Bár az anyagi javak kis mértékben befolyásolják a boldogságunkat hosszú távon, a párkapcsolatokban mégis gyakran a pénz okoz feszültséget, nézeteltérést és nem ritka az sem, hogy egy anyagilag nehezebb időszak vezet a párkapcsolat végleges felbomlásáig. Miért lehet ez és mit tehetünk azért, hogy a pénz kevésbé legyen konfliktusok forrása?

Keveset beszélünk a pénzről. Főleg a kapcsolataink elején, amikor inkább a randevúinkkal vagyunk elfoglalva. Érdemes azonban a másik embert ilyen szempontból is megismerni. Nem, nem arra gondolok, hogy kérjünk tőle bankszámlakivonatot, hanem arra, hogy érdemes megismerni egymás véleményét pénzügyi kérdésekben. Mennyire fontos nekünk, hogy legyen félretett pénzünk? Milyen pontossággal tartjuk számon, hogy mennyit költünk és mire? Nem probléma, ha sok mindenben különbözünk, viszont ha tudjuk, hogy miben különbözünk, akkor könnyebb lesz a közös életünket is összehangolni.

Kép innen.

Közös vagy külön számla?

Van aki már a közös számla említésétől is legszívesebben kiszaladna a világból, van, akinek viszont ez a legtermészetesebb dolog. Az, hogy hogyan osztjuk meg a közös élet költségeit, sok mindentől függ. Általánosságban igaz, hogy a házaspárok vagy gyermeket nevelő párok gyakrabban vezetnek közös számlát, illetve bevételeik nagyobb százalékát fordítják közös kiadásokra. A külön számlának egyetlen magától értetődő hátránya van: ritkán fordul elő, hogy két ember egyforma jövedelemmel rendelkezik. Így, amikor a közös költségekbe külön-külön szállnak be, az egyéni számlájukon eltérő mértékű pénz marad, ami hosszú távon egyenlőtlenségekhez vezethet a párkapcsolatban. Természetesen a külön számla is lehet jó megoldás, éppúgy, ahogy a közös is lehet rossz. A kulcs minden esetben a kommunikáció.

A pénzről van szó?

Gyakran a legelső dolog, amit a másik fejéhez vágunk, ha valami problémánk van vele, a pénzzel kapcsolatos. "Már megint nem fizetted be", "Nem figyelsz oda a pénzre", "Mindig nekem kell kifizetni", stb. A legtöbb esetben viszont a háttérben valami olyan dolog áll, amit sokkal nehezebb lenne megfogalmazni, aminek semmi köze a pénzhez. Sokszor inkább a szeretet, a figyelem vagy éppen a kontroll és ezek hiánya fogalmazódik meg ezekben a kijelentésekben. Azért érdemes kitalálni, hogy mi áll a háttérben, mert a megoldást nem a pénz fogja jelenteni, sokkal inkább az egymásra figyelés, a másik megértése, a másik igényeinek figyelembe vétele.

Kép innen.

Beszéljünk róla... de ne most!

Önök is elkövették már a hibát, hogy valami fontosról próbáltak beszélni a másikkal de nagyon rosszul időzítettek? Nos ezt a hibát pénzügyi kérdésekben még könnyebb elkövetni. A pénzről való sikeres beszélgetés első szabálya, hogy olyankor beszéljünk a pénzről, amikor nem kell épp semmilyen pénzzel kapcsolatos döntést meghoznunk. Így semleges érzelmekkel, higgadtan tudunk beszélni és vélhetően sokkal jobb megoldásokat is találunk, mint vitás helyzetben. A pénzről beszélni persze nem mindenki számára természetes. Ha a párunk nehezebben nyílik meg ebben a témában, akkor is türelemesnek kell lennünk. Viszont ha megtaláljuk a közös módot a pénzről való beszélgetésre, akkor olyan dolgokat is megtudhatunk a párunkról, ami a jövőben segíthet majd elkerülni egy vitát.

A másik szemével 

A pénz bármennyire is konkrét, számokkal leírható, mégis mindenki különbözőképpen viszonyul hozzá. A kutatások alapján úgy tűnik, a nők gyakrabban látják a pénzt a stabilitás jelének, a férfiak viszont hajlamosabbak bármilyen pénzügyi problémát az önértékelésüket fenyegető tényezőként látni. A férfiak több kockázatot is vállalnak a nőknél pénzügyi kérdésekben, míg a nők szívesebben tesznek félre szükség esetére. Ami nekünk természetes döntés egy helyzetben, nem biztos, hogy a párunknak is az. Fontos, hogy próbáljuk megérteni a másik nézőpontját és törekedjünk közös megoldásra! Nem baj, ha nem mindenben értünk egyet, de mindig tartsuk szem előtt a többi közös célunkat!

Kép innen.

Szabályok és határok

Szükségünk lehet arra is, hogy pénzügyeink esetében szabályokat vezessünk be. Csak rajtunk múlik, hogy mik lesznek ezek a szabályok, de érdemes olyan dolgokat leszögezni, amiben mindkét fél egyetért, hiszen csak így lehet mellettük kitartani.  Egy ilyen szabály lehet például, hogy mekkora az az összeg, amit a másikkal való egyeztetés nélkül el lehet költeni és mi az a határ, ami felett közös döntést hoz a pár. Nincsenek előre meghatározott szabályok, a mi feladatunk, hogy lerakjuk ezeket, ha szükségét érezzük. 

Ön milyen pénzügyi problémákkal találkozott a párkapcsolataiban? Hogyan oldották meg őket a párjával?
______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Eredeti gondolatokra lenne szüksége a munkájában, de semmi nem jut eszébe? Új ötleteket, megoldásokat szeretne találni, de csak a hagyományos receptek ugranak be? Akkor ez a bejegyzés sokat segíthet Önnek: olyan tippeket kerestünk, amik segítségével ösztönözhetjük a kreativitást. Vigyázat: némelyik olyan egyszerű, hogy muszáj lesz kipróbálnia!

Alkosson valamit!

"Miért pont alkotással kezdjem, ha így is ötlethiányban vagyok?" - merülhet fel sokakban a kérdés. A válasz azonban kézenfekvő: ahhoz, hogy nem mindennapi, kreatív gondolataink szülessenek, az agyunknak olyan állapotba kell kerülnie, amikor nem veti el a logikátlannak tűnő vagy nem hatékony ötleteket. Azok a helyzetek, amik kreativitást igényelnek, elősegíthetik, hogy ilyen állapotba kerüljünk. Nem muszáj azonban festővásznat beszereznünk, egy darab papír is megteszi, amin szabadon tudunk rajzolgatni, vagy beszerezhetünk egyet a mostanában népszerű felnőtteknek készült színezőkönyvekből (hasonló színezhető mintákat könnyedén letölthet bárki az internetről is). 

Kép innen. 

 Mozogjon egy kicsit!

A mozgás sok mindenre gyógyír, többek között a kreatív gondolkodásra is jó hatással van. Egy nemrég végzett kutatás szerint a sétálás már önmagában jótékony hatással van a kreativitásra, mi több: a hatás azonnal észlelhető. Ha tehát új ötletekre szomjazik, kapcsolja ki a monitort és tegyen egy sétát a háztömb körül! 

Kép innen.

 Aludjon rá egyet!

Régi mondás, hogy aludjunk rá egyet, de egyáltalán nem elvetendő ötlet! A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás alapvető fontosságú az egészségünk fenntartása szempontjából is, azonban az alvás akkor is segíthet, ha új ötletekre van szükségünk egy probléma megoldásához. Az alvás ugyanis újrastrukturálja a friss reprezentációkat, azaz segít új nézőpontból látni az élményeinket. 

Kép innen.

 Halgasson zenét!

Van, aki a klasszikusra, azon belül is Mozartra esküszik. Bármi legyen is az Ön kedvence, egy biztos, a zenehallgatás az agyunk érzelmekért és kreativitásért felelős területeit ingerli, így kifejezetten hasznos eszköz lehet, ha egy kis inspirációra szomjazik.

Kép innen.

 Álmodozzon gyakrabban!

Bár az iskolában gyakran ránk szóltak gyerekként, ha távolba révedt a tekintetünk, elménk pedig egészen elkalandozott, mi ne tiltsuk meg magunknak, inkább örüljünk neki! Kutatások bizonyították, hogy a gondolatok kalandozása olyan agyterületeket aktivál, melyek a komplex problémák kreatív megoldásában játszanak fontos szerepet. A hatás akkor a legerősebb, ha észre sem vesszük, hogy elkalandoztunk, de szándékosan is rávehetjük az agyunkat arra, hogy álmodozni kezdjen: gondoljunk egy időben távoli eseményre, például képzeljük el, milyen lesz 2022 szilvesztere!

Kép innen.

Ön mit szokott tenni, ha ötlethiányban szenved? Van valami jól bevált tippje?

Források:

Lessons from a Faraway land: The effect of spatial distance on creative cognition
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19433790
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/22116038
http://psycnet.apa.org/psycinfo/2014-14435-001/
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed?term=Sleep%20inspires%20insight

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Az újévi fogadalmakról mindenkinek van véleménye. Valaki utálja őket, direkt nem támaszt magával szemben elvárásokat a jövő évre; van, aki megesküszik, hogy utálja őket, de titokban tesz pár fogadalmat; van, aki szeretné, hogy működjenek, de kissé szkeptikus; és vannak, akik megrögzött újévi fogadalom-tevők. Főleg ez utóbbi csoportnak van egy rossz hírünk: az újévi fogadalmakat 8%-ban sikerül csak betartanunk a felmérések szerint. De miért van ez így, és mit tudunk tenni annak érdekében, hogy saját magunknak tett ígéreteinket betartsuk, és ne kelljen 2016 szilveszter éjszakáján lemondóan leporolnunk a 2015-ös listát, és egy az egyben átmásolni a 2017-re tett fogadalmainkhoz? Lássuk hát az újévi fogadalom-mumust.

(via)

Miért nem működnek az újévi fogadalmak?

1. Az emberek irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben.

Fogyni akarna, letenni a cigarettát, spórolni, több időt tölteni távoli rokonságával? Segíteni másoknak, kedvesebbnek és türelmesebbnek lenni, élvezni az életet és többet nevetni? Mindkét kérdéskör szép célkitűzés, de mindkettővel kapcsolatban egy-egy általános hibába eshetünk. Az fogyás-egészséges életmód-spórolás témával kapcsolatban az a baj, hogy irreálisan kevés időt hagyunk magunknak a célok megvalósításához. Nem lehet 3 nap alatt lefogyni, vagy 2 hét alatt összespórolni egy ibizai nyaralás költségét. Az élet élvezete-másokon való segítés tengellyel a probléma az, hogy ezek nagyrészt kívülről, a társadalom felől érkező nyomásra fogalmazódik meg bennünk, bármennyire szeretnénk, nehezen tudjuk internalizálni ezeket a célokat - és ha nem érezzük eléggé magunkénak, elég gyorsan kifogy a motiváció és a tenni akarás is.

2. Az újévi fogadalmak a halogatás formái.

A halogatás rémkép mindannyiunk számára, és a pszichológiában egy gyakran kutatott terület. Az újévi fogadalmaknak már a megfogalmazásában is benne van minden, ami gyakorlatilag arra predesztinál, hogy ne teljesítsük be magunkkal szemben támasztott elvárásainkat. "Majd 2016-ban lefogyok". Az, hogy ez a 2016 konkrétan holnap kezdődik, és "sok lencse=sok pénz" ide vagy oda, de ha megfogadtuk, hogy 2016-ban egészségesen étkezünk, akkor lehet, hogy nem fér bele az a csülökbőrke - egyszóval ritkán látszik a megvalósításban: "Van egy évem rá".

(via)

3. A "hamis remény-szindróma"

Tegyük fel, hogy az összes irreális elvárást, amit magunkkal szemben támasztottunk, sikerül megvalósítanunk. Az egyik leggyakoribb újévi fogadalom például az egészséges életmódra való váltás: tegyük fel, hogy ezt sikerül 2016-ban visszaesések nélkül véghezvinni, de mégsem érezzük annyira fantasztikusan magunkat, amire akkor gondoltunk, amikor kitűztük e célt. Hiába vesszük elő a 2015 év végi papírunkat, nem lesz a "megígérem, hogy 2016-ban egészségesen fogok enni" mellé írva, hogy "és ettől azt várom, hogy boldogabb legyek, sosem látott mennyiségben és minőségben élvezhessem a szociális kapcsolataim, sikeresebb legyek a munkámban és kevesebbet veszekedjek a családommal" - mégis vagy az elején, vagy útközben hozzácsapódik ez az elvárás, hogy minden sokkal jobb lesz tőle. 

4. Próbáld ki ezt diétát! Ez a nő 3 nap alatt 20 kg-tól szabadult meg!

Igen, talán most nevetünk ezen, mégis, néha egészen könnyen becserkésznek az ilyen hamis ígéretek, könnyű módszerek - és ha ezekre gondolunk, joggal várhatjuk, hogy az újévi fogadalmakat nem lesz nehéz megvalósítani, pedig de: minél nagyobb célt állítunk magunk elé, annál nagyobb lesz a küzdés, ez sajnos a világ törvényszerűségei közt előkelő helyen szerepel.

(via)

5. Sok újévi fogadalom, egységnyi akarat és kitartás.

Fogadalmaink tengerében csak egy apró tényezővel nem számolunk, egy dologra nem gondolunk, amikor összeállítjuk a 2016-ra vállalt változásaink listáját: azzal, hogy komoly akarat és kitartás kell azoknak megvalósításához. Ennek a két fontos tényezőnek pedig nem tesz jót az, ha több nagy vállalást teszünk az új évre, mert a koncentrációnk és a cél iránt érzett eltökéltségünk több irányba morzsolódik, míg aztán egyikhez sem lesz elég az energiánk és a kitartásunk, hogy megvalósítsuk.

Milyen szempontok figyelembe vételével alakítsuk tehát 2016-os újévi fogadalmainkat?

1. Az első szempont egyértelmű, de nem lehet elégszer hangsúlyozni fontosságát: ne támasszunk irreális elvárásokat magunkkal szemben. És ha csak egy újévi fogadalmat tesznek, akkor legyen ez az. Már mi is ejtettünk szót róla, gyakran felmerül játékalkalmaink során is, hogy főleg a közösségi média közvetítésével naponta szembesülünk olyan képekkel, idolokkal, amelyeknek elérése sokunk számára lehetetlen. Szerencsére erre a közösségi média is kezd ráébredni, reméljük, ha már 2015-ben ébredezik az instagram népe, 2016 arról fog szólni, hogy tudatosítsa a sokszor hamis képet, amit mint vágyott imázs tár elénk.

2. Mint fent már említettem, a halogatás gyakori jelenség és kemény dió. Ha legalábbis tisztában vagyunk azzal, hogy mik azok az elvárások, amiknek meg tudunk felelni, és csak olyanokat támasztunk magunkkal szemben; ha hagyunk magunknak időt, és ütemtervet készítünk magunknak, akkor jó úton járunk afelé, hogy ne essünk bele pató pál úr hibájába. Ha mégis előfordul, akkor viszont érdemes megkérdezni magunktól, hogy mi lehet halogatásunk oka, ahelyett, hogy rögtön önvádló módon bűntudatot gerjesztenénk önmagunkban.

(via)

3. Érdemes egy kis időt szentelni arra, hogy komolyan végiggondoljuk, min szeretnénk változtatni a következő évben. (Ehhez kiváló keretet ad az Éviránytű teljesen ingyenesen letölthető füzetkéje - melegen ajánljuk!) Ezeket érdemes leírni, és csak utána megfogalmazni ezekből célokat, fogadalmakat. Így pont megfordítjuk cél->hatás irányt, és előbb gondolkodunk el azon, hogy mi az, ami igazán zavar, ami másként kéne, hogy működjön a következő évben, és ezekből generálunk célokat.

4. Ahhoz, hogy elérhessük a nehéz, távoli célokat, sokszor egészen nagy változásokat kell alkalmaznunk - a jól bevált diétás példánál maradva nem elég mondjuk az otthon felhalmozott csokikészletet az unokaöccsnek ajándékoznunk - egy másik típusú gondolkodást kell elsajátítanunk, ami azzal kezdődik, hogy az egészet nem büntetésként, hanem az önmagáért való örömként éljük meg. És ez nem csak a diétás problémakörre igaz, hanem minden kitűzött célra, amit mi a pszichológiai tanácsadásaink során is gyakran hangoztatunk: már maga a változás, a célhoz vezető út is öröm - nem könnyű, de jutalmazó.

5. Roy Baumeister szociálpszichológus régóta kutatja az akaraterő jellemzőit, és arra jutott, hogy bár az akaraterő nagyjából velünk született konstruktum, fejleszteni és építeni lehet. De ha már mindenképpen rövidebb távon szeretnénk eredményeket elérni, akkor érdemes a fogadalmak óceánjából egyet kiválasztani, és arra koncentrálni összes akaratunkat és kitartásunkat.

Sok sikert kívánunk a 2016-os évre, remélem, ezzel a pár támponttal könnyebb lesz összeállítani a 2016-ban reálisan megvalósítható fogadalmak listáját. Tartsanak velünk az új évben is, kövessenek minket facebookon, az instagramon, írjanak nekünk, keressék fel weboldalunkat!

Források:

https://www.psychologytoday.com/blog/wired-success/201512/why-do-we-fail-keep-our-new-year-s-resolutions

https://www.psychologytoday.com/blog/wired-success/201512/why-do-we-fail-keep-our-new-year-s-resolutions

http://apa.org/monitor/jan04/solutions.aspx

http://www.research.utoronto.ca/why-cant-i-keep-my-new-years-resolution/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Elég nagy biztonsággal feltételezem, hogy a Humans of New York című projektet/blogot szinte mindenki ismeri. Aki most hall róla először, annak talán most sikerült kis örömöt csempészni a napjába és változást az internet-fogyasztási szokásaiba (meg némi idő-deficitet), hiszen Brandon Stanton fotós blogja fantasztikus, lenyűgöző és letehetetlen; ha az ember egyszer elkezdi olvasni, biztos, hogy nem hagyja abba órákig.

A Humans of New York portréin ábrázolt embernek 10-15 perc alatt életük legintimebb pillanatait, legjobban őrzött, sokszor barátaiknak, családjuknak sem elmesélt nehézségeikről, fájdalmaikról, örömeikről vallanak egy teljesen idegen embernek, majd utána beleegyeznek abba, hogy ezek további, több mint 15 millió emberrel legyenek megosztva portréjuk mellett. Ez a recept, amely annyira lehetetlennek hangzik, hogy ha valaki előállna ezzel az ötlettel, biztos, hogy tízből tíz ember sorolná az érveket, hogy miért nem működhet - ez a recept az, amit több száz fotós és újságíró próbál másolni világszerte, ami 2011 január 11.-i első posztjától kezdve több tízezer ember életének morzsáit mutatta be, rengeteg nehéz helyzetben levő embert segített meg a közösségi média erejével, 4 könyv jelent meg történeteinek válogatásából több százezer eladott példánnyal - egyszóval egy eredeti ötlet, amelyből nagyon hamar világsiker lett.

Az egyik első kép, amit Brandon a Humans of New York facebook oldalára készített, amikor chicagoi állását elvesztve New York-ba költözött, és egy kamerával járni kezdte az utcákat, hogy portrékat készítsen. A képhez tartozó történet itt.

A tízből tíz ember pedig joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet ez? Miért beszélnek magukról ilyen gyorsan, ennyire könnyen, ilyen mélységekben az emberek? Miért osztják meg legféltettebb örömeiket, gyötrelmeiket egy vadidegen emberrel 15 perc alatt, amiket a hozzájuk legözelebb álló embereknek képtelenek elmesélni? Megpróbáltam összeszedni az okokat.

1. Úgy tűnik, az emberek Brandonnal könnyen megtalálják a hangot, határozottan, de nagyon kedvesen fordul az emberekhez, és persze emellett több tízezer portré után már elég konkrét szisztémája van: ha valakit le szeretne fotózni, soha nem hátulról közelíti meg, mégha futnia is kell egy keveset, hogy szemből jöhessen felé. Először teljes alakos portrékat készít, utána vált az intimebb, szűkebb kivágásra.

2. Közben kérdez, és jól tud kérdezni. Először valamilyen általános kérdést tesz fel, amire többnyire általános, elnagyolt, kényelmes választ is kap (pl. "Milyen tanácsot tudnál adni?" "Legyél mindig optimista."), de ebből könnyen kérdez olyat, amire a válasz már lehet nagyon intim is (pl. Tudnál egy olyan helyzetet mondani az életedből, amikor nem sikerült optimistának maradnod?") Nagyon jól érez rá arra, hogy mit kell kérdezni az emberektől, hogy azonnal megnyíljanak.

(a képhez tartozó történet itt)

3. Tud hallgatni. Ha valaki nem tud rögtön felelni egy kérdésére, nem sietteti, nem feszeng; simán ül az illető mellett akár 5 percet is csendben, amíg a portréalanya gondolodik. Odafigyel, és gyakorolja az "értő hallgatás" technikáját.

4. Nem ítél, nem ítélkezik. Néha nagyon nehéz elmondani a gondolatainkat, érzéseinket vagy velünk történt jó és rossz dolgokat a számunkra fontos embereknek, akikről bár tudjuk, hogy szeretnek minket, mégis rettenetesen félünk, hogy mivan, ha ezúttal nem fogják megérteni, vagy elítélnek miatta, és ezért inkább nem mondjuk el. Hajlamosak vagyunk ezt a döntést egészen kevéssé tudatosan meghozni, miközben persze szenvedünk attól, hogy nem mondhattuk el, ez pedig könnyedén visz bele egy agresszív hiánykommunikációba a másikkal, anélkül, hogy ő (vagy akár mi) sejtenénk, mit "rontott el". Csak érezzük, hogy valamiért piszok dühösek vagyunk rá. Egy idegennel való "sharing" esetében ezt az egészet megspóroljuk magunknak, mert az sosem számít annyira, hogy ő elítél-e. Nem lehet rosszat mondani, és erre ráerősít Brandon elfogadó, nyílt attitűdje is.

5. Hagyja és élvezi, hogy a riportalany van a figyelem fókuszában, ami nyugodtságot és magabiztosságot ad, megteremti ezzel a "megtartó közeget", ahol az emberek elengednek, és könnyebben mesélnek magukról.

(a képhez tartozó történet itt)

6. Érdeklődik és figyel. Tényleg érdekli, hogy mi a története annak, aki mellé leül, és fenntartja a figyelmét, nem küldi az "érdektelenség üzenetét" a portréalanyának. Minden embernek vannak nehézségei, elakadásai, vagy éppen örömei, sikerei az életben, amikről nagyon szeretne éppen akkor beszélni, de egyszerűen nem tudják, hogyan és kivel: úgy érzik, a környezetüket a szomorúságuk terheli, a vidámságuk pedig idegesíti.

Az első pontot leszámítva, a maradék 5 pont számunkra azért különösen érdekes, mert pont ilyen az atmoszféra egy tanácsadó pszichológusnál. 

Van persze ezek mellett pár más oka is annak, hogy miért működik annyira ez a modell:

• Általában az emberek,szeretnek magukról beszélni, főleg az amerikaiak, ahol az individualista kultúra ezt előtérbe hozza, ők tudnak is;
• emellett pedig könnyedén csevegnek, és szeretnek felületes dolgokról beszélgetni egymással, egyszerűen azért, mert valakivel beszélgetni, legyen az bármilyen felületes kis csevej, jó.
• Ez némileg kapcsolódik a 6-os ponthoz: New York hatalmas város, a maga 8 és fél millió lakosával, ahol rengetegen dolgoznak nagyon sokat, magányosan; ahol arra van inkább idő, hogy a szociális életüket nagyrészt online éljék, ahol viszont mindenki sokkal boldogabbnak mutatja magát, és egyszerűen nincs hely és lehetőség arra, hogy valamilyen komolyat, nehezet osszunk meg magunkról a barátainkkal, mert az valahol a szociális média kimondatlan szabályainak felrúgását jelenti.

(a képhez tartozó történet itt)

Ezek tehát azok a dimenziók, amelyek mentén szerintem meg lehet magyarázni, hogy miért működik annyira jól a HONY-modell. Ezek azonban messze nem adják vissza annak igazi hangulatát; azt az elképesztő sokszínűséget és mély humánumot, amit a projekt képvisel és közvetít, hogy az ember könnyedén meglátja magát és problémáját egy a világ másik felén élő, ellenkező nemű, bőrszínű, vallású, szociális hátterű emberben, pedig ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a Humans of New York blogot és projektet.

A klienseinkkel való munkában mi is hasonlóan elfogadó és emberközpontú légkört teremtünk, ahol aztán lehetőség nyílik a legféltettebb gondolatok megosztására is. Részletesen facebook oldalunkon vagy honlapunkon olvashatnak rólunk.

Az összes kép a Humans of New York facebook oldaláról származik.

Ha bármivel kiegészítenék a listát, írják meg nekünk kommentben vagy e-mailben!

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A Psychology Today minap megjelent cikkében a mumus-jelenségről, a lustaságról van szó. Cikkükben azt elemzik, hogy a lustaság igazából egy okozat, egy jelenség, nem ok, nem vonás, ahogy azt gondoljuk - erre van 7 jó érvük, amiket most kicsit kiegészítve nálunk olvashatnak.

Ha másokra alkalmazzuk a lusta jelzőt, ez általában egy meg- és elítélő mondatban szerepel, ha magunkra, valószínűleg kicsit gyötrődően, de azért sokszor felmentésként használjuk. Ha valaki lusta, akkor az, hogy ez az ő tulajdonsága, felmenti őt attól, hogy ezért felelősséget vállaljon, vagy megváltoztassa - gondoljuk legalábbis. Ha a lustaságot mint viselkedést nézzük, vagyis megvizsgáljuk, hogy milyen szituációkban vagyunk "lusták", már egészen más követeztetéseket vonhatunk le. Nos, nézzük, mik állhatnak a lustaság mögött.

1. Sikertelenségtől való félelem.

Sokan félnek változtatni a körülményeiken, mert nem hisznek igazából abban, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak. Mennyivel rosszabb - gondolják - ha a rossz munkahelyemről eljövök, de még rosszabb munkahelyre kerülök - hát akkor már inkább maradok ott, ahol vagyok. Túlbecsülik tehát a sikertelenség esélyét (tipikus kognitív torzítás), és ezért félnek változtatni - majd az egészet arra fogják, hogy lusták.

2. Sikertől való félelem.

Ez a jelenség gyakoribb mint gondolnánk. Rengeteg ember fél attól, hogyha valamiben sikert ér el, a többiek ellenszenvét, megvetését váltja ki, vagy csak simán a körülmények olyan fokú változását, amivel szerintük nem tudnának megbirkózni. Vegyünk egy példát: ha valaki a barátaival azonos szinten keres, de előléptetésével elkezd sokkal többet keresni, esetleg a szervezeti hierarchiában más szinten dolgozni, nagyobb felelősséget vállalni; a barátságuk változhat, és ettől a változástól sokan félnek.

3. Vágy a törődésre.

Mindenki vágyik a törődésre. Mindenki kifejezi valahogy, hogy vágyik a törődésre. És igen, ez a kifejezés sokszor a lustaság - tehetetlennek és hasznavehetetlennek tetetjük magunkat, csak hogy megkapjuk a törődést: azt hazudjuk, hogy "nem tudjuk hogy kell" vagy, hogy "lusták vagyunk megcsinálni", hogy amikor a másik kedves-elégedetlenkedő morgása mellett megcsinálja helyettünk, úgy érezzük szeretve vagyunk, törődnek velünk. Ezért van, hogy a "lusta emberek" irritálnak másokat: senki nem szereti, ha törődésre vagy szeretetre manipulálják őt; bizonyos fokig belemegyünk a játszmába, de aztán hamar kiegyensúlyozatlannak érezzük.

4. Elvárásoktól való félelem.

Nagyon sokan vagyunk, akik nem szeretnek szervezni, tervezni: sokszor azért, mert nem szeretjük az ezzel járó felelősséget. Inkább mondjuk, hogy lusták vagyunk megszervezni egy hétvégi kirándulást a baráti társaságunknak, minthogy megcsináljuk, és kiderül, hogy nem jó/kényelmetlen/esős/nehéz/fárasztó/bármilyen a kimenetele a dolognak.

5. Passzív-agresszív kommunikáció.

Ez egy igazi "klasszikus". Hogyan jelezzük a körülöttünk lévő embereknek, hogy valami nem tetszik, úgy, hogy ne menjünk bele egy direkt vitába? Természetesen a lustaság eszközével: éppen eléggé irritálja a másikat, érezni fogja, hogy valami nem oké, de nem kell beleállnunk a vitába, nem szenvedjük el az esetleges negatív kimeneteleit - ám ez is veszélyes terep: kicsit működik, aztán hamar olyan vizekre tévedünk, hogy nem tudjuk, miért hanyagol, vagy nem hajlandó szeretetkimutatásra a másik: nagyon sokszor a passzív-agresszív kommunikáció az oka.

6. Kikapcsol(ód)ásra való szükség.

Anélkül, hogy belemennék abba, hogy ez vajon a társadalmunk hozadéka-e, vagy hogy ez mindig is így volt - az aktivitás, produktivitás, a folytonos munka vágyott és jutalmazott érték, a lustaság viszont egy olyan bélyeg, amit mindnyájan igyekszünk elkerülni. A testünknek, az agyunknak, a lelkünknek viszont szüksége van a pihenésre, fogadjuk ezt el, és ne szégyelljük, ha valamelyik nap egyszerűen fáj felkelni az ágyból.

7. Depresszió.

A depresszió egy olyan dolog, amit valamikor mindenki megtapasztal az életében. Tünetei közé tartozik a motiválatlanság, a fáradtság, anhedónia. Ha ezeket a jeleket egyszerűen a lustaságnak tudjuk be, egyrészt félreértelmezzük őket, és elmulasztjuk annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük, és segítséget kérjünk - másrészt az előbb említettek alapján társadalmi bélyeggel büntetjük magunkat, ami csak mélyebbre nyom. A lustaság miatti önutálat nagyon gyakori a depressziósok között.

Ezek tehát jó mutatják, hogy amikor a lustaságot okoljuk viselkedésünkért, valós okként igazából mennyi minden áll a háttérben. Ha ezeket felismerjük és segítséget kérünk a megoldásukban, hirtelen el fog tűnni a lustaság, az, amit eddig fő okozóként meghatároztunk. És mégha nem is mindig megy a viselkedésük igazi motivációjának megállapítása, egy dolgot semmiképpen ne kövessenek el: ne hibáztassák magukat a lustaságukért, inkább kérjenek segítséget abban, hogy megértsék, miért folyamodnak ehhez az eszközhöz, mi állhat a háttérben.

A képek innen.

A környezetünk befolyásolja a hangulatunkat, szokásainkat, ezért érdemes időnként tudatosan is szemügyre vennünk, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek kitöltik az életterünket.

A tárgyak a lakásunkban lehetnek használati tárgyak vagy dísztárgyak, őrizhetnek fontos emlékeket, saját magunk vettük vagy kaptuk valakitől, esetleg már más is használta őket. Valójában sokkal több tárggyal vesszük körül magunkat, mint amire szükségünk van. Ennek egyrészt az a következménye, hogy nem férünk el a lakásban, másrészt a sok felesleges holmi leköti a figyelmünket, elveszi az energiánkat, és nehéz közöttük megtalálni, amire szükségünk van. Tudatosan észre sem vesszük, hogyan hat ránk minden egyes tárgy a környezetünkben; vajon akarjuk-e, hogy továbbra is jelen legyen az életünkben, és minden hozzá kapcsolódó érzésre és élményre állandóan emlékeztessen.

Vajon a régi, használaton kívül dolgok őrizgetésével mit üzenünk magunknak?

A kép forrása: www.agas.hu

A tárgyakhoz ragaszkodás azt is jelentheti, hogy valamiért kapaszkodunk a múltba, és emiatt a jelenben nem tudunk teljesen ott lenni. Egy kedves halottunkra szabad és kell is emlékezni, de nem jó ravatallá változtatni az otthonunkat. Egy fontos személytől kapott ajándék addig maradjon velünk, amíg örömünket leljük benne, és nem akadályozza a továbblépést. Lehet, hogy nagyon aranyos az exünktől kapott plüssmaci, de nem biztos, hogy nálunk van a legjobb helyen. Ha van egy olyan ruhánk, amit egy számunkra fontos alkalomkor hordtunk, el lehet tenni emlékbe; de ha már nem férünk el azoktól a dobozoktól, amelyekbe a régi dolgainkat elsüllyesztettük, akkor érdemes átgondolni, hogy miért is vannak túlsúlyban körülöttünk ezek a tárgyak. Ha lehetne, akkor inkább újra 15 évesek lennénk, vagy 23, esetleg 40?

Ha a kérdésre az a válaszunk, hogy nem most és nem itt szeretnénk élni, akkor legelőször is el kell fogadnunk, hogy most élünk, és ezzel nincs mit tenni, a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokon pedig lehet ábrándozni, de nem sok értelme van. Tudunk változtatni, ha nem itt szeretnénk élni. Azon is lehet változtatni, hogy a megunt, felesleges, jelenlegi életünket hátráltató dolgainkat ne raktározzuk tovább, hanem adjuk el, vagy adjuk oda valakinek, akinek még hasznos lehet; vagy ha nem, akkor dobjuk ki. Otthonunkat töltsük meg élettel, legyünk a jelenben. Gondozzunk élő virágokat, a zsúfoltság helyett pedig legyen áttekinthető a szobánk. Ha örömmel megyünk haza, ha van hol megnyugodnunk, azzal az egész napunkat meghatározzuk.

Változtatni nem könnyű, ezért kis dolgokban érdemes már most elkezdeni, a nagy döntéseket pedig hagyjuk meg akkorra, amikor már megérett bennünk, hogy életünk valamely területe így nem mehet tovább.