Egyik múltkori bejegyzésünkben arról írtunk, hogy a mentális és emocionális problémák gyakran váltanak ki túlzott ellenérzéseket, stigmatizálást másokból; próbáltunk amellett érvelni, hogy ez a megbélyegzés felesleges és ártó. A mai posztban mutatunk pár példát olyan okostelefonos applikációkra, amik a mentális és emocionális nehézségekkel való megküzdésben segítenek - így azok, akiket megakadályoz a segítségkérésben ez a társadalmi bélyeg, elindulhatnak azon az úton, amelynek során valamennyi segítséget kaphatnak nehézségükkel kapcsolatban, és amelynek a végén talán szakemberhez tudnak fordulni.

Öt alkalmazást szedtünk össze öt különböző pszichológiai zavar területéről. Ezek mindegyike angol nyelvű, így valamennyi nyelvtudás szükségeltetik hozzá. Mindegyiknél külön-külön is odaírhatnánk (de inkább ide írjuk, hogy mindegyik appra érvényes), hogy ezek nem helyettesítik a szakemberrel való konzultálást - úgyhogy mindenképpen ajánljuk, hogy ha úgy érzik, segítségre van szükségük, írjanak nekünk, vagy keressék fel a háziorvosukat.

Szorongás csökkentése, stresszel való megküzdés

Időnként mindenki megéli a szorongás érzését, vannak olyan időszakok az életben, amikor intenzívebben, valamikor kevésbé. A szorongás gyakori, szerves része életünknek az iskolában, munkahelyen, társas kapcsolataink során. Ha a szorongás specifikus marad (nem válik generalizálttá), nem jelent problémát mindennapi teendőink ellátása során, ha megmarad a "kellemetlen de elviselhető" szinten, és nem fordulnának vele szakemberhez, akkor is jól jön naponta 5-10 perc nyugodt elvonulás, meditálás: ebben nyújt segítséget a Magyarországon is egyre népszerűbb Calm alkalmazás. Elérhető Androidon és Iphone-on is.

Kép innen. 

Alvászavarok, stressz

A CBT-i coach főleg az alvászavarral küzdőknek nyújt segítséget. A Stanford kutatói által fejlesztett applikáció végigvezet azokon a változtatásokon, amikkel az alvás mennyiségét és minőségét javítani lehet: strukturált oktatóanyaga az álmatlanság zavarával küzdő betegek számára hasznos. Androidon és Iphone-on is elérhető.

Kép innen. 

Poszttraumatikus Stresszzavar

A PTSD coach eredetileg amerikai veteránok számára megalkotott applikáció, amelyet azonban ma már más PTSD-vel küzdő betegek is használnak terápiájuk mellé. A relaxációs módszerek mellett önsegítő technikákat is tanít, valamint sokat olvashatunk magáról a poszttraumatikus stressz szindrómáról is. Androidon és Iphone-on is.

Kép innen.

Depresszió, Szorongás

Az amerikai Northwestern egyetem kutatói által megalkotott applikáció, az IntelliCare appgyűjtemény 14 mini alkalmazásból áll, amelyek mindegyikének célja, hogy a szorongáskeltő gondolatokat csökkentse, az alvászavarokkal, szociális izolációval való megküzdést segítse. Az app egyébként egy átfogó amerikai egészségügyi kutatás eredményeit használta fel a 14 kis alkalmazás megalkotásához. Csak Androidon elérhető.

Kép innen. 

Szokások megváltoztatása, kiépítése

Az újévi fogalmaktól kezdve egy-egy húzósabbra sikerült buli másnapján, vagy egy nagyobb családi ebéd után egészen a sportolási fogadalmakig bezárólag nagyon gyakran ígérjük meg magunknak, hogy változtatunk szokásainkon - ebben segít a Rewire nevű app, ami a "naponta mindig egy keveset" elv alapján asszisztálja végig életünk jó irányba történő változtatásait. Okos statisztikákat, napi ránkszólást és tanácsokat kapunk ettől a szépen designolt apptól. Sajnos csak Androidon.

Kép innen. 

Mivel az időnk egyre nagyobb részét töltjük a telefonunk társaságában, egyre több appot használunk, érdemes egy-egy mentális és emocionális jóllétet támogató appot is letöltenünk a telefonunkra, hátha kedvet kapunk egy kis meditálásra vagy önismeretünk bővítésére - az egészségünknek nagyon jót tenne.

Önök milyen applikációval egészítenék ki a listát? Használnak más alkalmazásokat, amelyek a mentális vagy emocionális jóllétüket támogatják? Írják meg nekünk és mi bővítjük a listát!

Források:

Psychiatry Advisor http://www.psychiatryadvisor.com/top-10-mental-health-apps/slideshow/2608/

Psychology Today https://www.psychologytoday.com/blog/neuro-behavioral-betterment/201511/4-psychological-smartphone-apps-designed-benefit-behavior

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A párizsi támadások megrázták a világot: alapvető kérdéseket vetnek fel,  fenyegetve érezzük értékeinket és a világrendet, felkészítjük magunkat gyökeres változásokra, keressük a miérteket és a hogyanokat. Ha a dolgok mögé szeretnénk nézni, megérteni az előttünk átalakuló világ folyamatait, érdemes a pszichológiához fordulnunk. Mi, az Ötvenperc tagjai fogunk még ezzel foglalkozni, most mégis először egy fontos gyakorlati kérdést veszünk elő: mit mondjunk a gyerekeknek a párizsi terrortámadás kapcsán, hogyan beszéljünk nekik ezekről?

Először is: nagyon fontos a szülőknek elfogadniuk, hogy az egészen kis gyerekek is azonnal megérzik, hogy valami megváltozott az aggódó, elharapott beszélgetésekből,  az otthoni megváltozott hangulatból, növekvő feszültséget és félelmet éreznek szüleiken. Mégha nem is értik, hogy mi megy a TV-ben, vagy miről beszélnek a rádióban, a szüleik reakciójából azonnal megérzik, hogy valami történt, és ez a valami félelmetes és rossz.

Tehát az, hogy a "gyereknek nem mondunk semmit, hogy védjük" természetesen nem opció. A beszélgetés célja az, hogy a gyerek ne érezze a saját világát fenyegetve azáltal, hogy a félelmet nem tudja a helyére rakni, és hogy ne úgy kelljen vele küzdenie, hogy nem beszéltek neki róla. A cél, hogy a gyerek érezhesse, hogy tenni tud a félelme ellen: vannak megküzdési stratégiák, amiket egyébként ha korán elsajátít, sikeresen alkalmazza majd a jövőben is. 

Először nézzünk 5 szempontot a beszélgetéshez, majd támpontokat korosztályra lebontva.

1. minél hamarabb, annál jobb

Ne késlekedjenek a gyerekkel való beszélgetéssel. Minél tovább érzi a gyerek a fenyegetettséget és a titkot, hogy valami történt, amiről neki nem szabad tudnia, annál nehezebben küzd meg vele. A legjobb, ha a szüleivel beszélhet ezekről a dolgokról, akik nyugodt, biztonságos körülmények között hagyják, hogy ő bármit kérdezhessen, és megérthesse, ami történt.

2. nyugodt beszélgetés

A gyerekek könnyedén átveszik szüleik szorongásait: ha idegeskedve, ingerülten beszélnek velük, a gyerekekben nő a szorongás. A legjobb, amit tehetnek, ha nyugodt légkört teremtenek, és időt szánnak a gyerek kérdéseire.

3. nem kell mindent tudni

Legyenek megengedőek magukkal kapcsolatban: az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban nagy változásokat élhetünk meg, változik a világnézetünk, a világrendünk, hozzáállásunk dolgokhoz, és alapvető gondolataink is. Ne tegyenek tehát úgy a gyerek előtt, mintha kész megoldásaik lennének, és ne akarják lesöpörni az asztalról a problémát.

4. vegyék komolyan a gyerek gondolatait

Hagyják, hogy kérdezzen, hogy gondolkodjon a dolgokon, hogy kimondhassa a gondolatait, és kérdezzenek vissza nyugodtan. Fontos, hogy hagyjanak időt arra, hogy megeméssze a hallottakat, onnantól kezdve, hogy beszéltek róla, a gyerek dolgozni fog rajta a saját tempójában. Fontos, hogy mondják el a gyereknek, hogy ha később ismét beszélni szeretne róla, akkor van rá lehetősége.

5. biztonság

A legfontosabb persze, hogy éreztessék, mondják el a gyereknek, hogy a szülei mellett biztonságban van, hogy együtt maradnak, és nem fognak elszakadni egymástól. Próbáljanak nyugodt körülmények között beszélni vele, ha ez mégsem megy, mondják el neki, hogy Önök most szomorúak, de nincs nagy baj.

Nézzük korosztályra lebontva.

1. óvodáskorú gyerekek: ez az egyetlen korosztály, ahol óvatosan kell bánni ezzel a beszélgetéssel. Ebben a korban a gyerekekre az ún. mágikus gondolkodás jellemző, vagyis könnyedén találnak összefüggéseket olyan dolgok között, ahol valójában nincsenek; összemossák a tényeket félelmeikkel és fantáziáikkal. Hagyják, hogy kérdezzenek, ha szeretnének, de a legfontosabb ebben a korban nem is az, hogy tényekkel lássák el az óvodás korú gyereket, hanem, hogy ők a lehető legjobban biztonságban érezhessék magukat.

2. alsós általános iskolás korú gyerekek: Ennél a korosztálynál hagyhatjuk, hogy ő vezessen minket; ebben a korban a tények és a tudás fontos, és meg tudják nyugtatni a gyereket. Természetesen ne terheljék felesleges, rémisztő tényekkel őket, csak, ha külön rákérdeznek (pl. hogy hány ember halt meg). Vegyék komolyan a gondolataikat, és a félelmeiket, de beszéljenek nekik arról is, hogy egy ilyen tragédia nagyon ritkán történik meg.

3. felsős általános iskolás korú gyerekek: Ők már önállóbban dolgoznak ezzel kapcsolatban, de ne feltételezzék, hogy úgy gondolkoznak erről, mint önök. Sok félelem, világgal kapcsolatos bizonytalanság lehet bennük, amit nem is tudnak feltétlenül megfogalmazni. Nem kell direkt előhozni a témát, vagy külön direkt leülni velük beszélni, itt leginkább az a fontos, hogy tudják a gyerekek, hogy fordulhatnak a szüleikhez, és ismét: hogy biztonságban vannak.

4. gimnazista korú gyerekek: Ebben a korban biztosan olvasnak róla a közösségi médiában és beszélnek a társaikkal. Egy gimnazista korú gyerek magától valószínűleg nem nagyon akar majd beszélni a témáról, és ha a szülő előhozza, inkább azt mondja, hogy nem akar róla beszélni. Érdemes akkor előhozni a témát, ha valamit együtt csinálnak, hogy ne érezze a gyerek beleerőltetve magát a beszélgetésbe. Fontos vele érinteni a közösségi média torzításait, hogy nem érdemes a facebookon olvasott dolgokat egy az egyben elhinni: így erősíteni lehet a kritikai gondolkodását, és érinteni lehet az erőszak témáját is. Mindig hagyni kell, hogy megfogalmazhassa a gondolatait, mégha ezek számunkra  furcsák vagy gyerekesek, akkor sem szabad ezt érzékeltetni vele.

Reméljük, ez a pár gondolat ad némi támpontot a gyerekekkel való beszélgetéshez. Ha bármilyen kiegészítést tennének, vagy esetleg elmesélnék, hogy Önök hogyan beszéltek a gyerekükkel, osszák meg velünk!

A képek Leonid Afremov imresszionista festményei Párizsról.

Források:

http://time.com/4112751/how-to-talk-to-your-kids-about-the-attacks-in-paris/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Mit jelent egészségesnek lenni?

Ha ezt a kérdést feltenném, valószínűleg a legtöbben a fizikai/testi egészségre gondolnának, és csak második, harmadik nekifutásra jutna eszükbe, hogy a mentális, lelki és emocionális jóllét ugyanannyira fontos tényező az egészségben, mint a testi. A WHO (World Health Organization, Egészségügyi Világszervezet) definíciója szerint „az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”. Az egészség  6 dimenzióját állapították meg: 

• biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése,
• lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele,
• mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség,
• emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége,
• szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége.

Ha valami testi tünetünk, problémánk van, fáj valahol valami, akkor tudjuk, hogy orvoshoz kell menni vele, nem félünk attól, hogy az a tény, hogy orvosra van szükségünk, negatívan befolyásolja mások rólunk alkotott véleményét. Sokszor magunktól meséljük el másoknak, hogy szükségünk van orvosra, vagy hogy délután időpontunk van egy orvoshoz. A mentális és lelki egészségünkkel kapcsolatban soha nem tennénk ezt, ami azért is abszurd, mert mint láthatjuk, a WHO szerint ez egy ugyanannyira egyenértékű dimenziója az egészségnek mint a testi egészség - miért tehát a titkolózás?

A stigma

A mentális és lelki betegségekben szenvedőknek mindennapi nehézséget jelent a betegségükkel járó stigmával való megküzdés, hogy a társadalom azt közvetíti feléjük, hogy értéktelenebbek, furák, gyengék, kerülendők - ezért nagyon sokan élnek rejtett lelki, mentális és emocionális nehézségekkel: nézzünk 5 tipikus tévhitet ezzel kapcsolatban.

1. Valaki vagy mentálisan, emocionálisan egészséges, vagy beteg.

Ahogy a testi egészségünk-betegségünk skálája is sűrűn barázdált, és gyakran tapasztalunk olyan kisebb problémákat, amiket nem hasonlítunk össze egy súlyos megbetegedéssel, így a lelki egészségünk is pont ilyen. Nehézségeink, elakadásaink, problémáink akkor is vannak, ha összességében azért jókedvűnek gondoljuk magunkat.

2. A mentális betegségek a gyengeség jelei.

Egy olyan tévhit, amivel nem csak másoknak, de maguknak is ártanak az ezt hangoztatók. Azzal, hogy a mentálisan, emocionálisan erős kifejezést a mentálisan, emocionálisan gyengével helyezik szembe, azt állítják, hogy aki erős, annak nem lehetnek problémái, elakadásai: tehát nem csak, hogy másokat bántanak ezzel, hanem önmaguk számára is elvágják annak a lehetőségét, hogy idejében felismerjék, problémájukkal ártanak a környezetüknek, ahelyett, hogy pszichológushoz fordulnának.

3. A mentális, lelki és emocionális problémákat nem lehet megelőzni.

Része a társadalom szembenállásának az egészség ezen hármasával kapcsolatban, hogy míg a testi betegségeket nem, a mentálisakat nagyon misztifikáljuk, furcsa, érinthetetlen, érthetetlen dolgoknak tartjuk őket, és ezáltal távolítjuk magunktól annak az esélyét is, hogy velünk megtörténhetnek. Így az egész egy hatalmas mumus-dolog lesz, amivel nem lehet küzdeni, jobb elkerülni, és kész. Persze, vannak faktorok, amik előrejelzői, hajlamosítói lehetnek ezeknek a problémáknak, így pl. genetikai és szocializációs tényezők, de ugyanúgy, ahogy a testi betegségek megelőzésére is vannak eszközeink (pl. az egészséges életmód, a rizikófaktorok felismerése, elkerülése), úgy a mentális betegségeknél is: például az önmarcangoló gondolatok, önsajnálat, a másokhoz való folytonos hasonlítgatás, a szociális média túlzott használata mind olyan rossz szokások, amiknek elkerülésével sokat javíthatunk a mentális, emocionális és lelki egészségünk esélyén.

4. A mentális betegek őrültek és erőszakosak.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság egy kutatása szerint az erőszakos cselekmények elkövetőinek összesen 7,5 %-a  szenved mentális betegségekben, ami egy elég alacsony szám ahhoz képest, amit általában a bűncselekmények elkövetőiről sugároz a média, és ezzel segíti annak a hamis képnek a kialakulását, hogy a mentálisan beteg emberek erőszakosak és potenciális bűnelkövetők.

5. A mentális, lelki és emocionális betegségek örökre szólnak.

Bár vannak olyan mentális betegségek, mint pl. a skizofrénia, amikre ez igaz, a legtöbb lelki és emocionális probléma terápiával, tanácsadással, sok mentális betegség pedig terápia és gyógyszeres  kezelés kombinációjával gyógyítható. 

A fentiekben bemutattam 5 gyakori tévhitet a mentális, lelki és emocionális problémákkal kapcsolatban, ami ugyanakkor szinte csak a felszínét érinti annak a nagymértékű stigmatizálásnak, amivel az effajta problémákkal küzdő emberek nap mint nap szembesülnek, és amivel saját magunk számára is ellehetetlenítjük, hogy felismerjük, ha segítségre van szükségünk, és ahelyett, hogy a környezetünkre vetítenénk ki emocionális egyensúlyunk hiányát, szembe néznénk vele, és tudnánk segítséget kérni - pont úgy, mint amikor fáj a hátunk/torkunk/hasunk/lábunk, és elmegyünk az orvoshoz.

A képek Toby Allen illusztrációi: a mentális betegségek mint szörnyek. 

Források:

Speaking of Psychology: Dispelling the myth of violence and mental illness. 
http://www.apa.org/research/action/speaking-of-psychology/dispelling-myth.aspx

Morin, A. (2014).: 13 Things Mentally Strong People Don't Do: Take Back Your Power, Embrace Change, Face Your Fears, and Train Your Brain for Happiness and Success. William Morrow.

http://www.who.int/en/

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

Ahogy ígértük, ismét egy filmes beszámolóval jelentkezünk a Cortex Filmklub legutóbbi vetítése kapcsán. November 10-én a Teddy Bear (2012) című dán-thaiföldi-angol filmdráma került sorra, a mostani bejegyzésben pedig a film utáni beszélgetés során femerült szempontokat gondolom tovább.

Ízelítőül azok kedvéért, akik nem látták a filmet: 
"A 38 éves testépítő, Dennis nagyon vágyik egy kapcsolatra. Sosem volt még barátnője, s magányosan éldegélnek egy kis lakásban anyjával Koppenhága külvárosában. Amikor bácsikája egy thai lányt vesz feleségül, eldönti, ő is az egzotikus országba megy feleséget találni magának. A keresés azonban egyáltalán nem bizonyul könnyűnek, mert a férfi szerelmet keres. Dennis aztán mégis találkozik egy lánnyal, akivel elkezd kialakulni közöttük valami, ám az elszakadásról az anya hallani sem akar. Dennis válaszút elé érkezik: elvágja a család köteléket és elkezdi végre felnőtt életét, vagy anyja Teddy mackója marad." (port.hu)

Kép innen. 

Elsősorban szeretnék néhány sort szentelni az izomdiszmorfia fogalmának, mivel a téma felmerült a film utáni beszélgetésben. Az izomdiszmorfia, vagy másik nevén inverz anorexia legfőbb jellemzője a testképzavar, ugyanúgy, mint az anorexia nervosa esetében. A testképzavar azt jelenti, hogy az illető nem tudja helyesen megítélni a testét (annak fizikai méreteit). Anorexia nervosa esetén ez a hízástól, kövérségtől való állandó rettegéssel párosul, izomdiszmorfia esetében pedig pont az ellenkezőjéről beszélhetünk. Az inverz anorexiában szenvedők akár egészségükre káros viselkedéseket is véghezvihetnek annak érdekében, hogy izomtömegüket fenntartsák és lehetőleg gyarapítsák. Testüket minden edzés ellenére is soványnak, gyengének látják a tükörben. Azért érzem fontosnak a fogalom tisztázását, mert felmerült a beszélgetés során, hogy vajon Dennis is testképzavarban szenved-e. Erre a kérdésre a filmben bemutatott jelenetek alapján egyértelműen NEM a válasz. A film egy jó formában lévő testépítőt mutatott be, aki rendszeresen és tudatosan tett azért, hogy kondícióját megőrizze, azonban Dennis esetében nem beszélhetünk testképzavarról, nem történt arra semmilyen utalás, hogy ne lenne esetleg elégedett a kinézetével vagy izmaival, gyengeségtől vagy soványságtól rettegne titokban (attól, hogy izmaival nem szívesen hivalkodott, még nem mondhatjuk azt, hogy gyengének, soványnak gondolta magát). (És csak, hogy még egy mondattal gátat szabjak az általánosításoknak: az izomdiszmorfia nem csak hivatásos testépítők körében fordul elő, sőt azt sem mondhatjuk, hogy csak és kizárólag férfiak lennének veszélyeztetve... ahogy az anorexia nervosa sem csak női modellek körében figyelhető meg)

Most pedig térjünk rá a film valójában legizgalmasabb aspektusára, mégpedig arra, hogy miben különbözik egy diszfunkcionális család egy jól működőtől, milyen hatásai vannak a családi diszfunkcióknak illetve a hogyan érhetjük tetten a bántalmazást kapcsolatainkban.

Kép innen.

Először nézzük meg, mi különbözteti meg a jól működő és a rosszul működő családokat! Sokféle család van: ami az egyikben normális, az nem biztos, hogy a másikban is az, ezért egyedi eseteket nézve sokszor nem elég egyértelmű, mitől számít diszfunkcionálisnak egy család (Dennis és anyukája nem ebbe a kategóriába tartozik, az ő esetükben elég egyértelmű, hogy nem jól működnek, de erről kicsit később). Érdemes kiemelni, hogy a veszekedések, nézeteltérések, negatív érzelmek jelenléte, időről időre felbukkanó feszültségek még nem jelentik azt, hogy a családunk rosszul működik. A jól működő családokban a nehézségek ellénére is világosak a szabályrendszerek mindenki számára és mindenkinek van lehetősége arra, hogy szabadon kibontakozhasson, az őt érdeklő dolgokkal foglalkozzon, kifejezze érzelmeit.

Kép innen. 

A rosszul működő családokban állandóan jelenlévő problémákról beszélünk, amely gyakran a szerepek felcserélődésével is együtt jár: a családi működés nem segíti elő a családtagok személyes fejlődését és nem ritka, hogy a gyerekek alapvető igényei sem teljesülnek. A diszfuncionális családok fajtáit tekintve többfélét is megkülönböztetünk, ide tartoznak például az alkoholista és bántalmazó szülők, de azok a családok is, ahol az egyedül maradt szülő a házastárs elvesztését a fimben ábrázolt módon igyekszik pótolni, azaz gyermekét a házastárs pótlékává teszi. Dennis anyukája emellett az érzelmi bántalmazás különféle eszközeivel is él: 38 évesen is gyerekként kezeli, minden viselkedését kontrollálja, felelőssé teszi fiát a saját negatív érzéseiért, Dennis személyes határait nem tartja tiszteletben. Sajnos a filmben ábrázolt helyzet nem olyan ritka, mint hinnénk. A rosszul működő családban, bántalmazó szülőkkel felnövő gyerekekre pedig igaz, hogy hajlamosak palástolni az érzéseiket, problémás lehet számukra az érzelmeik kifejezése, nehezen bíznak másokban, nem létesítenek könnyen intim kapcsolatokat: pont, mint Dennis esetében. 

Dennis történetének befejezése a néző fantáziájára van bízva: nem tudjuk meg, hogy sikerült-e szerelmével egy hosszútávú kapcsolatot létesítenie, végleg megszakította-e édesanyjával a kapcsolatot, vagy sikerült valahogy rendezni kettejük viszonyát. Egy viszont biztos: Dennisnek meg kell majd tanulnia majd felnéttként élni. Anyja évtizedekig egy olyan szerepben tartotta, ami nem tette lehetővé az egészséges leválást az anyáról, ezzel érzelmi szempontból gyerekként tartotta. A való életben Dennisnek akkor van a legnagyobb esélye a mielőbbi kiegyensúlyozott életre, ha terapeuta segítségével járja be a személyiségfejlődés számára kimaradt állomásait.

Kép innen. 

Önök látták a filmet? Mit gondolnak, Dennis hogyan boldogul majd az utolsó képkocka után?

______________________________________________________________________

Szabó Fanni az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja. 
E-mail cím: szabo.fanni@otvenperc.hu

Honlapunk: otvenperc.hu
Facebook oldalunk: facebook.com/otvenperc

Forrás:

Muscle dysmorphia - https://en.wikipedia.org/wiki/Muscle_dysmorphia
Muscle Dysmorphia: Does It Affect You?  - http://www.bodybuilding.com/fun/teen-derek43.htm
What Makes a Family Functional vs Dysfunctional? - http://psychcentral.com/blog/archives/2009/12/15/what-makes-a-family-functional-vs-dysfunctional/
A rosszul működő család - http://www.netambulancia.hu/szex/parkapcsolat/a+rosszul+mukodo+csalad
When Parents Make Children Their Friend or Spuose - https://www.psychologytoday.com/blog/contemplating-divorce/201107/when-parents-make-children-their-friend-or-spouse
Growing Up In A Dysfunctional Family - http://www.scu.edu/wellness/topics/family/dysfunctionalfamily.cfm
Signs of Emotional Abuse - http://psychcentral.com/blog/archives/2013/02/20/signs-of-emotional-abuse/

Elég nagy biztonsággal feltételezem, hogy a Humans of New York című projektet/blogot szinte mindenki ismeri. Aki most hall róla először, annak talán most sikerült kis örömöt csempészni a napjába és változást az internet-fogyasztási szokásaiba (meg némi idő-deficitet), hiszen Brandon Stanton fotós blogja fantasztikus, lenyűgöző és letehetetlen; ha az ember egyszer elkezdi olvasni, biztos, hogy nem hagyja abba órákig.

A Humans of New York portréin ábrázolt embernek 10-15 perc alatt életük legintimebb pillanatait, legjobban őrzött, sokszor barátaiknak, családjuknak sem elmesélt nehézségeikről, fájdalmaikról, örömeikről vallanak egy teljesen idegen embernek, majd utána beleegyeznek abba, hogy ezek további, több mint 15 millió emberrel legyenek megosztva portréjuk mellett. Ez a recept, amely annyira lehetetlennek hangzik, hogy ha valaki előállna ezzel az ötlettel, biztos, hogy tízből tíz ember sorolná az érveket, hogy miért nem működhet - ez a recept az, amit több száz fotós és újságíró próbál másolni világszerte, ami 2011 január 11.-i első posztjától kezdve több tízezer ember életének morzsáit mutatta be, rengeteg nehéz helyzetben levő embert segített meg a közösségi média erejével, 4 könyv jelent meg történeteinek válogatásából több százezer eladott példánnyal - egyszóval egy eredeti ötlet, amelyből nagyon hamar világsiker lett.

Az egyik első kép, amit Brandon a Humans of New York facebook oldalára készített, amikor chicagoi állását elvesztve New York-ba költözött, és egy kamerával járni kezdte az utcákat, hogy portrékat készítsen. A képhez tartozó történet itt.

A tízből tíz ember pedig joggal kérdezheti, hogy hogyan lehet ez? Miért beszélnek magukról ilyen gyorsan, ennyire könnyen, ilyen mélységekben az emberek? Miért osztják meg legféltettebb örömeiket, gyötrelmeiket egy vadidegen emberrel 15 perc alatt, amiket a hozzájuk legözelebb álló embereknek képtelenek elmesélni? Megpróbáltam összeszedni az okokat.

1. Úgy tűnik, az emberek Brandonnal könnyen megtalálják a hangot, határozottan, de nagyon kedvesen fordul az emberekhez, és persze emellett több tízezer portré után már elég konkrét szisztémája van: ha valakit le szeretne fotózni, soha nem hátulról közelíti meg, mégha futnia is kell egy keveset, hogy szemből jöhessen felé. Először teljes alakos portrékat készít, utána vált az intimebb, szűkebb kivágásra.

2. Közben kérdez, és jól tud kérdezni. Először valamilyen általános kérdést tesz fel, amire többnyire általános, elnagyolt, kényelmes választ is kap (pl. "Milyen tanácsot tudnál adni?" "Legyél mindig optimista."), de ebből könnyen kérdez olyat, amire a válasz már lehet nagyon intim is (pl. Tudnál egy olyan helyzetet mondani az életedből, amikor nem sikerült optimistának maradnod?") Nagyon jól érez rá arra, hogy mit kell kérdezni az emberektől, hogy azonnal megnyíljanak.

(a képhez tartozó történet itt)

3. Tud hallgatni. Ha valaki nem tud rögtön felelni egy kérdésére, nem sietteti, nem feszeng; simán ül az illető mellett akár 5 percet is csendben, amíg a portréalanya gondolodik. Odafigyel, és gyakorolja az "értő hallgatás" technikáját.

4. Nem ítél, nem ítélkezik. Néha nagyon nehéz elmondani a gondolatainkat, érzéseinket vagy velünk történt jó és rossz dolgokat a számunkra fontos embereknek, akikről bár tudjuk, hogy szeretnek minket, mégis rettenetesen félünk, hogy mivan, ha ezúttal nem fogják megérteni, vagy elítélnek miatta, és ezért inkább nem mondjuk el. Hajlamosak vagyunk ezt a döntést egészen kevéssé tudatosan meghozni, miközben persze szenvedünk attól, hogy nem mondhattuk el, ez pedig könnyedén visz bele egy agresszív hiánykommunikációba a másikkal, anélkül, hogy ő (vagy akár mi) sejtenénk, mit "rontott el". Csak érezzük, hogy valamiért piszok dühösek vagyunk rá. Egy idegennel való "sharing" esetében ezt az egészet megspóroljuk magunknak, mert az sosem számít annyira, hogy ő elítél-e. Nem lehet rosszat mondani, és erre ráerősít Brandon elfogadó, nyílt attitűdje is.

5. Hagyja és élvezi, hogy a riportalany van a figyelem fókuszában, ami nyugodtságot és magabiztosságot ad, megteremti ezzel a "megtartó közeget", ahol az emberek elengednek, és könnyebben mesélnek magukról.

(a képhez tartozó történet itt)

6. Érdeklődik és figyel. Tényleg érdekli, hogy mi a története annak, aki mellé leül, és fenntartja a figyelmét, nem küldi az "érdektelenség üzenetét" a portréalanyának. Minden embernek vannak nehézségei, elakadásai, vagy éppen örömei, sikerei az életben, amikről nagyon szeretne éppen akkor beszélni, de egyszerűen nem tudják, hogyan és kivel: úgy érzik, a környezetüket a szomorúságuk terheli, a vidámságuk pedig idegesíti.

Az első pontot leszámítva, a maradék 5 pont számunkra azért különösen érdekes, mert pont ilyen az atmoszféra egy tanácsadó pszichológusnál. 

Van persze ezek mellett pár más oka is annak, hogy miért működik annyira ez a modell:

• Általában az emberek,szeretnek magukról beszélni, főleg az amerikaiak, ahol az individualista kultúra ezt előtérbe hozza, ők tudnak is;
• emellett pedig könnyedén csevegnek, és szeretnek felületes dolgokról beszélgetni egymással, egyszerűen azért, mert valakivel beszélgetni, legyen az bármilyen felületes kis csevej, jó.
• Ez némileg kapcsolódik a 6-os ponthoz: New York hatalmas város, a maga 8 és fél millió lakosával, ahol rengetegen dolgoznak nagyon sokat, magányosan; ahol arra van inkább idő, hogy a szociális életüket nagyrészt online éljék, ahol viszont mindenki sokkal boldogabbnak mutatja magát, és egyszerűen nincs hely és lehetőség arra, hogy valamilyen komolyat, nehezet osszunk meg magunkról a barátainkkal, mert az valahol a szociális média kimondatlan szabályainak felrúgását jelenti.

(a képhez tartozó történet itt)

Ezek tehát azok a dimenziók, amelyek mentén szerintem meg lehet magyarázni, hogy miért működik annyira jól a HONY-modell. Ezek azonban messze nem adják vissza annak igazi hangulatát; azt az elképesztő sokszínűséget és mély humánumot, amit a projekt képvisel és közvetít, hogy az ember könnyedén meglátja magát és problémáját egy a világ másik felén élő, ellenkező nemű, bőrszínű, vallású, szociális hátterű emberben, pedig ez az, ami igazán egyedülállóvá teszi a Humans of New York blogot és projektet.

A klienseinkkel való munkában mi is hasonlóan elfogadó és emberközpontú légkört teremtünk, ahol aztán lehetőség nyílik a legféltettebb gondolatok megosztására is. Részletesen facebook oldalunkon vagy honlapunkon olvashatnak rólunk.

Az összes kép a Humans of New York facebook oldaláról származik.

Ha bármivel kiegészítenék a listát, írják meg nekünk kommentben vagy e-mailben!

______________________________

Asbóth Kinga az Ötvenperc pszichológiai tanácsadással foglalkozó csapatának tagja.
E-mail cím: asboth.kinga@otvenperc.hu

Honlapunk
Facebook oldalunk

A Psychology Today minap megjelent cikkében a mumus-jelenségről, a lustaságról van szó. Cikkükben azt elemzik, hogy a lustaság igazából egy okozat, egy jelenség, nem ok, nem vonás, ahogy azt gondoljuk - erre van 7 jó érvük, amiket most kicsit kiegészítve nálunk olvashatnak.

Ha másokra alkalmazzuk a lusta jelzőt, ez általában egy meg- és elítélő mondatban szerepel, ha magunkra, valószínűleg kicsit gyötrődően, de azért sokszor felmentésként használjuk. Ha valaki lusta, akkor az, hogy ez az ő tulajdonsága, felmenti őt attól, hogy ezért felelősséget vállaljon, vagy megváltoztassa - gondoljuk legalábbis. Ha a lustaságot mint viselkedést nézzük, vagyis megvizsgáljuk, hogy milyen szituációkban vagyunk "lusták", már egészen más követeztetéseket vonhatunk le. Nos, nézzük, mik állhatnak a lustaság mögött.

1. Sikertelenségtől való félelem.

Sokan félnek változtatni a körülményeiken, mert nem hisznek igazából abban, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak. Mennyivel rosszabb - gondolják - ha a rossz munkahelyemről eljövök, de még rosszabb munkahelyre kerülök - hát akkor már inkább maradok ott, ahol vagyok. Túlbecsülik tehát a sikertelenség esélyét (tipikus kognitív torzítás), és ezért félnek változtatni - majd az egészet arra fogják, hogy lusták.

2. Sikertől való félelem.

Ez a jelenség gyakoribb mint gondolnánk. Rengeteg ember fél attól, hogyha valamiben sikert ér el, a többiek ellenszenvét, megvetését váltja ki, vagy csak simán a körülmények olyan fokú változását, amivel szerintük nem tudnának megbirkózni. Vegyünk egy példát: ha valaki a barátaival azonos szinten keres, de előléptetésével elkezd sokkal többet keresni, esetleg a szervezeti hierarchiában más szinten dolgozni, nagyobb felelősséget vállalni; a barátságuk változhat, és ettől a változástól sokan félnek.

3. Vágy a törődésre.

Mindenki vágyik a törődésre. Mindenki kifejezi valahogy, hogy vágyik a törődésre. És igen, ez a kifejezés sokszor a lustaság - tehetetlennek és hasznavehetetlennek tetetjük magunkat, csak hogy megkapjuk a törődést: azt hazudjuk, hogy "nem tudjuk hogy kell" vagy, hogy "lusták vagyunk megcsinálni", hogy amikor a másik kedves-elégedetlenkedő morgása mellett megcsinálja helyettünk, úgy érezzük szeretve vagyunk, törődnek velünk. Ezért van, hogy a "lusta emberek" irritálnak másokat: senki nem szereti, ha törődésre vagy szeretetre manipulálják őt; bizonyos fokig belemegyünk a játszmába, de aztán hamar kiegyensúlyozatlannak érezzük.

4. Elvárásoktól való félelem.

Nagyon sokan vagyunk, akik nem szeretnek szervezni, tervezni: sokszor azért, mert nem szeretjük az ezzel járó felelősséget. Inkább mondjuk, hogy lusták vagyunk megszervezni egy hétvégi kirándulást a baráti társaságunknak, minthogy megcsináljuk, és kiderül, hogy nem jó/kényelmetlen/esős/nehéz/fárasztó/bármilyen a kimenetele a dolognak.

5. Passzív-agresszív kommunikáció.

Ez egy igazi "klasszikus". Hogyan jelezzük a körülöttünk lévő embereknek, hogy valami nem tetszik, úgy, hogy ne menjünk bele egy direkt vitába? Természetesen a lustaság eszközével: éppen eléggé irritálja a másikat, érezni fogja, hogy valami nem oké, de nem kell beleállnunk a vitába, nem szenvedjük el az esetleges negatív kimeneteleit - ám ez is veszélyes terep: kicsit működik, aztán hamar olyan vizekre tévedünk, hogy nem tudjuk, miért hanyagol, vagy nem hajlandó szeretetkimutatásra a másik: nagyon sokszor a passzív-agresszív kommunikáció az oka.

6. Kikapcsol(ód)ásra való szükség.

Anélkül, hogy belemennék abba, hogy ez vajon a társadalmunk hozadéka-e, vagy hogy ez mindig is így volt - az aktivitás, produktivitás, a folytonos munka vágyott és jutalmazott érték, a lustaság viszont egy olyan bélyeg, amit mindnyájan igyekszünk elkerülni. A testünknek, az agyunknak, a lelkünknek viszont szüksége van a pihenésre, fogadjuk ezt el, és ne szégyelljük, ha valamelyik nap egyszerűen fáj felkelni az ágyból.

7. Depresszió.

A depresszió egy olyan dolog, amit valamikor mindenki megtapasztal az életében. Tünetei közé tartozik a motiválatlanság, a fáradtság, anhedónia. Ha ezeket a jeleket egyszerűen a lustaságnak tudjuk be, egyrészt félreértelmezzük őket, és elmulasztjuk annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük, és segítséget kérjünk - másrészt az előbb említettek alapján társadalmi bélyeggel büntetjük magunkat, ami csak mélyebbre nyom. A lustaság miatti önutálat nagyon gyakori a depressziósok között.

Ezek tehát jó mutatják, hogy amikor a lustaságot okoljuk viselkedésünkért, valós okként igazából mennyi minden áll a háttérben. Ha ezeket felismerjük és segítséget kérünk a megoldásukban, hirtelen el fog tűnni a lustaság, az, amit eddig fő okozóként meghatároztunk. És mégha nem is mindig megy a viselkedésük igazi motivációjának megállapítása, egy dolgot semmiképpen ne kövessenek el: ne hibáztassák magukat a lustaságukért, inkább kérjenek segítséget abban, hogy megértsék, miért folyamodnak ehhez az eszközhöz, mi állhat a háttérben.

A képek innen.