Az Átrium színház előadására alig lehetett jegyet kapni. Szuper előzetes kritikák, teltház, nagy várakozások, viszont borzalmas kezdés. Elcsépelt, rossz poénokkal indítottak a homoszexualitásról, aztán belibbentek a kisminkelt, borotvált táncosok. Egyelőre semmi mondanivaló, gondoltam, de aztán kezdtem bízni a nézők korábbi értékeléseiben, ennyi ember nem tévedhet.

Kép forrása: egyeninezopont.wordpress.com

Egyszer csak megjelent Stohl András. Egy jelenség volt, pillanatok alatt megtöltötte az addigi ürességet. Elképesztően gyorsan váltott a show nagyasszonya, a hűséges társ, a pótanyatigris és az eljátszott anya-szerepek között. Egyértelműen köré épült minden, a történet elhalványult, és az ember lett a lényeg, a maga kialakított szokásaival, életterével, érzelmeivel, szerethető karakterével. 30 éves a színdarab, de nálunk most igazán aktuális. Karikatúra, sztereotípiák, aktuálpolitika, éles társadalomkritika. A történet és a karakterek kidolgozatlansága ellenére a darab mondanivalója sokkal erőteljesebben átjön, mintha TV-ből néznénk a melegfelvonulást. Számomra arról szól ez a több mint 3 órás show, hogy különbözőek vagyunk, és sokféleképpen lehet szeretetben, boldogan élni. Szerencsére már bővül azoknak a köre, akik elfogadják és tisztelik a másságot, akik számára több jó megoldás is szóba jöhet. Nekem 10/10.