Szoros összefüggést találtak az önelfogadás és a boldogság mértéke között, viszont az is kiderült, hogy pont az önelfogadás szokása az, amit legritkábban gyakorlunk.
Mesterségük a halál - gyilkosok, akikért rajongunk
A valóságban, ha egy gyilkos vagy sorozatgyilkos történetét olvassuk, szinte nem is tudunk másra gondolni, mint arra: hogy lehet valaki ennyire sátáni és elvetemült? A filmtörténetnek azonban nem is egy olyan gyilkos karaktere van, akikért akár újabb részeken vagy évadokon keresztül is rajonganak a nézők. Keveseknek kell bemutatni Dextert, Hannibal Lectert, a Pulp Fiction vagy például a Hitman sztárjait. Mi a közös bennük és a sok más filmekben megjelenő sorozatgyilkosban vagy bérgyilkosban? Egy biztosan: ők ölni tudnak a legjobban.
Lustaság - és ami igazából mögötte van
A Psychology Today minap megjelent cikkében a mumus-jelenségről, a lustaságról van szó. Cikkükben azt elemzik, hogy a lustaság igazából egy okozat, egy jelenség, nem ok, nem vonás, ahogy azt gondoljuk - erre van 7 jó érvük, amiket most kicsit kiegészítve nálunk olvashatnak.
Ha másokra alkalmazzuk a lusta jelzőt, ez általában egy meg- és elítélő mondatban szerepel, ha magunkra, valószínűleg kicsit gyötrődően, de azért sokszor felmentésként használjuk. Ha valaki lusta, akkor az, hogy ez az ő tulajdonsága, felmenti őt attól, hogy ezért felelősséget vállaljon, vagy megváltoztassa - gondoljuk legalábbis. Ha a lustaságot mint viselkedést nézzük, vagyis megvizsgáljuk, hogy milyen szituációkban vagyunk "lusták", már egészen más követeztetéseket vonhatunk le. Nos, nézzük, mik állhatnak a lustaság mögött.
1. Sikertelenségtől való félelem.
Sokan félnek változtatni a körülményeiken, mert nem hisznek igazából abban, hogy erőfeszítéseik sikerrel járnak. Mennyivel rosszabb - gondolják - ha a rossz munkahelyemről eljövök, de még rosszabb munkahelyre kerülök - hát akkor már inkább maradok ott, ahol vagyok. Túlbecsülik tehát a sikertelenség esélyét (tipikus kognitív torzítás), és ezért félnek változtatni - majd az egészet arra fogják, hogy lusták.
2. Sikertől való félelem.
Ez a jelenség gyakoribb mint gondolnánk. Rengeteg ember fél attól, hogyha valamiben sikert ér el, a többiek ellenszenvét, megvetését váltja ki, vagy csak simán a körülmények olyan fokú változását, amivel szerintük nem tudnának megbirkózni. Vegyünk egy példát: ha valaki a barátaival azonos szinten keres, de előléptetésével elkezd sokkal többet keresni, esetleg a szervezeti hierarchiában más szinten dolgozni, nagyobb felelősséget vállalni; a barátságuk változhat, és ettől a változástól sokan félnek.
3. Vágy a törődésre.
Mindenki vágyik a törődésre. Mindenki kifejezi valahogy, hogy vágyik a törődésre. És igen, ez a kifejezés sokszor a lustaság - tehetetlennek és hasznavehetetlennek tetetjük magunkat, csak hogy megkapjuk a törődést: azt hazudjuk, hogy "nem tudjuk hogy kell" vagy, hogy "lusták vagyunk megcsinálni", hogy amikor a másik kedves-elégedetlenkedő morgása mellett megcsinálja helyettünk, úgy érezzük szeretve vagyunk, törődnek velünk. Ezért van, hogy a "lusta emberek" irritálnak másokat: senki nem szereti, ha törődésre vagy szeretetre manipulálják őt; bizonyos fokig belemegyünk a játszmába, de aztán hamar kiegyensúlyozatlannak érezzük.
4. Elvárásoktól való félelem.
Nagyon sokan vagyunk, akik nem szeretnek szervezni, tervezni: sokszor azért, mert nem szeretjük az ezzel járó felelősséget. Inkább mondjuk, hogy lusták vagyunk megszervezni egy hétvégi kirándulást a baráti társaságunknak, minthogy megcsináljuk, és kiderül, hogy nem jó/kényelmetlen/esős/nehéz/fárasztó/bármilyen a kimenetele a dolognak.
5. Passzív-agresszív kommunikáció.
Ez egy igazi "klasszikus". Hogyan jelezzük a körülöttünk lévő embereknek, hogy valami nem tetszik, úgy, hogy ne menjünk bele egy direkt vitába? Természetesen a lustaság eszközével: éppen eléggé irritálja a másikat, érezni fogja, hogy valami nem oké, de nem kell beleállnunk a vitába, nem szenvedjük el az esetleges negatív kimeneteleit - ám ez is veszélyes terep: kicsit működik, aztán hamar olyan vizekre tévedünk, hogy nem tudjuk, miért hanyagol, vagy nem hajlandó szeretetkimutatásra a másik: nagyon sokszor a passzív-agresszív kommunikáció az oka.
6. Kikapcsol(ód)ásra való szükség.
Anélkül, hogy belemennék abba, hogy ez vajon a társadalmunk hozadéka-e, vagy hogy ez mindig is így volt - az aktivitás, produktivitás, a folytonos munka vágyott és jutalmazott érték, a lustaság viszont egy olyan bélyeg, amit mindnyájan igyekszünk elkerülni. A testünknek, az agyunknak, a lelkünknek viszont szüksége van a pihenésre, fogadjuk ezt el, és ne szégyelljük, ha valamelyik nap egyszerűen fáj felkelni az ágyból.
7. Depresszió.
A depresszió egy olyan dolog, amit valamikor mindenki megtapasztal az életében. Tünetei közé tartozik a motiválatlanság, a fáradtság, anhedónia. Ha ezeket a jeleket egyszerűen a lustaságnak tudjuk be, egyrészt félreértelmezzük őket, és elmulasztjuk annak lehetőségét, hogy komolyan vegyük, és segítséget kérjünk - másrészt az előbb említettek alapján társadalmi bélyeggel büntetjük magunkat, ami csak mélyebbre nyom. A lustaság miatti önutálat nagyon gyakori a depressziósok között.
Ezek tehát jó mutatják, hogy amikor a lustaságot okoljuk viselkedésünkért, valós okként igazából mennyi minden áll a háttérben. Ha ezeket felismerjük és segítséget kérünk a megoldásukban, hirtelen el fog tűnni a lustaság, az, amit eddig fő okozóként meghatároztunk. És mégha nem is mindig megy a viselkedésük igazi motivációjának megállapítása, egy dolgot semmiképpen ne kövessenek el: ne hibáztassák magukat a lustaságukért, inkább kérjenek segítséget abban, hogy megértsék, miért folyamodnak ehhez az eszközhöz, mi állhat a háttérben.
A képek innen.
Mit üzennek a tárgyaink?
A környezetünk befolyásolja a hangulatunkat, szokásainkat, ezért érdemes időnként tudatosan is szemügyre vennünk, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek kitöltik az életterünket.
A tárgyak a lakásunkban lehetnek használati tárgyak vagy dísztárgyak, őrizhetnek fontos emlékeket, saját magunk vettük vagy kaptuk valakitől, esetleg már más is használta őket. Valójában sokkal több tárggyal vesszük körül magunkat, mint amire szükségünk van. Ennek egyrészt az a következménye, hogy nem férünk el a lakásban, másrészt a sok felesleges holmi leköti a figyelmünket, elveszi az energiánkat, és nehéz közöttük megtalálni, amire szükségünk van. Tudatosan észre sem vesszük, hogyan hat ránk minden egyes tárgy a környezetünkben; vajon akarjuk-e, hogy továbbra is jelen legyen az életünkben, és minden hozzá kapcsolódó érzésre és élményre állandóan emlékeztessen.
Vajon a régi, használaton kívül dolgok őrizgetésével mit üzenünk magunknak?
A kép forrása: www.agas.hu
A tárgyakhoz ragaszkodás azt is jelentheti, hogy valamiért kapaszkodunk a múltba, és emiatt a jelenben nem tudunk teljesen ott lenni. Egy kedves halottunkra szabad és kell is emlékezni, de nem jó ravatallá változtatni az otthonunkat. Egy fontos személytől kapott ajándék addig maradjon velünk, amíg örömünket leljük benne, és nem akadályozza a továbblépést. Lehet, hogy nagyon aranyos az exünktől kapott plüssmaci, de nem biztos, hogy nálunk van a legjobb helyen. Ha van egy olyan ruhánk, amit egy számunkra fontos alkalomkor hordtunk, el lehet tenni emlékbe; de ha már nem férünk el azoktól a dobozoktól, amelyekbe a régi dolgainkat elsüllyesztettük, akkor érdemes átgondolni, hogy miért is vannak túlsúlyban körülöttünk ezek a tárgyak. Ha lehetne, akkor inkább újra 15 évesek lennénk, vagy 23, esetleg 40?
Ha a kérdésre az a válaszunk, hogy nem most és nem itt szeretnénk élni, akkor legelőször is el kell fogadnunk, hogy most élünk, és ezzel nincs mit tenni, a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokon pedig lehet ábrándozni, de nem sok értelme van. Tudunk változtatni, ha nem itt szeretnénk élni. Azon is lehet változtatni, hogy a megunt, felesleges, jelenlegi életünket hátráltató dolgainkat ne raktározzuk tovább, hanem adjuk el, vagy adjuk oda valakinek, akinek még hasznos lehet; vagy ha nem, akkor dobjuk ki. Otthonunkat töltsük meg élettel, legyünk a jelenben. Gondozzunk élő virágokat, a zsúfoltság helyett pedig legyen áttekinthető a szobánk. Ha örömmel megyünk haza, ha van hol megnyugodnunk, azzal az egész napunkat meghatározzuk.
Változtatni nem könnyű, ezért kis dolgokban érdemes már most elkezdeni, a nagy döntéseket pedig hagyjuk meg akkorra, amikor már megérett bennünk, hogy életünk valamely területe így nem mehet tovább.
Hogyan változik meg a társadalom véleménye bizonyos dolgokról?
A kritikus tömeg működése
Mi kell ahhoz, hogy a társadalom véleménye gyökeresen megváltozzon? Hogyan lesznek a kisebbségi nézetek egy egész társadalom által elfogadottak?
Az emberiség modern kori történelme során rengeteg olyan kérdésben változott meg a világ véleménye, amelyet korábban elképzelhetetlennek tartottak volna. Eleinte elhanyagolható volt azok száma, akik változást sürgettek, de amint a számuk elért egy bizonyos százalékot, onnantól robbanásszerűen terjedtek a nézeteik, rohamos mértékű vátozást hozva. Így törölték el a rabszolgaságot Amerikában, így kaptak a nők választójogot és így lett törvényes az azonos neműek házassága is az Egyesült Államokban és több más országban is.
A szakítás értelme
Amikor egy fontos párkapcsolat véget ér, nagyon nehéz tisztán látni a fájdalom, a szomorúság, az egyedülléttől való félelem, a másik iránt érzett düh, az önsajnálat, a gyász és az önértékelési küzdelmek közepette. Az első időszakban fontos, hogy meg tudjuk élni az érzelmeinket, még ha sokszor szívesen elkendőznénk, gondolatainkkal torzítanánk is a valóságot.
A kép forrása: bevezetem.hu
A szakítással való megküzdésre különböző egyéni stratégiák születnek: van, aki alkoholba fojtja bánatát, vagy látni sem akar mást, és van, aki erőteljesen beleveti magát a munkájába, vagy elkezd rajzolni, futni, stb.
Elengedni, de mégis hogyan?
Ez a pár hónap nem túl kellemes, de ha megengedjük magunknak, hogy a természetes folyamatok lezajlódjanak bennünk, és ha a kapcsolat lezárásáról eldöntjük, hogy véglegesnek tekintjük, akkor jó úton vagyunk az elengedés felé. A családállítás elméletére hagyatkozva azt mondhatjuk, hogy mindkettőnknek, de leginkább saját magunknak akkor teszünk jót, ha a volt partnert elismerjük, ha nem tagadjuk meg mindazt, amit tőle kaptunk, és úgy tekintünk rá egy idő után, hogy neki is szívesen adtunk.
Ha ő nem lett volna, akkor most nem ilyenek lennénk. Akinek gyereke van a volt párjától, tisztában van vele, hogy bár a kapcsolat véget ért, ennek minden következményével együtt, ezzel együtt a gyereke nem lenne, ha nem ő lett volna a párja. Ha mástól lenne gyereke, az a gyerek nem ő lenne.
A szakítás végső soron szembesít minket azzal, hogy emberek vagyunk, nem vagyunk tökéletesek, és mindketten hibáztunk. Személyiségünk folyamatosan fejlődik, több tapasztalattal mehetünk bele egy újabb kapcsolatba, és ezzel a beépült tudással esélyünk van arra, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövessük el újra.
Ha az exünkkel nem szakítottunk volna, akkor az új párunk most nem lenne. A volt partnerrel valami nem működött, és akinek most épp nincs párkapcsolata, de már túl van az előző kapcsolata elgyászolásán, annak érdemes elgondolkodnia azon, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott, hogyan ismerte meg saját magát és a vágyait ahhoz, hogy a leendő párjával boldog lehessen.
Élményszínház: Az őrült nők ketrece
Az Átrium színház előadására alig lehetett jegyet kapni. Szuper előzetes kritikák, teltház, nagy várakozások, viszont borzalmas kezdés. Elcsépelt, rossz poénokkal indítottak a homoszexualitásról, aztán belibbentek a kisminkelt, borotvált táncosok. Egyelőre semmi mondanivaló, gondoltam, de aztán kezdtem bízni a nézők korábbi értékeléseiben, ennyi ember nem tévedhet.
Kép forrása: egyeninezopont.wordpress.com
Egyszer csak megjelent Stohl András. Egy jelenség volt, pillanatok alatt megtöltötte az addigi ürességet. Elképesztően gyorsan váltott a show nagyasszonya, a hűséges társ, a pótanyatigris és az eljátszott anya-szerepek között. Egyértelműen köré épült minden, a történet elhalványult, és az ember lett a lényeg, a maga kialakított szokásaival, életterével, érzelmeivel, szerethető karakterével. 30 éves a színdarab, de nálunk most igazán aktuális. Karikatúra, sztereotípiák, aktuálpolitika, éles társadalomkritika. A történet és a karakterek kidolgozatlansága ellenére a darab mondanivalója sokkal erőteljesebben átjön, mintha TV-ből néznénk a melegfelvonulást. Számomra arról szól ez a több mint 3 órás show, hogy különbözőek vagyunk, és sokféleképpen lehet szeretetben, boldogan élni. Szerencsére már bővül azoknak a köre, akik elfogadják és tisztelik a másságot, akik számára több jó megoldás is szóba jöhet. Nekem 10/10.
Amir fia, Ivan – a háború, egy orosz nő és a többnejűség
A nemrég megrendezésre került Orosz Filmhéten volt szerencsém megnézni ezt a különleges filmet, amit ráadásul pszichológiai szempontból is érdekesnek tartok.
