Gyakran olvashatunk párkapcsolati vagy családi problémákról, a barátságok nehézségeiről viszont ritkábban. Mit tehetünk azért, hogy barátságainkat hosszú időn át megőrizzük? Mit tehetünk akkor, ha úgy érezzük, hogy megromlott a baráti kapcsolatunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a mai bejegyzésben.

Kép innen.

Kezdjük először is azzal, hogy mit tehetünk azért, hogy barátságaink hosszú távon jól működjenek! Ha a barátainkra gondolunk, akkor leggyakrabban azok az emberek jutnak az eszünkbe, akiktől bármikor kérhetünk segítséget és akik ránk is mindig számíthatnak. Fontos, hogy a barátságnak ezen funkcióját ne hanyagoljuk el! Tegyünk érte, hogy a barátaink úgy érezzék, számíthatnak ránk, de fordítva is legyünk figyelmesek: adjunk nekik lehetőséget arra, hogy a segítségünkre legyenek és ezáltal a bizalmunkat és a megbecsülésünket is érezzék.

Még egy fontos dolog, amiben gyakran a barátainkra támaszkodunk, az az őszinte visszajelzés és kritika. Tudjunk mi is visszajelzést adni a barátunknak, de figyeljünk arra is, ha egy barátunk jelez nekünk vissza valamit. Ha figyelmen kívül hagyjuk a véleményét, vagy sértődéssel reagálunk, akkor valószínű, hogy legközelebb kevésbé szívesen lesz őszinte, ha kikérjük a véleményét.

A barátaink a társaink jóban és rosszban is. Azonban ne csak arra fektessünk hangsúlyt, hogy támaszt nyújtsunk a barátunknak, amikor bajban van: fontos ez is, de sokszor még többet jelent a másik számára, ha az örömeiben és sikereiben is egyformán tudunk vele osztozni.

Kép innen.

Végül, de nem utolsó sorban, a barátságnak természetes velejárója a konfliktus. Értékeljétek, hogy nem egyezik mindenben a véleményetek és igyekezzetek tisztelettel lenni a másik iránt, ha a nézeteitekről van szó. Ne féljetek attól, ha nem értetek egyet. Ha megtanuljátok kezelni a félreértéseket, akkor máris sokkal nagyobb esélyetek van arra, hogy a kapcsolatotok hosszú életű legyen.

Folytatni, vagy lezárni?

Természetüknél fogva a baráti kapcsolatok, mint minden emberi kapcsolat, dinamikusan változnak és fejlődnek, ahogy a személyiségünk is folyamatosan alakul. Nem csoda, ha egy idő után más és más emberekkel találjuk meg legjobban a hangot.

Kép innen.

Még ha egy barátságunk nem is működik már jól, eltávolodtunk egymástól, vagy úgy érezzük, hogy a köztünk kialakult konfliktusok nem megoldhatóak, akkor is nehezünkre eshet a kapcsolat lezárása. Ha egy rosszul működő kapcsolatot hosszú távon nem tudunk lezárni, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta, hogy mi gátol meg bennünket ebben. Kialakulhat egyrészt az az érzés bennünk, hogy a barátainkhoz kötelező hűnek maradni, a kapcsolat lezárását pedig egyfajta árulásként, cserbenhagyásként láthatjuk. Dolgozhat bennünk az a remény, hogy a körülmények változásával idővel majd javul a kapcsolatunk, vagy reménykedhetünk abban, hogy a másik ember változik meg. Az önértékelésnek is fontos szerepe lehet. Ha azt gondoljuk, hogy “nem érdemlünk meg” jobb barátokat, akkor benne ragadhatunk egészségtelenül működő baráti kapcsolatokban attól félve, hogy sosem találunk másik barátokat.

Ha a baráti kapcsolat folytatása mellett döntünk és szeretnénk helyrehozni a viszonyunkat, akkor kiemelten fontos őszintének lennünk saját magunkkal és másikkal is. Érdemes ilyenkor beszélni arról, ha esetleg megbántottátok egymást, tisztázni, ha valami rosszul esett és amit másképp szeretnétek alakítani a jövőben.

Ha te vagy az, aki ad még egy esélyt a másiknak egy barátságban, akkor saját magaddal azért fontos őszintének lenned, mert csak te tudod megítélni, hogy mennyi ideig érdemes várnod például arra, hogy a barátod változtasson valamin, több időt fordítson a barátságotokra, stb. Egy barátság is akkor tud jól működni, ha a felek egyformán foglalkoznak vele és nagyjából egyenlő energiával dolgoznak a működésén.

Kép innen.

Egy kapcsolat lezárása mellett dönteni nagy csalódás lehet. Fontos azonban emlékezni arra, hogy nem minden barátságnak kell feltétlenül egy életre szólnia. Vannak köztük olyanok is, amelyek csak az életünk egy bizonyos szakaszát kísérik végig, később pedig már nem fenntarthatóak. Egy barátság lezárásakor érdemes törekedni arra, hogy elkerüljétek a másik rosszindulatú vitába fulladó hibáztatását (hiszen ezzel senki sem nyer), ehelyett igyekezzetek az egymás iránti tiszteletet megtartani és őrizzétek meg a sok-sok emléket, boldogságot, amit a barátotoknak köszönhettek. Ezek az értékes pillanatok egy életen át gazdagítanak benneteket.

Végezetül három tudományosan vizsgált érdekességet gyűjtöttem össze a barátságokról, ezekről az alattuk lévő linkeken olvashattok angolul, de ha érdekelne benneteket valamelyik téma ezek közül bővebben magyar nyelven, akkor írjatok nekünk!

1. Van-e férfi és nő között barátság? Az egyéni vélemények általában megoszlanak, a kutatók szerint azonban nem. Feltéve persze, hogy az ellenkező nemhez vonzódunk - ez esetben ugyanis a kutatások szerint a szó legszorosabb értelmében vett barátságról csak a saját nemünkhöz tartozó személlyel beszélhetünk. (Kivételek mindig lehetnek, a kutatási eredmények általában a nagy többségre vonatkozó, illetve átlagos tapasztalatokat közvetítik.)

Friendship between man and women

2. Egy szerelem = két barátság? A kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy egy párkapcsolat átlagosan két szorosabb barátság vagy családi kapcsolat meglazulásával jár együtt hosszú távon. Átlagosan 5-6 emberrel (barát vagy családtag) tartunk szoros kapcsolatot, a párkapcsolatban élők esetében megfigyelhető, hogy ez a szám eggyel lecsökken.

The price of love

3. A barátság jót tesz az egészségünknek. Segít a stressz, a depresszió de a krónikus betegségek legyőzésében is. Ez nem is olyan meglepő, ugye? :)

A protective factor against stress

Social Support - Surviving Breast Cancer

____________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 

E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Kövess minket Facebookon! 

Nálatok röpködnek a tányérok, csapódnak az ajtók vagy egymáshoz se szóltok, ha vitás helyzet áll elő? Hogyan oldjátok meg a párotokkal kialakult konfliktusaitokat? Legutóbbi bejegyzésemben szavaztatok a soron következő témáról: kiderült, hogy rengetegen olvasnátok szívesen arról, hogy hogyan tanulhatunk meg vitatkozni párkapcsolatban, úgyhogy ma erről lesz szó.

Kép innen.

Minden pár más vérmérsékletű és másképp definiálná a vitát. De mitől lesz a vita rossz vagy épp fájdalmas dolog? Nagyon különbözőek vagyunk. Nincsen két olyan ember, aki mindig mindent egyformán gondol, aki mindenben egyetért. Időnként nézeteltérésekbe botlunk, amik lehetnek kisebbek-nagyobbak, még az is lehet, hogy a legtöbb ilyen nézeteltérés során könnyedén igazítjuk egymáshoz az elgondolásunkat és nem is foglalkozunk vele többet. Előfordulnak viszont olyan témák, kérdések, amik akár visszatérő jelleggel is felbukkanhatnak a kapcsolatunkban megoldásra várva. Több oka is van, hogy miért pont ezek a konfliktushelyzetek éleződnek ki inkább: általában mindkét fél számára nagy fontossággal bír a kérdés, de szinte biztos, hogy a két félnek más miatt fontos. Amikor azon vesszük észre magunkat a párunkkal, hogy parttalan vitákat folytatunk valamiről, vagy egyszerűen csak nem tudjuk egymáshoz közelíteni az elgondolásunkat érdemes megállni egy pillanatra és megkeresni azt a pontot, ami miatt kettőnknek fontos ez a téma. "Mi a fontos nekem ebben?" Hogy hozzak egy példát, tegyük fel, hogy a pár azon vitatkozik, hogy milyen ebédet főzzenek vasárnapra az egyik fél családjának. Közösen szoktak főzni, általában élvezik is, de most mintha teljesen eltérő véleményen lennének. Elhangzik minden érv: ki mit szeret, mi mennyibe kerül, "hány óra lesz míg ezt mind megfőzzük", "ennyi erővel mehetnénk étterembe is", "a te nővérednek úgyse fog ízleni", stb. Látszólag triviális kérdésről van szó, mégis elkezdődik az érvek felvonultatása, ami személyeskedésig is fajulhat. 

Kép innen.

Ezen a ponton szeretném kimerevíteni ezt a jelenetet, lehetőleg képzeljük bele magunkat valamelyik fél szerepébe és gondoljuk végig, hogy milyen megoldások születhetnek. Minél több érvet vonultatnak fel, annál jobban meggyőzik magukat arról, hogy nekik van igazuk, amit a másik gondol az pedig nem lehet jó. A és B megoldás ellen és mellett kezdenek érvelni, ami egyrészt kizárja egy harmadik, esetleg mindenki számára kedvező megoldás lehetőségét, másrészt előre elrendeli a vita kimenetelét: valaki győzni fog, valaki pedig veszíteni. Ezzel meg is találtuk a vitás helyzetek legnagyobb csapdáját: mindenki arra törekszik bennük, hogy győzzön. Pedig vitába keveredni a párunkkal és győzni nem túl kellemes érzés, mert a párunk lesz a vesztes. A párunk leginkább legyőzve és megtiporva fogja érezni magát és mi sem fogjuk annyira élvezni, hogy a mi ötletünk került ki győztesként. Mit tehetünk akkor ahelyett, hogy megpróbáljuk legyőzni a másikat? Nem az a megoldás, hogy nem vállaljuk fel a konfliktusokat, vagy nem mutatjuk ki a nemtetszésünket. Sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy megtudjuk, miért fontos a másiknak az adott helyzet és mi magunk is az őszinteségre törekedjünk. Mit tehetne a példában szereplő pár azért, hogy megtudják, nekik mi a fontos ebben a konfliktusban? A varázstrükk: meg kell beszélniük. Nem, nem reális az, hogy egy vita kellős közepén egyszer csak eszünkbe jut megbeszélni, hogy a másiknak mi a fontos ebben. Kezdetnek elég az is, ha a pár mindkét tagja tud arról, hogy ez hasznos lehet, ami még jobb, ha ki tudják ezt próbálni érzelmileg nem túlfűtött állapotban is. Tegyük fel mégis, hogy a példaként hozott helyzetben a pár mindkét tagja kísérletet tesz arra, hogy meghallgassa a másikat: leülnek és felteszik a kérdést: "Mi a fontos neked ebben?"

A: "Szeretném, ha nem kéne megint az egész hétvégét a konyhában töltenem."
B: "Nekem pedig jól esne, ha egyszer az én ötleteimet is megvalósítanánk." 

Kép innen.

Miért hasznosabb ez a két mondat elhangzása 100 felsorolt érvnél? Mert kiderül belőle, hogy ki mi miatt "köti az ebet a karóhoz". A-nak úgy tűnik, hogy nincs olyan sok energiája most a főzésre, mint B-nek és valószínűleg emiatt nem tudja elfogadni B ötleteit. B viszont szeretné megvalósítani az ötleteit és azt se bánja, ha korábban kell felkelnie, hogy kész legyen az ebéd. Ahhoz, hogy a párunkkal hatékonyak tudjunk lenni a közös megoldás kialakításában, szükségünk lesz még az értő figyelem megtanulására és arra, hogy a megoldást illetően szabadon merjünk ötletelni. Az értő figyelem annak a képessége, hogy meghalljuk azt az érzést, gondolatot, ami a kimondott szavak mögött rejtőzik. A-nak tehát ha értőn figyel a párja, akkor nem fogja azt válaszolni, hogy "de nem kell az egész hétvégét a konyhában eltöltened, csak a vasárnap délelőttről van szó". A párunk megértését segítheti, ha megfogalmazzuk a saját szavainkkal, amit hallottunk és visszakérdezünk, hogy jól értelmeztük-e, amit mondott. (pl. B megkérdezheti, hogy "jól értem akkor, hogy kevesebb időt szeretnél a főzéssel tölteni?"). Emellett fontos, hogy pontosítsuk az elképzeléseinket, ha kiderül például, hogy A szeretne többet pihenni, akkor el lehet kezdeni megbeszélni, hogy mi az, amiben viszont szívesen segít. B esetében pedig pontosítani lehet esetleg, hogy milyen ötlete nem került eddig megvalósításra, vagy mi az, amiben kreatívabb szeretne lenni. Sokszor kiderül például, hogy egy vitás helyzet hátterében maga a sértődöttség áll, tehát korábban sérelem érte az egyik felet és emiatt ragaszkodik annyira az álláspontjához. Ilyenkor fontos hogy ez a sérelem feloldásra kerüljön, például egy bocsánatkéréssel, ami után a konfliktus megoldása is könnyebben megszületik. 

Kép innen.

Az értő figyelem mellett említettem még az ötletelést is, ami annak a felfogásnak a részét képezi, hogy konfliktushelyzetben nem az az érdekünk, hogy nyerjünk a párunk álláspontjával szemben, hanem, hogy közös megoldást találjunk ki. Az ötletelés során bármilyen megoldási javaslat felmerülhet, amit legalább az egyik fél elfogadhatónak tart és nem is kell, hogy a probléma egészére megoldást kínáljon. Például A felvetheti, hogy ne süssenek tortát, hanem rendeljenek, mert úgy kevesebbet kell a főzésre figyelni. Erre kiderülhet, hogy B pont a süteményt szerette volna leginkább saját maga csinálni, viszont akkor kitalálhatnak valami egyszerűbb főételt az időigényesebb helyett.

Lezárásképp fontosnak tartom kiemelni, hogy a nézeteink egyeztetése és a kialakult vitás helyzetek akkor is kimerítőek lehetnek, ha az elvi alapokkal tisztában vagyunk. Sokat tud segíteni a fejlődésben, ha a párunkkal közösen tudunk arról beszélni, hogy mit kéne még megtanulnunk, hogyan kéne hatékonyabbá válnunk a konfliktusok kezelésében. Nincs két egyforma ember és két egyforma párkapcsolat sem. Bátran alakítsátok ki a saját megoldásaitokat, figyeljétek meg, hogy számotokra mi bizonyul hatékonynak, ha konfliktuskezelésről van szó, illetve ne féljetek változtatni valamin, ami nem működik megfelelően. 

Számodra mi jelent nehézséget a párkapcsolati konfliktusok során? Mi az, amiben már sokat fejlődtél?

______________________________

Szabó Fanni pszichológus és mediátor az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu
Facebook oldalunk

Forrás:

Chapman, G. D. (2006). Everybody wins: The Chapman guide to solving conflicts without arguing. Carol Stream, IL: Tyndale House.

A cikksorozat előző részében összefoglaltuk az Y-generáció specifikus nehézségeit a munkavállalást illetően - már akkor volt szó arról, hogy nem csak a munka, hanem a párkapcsolatok oldaláról is körbejárjuk majd a problémát. Sokan fordulnak hozzánk párkapcsolati gondokkal. Annak ellenére, hogy ezeknek egészen széles skálájával találkozunk, a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok problémái között megfigyelhetőek generációs jellemzők.

Az Y-generáció tagjai ugyanis nagyjából mostanában állnak a családalapítás előtt/elején, hiszen ez az utóbbi időben sokkal jobban kitolódott - ez már annyira közhelyszámba menő megállapítás, hogy mi nem is ezzel foglalkozunk, hanem inkább azzal, hogy emögött a szimpla statisztika mögött mennyire sok nehézség, küzdés, megfelelni akarás, szorongás áll, ami ellen rengetegen próbálják felvenni a harcot ilyen-olyan eszközökkel - mi bemutatnánk, hogy mik ennek az okai, és adunk pár tanácsot. 

 
(natalie wilson)

1. Ismerkedés 

Az Y-generáció tagjai bár már egészen gyermekkoruktól fogva használják a digitális eszközöket, a technológia velük együtt nőtt fel, azonban főleg a korai ipszilonosok nem tekinthetők teljes mértékben "digitális bennszülötteknek" - talán ennek köszönhető az, hogy a legtöbbjüknek azért még erős fenntartásai vannak az online ismerkedéssel, a randiszájtoktól kezdve a tinderig. A munka-alvás-munka-buli-alvás-munka mókuskerékbe pedig nagyon ritkán férnek bele olyan szociális események, amelyek során személyesen is ismerkedni lehet. Az online ismerkedés sterilebb, kiszámíthatóbb, hiányzik belőle az a bájos szerencsétlenkedés, ami a szemtől-szembeni találkozásban megvan. Emellett ott van az a közhangulat, hogy a neten párt találni nem menő, ami nélkül is éppen elég nehéz elmondani a barátoknak, a családnak, hogy ez a helyes új fiú/lány egy különösen jól sikerült netflix&chill eredménye.

(kép innen)

2. Házasság? 

A nagyobb magazinok, internetes újságok körében egészen divatos dologgá vált időről-időre kibukni azon, hogy a huszonévesek, korai harmincasok mennyire nem mutatnak arra hajlandóságot, hogy szent esküvel pecsételjék meg a kapcsolatukat, azonban ez egyrészt nem jelenti azt, hogy ne lennének párkapcsolatok, másrészt pedig ez leginkább azért lehet, mert a házasság szimplán veszített a hitelességéből. Manapság a családalapítás előtt állók közül sokan csonka családban, vagy ún. "mozaikcsaládban" nőttek fel, gyakorlatilag minden családban akadt legalább egy rossz házasság, egy válás vagy egy újraházasodás, tehát gyakorlatilag mindenki számára nyilvánvaló, hogy a papír nem jelent garanciát a jó kapcsolatra. 

Egy 2014-es felmérés szerint a melegek élettársi kapcsolatát Magyarországon a nők 60, a húszas, harmincas korosztály 59, a diplomások 73 százaléka támogatja. Az Y-generáció körében érezhetően is nagyobb a párkapcsolatok szabadságának támogatása - ha a házasság intézménye törvényileg kizárja a melegek házasságkötésének lehetőségét, akkor miért várnánk el, hogy támogassák azt? Egyre többen gondolják úgy, hogy sem az államnak, sem az egyháznak nincs helye a párkapcsolatban, ezért a létrejövő házasságok nagy része is inkább a házasságra mint szokásra, tradícióra tekint.

Arról nem is beszélve, hogy a szabadság érzése az Y-generáció egyik fontos (ha nem a legfontosabb) célja, és ez nem csak a munkavállalásra, hanem a párkapcsolatokra is igaz: sokan érzik a házassági papírt egyfajta béklyónak, ami teherként nehezedik a vállukra.

(kép innen)

3. Közösségi média: párkeresés 

Ahogy az előző részben már volt szó róla, a nagy szorongás és stressz-szint különösen jelemző a fiatal y-genesekre, ami természetesen a párkapcsolatokra is vonatkozik. A közösségi média, a folytonos online jelenlét velejárója, hogy más esetben szimplán rég elfeledett óvoda- és iskolatársaink boldog, kétgyerekes friss családját, csodálatos esküvőjét, ajándékokkal elhalmozó párját látjuk, és egészen speciális szűrőt fejlesztünk ki arra, hogy valahogy ezek sokkal jobban megragadnak. Persze az emberek azt nem írják ki a facebookra, hogy "heló, ma sem házasodtam meg" vagy "kedves ismerőseim, már 3 éve egyedülálló vagyok", ezért nagyon könnyű beleesni abba a téves következtetésbe, hogy itt mindenki boldog, csak én szenvedek. Ezzel párhuzamosan az elvárásaink is nőnek, és a sok volt iskolatársunk párjából/instagram modellből önkéntelenül összegyúrunk egy jó masszív, és nagyjából teljesíthetetlen képet az megfelelő párról.

4. Közösségi média: párkapcsolat 

Ez szorosan összefügg az előzővel: mindenki mások tükrében értékeli és értelmezi magát. Ennek velejárója a folytonos hasonlítgatás, a saját készségek, adottságok, viselkedés megkérdőjelezése körülbelül minden szituációban, ami értelemszerűen szorongást okoz, már csak azért is, mert nagyon nehéz ennyire alaposan "önmegfigyelni" állandóan, a legtöbb szituációban eddig egyszerűen nem is sikerül a megfelelő követeztetéseket levonnunk magunkról. Az előbb említett "instaszűrőzött élet" pedig automatikusan egy torzított összehasonlítást eredményez, amivel - jogosan érezzük - lehetetlen lépést tartani. És ez bizony így van a párunkkal kapcsolatban is: gyakran felmerül a kérdés, hogy "tudnék jobban teljesíteni"? Elég jó a párom hozzám képest? Elég jó vagyok én a páromhoz? Én miért nem kapok ágybareggelit? Egy gyors végigpörgtés a facebookon és az instagramon, ahol 3 ágybareggelis poszt után könnyedén levonjuk a következtetést, hogy "itt mindenkit elkényeztetnek, csak engem nem".

5. Női egyenjogúság 

A női jogok, egyenlő fizetések kérdése mostanában az egyik legaktuálisabb téma, legyen szó hollywoodi színésznők fellépéséről, hatásos cikk-címekről vagy sokkoló fizetéskülönbségről: az Y generáció férfitagjai sokkal jobban támogatják a női egyenjogúságot, a nők pedig szerencsére egyre jobban érzik, hogy nem oké, hogy kevesebb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, ahogy az sem, hogy szexista vicceket/beszólásokat kell eltűrniük a munkatársaiktól, és szerencsére az is kiveszőben van, hogy feministákról divat úgy beszélni, mintha valamilyen unatkozó, idegesítő, érthetetlen emberek lennének, nézzük Benedict Cumberbatch véleményét a témában:

(kép innen)

Míg a nagyanyáink jellemzően inkább háztartásbeliek voltak, ha volt is karrierjük/karriertervük, sokszor alárendelték a családalapításnak: ezt várták el tőlük, és ha bárki ennél egy kicsit ambíciózusabb próbált lenni, nagy nehézségekkel kellett szembenéznie. Kétségtelen, hogy a karriert és a családot néha nehéz összeegyeztetni, főleg úgy, hogyha a munkahely nem támogatja azt, nem biztosít elhelyezést a gyerekeknek, félállásba pedig gyakorlatilag lehetetlen elmenni. De halad a világ, és ha lassan is, fejlődünk (2012-ben Magyarország az EU-s tagállamok között még a 21. helyen volt a maga 20,1 százalékos nemek közötti fizetéskülönbségével, 2014-re ez 15,1 százalékra csökkent, ezzel előrejöttünk a 13. helyre).

 (kép innen)

6. Önmarcangolás, önmarcangolás, önmarcangolás. 

Egyszerre akarunk sikeres, gyors karriert, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot, folyamatos tájékozottságot a legfrisebb hírekről, zenékről, divatról, fiatalon akarunk szülők lenni, de mégis sokat akarunk a gyerekek előtt "élni", szeretnénk rengeteget utazni, vagy épp drága hobbiknak hódolni, szeretnénk egészséges, tökéletes, izmos testet, mégis rosszul érezzük magunkat, ha egy pénteket vagy szombatot nem megyünk el inni a barátokkal, egyszerre szeretnénk függetlenek lenni, de közben a legmélyebb intimitást megélni. És bár ezeknek a dolgoknak a szintézise megvalósítható, sőt, megvalósítandó, az, hogy mindent egyszerre akarunk és minél gyorsabban teljes agresszióba fordul saját magunk ellen. 

7. Szex 

A jelszó itt is a szabadság - újra. Manapság már inkább az a szociálisan kevésbé elfogadott, ha valaki a házasságig vár a szexszel, de ez két dolgot is jelent: egyrészt, hogy már megint valami "társadalmilag kevésbé elfogadott", ami miatt vannak, akik rosszul érzik magukat. Minél kevésbé címkézünk, annál kevésbé ítélünk el másokat, és hozzuk rossz helyzetbe magunkat is. Másrészt pedig, az szuper, hogy anélkül, hogy valaki elkötelezné magát egy kapcsolatban, lehet gazdag szexuális élete, de ha ez az intimitás megélésének elutasításával jár, (vagyis ha az egyén nem tud valaki mellett hosszabb párkapcsolatot kialakítani, és ez zavarja), és ha maga az egyén is úgy érzi, hogy talán túl gyakran váltogatja a partnereit, akkor érdemes a mélyére nézni, mi állhat a háttérben. Például szorongás, depresszió, és rejtett drog- és alkoholfüggőség, ez utóbbinak leginkább a fiatal nők vannak kitéve, valószínűleg azért, mert nekik a társadalmi előítéletekkel (ld. slutshaming) jobban meg kell küzdeniük ebben a kérdésben. Ezt az ember azonban általában eléggé pontosan meg tudja ítélni, (mégha néha fáj is ennyire őszintének lenni), hogy mennyire "egészséges" a szexuális élete. A hiba, amibe nem szabad beleesni az, hogy hagyjuk, hogy a szociális elvárások, megítélés az elkerülhetetlennél jobban befolyásoljon.

(kép innen)

És hogy mit tanácsolunk? 

1. Elsősorban annak a minél komolyabb tudatosítását, hogy erősen hat ránk a közösségi média; hogy az a kép, amit látunk nagymértékben torzítja az elvárásainkat. Én mindig el szoktam mondani, hogy minden a megértéssel kezdődik, nincs nagyobb ellensége a szorongásnak mint az, ha megértjük a dolgok működését, átlátjuk, hogy hogyan torzítjuk a valóságot, hogy hogyan marcangoljuk magunkat.

2. Nem vagy egyedül! Amiből két dolog következik: A: Hagyd abba az önmarcangolást! B: Ne félj beszélni a problémáidról, a nehézségeidről, hiszen hacsak nem futsz bele egy kivételesen őszintétlen y-generációsba, nagy valószínűség szerint döbbenten fogjátok konstatálni, hogy "Igen, én ugyanezt érzem!" És mindketten megkönnyebbültök.

3. Hagyd abba az elvárások egymásra pakolását a (jövendőbeli) pároddal kapcsolatban. Érthető, hogy mindenki fél az elutasítástól, de az első 1-2 durva szakítás után (amin, biztos vagyok benne, már túl vagy) tudod, hogy milyen; tudod, hogy fájdalmas, és tudod, hogy vége lesz. Ha valaki nem teljesíti az összes 32 pontos elvárásodat, merj és akarj beszélgetni vele, még a végén kiderül, hogy az a 32 pont igazából kb 3-4 pontra redukálható.

4. Ne várj el mindent egyszerre magadtól! Persze nyugodtan törekedj a sokszínűségre, de ne hajszold bele magad egyre extrémebb vállalásokba, elvárásokba, és főleg ne akarj mindent azonnal. Mindennek megvan a maga helye, és a haszna, ha éppen nem érzed magad jól a munkahelyeden, ha problémáid vannak a párkapcsolatodban.

5. Merj segítséget kérni! Erre vagyunk például mi is, a tanácsadás pszichológia erről szól, hogy végigsegítsen egy olyan nehézségen, ami úgy érzed, túl nehéz súlyként nehezedik rád, túl nagy szorongást okoz.

 (kép innen)

Ha többet szeretnél hallani a témáról, figyelmedbe ajánljuk a Pszicho Műhelyt jövő szombaton, ahol többek között erről is szó lesz, és ahol az Ötvenpercesek is képviseltetik magukat.

(Az emojik az emojipediáról származnak.)

Források:

http://mic.com/articles/30916/74-of-millennials-support-gay-marriage#.oKgezPCbe

http://ipsos.hu/hu/news/erosodo-tolerancia-a-kapcsolat-csokkeno-a-gyermekvallalas-megiteleseben

http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Gender_pay_gap_statistics

https://www.psychologytoday.com/blog/fulfillment-any-age/201304/the-lingering-psychological-effects-multiple-sex-partners

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Márciusban megrendezésre kerül a Pszicho-Műhely első alkalma, ahol az önmegvalósítás és kiégés témája kerül majd terítékre. Lehet ezt a témát általánosságban, karrier illetve párkapcsolat szempontjából is vizsgálni. A Pszicho-Műhely alkalmain arra törekszünk majd, hogy a résztvevőket közös gondolkodásra, beszélgetésre hívjuk és együtt tárjuk fel az érdekesnek bizonyuló kérdéseket. A mostani bejegyzésünk ehhez szolgál egy kis ízelítőként, gondolatébresztőként.

Kép : Puuung

A párkapcsolatoknak természetes és fontos része az összeolvadás fázisa, melyben megszűnik a külvilág, a többi ember, elmosódnak az énhatárok és feloldódunk a másikban, a szerelmünkben. Azonban ez jó esetben nem marad így, a párkapcsolat fejlődik és fokozatosan újra fontosabbá válnak az egyéni célok, vágyak, tevékenységek, újra szerepet kap az önállóan töltött idő. Az életszakaszok (pl. házasságkötés, gyermek születése) időről időre megváltoztathatja a párkapcsolatok dinamikáját, hol az egymáshoz közeledés, hol az önállóság kerül előtérbe a párkapcsolaton belül. Szerencsés esetben kialakul egy harmónia, amelyben közel kerülhetünk egymáshoz és önállósodhatunk is: mindkettő egyformán fontos!

Kép : Puuung

Egy hosszú távú párkapcsolat vagy házasság esetén nem csak azzal kell törődnünk, hogy megőrizzük a szenvedélyt egymás iránt, hanem arra is hangsúlyt kell fektetnünk, hogy önmagunk lehessünk. De miért olyan nehéz ez?

Kérdezhetném úgy is, hogy miért félünk elköteleződni - vagy akár összeköltözni? Mert úgy éljük meg, hogy onnantól kezdve a szabadságunk korlátozva lesz és nem hozhatunk saját döntéseket. Ez részben igaz: ha elköteleződünk valaki mellett, akkor sok mindenben közösen hozunk majd döntéseket. Együtt döntünk majd például arról, hogy hol fogunk lakni. Vagy, hogy örökbefogadunk-e még egy kölyökkutyát. Hogy milyen színűre fessük ki a nappalit. Egyszóval sok olyan kérdés van, amiről egy tartós párkapcsolatban vagy házasságban nehezen tudunk egyedül döntést hozni. De ez nem jelenti azt, hogy mindenről meg kell kérdeznünk a párunk véleményét. Sőt, azt sem jelenti, hogy mindenben egyetértésre kell törekedni!

Kép : Puuung

Fontos, hogy lássuk: mik azok a kérdések, amiben jobb, ha együtt döntünk, és mi az amiben bátran dönthetünk egyedül is. Sokan eszmélnek rá például arra egy hosszabb kapcsolatban, hogy már nem is mennek sehova a párjuk nélkül, vagy akkor is kikérik a párjuk véleményét, ha más árnyalatú hajfesték vásárlásán gondolkodnak. Pedig ahhoz, hogy "ne égjünk ki" a párkapcsolatban, szükségünk van egyéni időre, egyéni célokra, saját döntésekre. Ezek táplálnak, gazdagítanak minket és nem elvesznek a kapcsolatból, hanem hozzáadnak. Persze mindenkinek más lesz az a kérdés, amiről a párjával közösen dönt és amiről egyedül. A lényeg, hogy lássuk ezeket és ne féljünk változtatni valamin, amiről úgy érezzük, ráférne!

Ön mit tapasztalt, hogyan maradhat egy párkapcsolatban hosszú távon is hű önmagához? 

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A képek Puuung, dél-koreai illusztrátor munkái. Facebook oldala: https://www.facebook.com/puuung1/

Az Y-generáció életkezdési válsága (ún. kapunyitási pánikja) az egyik leggyakoribb probléma, amivel megkeresnek minket. A jelenség összetett, sok háttértényezőből fakad, a specifikus családi háttértől kezdve a társadalmi-szociokulturális változásokig, a munkaerőpiac válság utáni nehézségeivel, az internet, az okostelefonok elterjedésével, és a külföldre vándorlás lehetőségével nehezítve. A következő két részes cikkünkben ezt a jelenséget próbáljuk egy kicsit körüljárni, beazonosítani a körülményeket, megnevezni a nehézségeket. Az Ötvenperc csapata egy új, pszichológiai témákat boncolgató műhely előkészítésében vesz részt: az első alkalom az önmegvalósításról és a reális elvárásokról fog szólni, amely nagyban érinti majd az Y-generáció tagjait is.

 
(kép innen)

Mi az az Y-generáció?

A nemzedékek elnevezése megkönnyíti az adott korcsoporthoz tartozó fiatalokat érintő nehézségek, hatások azonosítását. Az első megnevezett generáció az "elveszett nemzedék" (lost generation) volt, akik 1983-1900 között születtek, és az első világháború pusztító hatásai miatt kapták a nevet. Azokat, akik a Nagy Gazdasági világválság idején voltak fiatal felnőttek, "nagy nemzedéknek" nevezzük, utánuk jött a csendes vagy veterán-generáció (silent generation, 1920-1940) majd a "baby boom" generáció (1946-1964 között születettek). Az ezt követő X generációba azok tartoznak, akik az internet elterjedése előtt voltak gyerekek (1960-tól az '80-as évekig), az Y generáció pedig az ezredforduló környékén született korosztály, akik már gyakorlatilag beleszülettek az internet világába. A gyerekkorukat 2000 után kezdő nemzedék a Z-generáció vagy Alfa-generáció: a mai gyerekek is ezt a kohortot gazdagítják.

Az Y-generáció elsődleges jellemzője a különböző digitális technikai eszközök korlátok nélküli használata. A tipikus ezredfordulós gyereknek a szülei azt tanították, hogy bármi lehet belőle, és hogy akkor lesz igazán boldog, ha megvalósítja az álmait - csak mernie kell elég nagyot álmodni. A karrierépítés ezért különösen hangsúlyos számukra, és jobban ki is vannak téve a munkahelyi pszichológiai terrornak (az ún. mobbingnak), a munkahelyi stressznek. Az y-genes fiatal a fogyasztói társadalomba született bele, a márkahűség, az énreprezentáció, és az önmegvalósítás különösen fontos szerepet tölt be az életében.

(kép innen)

Az Y-generáció nehézségeiről mostanában egészen sokat lehet olvasni, sok új film is készül a témában (pl. a 2015-ös A Kezdő című, vagy a google-nél szerencsét próbáló páros a Gyakornokok-ban) - ami nem véletlen, mert az y-genes fiatatlok ezekben az években kezdenek el dolgozni, és mivel a társadalom olyan nagy részét teszik ki, mint utoljára a baby boom-generáció, ezért igen sokakat érintő kérdésről van szó. A fent említett filmek sajnos nagyjából megakadnak az ezredfordulós fiatalokkal szembeni elcsépelt sztereotípiáknál és előítéleteknél ("sosem néz fel a telefonjából" - "képtelen bármit elintézni - "még a cipőfűzőjét is egy okostelefon appal próbálja bekötni" háromszögre építkeznek), ami azért is kár, mert a munkaerőt foglalkoztató X generáció nagy előítéleteket táplál a "digitális bennszülöttekkel" szemben. Tegye fel a kezét az a huszonéves, aki nem hallotta már legalább százszor azt a mondatot, hogy "Te biztosan el sem tudod képzelni, hogy milyen volt, amikor nem volt internet". A kezdeti munkavállalást nem könnyítik meg ezek az előítéletek, de az Y generációnak ennél nagyobb problémákkal is szembe kell néznie.

Az Y-generáció (Millennials) éli meg a legnagyobb stresszt az amerikai kutatás szerint

1. Gazdasági válság, munkabizonytalanság 

A 2008-as gazdasági világválság hatása még évekkel később is érződött a munka világában: legérzékenyebben talán éppen azokat érintették, akik 2008 utáni időszakban kezdték el a felnőtt létet, és kénytelenek voltak a válság következtében beszűkült munkalehetőségekből válogatni, elfogadni a rosszabb munkafeltételeket.A fent említett önmegvalósítási és karrierépítési vágyhoz ez nem illeszkedik éppen jól, ezáltal hatalmas stresszt okozva a fiatal munkavállalóknak. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) minden évben készít egy nagy stressz és egészség-felmérést, a 2015-ös nagy stresszfelméréséből kiderül, hogy egyrészt az y-gen tagjai sokkal nagyobb stresszt élnek meg, mint más kohortok, másrészt, hogy a legnagyobb stresszfaktort a pénz, a munka és a gazdaság állapota jelenti. 

 A leggyakoribb stresszor a pénz, amit a munka és a gazdasági félelmek követnek

2. A munkakeresés nehézsége vs. a lehetőségek tárháza 

Hiába készítenek fel az egyetem/főiskola alatt arra, hogy a munkaerőpiac kemény dió, és hogy gyakorlatilag mindenhol túlképzés van, tehát nehéz munkát találni - mindig dolgozik az emberben a kognitív torzítás, hogy "oké, hogy ez a statisztika, de ez rám biztosan nem vonatkozik". Másrészt a sok egyetemet/főiskolát végzett fiatal miatt egyre kisebb a jelentősége a papírnak,és egyre nagyobb hangsúlyt kap maga a munkahelyi teljesítmény az első, kritikus időszakban, ami talán még nagyobb stresszt okoz. Manapság a munkahelyek és munkaterületek közötti átjárhatóság is megnőtt: míg a baby boom-generáció tagjai jellemzően 2-3 munkahelyen dolgoznak aktív éveik alatt, az ipszilonosok csak ez első öt évben kb. ennyiszer váltanak munkahelyet. Így a fiatal munkavállalók jogosan érezhetik azt, hogy rengeteg lehetőségük van, viszont elég gyorsan beugrik a "biztosan jól döntöttem?" kérdés, ami növeli a streszszintet, szinte bénítóan hat az emberre. A soha-vissza-nem-térőtől, a kihagyott életektől való félelemek neve is van: FOBO (fear of better options, vagyis a jobb lehetőségektől való félelem).

(kép innen)

3. Az egyetem elhagyása és a felnőtté válás 

Bár az egyetem vége felé, a tizedik-tizenkettedik vizsgaidőszakon túl már sokan alig várják, hogy elkezdhessék a "nagybetűs életet", hogy dolgozni kezdjenek, hogy végre legyen pénzük másra is, mint májkrémes kenyérre, hogy a bennük tomboló kreatív energiákat végre felhasználhassák - az első ledolgozott év után kevesen gondolják, hogy a munkához fűzött összes reményük és elképzelésük bevált. A diákélettel járó hektikus, felxibilis napirend után a "nyolctólnégyig" (ami persze igazából nyolctól-kilenctől ötig-hatig-hétig is eltarthat) váratlanul övön aluli lehet, főleg ennek a generációnak, akik online élik az életük felét, és simán dolgoznak otthonról is. Ehhez a változáshoz, úgy tűnik, még nem nagyon alkalmazkodott a munkaerőpiac: ritka az olyan munkahely, ahol a kötött munkaidő helyett a flexibilis munkaidőt preferálják, és gyakoribb az, hogy bár este hat-hétig is bent kell lenni, elvárják, hogy a munkahelyi e-mailre még 8 után is érkezzen válasz. Ez viszont a személyes szabadság, a rekreációra fordítandó szabadidő egy durva korlátozása, amit sokan nem ismernek fel, és úgy érzik, muszáj még keményebben dolgozniuk, akár a szabadidejükből is komoly részt áldozva, hogy közelebb kerüljenek az áhított önmegvalósítás felé.

4. Vetélytársak  munkatársak

Az APA fent említett kutatásából kiderül hogy azok az emberek, akik emocionális támogatottságban részesülnek, jobban tűrik a stresszt, kevésbé érzik annak egészségkárosító hatásait. Míg az egyetem alatt az ember maximum a jobb jegyekért, nagyobb elismerésért verseng csoporttársaival, akik közül jellemzően jó barátai is kikerülnek, a munkahelyen már jóval nagyobb a verseny, kevésbé támogatóak egymással az munkatársak, nem érzi már annyira biztonságban magát az ember. "Ha én nem végzem el, elvégzi helyettem más: ezt nem hagyhatom" - így lesz az ártatlan munkatársakból ellenfél.

Az érzelmi támogatottság ereje: kevesebb stresszt élnek meg, kisebb mértékben depressziósak a támogatottak

5. Megváltani a világot  megvalósítani önmagam

A huszonéves korosztály sajátja a világmegváltási kedv, a nagyra törő tervek, ez minden kohortra jellemző (elég, ha csak a baby boom generáció hippijeire gondolunk), viszont először az Y generáció esetében kapott az önmegvalósítás ekkora hangsúlyt. Az ezredforduló környékén születettek azt tanulták az iskolában, azt látták a tévében, és jó esetben azt hallották a szüleiktől, hogy bármilyen hivatást választhatnak, bármiben sikeresek lehetnek - ha keményen dolgoznak, és áldozatokat hoznak, elérhetnek bármilyen célt. Semelyik korábbi generáció nem hallgatta meg ennyiszer azt, hogy ha boldog akarsz lenni, valósítsd meg az álmaid, ami önmagában egy rendkívül pozitív, támogató üzenet, azonban könnyen átfordul egy másik, ártó üzenetbe: ha nem valósítod meg az álmaid, nem lehetsz boldog, ami érthető módon hatalmas emocionális distresszt okoz, és melegágya a szorongásnak, az ember önmagával kapcsolatos mély bizonytalanságának.

6. Menjek vagy maradjak? 

Soha nem volt még ennyire "kicsi" a világ, soha nem volt ennyire könnyű külföldre költözni, mint az elmúlt pár évben - nem csoda hát, hogy az ezredfordulósok egyik jellemzője a nagymértékű mobilitás. Külföldön szerencsét próbálni hatalmas élmény, és sokak számára nagyon vonzó alternatíva, de rengeteg bizonytalansággal is jár: otthon, biztonságos légkör, kevés lehetőség, kevesebb fizetés vagy külföldi, bizonytalan lét, ahol viszont több a munkalehetőség, jobb az életszínvonal. A helyzetet nagyban nehezíti, hogy nagyon ritkán esik szó a migráció árnyoldalairól: például az újrakezdés nehézségeiről: a magányról, az izolációról, a kulturális különbségekről, a kívülállóság érzéséről; sokkal inkább az szokott lenni az üzenet, hogy otthon maradni béna, külföldre menni menő, és egyszerű: előtted az egész világ, miért maradnál otthon? Az ellenérvek viszont igenis fontosak, és nem lehet őket lesöpörni az asztalról. Felelős döntés ez, amit érdemes jól átgondolni.

 
(kép innen)

7. Külföldi lét 

Ha valaki a külföldre költözés mellett dönt, nagyon fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy bizonyos szempontból nehezebb lesz kint, mint itthon - tapasztalataim szerint ez nagyon kevésszer előzi meg a külföldre költözés döntését. Kint aztán meg kell tudni küzdeni a "különléttel", a hirtelen felnőtté válással, a rengeteg felelősséggel, és első sorban a magánnyal, miközben ezeket a nehézségeket az itthon maradt barátoknak és a családnak nagyon nehéz tolmácsolni, mivel segíteni úgysem tudnak. Dolgozik is a kognitív disszonancia-redukció rendesen ("Miért jöttem külföldre, ha rosszul érzem magam? -> Igazából nem is érzem rosszul magam, nagyon jól érzem magam! Jól kell, hogy érezzem magam" Máris egy önostorozó üzenet.) Valószínűleg egyébként innen jön a "külföldön kolbászból van a kerítés" hiedelme is, hogy az már nem jut el az otthon maradtak felé, hogy mennyire kemény külföldön gyökeret ereszteni. Nagyon ajánlom ebben a témában a vs.hu dokumentum-sorozatát, a Mit ér meg? videók jól árnyalják a külföldi léttel kapcsolatban őrzött elképzeléseinket. 

Mindegyik generációnak megvannak a saját nehézségei, szembenállása a korábbi generációkkal. Az Y-generációra a kiugró stressz-szint és a nagymértékű szorongás jellemző, aminek megelőzésében fontos, ha be tudjuk azonosítani a körülményeket, amik ezt okozzák. A legfontosabb üzenet, hogy  "nem vagy egyedül", mások is küzdenek ezzel, és bár mindenki igyekszik a külvilág felé a sikeres, gondtalan, laza imázst mutatni (nagy segítség ebben a közösségi média), rengetegen szenvednek a folytonos bizonytalanságtól, a stressz hatásaitól. 

A következő részben az Y-generáció magánéleti problémáiról lesz szó. A téma iránt érdeklődőknek meleg szívvel ajánlom az önmegvalósítás vs. kiégés témával foglalkozó előadást (nem csak y-geneseknek!), ahol az Ötvenpercesek is képviseltetik magukat. 

Az infografikák az American Psychology Association tanulmányából származnak.

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Források:

https://www.apa.org/monitor/2015/04/money-stress.aspx

http://www.pewsocialtrends.org/files/2010/10/millennials-confident-connected-open-to-change.pdf

STRESS IN AMERICA: Paying With Our Health. February 4, 2015 http://www.apa.org/news/press/releases/stress/2014/stress-report.pdf

Psychology Today: Why Millennials Are so Stressed—and What to Do about It. https://www.psychologytoday.com/blog/the-gen-y-guide/201509/why-millennials-are-so-stressed-and-what-do-about-it

Business Insider: It's official: millennials are the most stressed-out generation. http://uk.businessinsider.com/millennials-are-the-most-stressed-out-2015-2?r=US&IR=T

Kushlev, K., W. Dunn, W. E. (2010): Affective Forecasting: Knowing How We Will Feel in the Future. University of British Columbia. 

Egyik múltkori bejegyzésünkben arról írtunk, hogy a mentális és emocionális problémák gyakran váltanak ki túlzott ellenérzéseket, stigmatizálást másokból; próbáltunk amellett érvelni, hogy ez a megbélyegzés felesleges és ártó. A mai posztban mutatunk pár példát olyan okostelefonos applikációkra, amik a mentális és emocionális nehézségekkel való megküzdésben segítenek - így azok, akiket megakadályoz a segítségkérésben ez a társadalmi bélyeg, elindulhatnak azon az úton, amelynek során valamennyi segítséget kaphatnak nehézségükkel kapcsolatban, és amelynek a végén talán szakemberhez tudnak fordulni.

Öt alkalmazást szedtünk össze öt különböző pszichológiai zavar területéről. Ezek mindegyike angol nyelvű, így valamennyi nyelvtudás szükségeltetik hozzá. Mindegyiknél külön-külön is odaírhatnánk (de inkább ide írjuk, hogy mindegyik appra érvényes), hogy ezek nem helyettesítik a szakemberrel való konzultálást - úgyhogy mindenképpen ajánljuk, hogy ha úgy érzik, segítségre van szükségük, írjanak nekünk, vagy keressék fel a háziorvosukat.

Szorongás csökkentése, stresszel való megküzdés

Időnként mindenki megéli a szorongás érzését, vannak olyan időszakok az életben, amikor intenzívebben, valamikor kevésbé. A szorongás gyakori, szerves része életünknek az iskolában, munkahelyen, társas kapcsolataink során. Ha a szorongás specifikus marad (nem válik generalizálttá), nem jelent problémát mindennapi teendőink ellátása során, ha megmarad a "kellemetlen de elviselhető" szinten, és nem fordulnának vele szakemberhez, akkor is jól jön naponta 5-10 perc nyugodt elvonulás, meditálás: ebben nyújt segítséget a Magyarországon is egyre népszerűbb Calm alkalmazás. Elérhető Androidon és Iphone-on is.

Kép innen. 

Alvászavarok, stressz

A CBT-i coach főleg az alvászavarral küzdőknek nyújt segítséget. A Stanford kutatói által fejlesztett applikáció végigvezet azokon a változtatásokon, amikkel az alvás mennyiségét és minőségét javítani lehet: strukturált oktatóanyaga az álmatlanság zavarával küzdő betegek számára hasznos. Androidon és Iphone-on is elérhető.

Kép innen. 

Poszttraumatikus Stresszzavar

A PTSD coach eredetileg amerikai veteránok számára megalkotott applikáció, amelyet azonban ma már más PTSD-vel küzdő betegek is használnak terápiájuk mellé. A relaxációs módszerek mellett önsegítő technikákat is tanít, valamint sokat olvashatunk magáról a poszttraumatikus stressz szindrómáról is. Androidon és Iphone-on is.

Kép innen.

Depresszió, Szorongás

Az amerikai Northwestern egyetem kutatói által megalkotott applikáció, az IntelliCare appgyűjtemény 14 mini alkalmazásból áll, amelyek mindegyikének célja, hogy a szorongáskeltő gondolatokat csökkentse, az alvászavarokkal, szociális izolációval való megküzdést segítse. Az app egyébként egy átfogó amerikai egészségügyi kutatás eredményeit használta fel a 14 kis alkalmazás megalkotásához. Csak Androidon elérhető.

Kép innen. 

Szokások megváltoztatása, kiépítése

Az újévi fogalmaktól kezdve egy-egy húzósabbra sikerült buli másnapján, vagy egy nagyobb családi ebéd után egészen a sportolási fogadalmakig bezárólag nagyon gyakran ígérjük meg magunknak, hogy változtatunk szokásainkon - ebben segít a Rewire nevű app, ami a "naponta mindig egy keveset" elv alapján asszisztálja végig életünk jó irányba történő változtatásait. Okos statisztikákat, napi ránkszólást és tanácsokat kapunk ettől a szépen designolt apptól. Sajnos csak Androidon.

Kép innen. 

Mivel az időnk egyre nagyobb részét töltjük a telefonunk társaságában, egyre több appot használunk, érdemes egy-egy mentális és emocionális jóllétet támogató appot is letöltenünk a telefonunkra, hátha kedvet kapunk egy kis meditálásra vagy önismeretünk bővítésére - az egészségünknek nagyon jót tenne.

Önök milyen applikációval egészítenék ki a listát? Használnak más alkalmazásokat, amelyek a mentális vagy emocionális jóllétüket támogatják? Írják meg nekünk és mi bővítjük a listát!

Források:

Psychiatry Advisor http://www.psychiatryadvisor.com/top-10-mental-health-apps/slideshow/2608/

Psychology Today https://www.psychologytoday.com/blog/neuro-behavioral-betterment/201511/4-psychological-smartphone-apps-designed-benefit-behavior

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A párizsi támadások megrázták a világot: alapvető kérdéseket vetnek fel,  fenyegetve érezzük értékeinket és a világrendet, felkészítjük magunkat gyökeres változásokra, keressük a miérteket és a hogyanokat. Ha a dolgok mögé szeretnénk nézni, megérteni az előttünk átalakuló világ folyamatait, érdemes a pszichológiához fordulnunk. Mi, az Ötvenperc tagjai fogunk még ezzel foglalkozni, most mégis először egy fontos gyakorlati kérdést veszünk elő: mit mondjunk a gyerekeknek a párizsi terrortámadás kapcsán, hogyan beszéljünk nekik ezekről?

Először is: nagyon fontos a szülőknek elfogadniuk, hogy az egészen kis gyerekek is azonnal megérzik, hogy valami megváltozott az aggódó, elharapott beszélgetésekből,  az otthoni megváltozott hangulatból, növekvő feszültséget és félelmet éreznek szüleiken. Mégha nem is értik, hogy mi megy a TV-ben, vagy miről beszélnek a rádióban, a szüleik reakciójából azonnal megérzik, hogy valami történt, és ez a valami félelmetes és rossz.

Tehát az, hogy a "gyereknek nem mondunk semmit, hogy védjük" természetesen nem opció. A beszélgetés célja az, hogy a gyerek ne érezze a saját világát fenyegetve azáltal, hogy a félelmet nem tudja a helyére rakni, és hogy ne úgy kelljen vele küzdenie, hogy nem beszéltek neki róla. A cél, hogy a gyerek érezhesse, hogy tenni tud a félelme ellen: vannak megküzdési stratégiák, amiket egyébként ha korán elsajátít, sikeresen alkalmazza majd a jövőben is. 

Először nézzünk 5 szempontot a beszélgetéshez, majd támpontokat korosztályra lebontva.

1. minél hamarabb, annál jobb

Ne késlekedjenek a gyerekkel való beszélgetéssel. Minél tovább érzi a gyerek a fenyegetettséget és a titkot, hogy valami történt, amiről neki nem szabad tudnia, annál nehezebben küzd meg vele. A legjobb, ha a szüleivel beszélhet ezekről a dolgokról, akik nyugodt, biztonságos körülmények között hagyják, hogy ő bármit kérdezhessen, és megérthesse, ami történt.

2. nyugodt beszélgetés

A gyerekek könnyedén átveszik szüleik szorongásait: ha idegeskedve, ingerülten beszélnek velük, a gyerekekben nő a szorongás. A legjobb, amit tehetnek, ha nyugodt légkört teremtenek, és időt szánnak a gyerek kérdéseire.

3. nem kell mindent tudni

Legyenek megengedőek magukkal kapcsolatban: az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban nagy változásokat élhetünk meg, változik a világnézetünk, a világrendünk, hozzáállásunk dolgokhoz, és alapvető gondolataink is. Ne tegyenek tehát úgy a gyerek előtt, mintha kész megoldásaik lennének, és ne akarják lesöpörni az asztalról a problémát.

4. vegyék komolyan a gyerek gondolatait

Hagyják, hogy kérdezzen, hogy gondolkodjon a dolgokon, hogy kimondhassa a gondolatait, és kérdezzenek vissza nyugodtan. Fontos, hogy hagyjanak időt arra, hogy megeméssze a hallottakat, onnantól kezdve, hogy beszéltek róla, a gyerek dolgozni fog rajta a saját tempójában. Fontos, hogy mondják el a gyereknek, hogy ha később ismét beszélni szeretne róla, akkor van rá lehetősége.

5. biztonság

A legfontosabb persze, hogy éreztessék, mondják el a gyereknek, hogy a szülei mellett biztonságban van, hogy együtt maradnak, és nem fognak elszakadni egymástól. Próbáljanak nyugodt körülmények között beszélni vele, ha ez mégsem megy, mondják el neki, hogy Önök most szomorúak, de nincs nagy baj.

Nézzük korosztályra lebontva.

1. óvodáskorú gyerekek: ez az egyetlen korosztály, ahol óvatosan kell bánni ezzel a beszélgetéssel. Ebben a korban a gyerekekre az ún. mágikus gondolkodás jellemző, vagyis könnyedén találnak összefüggéseket olyan dolgok között, ahol valójában nincsenek; összemossák a tényeket félelmeikkel és fantáziáikkal. Hagyják, hogy kérdezzenek, ha szeretnének, de a legfontosabb ebben a korban nem is az, hogy tényekkel lássák el az óvodás korú gyereket, hanem, hogy ők a lehető legjobban biztonságban érezhessék magukat.

2. alsós általános iskolás korú gyerekek: Ennél a korosztálynál hagyhatjuk, hogy ő vezessen minket; ebben a korban a tények és a tudás fontos, és meg tudják nyugtatni a gyereket. Természetesen ne terheljék felesleges, rémisztő tényekkel őket, csak, ha külön rákérdeznek (pl. hogy hány ember halt meg). Vegyék komolyan a gondolataikat, és a félelmeiket, de beszéljenek nekik arról is, hogy egy ilyen tragédia nagyon ritkán történik meg.

3. felsős általános iskolás korú gyerekek: Ők már önállóbban dolgoznak ezzel kapcsolatban, de ne feltételezzék, hogy úgy gondolkoznak erről, mint önök. Sok félelem, világgal kapcsolatos bizonytalanság lehet bennük, amit nem is tudnak feltétlenül megfogalmazni. Nem kell direkt előhozni a témát, vagy külön direkt leülni velük beszélni, itt leginkább az a fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy fordulhatnak a szüleikhez, és ismét: hogy biztonságban vannak.

4. gimnazista korú gyerekek: Ebben a korban biztosan olvasnak róla a közösségi médiában és beszélnek a társaikkal. Egy gimnazista korú gyerek magától valószínűleg nem nagyon akar majd beszélni a témáról, és ha a szülő előhozza, inkább azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Érdemes akkor előhozni a témát, ha valamit együtt csinálnak, hogy ne érezze a gyerek beleerőltetve magát a beszélgetésbe. Fontos vele érinteni a közösségi média torzításait, hogy nem érdemes a facebookon olvasott dolgokat egy az egyben elhinni: így erősíteni lehet a kritikai gondolkodását, és érinteni lehet az erőszak témáját is. Mindig hagyni kell, hogy megfogalmazhassa a gondolatait, mégha ezek számunkra  furcsák vagy gyerekesek, akkor sem szabad ezt érzékeltetni vele.

Reméljük, ez a pár gondolat ad némi támpontot a gyerekekkel való beszélgetéshez. Ha bármilyen kiegészítést tennének, vagy esetleg elmesélnék, hogy Önök hogyan beszéltek a gyerekükkel, osszák meg velünk!

A képek Leonid Afremov imresszionista festményei Párizsról.

Források:

http://time.com/4112751/how-to-talk-to-your-kids-about-the-attacks-in-paris/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Elég nagy biztonsággal feltételezem, hogy a Humans of New York című projektet/blogot szinte mindenki ismeri. Aki most hall róla először, annak talán most sikerült kis örömöt csempészni a napjába és változást az internet-fogyasztási szokásaiba (meg némi idő-deficitet), hiszen Brandon Stanton fotós blogja fantasztikus, lenyűgöző és letehetetlen; ha az ember egyszer elkezdi olvasni, biztos, hogy nem hagyja abba órákig.

A Humans of New York portréin ábrázolt embernek 10-15 perc alatt életük legintimebb pillanatait, legjobban őrzött, sokszor barátaiknak, családjuknak sem elmesélt nehézségeikről, fájdalmaikról, örömeikről vallanak egy teljesen idegen embernek, majd utána beleegyeznek abba, hogy ezek további, több mint 15 millió emberrel legyenek megosztva portréjuk mellett. Ez a recept, amely annyira lehetetlennek hangzik, hogy ha valaki előállna ezzel az ötlettel, biztos, hogy tízből tíz ember sorolná az érveket, hogy miért nem működhet - ez a recept az, amit több száz fotós és újságíró próbál másolni világszerte, ami 2011 január 11.-i első posztjától kezdve több tízezer ember életének morzsáit mutatta be, rengeteg nehéz helyzetben levő embert segített meg a közösségi média erejével, 4 könyv jelent meg történeteinek válogatásából több százezer eladott példánnyal - egyszóval egy eredeti ötlet, amelyből nagyon hamar világsiker lett.

Az egyik első kép, amit Brandon a Humans of New York facebook oldalára készített, amikor chicagoi állását elvesztve New York-ba költözött, és egy kamerával járni kezdte az utcákat, hogy portrékat készítsen. A képhez tartozó történet itt.

A tízből tíz ember pedig joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet ez? Miért beszélnek magukról ilyen gyorsan, ennyire könnyen, ilyen mélységekben az emberek? Miért osztják meg legféltettebb örömeiket, gyötrelmeiket egy vadidegen emberrel 15 perc alatt, amiket a hozzájuk legözelebb álló embereknek képtelenek elmesélni? Megpróbáltam összeszedni az okokat.

1. Úgy tűnik, az emberek Brandonnal könnyen megtalálják a hangot, határozottan, de nagyon kedvesen fordul az emberekhez, és persze emellett több tízezer portré után már elég konkrét szisztémája van: ha valakit le szeretne fotózni, soha nem hátulról közelíti meg, mégha futnia is kell egy keveset, hogy szemből jöhessen felé. Először teljes alakos portrékat készít, utána vált az intimebb, szűkebb kivágásra.

2. Közben kérdez, és jól tud kérdezni. Először valamilyen általános kérdést tesz fel, amire többnyire általános, elnagyolt, kényelmes választ is kap (pl. "Milyen tanácsot tudnál adni?" "Legyél mindig optimista."), de ebből könnyen kérdez olyat, amire a válasz már lehet nagyon intim is (pl. Tudnál egy olyan helyzetet mondani az életedből, amikor nem sikerült optimistának maradnod?") Nagyon jól érez rá arra, hogy mit kell kérdezni az emberektől, hogy azonnal megnyíljanak.

(a képhez tartozó történet itt)

3. Tud hallgatni. Ha valaki nem tud rögtön felelni egy kérdésére, nem sietteti, nem feszeng; simán ül az illető mellett akár 5 percet is csendben, amíg a portréalanya gondolodik. Odafigyel, és gyakorolja az "értő hallgatás" technikáját.

4. Nem ítél, nem ítélkezik. Néha nagyon nehéz elmondani a gondolatainkat, érzéseinket vagy velünk történt jó és rossz dolgokat a számunkra fontos embereknek, akikről bár tudjuk, hogy szeretnek minket, mégis rettenetesen félünk, hogy mivan, ha ezúttal nem fogják megérteni, vagy elítélnek miatta, és ezért inkább nem mondjuk el. Hajlamosak vagyunk ezt a döntést egészen kevéssé tudatosan meghozni, miközben persze szenvedünk attól, hogy nem mondhattuk el, ez pedig könnyedén visz bele egy agresszív hiánykommunikációba a másikkal, anélkül, hogy ő (vagy akár mi) sejtenénk, mit "rontott el". Csak érezzük, hogy valamiért piszok dühösek vagyunk rá. Egy idegennel való "sharing" esetében ezt az egészet megspóroljuk magunknak, mert az sosem számít annyira, hogy ő elítél-e. Nem lehet rosszat mondani, és erre ráerősít Brandon elfogadó, nyílt attitűdje is.

5. Hagyja és élvezi, hogy a riportalany van a figyelem fókuszában, ami nyugodtságot és magabiztosságot ad, megteremti ezzel a "megtartó közeget", ahol az emberek elengednek, és könnyebben mesélnek magukról.

(a képhez tartozó történet itt)

6. Érdeklődik és figyel. Tényleg érdekli, hogy mi a története annak, aki mellé leül, és fenntartja a figyelmét, nem küldi az "érdektelenség üzenetét" a portréalanyának. Minden embernek vannak nehézségei, elakadásai, vagy éppen örömei, sikerei az életben, amikről nagyon szeretne éppen akkor beszélni, de egyszerűen nem tudják, hogyan és kivel: úgy érzik, a környezetüket a szomorúságuk terheli, a vidámságuk pedig idegesíti.

Az első pontot leszámítva, a maradék 5 pont számunkra azért különösen érdekes, mert pont ilyen az atmoszféra egy tanácsadó pszichológusnál. 

Van persze ezek mellett pár más oka is annak, hogy miért működik annyira ez a modell:

• Általában az emberek,szeretnek magukról beszélni, főleg az amerikaiak, ahol az individualista kultúra ezt előtérbe hozza, ők tudnak is;
• emellett pedig könnyedén csevegnek, és szeretnek felületes dolgokról beszélgetni egymással, egyszerűen azért, mert valakivel beszélgetni, legyen az bármilyen felületes kis csevej, jó.
• Ez némileg kapcsolódik a 6-os ponthoz: New York hatalmas város, a maga 8 és fél millió lakosával, ahol rengetegen dolgoznak nagyon sokat, magányosan; ahol arra van inkább idő, hogy a szociális életüket nagyrészt online éljék, ahol viszont mindenki sokkal boldogabbnak mutatja magát, és egyszerűen nincs hely és lehetőség arra, hogy valamilyen komolyat, nehezet osszunk meg magunkról a barátainkkal, mert az valahol a szociális média kimondatlan szabályainak felrúgását jelenti.

(a képhez tartozó történet itt)

Ezek tehát azok a dimenziók, amelyek mentén szerintem meg lehet magyarázni, hogy miért működik annyira jól a HONY-modell. Ezek azonban messze nem adják vissza annak igazi hangulatát; azt az elképesztő sokszínűséget és mély humánumot, amit a projekt képvisel és közvetít, hogy az ember könnyedén meglátja magát és problémáját egy a világ másik felén élő, ellenkező nemű, bőrszínű, vallású, szociális hátterű emberben, pedig ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a Humans of New York blogot és projektet.

A klienseinkkel való munkában mi is hasonlóan elfogadó és emberközpontú légkört teremtünk, ahol aztán lehetőség nyílik a legféltettebb gondolatok megosztására is. Részletesen facebook oldalunkon vagy honlapunkon olvashatnak rólunk.

Az összes kép a Humans of New York facebook oldaláról származik.

Ha bármivel kiegészítenék a listát, írják meg nekünk kommentben vagy e-mailben!

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk