat, és a félelmeiket, de beszéljenek nekik arról is, hogy egy ilyen tragédia nagyon ritkán történik meg.

3. felsős általános iskolás korú gyerekek: Ők már önállóbban dolgoznak ezzel kapcsolatban, de ne feltételezzék, hogy úgy gondolkoznak erről, mint önök. Sok félelem, világgal kapcsolatos bizonytalanság lehet bennük, amit nem is tudnak feltétlenül megfogalmazni. Nem kell direkt előhozni a témát, vagy külön direkt leülni velük beszélni, itt leginkább az a fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy fordulhatnak a szüleikhez, és ismét: hogy biztonságban vannak.

4. gimnazista korú gyerekek: Ebben a korban biztosan olvasnak róla a közösségi médiában és beszélnek a társaikkal. Egy gimnazista korú gyerek magától valószínűleg nem nagyon akar majd beszélni a témáról, és ha a szülő előhozza, inkább azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Érdemes akkor előhozni a témát, ha valamit együtt csinálnak, hogy ne érezze a gyerek beleerőltetve magát a beszélgetésbe. Fontos vele érinteni a közösségi média torzításait, hogy nem érdemes a facebookon olvasott dolgokat egy az egyben elhinni: így erősíteni lehet a kritikai gondolkodását, és érinteni lehet az erőszak témáját is. Mindig hagyni kell, hogy megfogalmazhassa a gondolatait, mégha ezek számunkra  furcsák vagy gyerekesek, akkor sem szabad ezt érzékeltetni vele.

Reméljük, ez a pár gondolat ad némi támpontot a gyerekekkel való beszélgetéshez. Ha bármilyen kiegészítést tennének, vagy esetleg elmesélnék, hogy Önök hogyan beszéltek a gyerekükkel, osszák meg velünk!

A képek Leonid Afremov imresszionista festményei Párizsról.

Források:

http://time.com/4112751/how-to-talk-to-your-kids-about-the-attacks-in-paris/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Elég nagy biztonsággal feltételezem, hogy a Humans of New York című projektet/blogot szinte mindenki ismeri. Aki most hall róla először, annak talán most sikerült kis örömöt csempészni a napjába és változást az internet-fogyasztási szokásaiba (meg némi idő-deficitet), hiszen Brandon Stanton fotós blogja fantasztikus, lenyűgöző és letehetetlen; ha az ember egyszer elkezdi olvasni, biztos, hogy nem hagyja abba órákig.

A Humans of New York portréin ábrázolt embernek 10-15 perc alatt életük legintimebb pillanatait, legjobban őrzött, sokszor barátaiknak, családjuknak sem elmesélt nehézségeikről, fájdalmaikról, örömeikről vallanak egy teljesen idegen embernek, majd utána beleegyeznek abba, hogy ezek további, több mint 15 millió emberrel legyenek megosztva portréjuk mellett. Ez a recept, amely annyira lehetetlennek hangzik, hogy ha valaki előállna ezzel az ötlettel, biztos, hogy tízből tíz ember sorolná az érveket, hogy miért nem működhet - ez a recept az, amit több száz fotós és újságíró próbál másolni világszerte, ami 2011 január 11.-i első posztjától kezdve több tízezer ember életének morzsáit mutatta be, rengeteg nehéz helyzetben levő embert segített meg a közösségi média erejével, 4 könyv jelent meg történeteinek válogatásából több százezer eladott példánnyal - egyszóval egy eredeti ötlet, amelyből nagyon hamar világsiker lett.

Az egyik első kép, amit Brandon a Humans of New York facebook oldalára készített, amikor chicagoi állását elvesztve New York-ba költözött, és egy kamerával járni kezdte az utcákat, hogy portrékat készítsen. A képhez tartozó történet itt.

A tízből tíz ember pedig joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet ez? Miért beszélnek magukról ilyen gyorsan, ennyire könnyen, ilyen mélységekben az emberek? Miért osztják meg legféltettebb örömeiket, gyötrelmeiket egy vadidegen emberrel 15 perc alatt, amiket a hozzájuk legözelebb álló embereknek képtelenek elmesélni? Megpróbáltam összeszedni az okokat.

1. Úgy tűnik, az emberek Brandonnal könnyen megtalálják a hangot, határozottan, de nagyon kedvesen fordul az emberekhez, és persze emellett több tízezer portré után már elég konkrét szisztémája van: ha valakit le szeretne fotózni, soha nem hátulról közelíti meg, mégha futnia is kell egy keveset, hogy szemből jöhessen felé. Először teljes alakos portrékat készít, utána vált az intimebb, szűkebb kivágásra.

2. Közben kérdez, és jól tud kérdezni. Először valamilyen általános kérdést tesz fel, amire többnyire általános, elnagyolt, kényelmes választ is kap (pl. "Milyen tanácsot tudnál adni?" "Legyél mindig optimista."), de ebből könnyen kérdez olyat, amire a válasz már lehet nagyon intim is (pl. Tudnál egy olyan helyzetet mondani az életedből, amikor nem sikerült optimistának maradnod?") Nagyon jól érez rá arra, hogy mit kell kérdezni az emberektől, hogy azonnal megnyíljanak.

(a képhez tartozó történet itt)

3. Tud hallgatni. Ha valaki nem tud rögtön felelni egy kérdésére, nem sietteti, nem feszeng; simán ül az illető mellett akár 5 percet is csendben, amíg a portréalanya gondolodik. Odafigyel, és gyakorolja az "értő hallgatás" technikáját.

4. Nem ítél, nem ítélkezik. Néha nagyon nehéz elmondani a gondolatainkat, érzéseinket vagy velünk történt jó és rossz dolgokat a számunkra fontos embereknek, akikről bár tudjuk, hogy szeretnek minket, mégis rettenetesen félünk, hogy mivan, ha ezúttal nem fogják megérteni, vagy elítélnek miatta, és ezért inkább nem mondjuk el. Hajlamosak vagyunk ezt a döntést egészen kevéssé tudatosan meghozni, miközben persze szenvedünk attól, hogy nem mondhattuk el, ez pedig könnyedén visz bele egy agresszív hiánykommunikációba a másikkal, anélkül, hogy ő (vagy akár mi) sejtenénk, mit "rontott el". Csak érezzük, hogy valamiért piszok dühösek vagyunk rá. Egy idegennel való "sharing" esetében ezt az egészet megspóroljuk magunknak, mert az sosem számít annyira, hogy ő elítél-e. Nem lehet rosszat mondani, és erre ráerősít Brandon elfogadó, nyílt attitűdje is.

5. Hagyja és élvezi, hogy a riportalany van a figyelem fókuszában, ami nyugodtságot és magabiztosságot ad, megteremti ezzel a "megtartó közeget", ahol az emberek elengednek, és könnyebben mesélnek magukról.

(a képhez tartozó történet itt)

6. Érdeklődik és figyel. Tényleg érdekli, hogy mi a története annak, aki mellé leül, és fenntartja a figyelmét, nem küldi az "érdektelenség üzenetét" a portréalanyának. Minden embernek vannak nehézségei, elakadásai, vagy éppen örömei, sikerei az életben, amikről nagyon szeretne éppen akkor beszélni, de egyszerűen nem tudják, hogyan és kivel: úgy érzik, a környezetüket a szomorúságuk terheli, a vidámságuk pedig idegesíti.

Az első pontot leszámítva, a maradék 5 pont számunkra azért különösen érdekes, mert pont ilyen az atmoszféra egy tanácsadó pszichológusnál. 

Van persze ezek mellett pár más oka is annak, hogy miért működik annyira ez a modell:

• Általában az emberek,szeretnek magukról beszélni, főleg az amerikaiak, ahol az individualista kultúra ezt előtérbe hozza, ők tudnak is;
• emellett pedig könnyedén csevegnek, és szeretnek felületes dolgokról beszélgetni egymással, egyszerűen azért, mert valakivel beszélgetni, legyen az bármilyen felületes kis csevej, jó.
• Ez némileg kapcsolódik a 6-os ponthoz: New York hatalmas város, a maga 8 és fél millió lakosával, ahol rengetegen dolgoznak nagyon sokat, magányosan; ahol arra van inkább idő, hogy a szociális életüket nagyrészt online éljék, ahol viszont mindenki sokkal boldogabbnak mutatja magát, és egyszerűen nincs hely és lehetőség arra, hogy valamilyen komolyat, nehezet osszunk meg magunkról a barátainkkal, mert az valahol a szociális média kimondatlan szabályainak felrúgását jelenti.

(a képhez tartozó történet itt)

Ezek tehát azok a dimenziók, amelyek mentén szerintem meg lehet magyarázni, hogy miért működik annyira jól a HONY-modell. Ezek azonban messze nem adják vissza annak igazi hangulatát; azt az elképesztő sokszínűséget és mély humánumot, amit a projekt képvisel és közvetít, hogy az ember könnyedén meglátja magát és problémáját egy a világ másik felén élő, ellenkező nemű, bőrszínű, vallású, szociális hátterű emberben, pedig ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a Humans of New York blogot és projektet.

A klienseinkkel való munkában mi is hasonlóan elfogadó és emberközpontú légkört teremtünk, ahol aztán lehetőség nyílik a legféltettebb gondolatok megosztására is. Részletesen facebook oldalunkon vagy honlapunkon olvashatnak rólunk.

Az összes kép a Humans of New York facebook oldaláról származik.

Ha bármivel kiegészítenék a listát, írják meg nekünk kommentben vagy e-mailben!

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A Psychology Today minap megjelent cikkében a mumus-jelenségről, a lustaságról van szó. Cikkükben azt elemzik, hogy a lustaság igazából egy okozat, egy jelenség, nem ok, nem vonás, ahogy azt gondoljuk - erre van 7 jó érvük, amiket most kicsit kiegészítve nálunk olvashatnak.

Ha másokra alkalmazzuk a lusta jelzőt, ez általában egy meg- és elítélő mondatban szerepel, ha magunkra, valószínűleg kicsit gyötrődően, de azért sokszor felmentésként használjuk. Ha valaki lusta, akkor az, hogy ez az ő tulajdonsága, felmenti őt attól, hogy ezért felelősséget vállaljon, vagy megváltoztassa - gondoljuk legalábbis. Ha a lustaságot mint viselkedést nézzük, vagyis megvizsgáljuk, hogy milyen szituációkban vagyunk "lusták", már egészen más követeztetéseket vonhatunk le. Nos, nézzük, mik állhatnak a lustaság mögött.

1. Sikertelenségtől való félelem.

Sokan félnek változtatni a körülményeiken, mert nem hisznek igazából abban, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak. Mennyivel rosszabb - gondolják - ha a rossz munkahelyemről eljövök, de még rosszabb munkahelyre kerülök - hát akkor már inkább maradok ott, ahol vagyok. Túlbecsülik tehát a sikertelenség esélyét (tipikus kognitív torzítás), és ezért félnek változtatni - majd az egészet arra fogják, hogy lusták.

2. Sikertől való félelem.

Ez a jelenség gyakoribb mint gondolnánk. Rengeteg ember fél attól, hogyha valamiben sikert ér el, a többiek ellenszenvét, megvetését váltja ki, vagy csak simán a körülmények olyan fokú változását, amivel szerintük nem tudnának megbirkózni. Vegyünk egy példát: ha valaki a barátaival azonos szinten keres, de előléptetésével elkezd sokkal többet keresni, esetleg a szervezeti hierarchiában más szinten dolgozni, nagyobb felelősséget vállalni; a barátságuk változhat, és ettől a változástól sokan félnek.

3. Vágy a törődésre.

Mindenki vágyik a törődésre. Mindenki kifejezi valahogy, hogy vágyik a törődésre. És igen, ez a kifejezés sokszor a lustaság - tehetetlennek és hasznavehetetlennek tetetjük magunkat, csak hogy megkapjuk a törődést: azt hazudjuk, hogy "nem tudjuk hogy kell" vagy, hogy "lusták vagyunk megcsinálni", hogy amikor a másik kedves-elégedetlenkedő morgása mellett megcsinálja helyettünk, úgy érezzük szeretve vagyunk, törődnek velünk. Ezért van, hogy a "lusta emberek" irritálnak másokat: senki nem szereti, ha törődésre vagy szeretetre manipulálják őt; bizonyos fokig belemegyünk a játszmába, de aztán hamar kiegyensúlyozatlannak érezzük.

4. Elvárásoktól való félelem.

Nagyon sokan vagyunk, akik nem szeretnek szervezni, tervezni: sokszor azért, mert nem szeretjük az ezzel járó felelősséget. Inkább mondjuk, hogy lusták vagyunk megszervezni egy hétvégi kirándulást a baráti társaságunknak, minthogy megcsináljuk, és kiderül, hogy nem jó/kényelmetlen/esős/nehéz/fárasztó/bármilyen a kimenetele a dolognak.

5. Passzív-agresszív kommunikáció.

Ez egy igazi "klasszikus". Hogyan jelezzük a körülöttünk lévő embereknek, hogy valami nem tetszik, úgy, hogy ne menjünk bele egy direkt vitába? Természetesen a lustaság eszközével: éppen eléggé irritálja a másikat, érezni fogja, hogy valami nem oké, de nem kell beleállnunk a vitába, nem szenvedjük el az esetleges negatív kimeneteleit - ám ez is veszélyes terep: kicsit működik, aztán hamar olyan vizekre tévedünk, hogy nem tudjuk, miért hanyagol, vagy nem hajlandó szeretetkimutatásra a másik: nagyon sokszor a passzív-agresszív kommunikáció az oka.

6. Kikapcsol(ód)ásra való szükség.

Anélkül, hogy belemennék abba, hogy ez vajon a társadalmunk hozadéka-e, vagy hogy ez mindig is így volt - az aktivitás, produktivitás, a folytonos munka vágyott és jutalmazott érték, a lustaság viszont egy olyan bélyeg, amit mindnyájan igyekszünk elkerülni. A testünknek, az agyunknak, a lelkünknek viszont szüksége van a pihenésre, fogadjuk ezt el, és ne szégyelljük, ha valamelyik nap egyszerűen fáj felkelni az ágyból.

7. Depresszió.

A depresszió egy olyan dolog, amit valamikor mindenki megtapasztal az életében. Tünetei közé tartozik a motiválatlanság, a fáradtság, anhedónia. Ha ezeket a jeleket egyszerűen a lustaságnak tudjuk be, egyrészt félreértelmezzük őket, és elmulasztjuk annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük, és segítséget kérjünk - másrészt az előbb említettek alapján társadalmi bélyeggel büntetjük magunkat, ami csak mélyebbre nyom. A lustaság miatti önutálat nagyon gyakori a depressziósok között.

Ezek tehát jó mutatják, hogy amikor a lustaságot okoljuk viselkedésünkért, valós okként igazából mennyi minden áll a háttérben. Ha ezeket felismerjük és segítséget kérünk a megoldásukban, hirtelen el fog tűnni a lustaság, az, amit eddig fő okozóként meghatároztunk. És mégha nem is mindig megy a viselkedésük igazi motivációjának megállapítása, egy dolgot semmiképpen ne kövessenek el: ne hibáztassák magukat a lustaságukért, inkább kérjenek segítséget abban, hogy megértsék, miért folyamodnak ehhez az eszközhöz, mi állhat a háttérben.

A képek innen.