Idézet a Rács FM egyik rádiósától, Yusuftól:

 “Rádiós vagyok. Műsort vezetek, szerkesztek. Most azt kérdezhetnék, hogy na és? Sokan teszik ugyanezt. Ez valóban így van. Én mégis rendhagyó módon teszem a dolgom. Elítélt vagyok. 7 év 6 hónap fegyházbüntetésemet töltöm a Váci Fegyház és Börtön intézetében. Most, hogy ezt tudják, már nem annyira természetes, ugye?  No, igen. Első hallásra, így ebben a formában felháborító. De nézzünk egy kicsit a felszín alá. Adott egy egyesület, az Adj Hangot Egyesület, akik valóban hangot adnak céljaiknak. Úgy döntenek, hogy elindítanak egy projektet a börtönlakók rehabilitációja érdekben. Csapatmunkára, felelősségre ösztökélik az elítélteket. Mi lehetne erre jobb, mint egy rádió?"

A Váci Fegyházban működő Rács FM börtönrádiót 2014-ben az Adj Hangot Egyesület hívta életre angliai mintára. A műsort fogvatartottak készítik fogvatartottaknak, melyet a cellákban lévő tv készülékeken keresztül lehet hallgatni. 

Kép innen.

Nagy-Britanniában 1994-ben egy börtön igazgatójának felhívására, az öngyilkosságok számának csökkentésére hozták létre az első adásokat a BBC volt munkatársai, és mára a Prison Radio Association (http://www.prisonradioassociation.org/) keretében működő Börtönrádió a nap 24 órájában sugároz műsorokat az ország 120 büntetés-végrehajtási intézménye közül 95-ben. A brit kormány olyannyira támogatja a kezdeményezést, hogy segítséget nyújtott annak Trinidad és Tobago-n történő elindításához is. Ezen kívül – a brit kezdeményezéstől függetlenül – Svédországban is hatékony börtönrádiós projekt működik.

A Börtönrádió egy zártláncú, csak a fegyintézetek lakói által fogható rádióprogram, melyet a fegyintézet lakói készítenek tapasztalt újságírók valamint pszichológusok, illetve egyéb segítő szakmákban működő szakemberek által nyújtott tréning után, azok szerkesztői és segítői közreműködésével, maximálisan figyelembe véve a fegyintézet biztonsági előírásait, szigorú etikai irányelvek alapján.

Célja a börtönben eltöltött idő hasznosabbá és elviselhetőbbé tétele, információ átadása, a fogvatartottak közti feszültség csökkentése és felkészítés a szabadulás utáni időszakra, reintegráció.

Kép innen.

Két hét múlva, november 2-án (fennállásuk másfél éves évfordulóján) az ELTE Lágymányosi Campusán előadást is tartanak arról, hogy
- milyen a magyar börtönök valósága
- hogyan lesz valakiből börtönrádiós
- hogyan fogadták a váci fogvatartottak az első, szárnypróbálgató adásokat
- hogyan lehet túlélni a börtönéveket
- miben különbözik egy norvég börtönrádiós élete egy magyarétól
- miért van az, hogy sokan inkább félnek, mint örülnek a szabadulás előtti napokban
- attól, hogy valaki rádiós volt a börtönben, lehet-e az civilként is?

A Facebook esemény az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/427032567500789/

Önök hallottak már a Börtönrádióról? Mire lennének kíváncsiak a működésével, céljaival, eredményeivel kapcsolatban?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Forrás és további információk:

https://www.facebook.com/events/427032567500789/
http://www.adjhangot.org/vaci-racs-fm-radio/

"Talán ha nem tetted volna ide a kávésbögrédet, nem lett volna útban, és nem borítom rá a könyvemre."
"Ha nem készülődsz olyan sokáig, nem késünk el."
"Ha nem hívsz fel, és telefonálunk fél órát, nem égetem oda a kaját."

A hibáztatás kultúrája

Csak egyszer érdemes megkísérelni, hogy összeszámoljuk, hányszor fordul meg a fejünkben egy nap, hogy éppen az, ami rossz vagy kellemetlen történt velünk, miért pont más hibája - a szüleinkké, a főnökünkké, a párunké, a családunké, a rossz időjárásé, a társadalomé vagy bármi más, tetszőlegesen behelyettesíthető körülményé és emberé.

Van különbség persze aközött, hogy azonosítjuk valamilyen probléma, történés okozóját; aközött, hogy minden rosszért magunkat hibáztatjuk; aközött, hogy csak a rossz napjainkon engedjük meg magunknak a mások hibáztatását; és aközött, hogy semmiért nem vállaljuk a felelősséget, mindennel kapcsolatban külső okozókat keresünk. És bár ez utóbbi első ránézésre is diszfunkcionalitás, érthető a háttere: csak egy integrált, érett személyiség tud megküzdeni azzal, hogy beismerje, hibázott, és fel tudja dolgozni, megengedhesse magának, hogy ilyenkor felelőtlennek, ügyetlennek érezze magát, vagyis mindolyannak, amilyen lehetőleg nem szeretne mások számára tűnni, és amin egyfolytában munkálkodik, hogy mások ne ilyennek lássák. A szociálpszichológiában a történések okainak keresését attribúciónak hívják, a hibáztatás pedig egy attribúciós hiba.

Egy tipikus attribúciós hiba, amit az emberek gyakran elkövetnek, a morális szerencsében való hit, vagyis, hogy a kimenetel szerint határozzák meg a történések okát. Ha két ember ugyanazzal a szándékkal követ el egy cselekményt, akkor ugyanúgy kéne megítélnünk a kimenetel szerinti felelősségüket - a kutatások azonban azt mutatják, hogy két ugyanazzal a szándékkal elkövetett cselekmény elkövetői közül azt hibáztatjuk jobban, amelyik "rosszul sült el". Vegyünk erre egy példát. Ha két gyerek télen hógolyóval dobálja az autókat, az egyik semmi bajt nem okoz, a másik viszont betöri egy autó üvegét, és sérülést okoz, jobban leszidják, erősebben hibáztatják azt a gyereket, amelyik a balesetet okozta, pedig a szándékuk ugyan az volt.

A hibáztatás technikája rendkívül destruktív, könnyedén tesz tönkre kapcsolatokat és akár cégeket is. De mégis  miért csináljuk?

1. Mert a hibáztatás egy egyszerű és jól működő védekezési mechanizmus. És mint olyan, az ember önbecsülését hivatott megvédeni, például a tagadás vagy a projekció eszközével. 

2. A hibáztatás az igazságos világba vetett hit egyszerű megnyilvánulása: azt szeretnénk hinni, hogy a dolgok nem maguktól történnek, okuk van, és ezért a történésekért emberek felelőssé tehetők.

3. Úgy általában a viselkedés hátterének, okainak megállapításában nem vagyunk túl jók, még a sajátunkban sem. Nagyobb kognitív erőfeszítést igényel, hibáztatni meg egészen egyszerűen könnyebb.

Abban a pillanatban viszont, amikor az egyik fél elkezd "kognitív fösvény" módjára hibáztatni, nem valódi okokat keresni, a másik fél sem veszi majd a fáradtságot arra, hogy valós okokat keressen, vagy simán el tudja fogadni, hogy egy történésnek nincsenek közvetlen felelősei, okozói. És ha a hangulat egyre inkább a hibáztatásnak kedvez, például egy munkahely elfogadja, sőt, támogatja ezt a fajta okkeresést, ott nagyon hamar elfogadják az emberek, hogy nem a felelősségvállalás, hanem a hibáztatás az okkeresés módja. Hibáztatásból pedig még soha nem született konstruktív ötlet, konklúzió.

A festményeket Can Çetinkaya készítette.

Források:

Lench, H. C., Domsky, D., Smallman, R., & Darbor, K. E. (2015). Beliefs in moral luck: When and why blame hinges on luck. British Journal Of Psychology, 106(2), 272-287. doi:10.1111/bjop.12072

Ben Dattner: Most Work Conflicts Aren’t Due to Personality. https://hbr.org/2014/05/most-work-conflicts-arent-due-to-personality/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Szoros összefüggést találtak az önelfogadás és a boldogság mértéke között, viszont az is kiderült, hogy pont az önelfogadás szokása az, amit legritkábban gyakorlunk.

Kép innen.